Magyar Katolikus Lexikon > H > Hitvallás


hitvallás, szimbólum, credo: egy vallás alapvető meggyőződéseinek és tanításainak közhasználatra szánt összefoglalása. -

I.Vallástörténet és elnevezések. 1. Isten megnyilatkozása és az emberi válasz szükségszerűen megtestesülést (szavakat és életalakítást) és maradandóságot (írásbeliséget és rendszerezést) igényel. A ~ elsősorban vallomás: Isten üdvözítő tevékenységének elismerése, dicsérete, elkötelező elfogadása. ~ával a személy v. közösség a saját hite, vallásossága szerint meghatározza, kifejezi magát, s egyben el is határolja magát más vallásoktól, ill. az adott valláson belül más csoportoktól, a másként hívő áramlatoktól (eretnekségektől). Más (tekintélyi) taniratok kifejtő jellegétől eltérően a ~okat a nyilatkozat és vallomás hangvétele, az első személy (én v. mi) jellemzi. A ~t ima v. istendicséret formájában egyes személyek v. hívő csoportok egy kultuszcselekmény kereteiben elimádkozhatják. Ilyen elmondás arra is szolgálhat, hogy kifejezze a személy meggyőződését egy valláshoz való csatlakozás v. egy másik vallási közösséghez való megtérés esetében. A kereszténységen kívül a ~nak fontos szerepe van az →iszlámban, sőt nem egyistenhívő vallásokban is, pl. a →buddhizmusban. - 2. A ker. ~oknak több neve van, s ezek jelentése nem mindig különül el élesen egymástól. Eleinte egyszerűen a hit (pisztisz, fides) szó jelölte a hit (fides quae creditur) rövid foglalatát, pl: hé pisztisz hé kata Nikaian, 'a Nicea szerinti hit'. A szimbólum (szümbolon, symbolum) v. hitszimbólum (symbolum fidei) szó ebben az összefüggésben nem a modern „jelkép” jelentésre utal, hanem az etimológiai jelentéshez áll közel (kettétört tárgy összeillő darabjai, amelyek két személy összetartozását bizonyítják): a közös hit ismertetőjele. Credo az apostoli és a latinra fordított 381-es konstantinápolyi ~ kezdőszava; e név főleg az eucharisztikus liturgiai használatra utal. Az egyetemes szimbólumok (ta oikúmenika szümbola) kifejezés a keletieknél az első két v. három egyetemes (tehát főleg a niceai meg a konstantinápolyi) zsinat ~ait jelöli. Szimbolikus emlékek (szümbolika mnémeia) a közös hitre emlékeztető összefoglalások. Későbbi ~ok nevei: a hit kifejtése (ektheszisz piszteósz), a hit megvallása (homologia piszteósz, professio fidei; ez utóbbi latin kifejezés gyakran a hit részletesebb v. ünnepélyesebb megvallására utal). Újabban a hitvallásirat (confessio, Konfession, Bekenntnisschrift) olyan hivatalosan elismert tanítóokmány, melyben kifejeződik egy közösség hitértelmezése, amely az igehirdetés normája, és amely jelzi más közösségek hitétől való elhatárolódását. A fogalom kiindulópontja a lat. confiteri ige hármas egyh. jelentése: 'elismerni és megvallani', 'dícsérni', 'valaki v. valami mellett hitet tenni'. A szó jelentheti ált. ugyanazt, mint a ~; sajátos jelentése valami különös alkalomhoz fűződő ~, és fóleg a hit átfogó és részletes, ~szerű kifejtése; ugyancsak sajátos (katolikus) jelentése a zsin-ok v. pápák hitdefiníciói és hitkánonjai; tágabb értelmezésben a Tanítóhivatal mindenféle megnyilatkozásait, sőt a katekizmusokat is magában foglalhatja. -

