🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > I > istenítélet
következő 🡲

istenítélet (lat. ordalia): szoros értelemben bírói eljárás, Isten segítségül hívása az ártatlanság vagy bűnösség bizonyítására; tágabb értelemben ide tartozik az →előjelek kérése, a tudakozó eljárások sok fajtája (pl. rejtett dolgok, elveszett tárgyak, személyek, kincs v. víz lelőhelyére kért döntések). - 1. A vallástört-ben szinte minden népnél megtalálható az ~. Alapja a hit, hogy az istenek az igazmondás, az ártatlanok pártján állnak, és nem engedik, hogy az igazságra ne derüljön fény. A kerség előtti időkben a term. erőkhöz folyamodtak csodáért igazuk bizonyítására. Gyakoribb formái: eskü (az illető kimondja, hogy vállalja Isten büntetését, ha nem igaz az, amire esküszik), párviadal (az ártatlan győzzön Isten segítségével), tűz-, víz- stb. próbák (Isten csodatevő hatalma nem engedi az ártatlant megégni, vízbe fulladni). Mindezzel a termfölötti erőket v. az isteneket arra kérik, hogy büntessék v. semmisítsék meg azt, aki valótlant állít, ill. a rágalmazó viselje azt a büntetést, amit a megrágalmazottra kért. Pl. Hammurápi törvénykönyvében (Kr. e. 2000 k.): „Ha egy polgár egy polgárt varázslással vádol, de nem bizonyítja, a vádlott menjen a folyó(istenséghez), merüljön meg a folyóban, és ha a víz elnyeli, a vádlója kapja meg a házát; de ha a folyó ezt a polgárt megtisztítja (a vádtól) és épen visszajön, vádlóját öljék meg, és az, aki a vízből fölmerült, kapja meg vádlója házát.” - 2. A Szentírásban először a Kiv 22,6-7: fordul elő: „Ha valaki a barátjára pénzt v. edényeket megőrzésre bízott, és attól, aki elfogadta, ellopták, ha megtalálják a tolvajt, kétszeresen adja vissza. Ha a tolvaj titokban marad, a ház urát vigyék Isten elé, és esküdjön meg, hogy nem nyújtotta ki a kezét felebarátja dolga után.”  Mint bírói eljárás nem fordul elő. Valamennyire az ~re emlékeztet a →féltékenységi ítélet. A zsoltárokban fölismerhető az ~et kérő ima (34, 42, 72, 82), ez azonban nem az ~ szokására megy vissza, hanem az isteni igazságosságba vetett bizalomra: „Mert van-e köze hozzád a hamisság ítélőszékének, mely nyomorúságot szerez a törvény színe alatt?” (93,20;. Zsolt 5; 17; 26; 27; 31; 35). A zsoltáros tudja, hogy „Isten eljön a földet megítélni igazságban, és a népeket igazmondásban” (95,13), és „az istentelenek meg nem állhatnak az ítéletben (1,6); de azt is tudja, hogy Isten előtt senki sem hivatkozhat önmaga igazságára (Zsolt 129), ezért az →ítéletnél mindig fontosabb számára →Isten irgalmassága. Olykor a próf-k utalnak az ~re (pl. Jer 8,14-17; Ez 23,31-34; Mik 6,1-16). - 3. Az Egyh. bár alkalmazta az ~et, sőt hivatalosan szabályozta, egy-egy fajtáját mindig újra tiltotta. Az eredendően nem ker. jellegű eljárásokban ugyanis sokszor megmaradtak a mágikus, istenséget kényszerítő mozzanatok. 