Magyar Katolikus Lexikon > H > Hestia


Hestia (gör.), Vesta (lat.): 1. az ókori görögöknél a házi tűzhely istenasszonya, a tűzhely, a tűzben rejlő isteni erő és áldás megszemélyesítője. A mitológia szerint örök szüzességet fogadott, ezért kapta Zeusztól kitüntetésként, hogy minden tűzhelyen őt tiszteljék mint védőt. Minden áldozati lakoma elején és végén imával és áldozattal tisztelték meg. A tűzhelynél gyülekező családot ~ áldja meg békességgel és összetartással. A segélykérők oltalmazója, ~ kérte számon az esküt, amit a tűzhelyre tettek. Védő szerepe kiterjedt a nagy családra, a településre, sőt az államra is. Ezért tiszt-ére szt tüzet ápoltak hajadon leányok. A kivándorlók e tűzből vittek magukkal szikrát, s új hazájukban ezzel gyújtották meg az oltár tüzét. ~nak minden gör. városban megvolt a tüze, a prütaneum, mely egyúttal az államháztartás jelképes helye is volt. Tiszteletére lámpákat is égettek. Áldozati állatai a disznó, az 1 éves tehén. Az →orfikában Kübelével, Géával és Démétérrel keverték. - 2. az ókori rómaiaknál Vesta, a házi tűzhely és a családi szentély védője. A tűzhely kiegészítője az éléskamra, ahol a ház jó szellemei (dii Penates) laknak, közéjük tartozik Vesta is. Az áll-nak is megvolt a maga tűzhelye, Vestája, szent éléskamrája és jó szellemei. Ennek az állami ~-tiszteletnek középpontja Rómában a Fórumon volt: oszlopcsarnokkal körülvett körtemplom, mely a polgárság beboltozott tűzhelye volt. Ez volt a róm. állami élet rituális központja. Őrzője a kir., majd a pontifex maximus volt. E tp-ban tartották a jólét vallásos jelképeit, mindenekelőtt a →Palladiumot, az áldozati ételeket, s a szent tüzet. - E tüzet 6 leány, a Vesta-szüzek őrizték. A legelőkelőbb családokból 6-10 é. korukban a pontifex maximus választotta ki őket. A tp. közelében szigorú csöndben szüzességben éltek 30 éven át. A tüzet minden évben III. 1: gyújtották újra. Ők gondoskodtak a rituális vízről. E vízből, sóból és májusban gyűjtött szentelt tönkölyből készítették évente 3x (II. 15, VI. 9, IX. 13.) a mola salsa nevű áldozati tésztát, amit a tp. éléskamrájában őriztek. Ezzel hintették meg az áldozati állatok fejét. Lakásuk küszöbét csak a kir., később a pontifex léphette át. Aki szüzességi fogadalma ellen vétett, elevenen eltemették. 30 év múltán visszatérhettek a polg. életbe, házasságot is köthettek, de ez ritkán történt. Rendkívüli jogaik voltak: aki őket megsértette, halállal lakolt; szavuk esküvel ért föl; kérésük kiszabadította a foglyot; ha kivégzésre vitt találkozott velük, megmenekült. Az utcán lictor ment előttük, díszőrséget és védelmet jelentve. Hófehérben jártak, fejükön diadém, áldozásnál fehér fátyolba burkolóztak. VI. 9: a vestalia ünnepe volt, melyen köszönetet mondtak Vestának a mindennapi kenyérért.  **

Pecz I/2:914.