II. A Szentírásban. 1. Az ÓSz ismer ugyan ~okat, de ezeknek sem szerkezete, sem hivatalos igénye nem azonos a ker. ~okéval. E ~ok Jahvéról szóló állítások, Isten népével való törődésének összegezései, Isten önmeghatározásai, amelyekben ilyen kulcsigék szerepelnek: elismerni, emlékezni, dicsérni, hirdetni. Az ósz-i ~ok elsősorban nem Isten létére és lényegére utalnak, hanem (közösségi v. egyéni) történelmi élményekre, melyeket Isten gondoskodó, üdvözítő cselekvéseként értelmeznek; alapvető fontosságúak a kivonulással (→kivonulás Egyiptomból), a →Sionnal, a →Dáviddal kapcsolatos hitélmények, valamint Jahvénak mint Izrael Istenének elismerése; a múlt értelmezése előremutat reménybeli jövő tapasztalatokra is. - A MTörv kora valamiféle „tanulókörnek” gondolja Izraelt, és rendszerezi a hagyományos hittartalmat; a legfontosabb ilyen szövegek MTörv 26,5-10; 6,20-24; Józs 24,2-13; MTörv 4; Iz 45,6; 2Mak 7. - A zsidó lit-ban mindmáig mérvadó a →Sema Jiszrael (MTörv 6,4) kezdetű ~, az egy Istennel való szövetségre tett eskü, amit minden reggel és este elmondanak, és a szövegeket betű szerint imaszíjként a kézre meg a homlokra erősítik. Fontos a →Semoné eszré, a 18 (valójában 19) áldásból álló hitvalló ima. Ehhez hasonlók az újabb, kk. és újkori ~ok. - 2. Az ÚSz-ben hinni és megvallani az óker. önértelmezés alapvető mozzanatai (Mt 10,32); ~-szövegek azonban csak kezdeti állapotban találhatók. Az Izr. Istenéhez szóló zsidó ~-hagyomány vonalában az ősközösség a saját hitét azzal fejezte ki, hogy Isten üdvözítő tevékenységét Jézus Krisztusban látta megvalósítva. Krisztus és Isten Fia közösségének vallotta magát (Mk 8,29; Jn 1,34); az evang-ok végleges szövegénél, sőt a páli iratoknál is régebbi lit. akklamációkat intézett a Kürioszhoz (1Kor 8,6; 12,3; Fil 2,11). Már az arám nyelvű ősközösség hagyományában találunk tömör krisztológiai megfogalmazásokat; néhány sajátos téma: Jézus felkeltése/feltámasztása (Róm 8,11; 10,9; 2Kor 4,14), parúziavárás (1Tesz 1,10; Jel 22,20), Jézus odaadása (Róm 8,32; Ef 5,2.25) és halála (Róm 5,6.8; 2Kor 5,14) bűneink engesztelésére; ezek a tömör kifejezések kombinálódnak is (Róm 4,25; 1Kor 15,3-7). Az ilyen ~ok főleg a ker. önazonosság meghatározását szolgálták. A Zsid nagyon sürgeti az éles körvonalú krisztológiai vallomás hűséges megtartását (3,1; 4,14; 10,23;. 1Tim 6,12). 1Jn-ban a ~nak az igaz hit meg a →doketizmus tévedésének megkülönböztetésére szolgáló kritérium jellege is volt (4,15; 5,5). A fejlődés köv. állomása, a hittartalomnak teol. vitát célzó, történelmi fölépítésben kifejtett összefoglalása, az ap. kor után, Antiochiai Szt Ignáccal valósul meg. Szorosan vett szentháromságos ~ok az úsz-i iratokban nem találhatók, de vannak szép számmal szentháromságos tartalmú szakaszok (2Tesz 2,13-14; 1Kor 12,4-6; 2Kor 13,13; Ef 4,4-6; Tit 3,5-7; Mt 28,19-20).

