Magyar Katolikus Lexikon > E > eskü


eskü (lat. iuramentum): Isten és az Ő nevének tanúságul hívása az igazság mellett, a →vallásosság cselekedete. - I. Az ókori népeknél az ~ bizonyítási mód, mellyel valaki rosszat kívánt magának arra az esetre, ha nem mondott volna igazat v. nem tartotta volna meg a szavát; e rossz bekövetkeztét, az →átok beteljesedését az ~nek tulajdonított mágikus erőtől v. a tanúul hívott istenségtől várták. Jelentőségét az a hit adta, hogy az istenek őrködnek az ember tettei fölött, s nem hagyják bosszú nélkül örök törv-eik megsértését. - 1. A gör-ök esküdtek Zeuszra, más istenekre, esetleg egyszerre többre is, s mindenre, ami számukra szt és kedves volt. Az ~ helye ált. tp., ahol közvetlenül várták az istenítéletet, az ~ legfőbb őre és a hamis ~ megbosszulója ált. Zeusz volt, de a többi istenek is, ezért a hamis ~ nem szerepelt az emberi igazságszolgáltatásban. Nagyon fontos volt a hivatali ~. Szövetség v. békekötés alkalmával véres áldozat előzte meg. Az ~t tevő megérintette az állatot, annak jeléül, hogy ~szegés esetén úgy járjon, mint az áldozati állat. - 2. A rómaiak a magánéletben bármi szt és kedves dologra, a közéletben egy istenre, leginkább Jupiterre esküdtek. Az ~tevő átkot mondott magára v. a számára kedves dologra. A császárkorban a legnagyobb ~t a cs. →géniuszára tették. Különbséget tettek a polg. (iusiurandum) és a katonai (sacramentum) ~ között. ~t kellett tenni szövetségkötéskor, hivatalba lépéskor, bíróságon. Az ~szegőt a törv. nem büntette, de →infámiába esett. A törv. által előírt ~ alól csak a Vesta-szüzek voltak mentesek (→Hestia). A letett törv-es ~ alól csak a cs. oldhatott föl. A →flamen dialis nem tehetett ~t. - II. A Szentírásban. 1. Az ÓSz-ben nem egyszer ugyanazt a szót használták az ~re és az átokra s ~-formulaként is föltételes átkot mondtak (1Sám 14,44; 20,13; 2Sám 3,35; Szám 5,21; Jób 31,5; Zsolt 95,11). ~ közben Isten (Bír 8,19; 1Sám 14,39.45; 19,6; Jer 4,2) v. a megszólított személy életére hivatkoztak (1Sám 1,26; 20,3; 2Sám 15,21), tanúul v. bírónak Istent hívták (Ter 31,50.53; 1Sám 20,23; Jer 42,5). Később az égre, Isten nevére, a Templomra, az angyalokra stb. is esküdtek (Mt 23,16-22), sőt egy-egy esetben tárgynak is tulajdonítottak bizonyító erőt (Ter 21,30; 1Sám 18,3-5; 25,27.35). Aki ~t tett, fölemelte a kezét (Ter 14,22; MTörv 32,40; Zsolt 106,26), a tenyerébe csapott (Jób 17,3; Péld 6,1), v. a csípője alá tette a kezét annak, akinek valamit ígért (Ter 24,2; 47,29), így jelezve, hogy ígérete az utódokra is vonatkozik. Elsősorban bíróság előtt tettek ~t (Kiv 22,7; 1Kir 8,31; Szám 5,11-31), v. szerződéskötéskor (Ter 21,23-32; 31,53; 1Sám 20,12-16), ill. amikor valamit ígértek (Ter 24,2; 47,29). A →hamis eskü nem tartozott a ritkaságok közé, de a törv. tiltotta (Kiv 20,7; Lev 19,12; MTörv 5,11), s a próf-k is elítélték (Ez 16,59; 17,13-21). - Az esküdözéstől Sir 23,9-11 óva int. A rabbik igyekeztek az ~vel való visszaéléseket meggátolni, a →farizeusok aprólékosan kidolgozták az ~ érvényességének föltételeit. Az →esszénusok mindenfajta ~t elutasítottak (a r-be való fölvétel ~jét kivéve), mert szerintük az egyszerű szónak is hihetőnek kell lennie. - 2. Az ÚSz-ben Jézus egyszerűséget és teljes egyenességet kíván a tanítványaitól, ami az ~t feleslegessé teszi: „Egyáltalán ne esküdjetek... A ti beszédetek