603: Nagy Szt Gergely p. (ur. 590-604) is →istenkísértésnek nevezte az ~eket, s különösen a 9-13. sz: tudunk sok pápai, ppi, zsin. tiltásról (1215: lateráni zsin). A 15. sz-tól kezdve egész Eu-ban elítélték minden fajtáját; különleges egyh. és világi törv-eket, rendeleteket hoztak ellene. Egyh. és világi bíróságok által gyakorolt változataira a 9. sz-tól egészen a 18. sz-ig vannak adataink lényegében minden Ny- és közép-eu. orsz-ból. Legtovább a boszorkányüldöző hatóságok alkalmazták, elsősorban a vízpróbát. Az újkorig élt a tiltott magángyakorlattá vált válfaja, a →párbaj. - Mo-on először I. (Szt) László (ur. 1077-95) törv-ei említik (Szabolcsi zsin., 1092: „A tüzesvas- és forróvíz próbás ítéletben 3 megbízható tanú tanúsítsa az ártatlanságot v. bűnösséget), majd Kálmán kir. (ur. 1095-1116) szabályozza az ~et, amennyiben csak a ppségeken és a nagyobb prépságok székhelyein engedélyezte. Árpád-kori, váradi, budai és aradi egyh-akra vonatkozó adataink után a legtöbb m. adat a nálunk világi bíróságok előtt zajló, 16-18. sz. boszorkányperekből ismert. - Leggyakrabban alkalmazott módozata a tűzpróba volt, egyben erről rendelkezünk a legrégebbi eu. adatokkal: 9. sz. egyh. rendeletek szabályozták a lit-t, melynek során alkalmazták. Egyik fajtája szerint az ártatlanságot bizonyítandó, tűzön kell a gyanúsítottnak átmennie; a másik, gyakoribb módszer a tüzes vas viselése. Utóbbinak sok hazai adatát tartalmazza a 12-14. sz: Szt László kir. sírjánál vezetett jegyzőkv. a →Váradi Regestrum, amely 389 peres ügyet írt le. Ártatlansági eskük és kibéküléssel végződő ügyek mellett sok a tűzpróba-adat. A vádlottnak tüzes vasat kellett hordoznia, v. tüzes szántóvasakon járnia a tp. előcsarnokában, imádságban és böjtben eltöltött 3 nap után. A próba kiállását követő 3 nap elteltével vizsgálták meg, hogy van-e a bűnösséget bizonyító sérülés a gyanúsítotton. - A vízpróba két fajtája: a gyanúsított forró vízbe nyúlt, pl. üstbe helyezett tárgyat kellett kivennie, v. őt magát dobták hideg vízbe; ha ártatlan, nem sebesült meg, ill. lesüllyedt a vízben. Ez a fajta divinációs eljárás gazdagon dokumentált egész Közép- és Ny-Eu-ban a 9-16. sz-ig; 12. sz. bajor rituálé dolgozta ki lefolyását. A boszorkányüldöző hatóságok legfontosabb ártatlanságot bizonyító próbája volt a 16-18. sz. betiltásáig ill. megszüntetéséig. Gyakran szerepelt, világi bíróságok előtt, a hazai boszorkányperekben is; 1728: a nagy szegedi perben pl. mindkét fajtáját alkalmazták. Nemcsak hatósági eljárás volt, hanem a falusi, kisvárosi közösségek önkéntes boszorkányellenes akcióiban is helyet kapott, mint erre még jóval a perek megszűnte utáni, 19. sz. osztr. és m. adatok is vallanak. Az ort. egyh. ter-én, ill. K- és DK-Eu. népi gyakorlatából is tudunk alkalmazásáról a legújabb korig. A vízpróba egyik alapja a boszorkányüldözők szerint az, hogy az ördöggel szövetkezett egyének súlya a normálisnál könnyebb, ezért marad a boszorkány fenn a vízen. Uez az elv érvényesült a boszorkányüldöző mérlegpróbánál, ennek során egyszerűen megmérték a gyanúsítottat, akinek normális súlya igazolta ártatlanságát. A harapás-próbára elsősorban a boszorkányperek szolgáltatnak adatokat, Mo-on is: a sztelt kenyér lenyelése közben mondott átok a bűnöst megbetegíti, az ártatlant nem. Ném. adatok szerint mérgezett étellel is végeztek próbát. - A tetemrehívás, az eddigiekkel szemben, a 14-17. sz. adatok szerint Eu-szerte elsősorban világi törv-székek előtt folyt. 