III. Teológia- és dogmatörténet. Az apostoli és apostolok utáni kor erőfeszítései - a →Szentírás kánonja kialakítása, az ap. jogfolytonosságra (→successio apostolica) történő hivatkozás, az egyházi tanítás →hitszabályokba foglalása. Ezek mind alapvető törekvés szolgálatában állnak: eleven kapcsolatban maradni a ker. hit eredetével. A Szentírás és a ~ok egyik alapvető különbsége, hogy az alakuló Szentírás a még folyamatban lévő →kinyilatkoztatás eszköze, a ~ok viszont a kapott és lezárt hitmisztérium közösségi és/v. tanítóhivatali kifejtései. 1. →hitszabály. - 2. Az első századok ~ainak áttekintését egy nyelvi sajátosság megemlítésével kezdjük. A gör. és lat. kifejezés szolgai fordítása többnyire így hangzana: hiszek Istenbe (nem pedig: Istenben); vagyis: hitemmel Istenbe horgonyzok le, Istenre hagyatkozok; viszont: hiszem az Egyházat, a bűnök bocsánatát stb. - A különféle ~ok hűen tükrözik keletkezésük szándékainak és helyzeteinek sokféleségét. A missziós igehirdetés, valamint a →katekézis nyilatkozat jellegű ~okat kívánt, a keresztelésnek viszont a kérdés-felelet formájú, párbeszédes ~ felelt meg. - A nyilatkozat jellegű legrégibb ~ok egyszerűen egymás mellé tett ágazatokból állnak; pl. 160-170: az Apostolok levele Kisázsiából (DS 1), lit. papirusz Egyiptomból (DS 2). Ezeknél esetleg még ősibb néhány párbeszédes keresztelési ~, bár a fönnmaradt dokumentumok újabb keletűek: Szt Ambrusnál: „Hiszel Istenben, a mindenható Atyában? Hiszel a mi Urunk Jézus Krisztusban és az ő keresztjében? Hiszel a Szentlélekben is?” (SC 25bis,84-87; vö. még: LH III:430) és a Sacramentarium Gelasianumban (DS 36; lat. szövegével ez a ~ nem lehet régebbi kb. 250-nél, amikor Rómában a liturgia gör. nyelvét fokozatosan a lat. váltotta föl). -

Az ún. →apostoli hitvallás szentháromságos ~ (vö. Mt 28,19). Őse római keresztelési kérdés-felelet formájában maradt ránk a 2/3. sz. fordulójáról (latinul: DS 10), régebbi (3. sz.) deklaratív változatát pedig görögül és latinul ismerjük (DS 11-12). Legősibb változata „és Krisztus Jézusban, az ő egyetlen Fiában; aki született a Szentlélektől és Szűz Máriától, akit Poncius Pilátus alatt keresztre feszítettek és eltemettek; és a Szentlélekben, a szent Egyházat” részében kissé eltér a ma mondottól (lásd MKL I. kötet). Több évszázados alakulását dokumentálni tudjuk Milánóból, Ravennából, Aquilejából, Firenzéből, Remesianából (Bela Palanka, Niš közelében, Szerbia), É-Afrikából (DS 13-22), végleges formájának kifejlődését pedig a 6-8. sz. Hispániából, Galliából, Íro-ból (DS 23-26). A végső szöveg, melynek első emlékét 720 k. Pirminius jegyezte fel (DS 27-28, 30), Galliában és Alemanniában a 8. sz-tól használatos, Rómában a 9-11. sz. táján kerekedett felül, legkésőbb a 13. sz: az egész Ny-i egyh. használja. A reformátorok gyakran kommentálták. Az ap. ~ m-ul a 16. sz. elejéről a Peer- és a Nagyszombati, a nicea-konstantinápolyi a Peer-kódexben maradt ránk. - A keleti egyh-ak az apostoli ~t nem ismerték. A helyi egyházak ~ai nagy változatosságot mutatnak, és nemegyszer hosszabbak és bonyolultabbak, mint az apostoli ~. A legrégibb (nyilatkozat jellegű) keleti keresztelési ~ok (DS 40-55) a 3-4. sz-ból maradtak fenn, nevezetesen a palesztinai Cezareából, Jeruzsálemből, Antiochiából, valahonnan Kisázsiából, Kilikiából, Egyiptomból. K-i kánongyűjtemények is tartalmaznak 4. és 5. sz. (részben párbeszédes) ~okat (DS 60-64). - A 325 utáni ~ok nem egy niceai elemet is tartalmaznak v. (ellenkezőleg) szándékosan kerülnek (pl. Jeruzsálemi Szt Cirill nem használja a homoúsziosz szót).