legyen: az igen igen, a nem nem” (Mt 5,37;. Jak 5,12). Mindazonáltal maga Jézus sem utasította el a főtanács által kívánt ~t (Mt 26,63). Pál többször is megerősíti tanítását ~vel (Róm 1,9; 9,1; 2Kor 1,23; 11,31; Gal 1,20). →esketés - III. Az erkölcstan szerint ahhoz, hogy Istennek mint →első igazságnak segítségül hívása egy dolog bizonyítására megengedett legyen, kell, hogy az ~ belátással, igaz dologban és igazmondással történjék. Belátással: azaz körültekintéssel, okossággal, megfontoltan és tisztelettel; igaz dologban: azaz az ~ igaz, megengedett és tisztességes dologra vonatkozzék; igazmondással: azaz mindenben egyezzék az igazsággal (→nyolcadik parancsolat). Ha e 3 követelmény nincs meg, nem szabad esküdni. A gyakori esküdözés rossz szokása ellen teljes erővel kell küzdenünk. - IV. A kk. peres eljárása a rómaitól abban különbözik, hogy ebben már nem lehetett használni a bizonyítási ~t, egyrészt mert a szóbeli tárgyalást fölváltotta az írásbeliség (a bíró a feleket nem is látta), másrészt, mert az Egyh. megkívánta, hogy amire valaki a perben megesküdött, annak sztnek kellett lennie, ezen magát az ember túl nem tehette, tehát a bíróság ennek bizonyító erejét szabadon nem mérlegelhette. A meggyőződés v. hit szerinti ~nek (juramentum credulitas) a kánonjog csak lassan adott helyt. Megalapítói a kk. itáliai jogászok, tőlük vették át fr-k és ném-ek, majd Eu-szerte elterjedt. - 1. A kk. m. perjogban az ~ről mint bizonyítási eszközről már Szt László és Kálmán törv-eiben szó van. Az Árpád-korban a tanúvallomásokat a kihallgatást követően ~vel kellett megerősíteni. E formai bizonyítás a vegyesházi kir-ok alatt már megszűnt, s helyébe a →vizsgálati bizonyítás került. Az ~ a leggyakrabban használt bizonyíték az →istenítélet és a →párbaj megszűnése után. Megítélése a tanúbizonyítás, később a vizsgálat eredményétől függött. Erejét annak a gyanúnak a fokához mérték, melyet a felperes az előzetes vizsgálat során az alperesre vetett. 3 v. 4 egyformán hangzó vizsgálati levéllel szemben az alperes csak teljes erejű, tisztító ~vel menthette ki magát; 2 levéllel szemben fél-, 1 ellenében negyederejű ~t tehetett. Hamis ~ (perjurium) a valótlanságra tudva letett ~, míg az ígérő ~nek meg nem tartása  az ~szegés (perjuratio) volt. - Ha a közvizsgálat alkalmából a felperes 6 szomszéd, 6 községbeli és 12 vm-beli nemes bizonyságával tudta alátámasztani keresetét, v. ha az esetleg hiányzó szomszédokat és községbelieket vm-beli nemesekkel fölös számban pótolta, az alperes már nem tehetett tisztító ~t, hanem a felperes esküdött, mint mondották, „az alperes fejére”. Az alperes ezt a fejére szóló, főesküt a felperesnek mindjárt a per elején fölajánlhatta. Ha a felperes azt vonakodott letenni, az alperes 3 társsal letett ~vel megmenekült a vád alól. - Birtokperekben ha a bíró a bemutatott okl-ek és tanúk bizonysága alapján határter-ek tulajdonjogáról nem tudott dönteni, a vitás ter-et fölmérette és megbecsültette. Aszerint, hogy melyik fél állítása látszott elfogadhatóbbnak v. egyenlő vsz-ség esetében ki volt birtokban, ítélte meg az ~t. Ilyenkor tehát a felperes és az alperes egyformán közel állt az ~höz, s gyakran alkalmazták a földre tett ~t. Az Eu-szerte elterjedt ünn. forma abból a föltételezésből indult ki, hogy a hamisan ~vő holtan esik bele a megásott sírba s befödi őt a föld. A vitás földter-en v. egy ott megásott sírszerű gödörben az ~tevő (olykor →eskütársaival együtt) födetlen fővel, egy szál övnélküli ingben, sarutlan lábbal (ahogyan akkoriban a halottakat temették), feje fölé rögöt tartva tett ~t, melyet vele együtt mondtak ~társai. Az önmegátkozás is a temetésre utalt. A földre tett ~ emlékét örökítette meg Arany J. Vén Márkusa); a népnyelv nálunk a „föld nyeljen el, emésszen el” átkozódásban őrizte meg. -

