Magyar Katolikus Lexikon > F > falu


falu (lat. pagus, vicus, villa): földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó családok zárt közössége, a kőkorszak óta az emberi →település alapformája. - 1. A Szentírásban (héb. kafar, helységnevekben is, pl. Kafarnaum, 'Náhum faluja'). A →nomádok vándorlásával szemben már letelepedett életformát tételez föl, a →várossal szemben alacsonyabb művelődési fokot képvisel, azért a város az anya, a ~ a leány (Szám 21,25.32; Józs 15,45; Bír 11,26). A fallal körül nem vett ~ban a lakosság jobban ki volt téve az ellenség támadásainak, mint a városokban. A hellén korban a város és ~ között főleg közig. különbség volt. - 2. A középkori Eu-ban a ~ nemcsak a benne élő emberek települési formája, hanem a földművelő társad. munkakerete és szervezete is. Az aránylag gyérszámú magányos telepeket kivéve a magyarság egész ter-én ált. a zárt ~forma uralkodik, mely a nomád →szállásból →szerré, majd csoportos (szabálytalan, halmaz-), végül utcás (szabályos, soros) ~vá fejlődő településekből jött létre. A 11. sz: 2500-2600, a 15. sz. végére kb. 20.000 ~ volt, legtöbbjükben 15-50 családdal. 1787: 13.329 ~t számláltak össze, többségüknek 70-250 családban 300-1000 lakosa volt. - A csoportos, (szabálytalan) halmaz~ban az utcák rendezetlenek, a szűkebbek közökbe, ezek zsákutcába torkollnak. A kerítés ismeretlen, a telkeket semmi sem különíti el egymástól, a házak minden rend és terv nélkül építve, főleg a zsákutcákban. Utcáról voltaképpen nem lehet beszélni, helyette háztömbök között kígyózó, keskenyebb-szélesebb, beépítetlen térszalagok vannak, melyek itt-ott szabálytalan formájú v. köralakú köztérré tágulnak. - Az ilyen ~ földjét rokon családok (palócosan-kunosan hadak) szállták meg valamikor, s tekintet nélkül arra, hogy földesúri jog alatt állott-e v. sem, az első foglalók módjára ülték meg. A maga részén minden had tetszése szerint építkezett. Amikor a közösséghez érthetőleg ragaszkodó had megszaporodott, az ősi földet tovább osztatták, s mind sűrűbben beépítették, mit sem törődve a szomszéd haddal és a közlekedéssel. Így keletkeztek azok a szerek, szegek, zúgok, melyeknek ősi portáin néha 5 ház is épült egymás mögé úgy, hogy a legbelső gazdájának, mielőtt a hatóság a zúgokat megnyitotta, 4 udvaron is át kellett vergődnie, míg a magáéba eljutott. Utca nem volt, még e szót sem ismerték. Az egyes ~részeket, szegeket, végeket, Erdélyben még a házak közt folydogáló csermelyeket is, az ott lakó hadakról nevezték el. Innen ered a szegről-végről atyafi szólásforma. Ezt a főleg az Alföldön elterjedtebb ~formát az 1930-as években még sajátosan m-nak látták, ma inkább a nagyállattenyésztők településformájának tűnik. - A soros v. utcás ~forma a kk-ban frank földön alakult ki. Telepesek terjesztették K felé, így elsősorban a Dunántúl jellegzetessége. Belterületét egyetlen utca v. néhány egymást keresztező utcasor hasítja végig. Az utca két oldalára az útvonalra merőlegesen nyílnak a keskeny, mély →telkek, utca felőli végükben a lakóházzal. A ház utcára néző homlokzatával egy vonalban nyílik a →kapu, s húzódik