3. a) →niceai hitvallás. A 325 utáni évtizedekben a dogmatikai vita részben zsinati és pápai/ppi ~iratokban jutott kifejezésre, s egyáltalán szokásba jött, hogy a szinodusra összegyűlt pp-ök saját ~t szerkesszenek, pl. sirmiumi zsinat (351: DS 139), I. Damasus (374 k.: DS 144-147). - b) →nicea-konstantinápolyi hitvallás. Az első egyetemes zsinatok a birodalmi hatalom hangsúlyos együttműködésével folytak; ezek nyomán a világi törvényhozás az eretnekség kérdését is szabályozta; a császári hatalomtól támogatott (pl. niceai v. éppen ariánus) ~ megtagadásának tehát büntetőjogi következményei is lehettek.

4. Vsz. Dél-Galliában, az 5. sz: magánemberek műveként keletkezett 3 ~ (vsz. →priszcillianizmus-ellenes): a Fides Damasi, 'Damasus hite' (DS 71-72), a Clemens Trinitas 'Kegyes Szentháromság' (DS 73-74), és a Quicumque, az Atanázi ~' (DS 75-76). Mindhárom kétrészes, a Szentháromságról és Krisztus misztériumáról szólnak, hosszan és alaposan kidolgozottak. Nagy tekintélyre tettek szert, főleg a harmadik, vélt szerzőikre való tekintettel. - D-Galliában az 5. sz. végén v. közepén keletkezett a Statuta Ecclesiae Antiqua c. kánongyűjtemény, benne egy pp-szentelést megelőző vizsgáztatás (DS 325).

5. Az első évezred során több jelentős zsinati és pápai ~irat keletkezett. Fontosabbak: 400: az I. toledói zsinat ~a (→toledói hitvallás, DS 188-190), 521: Hormisdas p. ~a (DS 367-369, Konstantinápolyba küldött Libellus fidei), 561: I. Pelagius p. ~a (DS 441-44), 638: a VI. toledói zsinat ~a (DS 490-493), 675: a XI. toledói zsinat ~a (DS 525-541), 680: a római zsinat (DS 546-548, →monotheletizmus), 693: a XVI. toledói zsinat (DS 568-575) ~a. Az első évezredben szokás volt, hogy megválasztásuk után a p-k arra az alkalomra megfogalmazott ~t tettek, s hogy a pátriárkai székek betöltői megküldték egymásnak a ~ukat.

6. A második évezred egyházszakadásaihoz és újabb tévtanaihoz fűződnek a római egyház újabb ~iratai: 1053: Antiochiai Péter és IX. Leó (DS 680-86), 1059: és 1079: két római zsinat (DS 690, 700: →Berengar Krisztus eucharisztikus jelenlétéről), 1208: III. Ince (és már 1180 k. DS 790-97, Valdo és a →valdiak), 1215: a IV. lateráni zsinat (DS 800-02, →albiak és →katarok), 1274: a II. lyoni zsinat (DS 851-61, Palaiologosz Mihály ~a), 1442: a firenzei zsinat (DS 1330-1351, ~ a →jakobitáknak). - A K-i ortodoxok csak az első hét egyetemes zsinat hitnormáját ismerik el mindenkire nézve kötelezőnek. Saját II. évezredi ~irataikból néhány fontosabbnak szerzői pátriárkák és metropoliták: 1455/56: II. Gennadiosz (a szultánhoz), 1576/81 II. Jeremiás konstantinápolyi pátr-k (a luteránusok ellen), 1640/43: Petrus Mogila kijevi metrop. (a kálvinizmus ellen), 1672: Dosziteosz jeruzsálemi pátr. (katolikus befolyás ellen), 1839: Filaret moszkvai pátr. (száznál többször kiadott katekizmus).