2.  A m. levtárak, a falusi bíróládák a hagyományos ~formából sokat őriznek. Az „Isten engem úgy segéljen és annak minden szentjei” forma gyakran kiegészült a Bold. Szűz Máriára hivatkozással. Az evang. v. szt ereklyék érintésének szokása helyébe lépett, s a világi törvényhozásokba is átment az ~ letétele 2 égő viaszgyertya közötti feszület előtt, a jobb kéz hüvelykjének és 2 első ujjának föltartásával (Szentháromságra hivatkozás). E szokás 1868-ig állt fenn. - Az ~tétel ünnepélyességéhez tartozott, az ~ szövegének fölolvasása és magyarázása a bíró által, az ~ szentségére és a hamis ~ következményeire való figyelmeztetés, a kéz szívre tevése azzal a záradékkal, hogy „Isten engem úgy segéljen”. A zsidók föltett kalappal, a Tóra  megérintésével esküdtek. R.k. főpap ornátusban, a pásztorbotot bal kezében tartva, jobbját mellére téve nem esküdött, csak lelkiismerete tisztaságára hivatkozott. - 3. Az ~tétel idejéről és helyéről a bíróság az ~t megítélő levélben intézkedett. Alsóbb bíróságoknál (vm., →város, →úriszék) a bíróság színe előtt ment végbe. A nádori közgyűléseken gyakran a nádori kpnában a budai v. a székesfehérvári kápt. emberének jelenlétében v. a közgyűlés helyén levő egyh-ban tették. A kúriában megítélt ~t a félre nézve illetékes →hiteleshely egyh-ában, főpapok saját egyh-ukban szokták tenni. A bíróság meghatározta napot, rendesen valamely octavát, pontosan meg kellett tartani. Vasár- és ünnepnapokon nem fogadtak el ~t. - Esküdni csak személyesen lehetett, ez alól a kir., Mátyás óta a prím. is mentes volt. Ha gyermeket atyjáról rászállott perben ~re ítéltek, ezt a törvényes kor eléréséig elhalasztották. - Az ~nél az ellenfél is megjelent személyesen v. ügyvédje által, hogy esetleg kifogásolhassa, főleg az ~társakat. Az ~ tartalmát a hiteleshelyhez intézett parancs közölte. Szavait a hiteleshely embere után kellett a félnek és társainak mondani. Az ~ről a hiteleshely állított ki tudósító levelet (memorialis), melyet a meghatározott napon a bíróságnak be kellett mutatni. Ekkor az ellenfél v. ügyvédje előadhatta kifogásait. Ha nem kifogásolták, v. a kifogásokat elintézték, →végítéletet hoztak az ~ alapján. - V. A hatályos egyhjog szerint az ~ csak az igazság szerint, megfontoltan és igazságosan tehető le. A kánonok által kívánt v. megengedett ~t képviselő útján nem lehet érvényesen letenni. A szabadon tett ~ megtartása külön vallási kötelezettség; a megtévesztéssel, erőszakkal v. súlyos félelem révén kicsikart ~ magánál a jognál fogva semmis. - Az ígérő ~ annak a cselekménynek a term-ében és föltételeiben részesedik, melyhez kapcsolódik. Ha az ~ olyan eseményekhez kapcsolódik, mely közvetlenül mások kárára, a közjó v. az örök üdvösség sérelmére irányul, az ilyen cselekmény az ~ által semmiféle megerősítést nem nyer. - Az ~ből fakadó kötelezettség megszűnik: 1. ha elengedi az, akinek javára az ~t tették; 2. ha az ~ tárgya lényegileg megváltozik, ha a körülmények változtával rosszá, közömbössé válik, ha a nagyobb jót akadályozza; 3. ha megszűnnek a célok v. az a föltétel, mellyel esetleg az ~t tették; 4. ha fölmentést adnak alóla v. megváltoztatják (1203.k.). - Akik a →fogadalmat fölfüggeszthetik, fölmentést adhatnak alóla v. megváltoztathatják, ugyanilyen jelleggel rendelkeznek ugyanezzel a hatalommal az ígérő ~ vonatkozásában is; de ha az ~ alóli fölmentés mások számára sérelmes, s ezek megtagadják a kötelezettség elengedését, akkor az ~ alól egyedül az Ap. Sztszék adhat fölmentést. Az ~t szoros értelemben kell magyarázni a jog és az ~tevő szándéka szerint, v. ha ez rosszhiszeműen jár el, annak szándéka szerint, akinek az ~t tették (1199-1204.k.). - A bíróságok tagjai és munk-ai kötelesek előzetes, ígérő ~t tenni föladatuk szabályos és hűséges ellátására (1454.k.). E kötelezettség vonatkozik mindazokra, akik a bíróság tartalmi munkájában részt vesznek (jegyző, sőt a csak egy-egy perbeli cselekményt eseti megbízás alapján végző, pl. az egyetlen kihallgatással megbízott plnos, s a mellé csupán arra az esetre kijelölt →kötelékvédő és →jegyző). - Az ~ formuláját az egy. jog nem határozza meg pontosan. →Esketésre illetékes hatóság ugyanaz, aki az illető tisztségre v. feladatra az érintettet kijelölte. A feladat szabályszerű ellátására is vonatkozik ez az ~, ezért kötelez a hivatali titoktartásra (vö. 1455.k.), abban a mértékben, ahogyan ezt a szabályok megkívánják. Ez a hivatali ~ nem tévesztendő össze a felek és a tanúk olyan ~jével, melyet állításaik igazsága mellett tettek (vö. 1532.k., 1562.k. 2.§), hiszen ez utóbbiak nem a bírósági fegyelemhez, hanem a bizonyítás eszközei közé tartoznak. De nem azonos a hivatali ~ azzal a titoktartási ~vel sem, melyet a bíró a tanúktól, a szakértőktől, a felektől, ügyvédeiktől és képviselőiktől kívánhat.  Mo-on az egyh. →házasságkötés fontos része az ~tétel. - VI. Néprajz. Az ~ szokása majdnem minden népnél föllelhető, tört. nyomai a vallásossággal párhuzamosan jelentkeznek. Esküdtek tűzre, vízre, hóra, földre, állatra, stb. Az obi-ugoroknál külön helyet foglalt el a medve. A vogulok képzeletében „...a medve mint az igazság, különösen az ~ szentségének őre, a hamisságot szigorúan megtorló hatalom...” (Munkácsi Bernát). Az állat~vel rokon  vér~t a m. fejed-ekkel kapcsolatban Anonymus is följegyezte néphagyomány alapján. A vérrel való esküvés egyik változata, amikor a szerződő felek nem saját vérüket, hanem kutyáét v. farkasét vették, v. bort öntöttek egymásnak. Ennek jelentése: szerződésszegésnél vérük is úgy folyjon, mint az állatoké v. mint a bor. A magyarságnál sokáig élt a föld~, vitás tulajdon- v. örökjogi ügyekben, főleg határperekben. A földre való esküvéssel történő bizonyítás számos okl-ben előfordul. - A néphit a „lakat alatt” tett ~nek varázserőt tulajdonított: az →esküvő alatt a menyasszony bezárt lakatot tartott a keblében, amit hazaérve titokban a kútba vetett. A hiedelem szerint ez a hozzátartozók varázslatainak erejét vette, s a maga kívánságait biztosította. - A szekularizált modern áll-okban az alkotmányra hivatkozó v. ált. tett ünnepélyes ígéret pl. hivatalbalépéskor (→állameskü), honosításkor.  M.B.-E.P.

MN IV:133. - Nötscher 1940:344. - Eckhart 1946:397. - MNL I:724. - Pecz 1985. I/2:693. - BL:379. - KEK 2150-55.