a szomszédig a telket az utca felől elzáró kerítés. A házak sorakoztatásának e módja sok helyt hatósági beavatkozás eredménye. - A ~t régente, sőt sok helyt még a közeli múltban is, közösen épített sövény v. tüskekerítés vette körül, melyen át mező- v. vetéskapuk nyíltak a mezőre. E kapukat éjszakára elzárták, hogy a kerítetlen udvarokban állásokban tartott jószág ki ne szabadulhasson, s kárt ne tehessen a vetésben. - Az 500 év alatt kialakult települési rendszert a török hódítás nagyrészt elpusztította, a legtöbb ~t a törökök nagy hódító hadjáratai, a →tizenötéves háború és a törököt kiűző visszafoglaló háborúk semmisítették meg. A török hódoltság végén pl. Bács vm. teljesen lakatlan, Somogy vm. ~inak 2/3-a, 530 ~ pusztult el. Elsősorban a síkvidéki falvak semmisültek meg. Az Alföldön a kk. kis falvak rendszerét a tanyás nagyközség váltotta föl, az alföldi nagy mezővárosok nagyszámú kis ~ határát egyesítették. Az elpusztult ~k jelentős részét betelepített ném., s még inkább bevándorló rum., szerb, azonkívül tót, ruszin lakosság szállta meg, átalakítva Mo. népi összetételét. - 3. A ~ →elöljáróságát a földesúr nevezte ki v. a ~ népe választotta. Hatáskörét a →szokásjog, a földesúri rendtartás v. a ~törvény állapította meg a ~közösség gazd., igazgatási és igazságszolgáltatási ügyeiben. Tagjai a →bíró, az →esküdtek (2-4), a 18. sz-tól néhol a →jegyző és az adószedő. A bírói tisztet a 17. sz-tól a →gazdák sorban egymás után viselték, az ő alkalmazottjuk cigányok ügyeiben a cigánybíró, a szántóföldében a mezőbíró, a hegyi legelőkében a havasbíró, a koldusokéban a koldusbíró. Az ármás (lat. arma, 'fegyver' szóból) és a bakter (a ném. Wächter, 'éjjeliőr' szóból) a ~ éjjeli biztonságát, a csősz és a mezőőr az erdőt és a határt őrizte. - 4. A ~ vallási élete a →plébánia keretében folyik a →keresztelőtől a →temetésig (→ájtatosságok, →asszonyavatás, →búcsújárás, →esküvő, →halotti tor, →liturgia, →népi jámborság, →népszokások, →ünnepek, →vasárnap), s egészen átjárja a mindennapok dolgait a földműveléstől (→vetéstől az →aratásig és →szüretig) az állattenyésztésig (→gulyás, →juhász, →kanász, →csikós). - 5. Magyarország ~hálózata a 18. sz-tól a 19. sz. 2. feléig keveset változott, ekkor azonban új ~képző erők tűntek föl: a vasút, a bánya, a gyár, melyek körül új ~k jöttek létre. ~ tűnt el v. született akkor is, ha a város terjeszkedő határa megérkezett a ~hoz, s magába olvasztotta, v. ha a város maga hozott létre belterületén kívül eső ~sias települést. - A ~ban a parasztokon, pásztorokon kívül csak néhány iparos és esetleg egy-két nemes v. értelmiségi lakott. Az iparos és kereskedő lakosság aránya fokozatosan növekedett, 1945 u. az erőszakos szövetkezetesítés miatt a mezőgazd-gal foglalkozó lakosság a falvakban kisebbségbe szorult, a többség az iparban és szolgáltatásban tevékenykedik, gyakran ~si lakóhelyétől távol, mint ingázó vándormunkás. A munkahelyet nem biztosító kis ~k egy része fokozatosan elnéptelenedik, s végül megszűnik. 1990: Bpen és 176 városban élt 6.477.116 (57,8%), 2915 ~ban 3.897.707 (42,2%), össz. 10.374.823 lélek. -