7. Az újkorban keletkezett ~ok egy része az 1960-as évekig, a II. Vat. Zsin-ig eleven tényezője volt a kat. egyh. gyakorlatnak. IV. Pius (ur. 1559-65) 1564: a →trienti zsinat befejeztével kiadta a trentói ~t (DS 1862-70). 1575: az oroszokkal folyó uniós tárgyalások során a trentói ~t az oroszok használatára kiegészítették néhány sajátos bekezdéssel (DS 1985-87). XIV. Benedek (ur. 1740-58) 1743: a →maroniták használatára előírt egy VIII. Orbántól (ur. 1623-44) 1642: már kiadott ~t (DS 2525-40), sajátossága az egyetemes zsinatok számbavétele. X. Pius (ur. 1903-14) 1910: a ~ok módjára megfogalmazott esküt adott ki és írt elő (DS 3537-3550) a →modernizmus tévedéseinek elutasítására (→antimodernista eskü).

8. A II. Vatikáni Zsinat után 4 kat. ~ született: 1967 őszén a Szentszék megküldte a ppi karoknak az új ~-szöveget (a 381-es ~ végleges lat. változatát, rövid kiegészítéssel), melyet ezentúl a trentói formula és az antimodernista eskü helyett →hitvallás letételekor használni kell (AAS 1967:1058). - 1968. VI. 30: a hit évének lezárásakor VI. Pál (ur. 1963-78) ünnepélyesen letette a rádió útján az egész világ bevonásával Isten népének ~át, mely az addigi ~oknál teljesebben, bőségesebben, rendszerezettebben foglalja össze a kat. hitletéteményt, s külön kitér néhány kritikus pontra (pl. az eucharisztikus jelenlétre); kifejezetten kizárja a dokumentum dogmatizáló szándékát (AAS 1968:436). A megújított lit. könyvek (1969: a gyermekkeresztelés rendje, 1970: a misekönyv, 1972: a felnőttek kereszténységbe avatása) az apostoli ~ több elemével kibővítve hozzák az első évezredi párbeszédes keresztelési ~t. - 1989. II. 25: a Hittani Kongregáció módosította az 1967-es ~t (AAS 81) a nicea-konstantinápolyi ~hoz 3 részes kiegészítést és 5 részes →hűségesküt csatolt.