16-17. sz. törv-ek írták elő a pontos eljárás mikéntjét, az elv azonban sokkal régebbi: az élő holttest ősi elképzelésén alapszik, amely szerint a halál után az ember testileg tovább él. Másik alapja a vérben megjelenő lélek szintén ősi elképzelése. A próba lényege (melyet Arany János költeményéből ismerhetünk) a halált okozó kés, golyó nyomának megérintése: amikor a tettes helyezi a sebre kezét, a tetem vérezni kezd. A módszert tisztítóesküvel együtt alkalmazták. - Legvilágosabb a pogány eredet a sorsvetés-jellegű ~eknél. Ez inkább népies, mintsem hatóságok előtt gyakorolt módszer volt; az Egyh. sokszor tiltotta. Vallási keretekben csak egy fajtáját, az oltárra helyezett, letakart tárgyak közüli sorshúzást alkalmazták: pl. egy ártatlan gyereknek kellett sima és kereszttel ellátott vesszők közül húznia. -

4. A népies ~i módszerek kerség előtti formái a különböző sorsvetések. Legfontosabb a függesztett tárgyak alkalmazása, ahol azok elmozdulása adta meg a várt jelet. Ezen eljárások ker. változata a kora újkortól Eu. sok helyén gyakorolt ítélethozatal fölfüggesztett Bibliával, imakv-vel, prot-oknál zsoltároskv-vel is. Ősibb, de ma is gyakorolt változata a rostaforgatás, amelyet egyéb célok mellett a bűnös személy kijelölésére is alkalmaztak. A legáltalánosabb m. módszer az volt, hogy a szita kávájába ollót szúrtak, ennél fogva tartották ketten ujjuk hegyével a rostát. A rosta kávájába pénzt, fésűt, imakv-et stb. helyeztek. Sztekhez intézett fohászba szőtték a kérdést: „Szt Péter, Szt Pál, fordítsd meg a rostát, ha Bálint Pista lopta el a tyúkomat”. A gyanúsítottak nevének fölsorolása közben a rosta a bűnös említésekor fordult meg. Hasonló céllal rostavetést is alkalmaztak: a földön megpörgetett rosta gurulásának irányából következtettek. - Az eu. és m. parasztság a vízpróba mellett a boszorkány v. a rontást elkövető személy kijelölésére alkalmazta a forró ólom v. viasz, esetleg tojásfehérje hideg vízbe öntését; ilyenkor a vízben kialakuló formákból következtettek a tettes személyére. Ez igen régi, K-i eredetű eljárás: Hammurápi törv-eiben és József bibliai tört-ében is szerepel az olaj vízben fölvett alakzatából való jóslás. Népi tettes-kereső módszer volt az igézet v. szemverés okozóját vízbe ejtett parazsakkal megkeresni: a bűnös személy kilétét a parazsak lesüllyedésének mértékéből állapították meg. Mindkét eljárást főleg Közép-DK-Eu. parasztsága ismerte, az utóbbi is az ókori K-re vezethető vissza. Ezek lényegében mágikus eljárások, csak alkalomszerűen jöttek létre vallásos változataik, melyek a döntést, a bűnös kijelölését Istentől, szentektől kérték. B.A.-P.É.-**

Péterffy I:29, 44. - Pesty Frigyes: A perdöntő bajvívások tört. Mo-on. Pest, 1867. - Illés József: Az ~ekről. Máramarossziget, 1899. - Mommsen, Th.: Zum ältesten Strafrecht der Kulturvölker. Jena, 1905. - Vajna Károly: Régi hazai büntetések. 1-2. köt. Bp., 1906-07. - Thót László: Az ~ekről, kül. tek. hazánkra. Bp., 1908. - Zeitschr. für Religionsgeschichte 1912:208. (Köstler, R.: Der Anteil des Christentums an den Ordalien) - Browle, Petrus SJ: De ordaliis. Romae, 1932. - Eilers 1932:17. - M. Nyelv 1934. (Szendrey Zsigmond: A rostavetés) - Eckhart 1946:395. - Nottarp, Hermann: Gottesurteilstudien. München, 1956. - Thomas, K.: Religion and the decline of magic. London, 1971:230. - Hadtört. Közlem. 1986. (Borosy András: Perdöntő párviadalok Mo-on) - BL:721.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.