Mo. településeinek és népességének megoszlása

a falu és a város szempontjából 1990:

megye

város

lakos

falu

lakos

Bács-Kiskun

11

288.959

105  

255.789

Baranya  

5

241.381

296  

418.642

Békés

12

248.506

62  

163.381

B-A-Z

15

415.634

333  

346.329

Csongrád

7

320.240

 52  

118.602

Fejér  

7

222.653

 98  

197.975

Győr-M-S

 5

238.137

167  

189.209

Hajdú-Bihar

14

394.512

 66

154.216

Heves  

7  

150.697

111

183.711

Jász-Nkun-Sz

13  

259.708   

 62  

166.783

Komárom-E  

8  

197.941   

 64  

117.267

Nógrád  

6  

101.993

119  

125.144

Pest

15

330.009  

167  

619.740

Somogy

10  

161.075   

229  

183.633

Sz-Sz-Bereg

12  

232.843  

216  

335.458

Tolna  

7  

124.069  

101  

129.606

Vas

7  

151.923  

206  

124.021

Veszprém

9  

215.860  

211  

163.386

Zala  

6  

160.202  

250  

143.196

6. A ~ élete a gépesítés és a városiasodás előtt. Ahol az aratás családi munka volt, az apa és fia aratott, az anya, leánya és menye markot szedett és kévét kötött; ha a gazda földje nagyobb, szomszédait, rokonait és komáit →kalákába hívta. Újholdkor v. ha halott volt a ~ban, nem arattak. Az aratást kora hajnalban kezdték, s közben kisebb szüneteket tartva esti harangszóra hagyták abba. Reggeli harangszóra ált. tp-ba mentek áldásért könyörögni, ilyenkor a tp. fala tele volt a hozzá támasztott kaszákkal. Mielőtt munkába fogtak, letérdelve, v. kalaplevéve imádkoztak. Aztán a derékfájás ellen 2-2 gabonaszálat kötöttek a derekukra, s ezeket otthon a mestergerendára akasztották. Majd az első kaszás „Uram, Jézus, segíts” szóval belevágott a búzába. A kaszálás csendben, a marokszedés, kötélcsavarás és kévekötés azonban dal és tréfa között történt. Amikor a gazda a munka megkezdése után először ment ki közéjük, az első arató átkötötte lábát búzakötéllel, s ezt csak akkor csavarta le, ha pénzt adott v. bort ígért; néhol a szokásnak már enyhébb alakjaként kis búzakoszorút húztak a gazda karjára v. akasztottak a nyakába. Másutt a koszorú kötése is szertartásosabb: amint az érkező gazdát megpillantották, a leányok azonnal koszorúkötéshez kezdtek, s aki legelőbb készült el vele, az futott a gazda elé. Tiszapalkonyán pl. éppúgy megkötözték az arra tévedő idegent is, mint a gazdát, s őt is csak áldomáspénz fejében eresztették szabadon. Az utolsó kévét úgy kötötték, hogy a kalászcsomó fölét ellenkező irányba fordították, s ezt Jézuskévéjének v. Jézusbölcsőjének nevezték. A föld végén egy marék kalászt vágatlanul hagytak a madaraknak, hogy meg ne egyék a jövő termést; ezt a tkp. áldozati búzacsomót Rábagyarmat környékén „Szt Péter lovának hagyták abrakul”. - Családi aratás befejezésekor nem volt semmi ünnepség, kalákás és részes aratáskor azonban a végző nagy ünnepséggel jár, annál nagyobbal, minél nagyobb volt a föld, minél nagyobb úr a gazda. Ennek az ünnepségnek középpontja az →aratókoszorú. A kisgazdánál az utolsó sort mindig reggelre hagyják, aztán hozzáfognak a koszorú kötéséhez, mert ezt délre szokás hazavinni. Elöl ment az ember, mögötte a koszorút vivő asszony. Az ember bejelentette, hogy a búzát learatták, és hagyományos mondókával áldást mondott a gazda családjára. Az asszony átadta a koszorút a gazdasszonynak, ez néhány csepp vizet szórt az aratóra, hogy az üszög jövőre se lepje meg a búzát. Aztán a házba mentek, ahol már terített asztal várta őket, s a búzakoszorút az asztal fölé a mestergerendára akasztották. - A kepebált ott, ahol az aratókoszorú már nem szokásos, a bevégzés után még a tarlón azonnal megtartották: cigány mellett megtáncoltatták a leányokat. Az aratókoszorús végző azonban sokkal nagyobb parádéval történt. A koszorút a leányok és fiatalasszonyok kötötték, s néhol leány, másutt legény vitte a menet elején. Edelényben, ahol igen nagy koszorút kötnek, 2 rúdra akasztva 4 ember vitte; utánuk 2 póznán egy-egy kötött kitömött bábut vittek, az egyik ffi, a másik női alak. A bábutartó 2 legény jobbját a gazda egyszerre fogja meg, mialatt ezek a magasba emelt bábukat összekoccantják. Külön aratási nótákat énekelve mennek végig a falun, s közben a kapukból a koszorúvivőt csuromvizessé öntözik. A kalászkoszorús leány helyett néhol az aratógazdát öntözik le, a leány csak a koszorú átadásakor kap pár csepp vizet. A gazda, tiszttartó v. az uraság és felesége a ház előtt várja a nótaszós menetet. Az aratógazda hagyományos verssel fölajánlja a koszorút, hozója átnyújtja a gazdasszonynak. A gazda bort tölt a koszorút hozó legénynek v. aratógazdának és magának, koccint vele, s megköszöni fáradtságukat. Megkezdődik a hagyományos fogásokból álló vacsora; a tálból mindig a koszorúhozó legény v. az aratógazda vesz először. Vacsora után éjfélig tartó tánc következik, melyet a gazda kezd meg a koszorús, v. ha a koszorút legény hozta, valamely más, szintén fehérbe öltözött leánnyal. A koszorút, mely az egész lakoma alatt az asztalon áll, végül a tükör fölé, a tp. falára v. útszéli szoborra, kpnára akasztják; nem szívesen adják oda másnak, mert vele jövő termésüket is elvesztegetnék. A szemet azonban kiszedik belőle, s a következő esztendő vetőmagja közé keverik. - A fiatalok számára az ismerkedési alkalmaknak kialakult, hagyományos szokásvilága volt: esti utcai séták, kalákás összejövetelek, táncos alkalmak, látogatás, lakodalom, búcsú, leányvásár, vendégség stb. Dolguk végeztével nyaranta napszállta után a szülők kiültek a ház elé, a leányok csoportokba verődve beszélgettek, énekelgettek, s amikor a legények is odakerültek, sétálgattak, sőt az utca porában táncba is kaptak. Séta közben a karonfogás nem volt szokás, csak a kézfogás, de az sem páronkint, hanem soronkint. Külön szórakozási lehetőség volt és az ifjúság legegyszerűbb mulatsága közé tartozott az ünnep- és vasárnapi délutáni legényséta: 10-12 főből álló csapatokban az út egész szélességében összefogódzva, olykor magukat részegnek tetetve, dalolva, kiabálva járták az utcákat. Rákospalotán vízkeresztkor rendeztek ilyen legénysétát. Cigándon pl. a május elsejei tp-ozás, Somló vidékén a fehérvasárnapi litánia után, Zimányban húsvét első vasárnapjának délutánján kezükben fölszalagozott zöld ággal, páronként hosszú sorban, énekelve és összefogódzva végigjárták az utcákat.