9. →hitformulák

IV. Rendszerező teológia. A ~ok a hithez mint aktushoz (fides qua creditur) és mint tartalomhoz (fides quae creditur) kapcsolódnak: beszédeseményként lehetővé teszik a személyes hitnek mint Isten üdvözítő tevékenységébe vetett bizalomnak aktualizálását, és egyben töményen összefoglalják a hitmeggyőződés központi tartalmát. Ha kimondott szó mivoltukban tekintjük, lényegileg fűződnek hívő emberek közösségéhez, és egyben Istennek a szavakban kimondott, a teremtést érintő történelmi tevékenységéhez; meghatározzák annak az egyházközösségnek önazonosságát, amely azokat megfogalmazta, amelyben és amely előtt elmondják, és egyben a közösséget elhatárolják azoktól, akik nem tartoznak hozzá; hirdetésük lehetővé teszi a közösség toborzó jellegű önismertetését, valamint a hitének alapjait kibontakoztató és azokba bevezető hatást. - Koronként új szempontokat és jelentőséget kaphatnak a ~ok. Az ÚSz-ben rövid, tömény kifejezésekben fogalmazták meg a hitet. A katekumenátus összefüggésében nyelvi kifejezése lettek a megtérés útjának. A katekizmusi hagyományban a ~ a →tízparancsolattal együtt az üdvösséghez szükséges igazságok szerves egészének foglalatává, a vallásoktatás didaktikus elvévé és megtanulandó anyagává vált. A rövid hitformulák a hit és kereszténység közp. lényegére, annak elemi egyszerűségére, ugyanakkor egy-egy adott konkrét szempontra koncentrálnak, hogy életbevágó kihívást jelentsenek. - Szentháromságos szerkezetükkel és közp. lit. szerepükkel (nevezetesen a keresztelésben) a ~ok föltárják a hármas egy Isten lényének és működésének nagy összefüggéseit. Ugyanakkor a hívő közösség önértelmezését fejezi ki Krisztus hangsúlyos megvallása; itt viszonylagos tényező az, hogy a hagyományos ~-formák krisztológiai részletei kivonatosak (szó van a fogantatásról, születésről, szenvedésről Poncius Pilátus alatt, viszont nincs szó Isten országáról, csodás gyógyításokról, étkezésekről, tanokról). Mai helyzetek kívánalmainak, hogy ti. a hittartalom előadása teljesebb és árnyaltabb legyen, eleget lehet tenni modern rövid hitformulákkal v. pl. az 1968-ashoz hasonló ~sal. - Általában nem tudatosul (vsz. az első személyű elbeszélés miatt) a ~ok istendicsérő jellege; mégis a zsoltárokból ismert elbeszélő, kifejtő doxológia érvényesül a ~okban is mint az Isten lényéről és nagy tetteiről, valamint a hozzájuk fiíződő reményünkről szóló közösségi elbeszélésben.

V. Liturgikus és egyéb használat 1. Az őskeresztény egyházban a keresztelés párbeszédes ~sal egybekötve történt; a vsz. később szokásba jött nyilatkozat jellegű ~ a katekézist és az előkészítő liturgiát (traditio symboli, redditio symboli) szolgálta. Rómában eleinte gör-ül, majd egyre inkább lat-ul is, legalább a 6. sz-ig az apostoli ~ ősi róm. változata (párbeszédes, ill. nyilatkozatjellegű formában: DS 36, 12) maradt a keresztelési ~. - 2. A 4. sz-tól a ~ok változatos funkciókat kezdtek betölteni az egyh. életben. A 381-es zsinat ~a 480 k. Antiochiában Kalkedon-ellenes, monofizita célzattal bekerült a szentmisébe a hitjelöltek elbocsátása után; ugyanez történt Szíriában is, majd 520 e. Konstantinápolyban. K-en mindmáig ez maradt a ~ helye: az →anafora előtt, ált. recitálják. A régi keletiek fölfogása szerint a ~, úgy tűnik, a tulajdonképpeni eucharisztikus ünneplés kezdete, és nem az →igeliturgia befejezése. 589: a III. toledói zsinat a 381-es ~ éneklését rendelte el a Miatyánk előtt: „Mint a keleti egyházakban, a ~t a Miatyánk előtt kell elmondani, hogy a hívek szívei a ~ által megtisztuljanak az áldozásra.” A →mozarab liturgiában máig ez maradt a ~ helye. Az →arianizmus végleges leküzdésével függ össze, hogy valamikor a III. toledói zsinat után belekerült a ~ba a →Filioque. (A Miatyánk és áldozás előtti ~nak talán olyan értelme van, hogy a szentség vétele előtt ünnepélyesen elfordulunk a pogányságtól.) A hispániai ~-tevés Íro-on és É-Anglián keresztül a 8. sz. végére elérte a frank lit-t is; vasárnaponként mint népéneket az evang. után (Milánóban a felajánlás után) énekelték. Nagy Károly (ur. 768-814) udvarában 787 e. új és végleges lat. fordítás készült. A 9. sz: a vasárnapi krédóéneklés egész Galliában szokás volt. 1014-től, II. Henrik cs. (ur. 1004-24) koronázásától a cs. sürgetésére Rómában is meghonosodott a 381-es ~nak (a →Filioque beszúrásával) a misében történő éneklése. Rómában a 6-9. sz: a keresztelési lit-ban, a scrutiniumokban, az ősi róm. ~t szintén fölváltotta a 381-es ~. A 8. sz: ugyanezt fölvették az imaórák liturgiájába is. - D-Galliában a keresztségi oktatás alapjaként az ap. ~ módosuló és véglegesülő formája szerepelt. A lit. karoling egységesítésében a végleges változat érvényesült, és valamikor a 9-10. sz: amikor az idők mostohaságának következményeként a régi róm. lit. hagyomány folytonossága megszakadt, e végleges forma Rómában is meghonosodott. - Nem litugikus egyéni és közösségi imaként minden korban használták és használják a közismert ~okat. - 3. A II. évezredben lényegében valamennyi miseliturgia (K-en és Ny-on egyaránt) tartalmazza a nicea-konstantinápolyi ~ vasárnapokon és (meghatározott) főbb ünnepeken történő éneklését v. elmondását. A II. évezred róm. lit-ja a II. Vat. Zsin-ig az apostoli ~t a keresztelési, papszentelési (áldozás után) és húsvétvigíliai szert-ban alkalmazta. A pp-szentelés része lett olyan vizsgáztató ~, mely a Statuta Ecclesiae Antiquából ered. - 4. A trentói zsinat a katekézis egyik alapszövegének az apostoli ~t írta elő; a zsinat nyomán kiadott ún. Római katekizmus (1566) az előírást végre is hajtotta és egyben e ~ szövegének fejlődését lezárta. A Rituale Romanum az ördögtől megszállottak exorcizmusához írta elő a Quicumque elimádkozását, a Pontificale Romanum pedig a zsin-ok megnyitásának szertartásába vette be IV. Pius trentói ~át. V. Pius zsolozsmáskönyve (1568) naponta 3x imádkoztatta az apostoli ~t, vasárnap szerepelt a Quicumque. - A reformáció egyh-ai ált. elfogadták a 3 „ökumenikus” (apostoli, nicea-konstantinápolyi, atanázi) ~t; az apostoli az anglikán lit-ban különös tekintélynek örvend. - 5. A római mise ~a a II. Vat. Zsin. után is a nagy ~ marad; „szerepe a szentmisében az, hogy a nép az olvasmányokban és a homíliában hallott isteni szóra készséggel válaszoljon, és fölidézze lelkében a hit igazságait, mielőtt az Eucharisztia ünneplését elkezdené” (A római misekönyv általános rendelkezései, 43). Nem egy népnyelvi misekönyv (a magyar is) alternatív változatnak megadja az apostoli ~t; a ném-ek a nagy ~t (a gör. eredetivel egybehangzóan) többesszámban imádkozzák. A zsin. utáni zsolozsma szövege nem tartalmaz ~okat. A Katolikus Egyház Katekizmusának (1992) első főrésze az apostoli ~ra épül, de hozza a nagy ~t is. - Az ökumenikus párbeszéd alapul először az apostoli ~t vette; később a nicea-konstantinápolyit részesítették előnyben, mivel az összeköti K-et és Ny-ot. E két főbb ~nak több nyelvterületen ökumenikus fordításai készültek és használatosak; a „katolikus” egyház kifejezés lefordításában nem sikerült megegyezni. →hitvallás letétele