Egerben a legénysétán a leányok is részt vettek, de voltak külön leányséták is. Hontban és Kalotaszegen a legények és lányok páronkint összefogódzva járják az utcákat, közben-közben a vezető pár megáll, „aranykaput” csinál, mire valamennyi „zöld ág, zöld levelecske” végigbúvik alatta. E vasárnap délutáni leánysétákat Szeged vidékén és a Dráva mentén a leányfürdés helyettesítette: az egy bandába tartozó lányok a helyet és időt a legények előtt eltitkolva, egyenként kilopakodtak az előre megbeszélt folyórészre, úgyhogy a legények már csak a dalolva visszatérő leányokkal találkozhattak. Ezeket a legény és leánysétákat más vidékeken a „játszó, cica, cécó” váltotta föl. A délutáni istentiszt. végével kezdődött és késő estig tartott. Részt vett benne a ~ mindkét nemű fiatalsága, még a gyermekek is, sőt az idősebbek is ki-kijártak gyönyörködni. Dalolás, cicázás, labdázás, játék volt a kitöltője ennek a szintén ismerkedő délutánnak, melyről páronkint kézenfogva nótáztak haza, de voltak táncos cécók is. A sárközi lányok pl. mezőre mentek, s ott körbefogódzva énekszó mellett lassú forgó táncot jártak, „karikáztak”. Később az ott settenkedő legényeket is befogadták, és közös, rövid tánccal fejezték be a cécót. Másutt a legények és lányok egymásért bekiabálva csapatosan a falu közterére v. a falu végének gyepére indultak, aztán rövid beszélgetés, éneklés után csoportonkint különböző játékokba, majd táncba kezdtek. Itt tanultak meg táncolni a gyermekek, akiket a felnőttek is szívesen tanítottak; próbálkozásukat országszerte serketáncnak mondták. - A kapálás és gyomlálás a leányok és fiatal asszonyok dolga, s ált. kalákában, nótaszó mellett, pihenés közti vidám tereferével frissítve történt. **-B.A.

1. BL:424. - 2. Kovács Márk OSB: Falusi tisztújítás, vagyis bírák, tanácsosok, jegyzők kis bírók, tizedesek, hegymesterek, mezei őrök, éjjeli őr s templomi rend-őrök választása, esküje és oktatása. Győr, 1847. - Szabó István: A m. parasztság tört. Bp., 1940. - Eperjessy Kálmán: A m. ~ tört. Uo., 1966. - Szabó István: A ~rendszer kialakulása Mo-on. Uo., 1966. -: A kk. m. ~. Uo., 1969. - A ~ a mai m. társad-ban Szerk. Vágvölgyi András. Uo., 1982. - MKH 1992. - 3. MN I:112; II:23; IV:150, 228. - 5. A ~ társad. rétegeinek egymásra utaltsága. Bp., 1937. (Actio Catholica 28.) - Néhány jó tanács az anya és a csecsemő egészségének megóvásáról ~n. Uo., 1937. (uaz 29.) - Hogyan tehetjük szebbé ~nkat és benne otthonunkat? Uo., 1937. (uaz 30.) - A ~ közös kincsei. Uo., 1937. (uaz 33.) - A ~ ellenségei. Uo., 1937. (uaz 36.) - A ~ szociális védelme. Uo., 1937. (uaz 37.) - A ~ és a város. Uo., 1937. (uaz 39.)