VI. Protestáns ~ok. Pál ap. tanítása (Róm 10,10) erősen motiválta a 16. sz. hitújítók ~ainak létrejöttét. Arra törekedtek, hogy a Szentírásba foglalt kinyilatkoztatásról lényegében teljes összefoglalást nyújtsanak; szándékuk szerint irataik nem →hittételek definíciói, hanem szentírásmagyarázatok. Törekvésük óhatatlanul felekezeti ~iratokhoz vezetett. Más szempontból a 4. sz-ival rokon helyzet állt elő: az új egyh-ak szükségesnek ítélték, hogy ~uk írásba foglalva elnyerje a világi fejedelmek, birodalmi gyűlések szentesítését. A reformáció egyh-aiban, felfogásuknak és természetüknek megfelelően, nagyobb számú és jelentőségű ~irat keletkezett, mint a kat. egyh-ban. Az anglikán és evangélikus iratok, a ref-okétól eltérően, maradandó és szorosan kötelező igénnyel keletkeztek. Azok közül, amelyek nemzeteket átfogó jelentőségre tettek szert, külön említést érdemelnek: 1. 1549: anglikán katekizmus, 1550: anglikán szertartásrend (Book of →Common Prayer), 1553: →anglikán artikulusok. - 2. 1528/29: Luther nagy és kis katekizmusa, 1530/55: →ágostai hitvallás, 1531/37: az előbbi apológiája, 1537: smalkaldeni artikulusok, 1577: a kétrészes konkordiaformula, végül 1580: a konkordiakönyv (ez tartalmazza a három ősegyházi ~t is); 1947: a Luteránus Világszövetség a kis katekizmust és az ágostai ~t minősítette alap~oknak. - 3. A református felfogás szerint a ~ok képlékenyebbek, könnyebben változtathatók, kevésbé hivatalosak; ténylegesen különféle orsz-okban elég nagy számban keletkeztek; jelentős 1545: a genfi katekizmus, 1562: a későbbi helvét ~, 1563: a heidelbergi katekizmus; magyar vonatkozású 1562: az egervölgyi (v. debreceni) ~ és a magyar ~. A Református Világszövetség általános megegyezést kíván a történeti ~okkal. - 4. Külön lehet említeni a ref. és anglikán egyházakból kivált közösségek (→metodisták, →kongregacionalisták, →baptisták stb.) régebbi és modern ~iratait. - Az ökumenikus mozgalom bizonyos dokumentumai nem rendelkeznek ugyan a ~iratok minden sajátos tulajdonságával, de hasonlítanak hozzájuk, és igen fontosak.

VII. Ikgr. Csak az apostoli ~t ábrázolták: a 12 ap. kv-et v. mondatszalagot tart kezében, egy-egy →hitágazat kezdő szavával v. teljes szövegével (→Kassai Szt Erzsébet-templom, D-i mellékszentélye). Az egyes →hittételeket először a 15. sz: ábrázolták: a teremtést, az angyali üdvözletet, Krisztus születését, keresztségét, megfeszítését, sírbatételét, pokolraszállását, mennybemenetelét, az utolsó ítéletet, a pünkösdöt, az Egyh-at, a gyónást, a feltámadást és az örök életet (nyírbélteki tp. szentélye, 15. sz.). A 16. sz: a ~ allegóriája lett a fölsorolt jelenetek csoportosítása a feszület köré. N.F.-**

Galló Simon: Az ap. ~ őstörténete. 1915. (Dissz.) - KL II:318. - LThK I:760; III:88; IV:935. - Schaff, Ph.: The Creeds of Christendom. Grand Rapids, 1977. - BL:635. - Sachs 1980:88. - Kelly, J. N. D: Early Christian Creeds (3. kiad. ol. ford. Nápoly, 1987) - Bálint 1988:28. - Tarnai-Madas 1991:334. - LThK 1996. I:878; II:1340; IV:699. - KEK 186.

Hitvallás, Szeged, 1945. ápr. 15.-okt. 21.: katolikus társadalmi, világnézeti, hitéleti lap. - Megj. rendszertelenül, össz. 14 sz. Fel. szerk. Havass Géza. Ny: Hírlapkiadó kft. T.E.