🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > Sz > szent
következő 🡲

szent (gör. hagiosz, lat. sanctus): I. Szómagyarázat. A héb. kadós, 'szent' és kódes, 'szentség' szó a kadad, 'levágni', kultikus értelemben 'elkülöníteni, kiemelni, elhatárolni a hétköznapitól' szóból ered. Ellentétes fogalma a profán: a 'megszokott magatartás számára megközelíthető'. Rokon szava a tahór, 'tiszta', a gör. hagiosz és agnosz (tiszta) párhuzamnak megfelelően. A Tórában a ~ kultikus, a tiszta rituális alapfogalom: a ~ az önmagát tükröző valóság, a tiszta a benne részesülés feltétele. Az ember életének célja és értelme, hogy Isten ~ségében részesüljön. - II. Szóhasználat. 1. Abszolút értelemben ~ az →Isten. - 2. a vallástörténetben: →numen. - 3. kultikus értelemben „a profán (hétköznapi, közönséges) használatból kiemelt és Istennek szentelt” dolog (ember, hely, tárgy stb.). - 4. valláserkölcsi értelemben a →személy tulajdonsága: erkölcsi tökéletesség, feddhetetlenség a gondolkodásmódban és a cselekvésben. - III. Az ÓSz-ben. 1. A ~ lényeges isteni tulajdonság, Isten neve: Ő „Izrael ~je” (Iz 12,6). A szó magában foglalja Isten dicsőségének kötelező imádását és a minden teremtményétől engedelmességet váró hatalmát; ugyanakkor kimondhatatlanságát is: tovább nem definiálható. →Isten szentsége - 2. Az ember számára Isten ~sége a mérték, ugyanakkor azonban a példakép is: „legyetek szentek, mert én, az Úr szent vagyok” (Lev 11,44; 19,2; 20,26). Mint féltékeny Isten, Jahve ~séget kíván (Józs 24,19), és a legkisebb vétségért is szigorú büntetést róhat ki (1Sám 6,20; 2Sám 6,6), úgyhogy Isten ~sége itt egybeesik büntető igazságosságával (Iz 5,16;. Bölcs 5,20). Ez azonban nem a végső és legfölemelőbb formája az isteni ~ség megnyilatkozásának. Izajásnál és Ozeásnál a szigorú igazságosságot felváltja a megbocsátó irgalom, a megváltás (Iz 41,14; 43,3.14) és Isten szeretete: „Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent” (Oz 11,9). Így a bűn ellenére is lehetséges a ~ség, mégpedig erkölcsi értelemben véve; ezt Isten mindenekelőtt Izr. népétől kívánja meg: „Papi királyságom és szent népem lesztek” (Kiv 19,6). Ez a követelmény, mely mindenekelőtt a szövetségkötésben fejeződik ki, ~ kötelékkel fonja össze Jahvét és a népet. Amint az angyalokat ~nek lehet tekinteni, amiért Isten közelében élnek (Jób 5,1;. 15,15; Zsolt 89,6-8; Bölcs 5,5), úgy a népet is, melyet a szövetség összekapcsol Jahvéval, kötelezi a ~ség. Izr. fiai szívesen nevezték Jahvét Izrael Szentjének (Iz: 29x, vö. 1,4; 5,19.24 stb.; Jer 50,29); így Izr-nek is ~ népnek kell lennie, mert Jahve „tulajdon”-a lett (Lev 20,26; MTörv 7,6; 26,19; Jer 2,3). Ez a kollektív ~ség föltételezi az egyéni ~séget, ahogy ez abból a tényből következik, hogy az igazak - személyes életük alapján - ~nek számítanak, annak nevezhetők (Zsolt 16,3; 34,10.18), a messiási korban is (Iz 4,3; 6,13; Dán 7,18.27). - 3. A kultikus ~ség eszköz a belső ~ség védelmére és elősegítésére, amelyet szimbolizálnia kell. Így érthető az a követelmény, hogy Izr. fiainak, elsősorban a papoknak tartózkodniuk kell minden tisztátalanságtól, épp azért, mert Jahve ~ (Lev 11,44; 18,21; 20,3.7; 22,32). Ezért ~ek a papok (Kiv 29,1; Lev 21,7), elsősorban a főpap, akinek homlokán a pánton írva állt: „Az Úr fölszenteltje” (Kiv 28,36); ezért ~ a →nazír is, amíg fogadalmának ideje le nem jár (Szám 6,5-8). Ugyanígy ~ek a helyek, ahol Jahve kinyilatkoztatta magát v. lakik, pl. az ég (Zsolt 20,7), az égő csipkebokor (Kiv 3,5; vö. Józs 5,15), Kánaán földje, mert itt lakik Jahve népe körében (Zsolt 78,54; Zak 2,17), Jeruzsálem városa (Zsolt 46,4; Iz 48,2; 52,1). Sion hegye (Iz 27,13; Jer 31,23), a sátor (vö. Kiv 28,43; Lev 6,23), a Templom (Zsolt 5,8), az előudvar (Kiv 29,31), mindenekelőtt azonban a →szentély és a →szentek szentje (26,33). ~nek számítottak a kultikus időpontok, a szombat (Ter 2,3; Kiv 35,2) és az ünnepek (12,16; Lev 23,4.8.21), a kultikus eszközök, pl. a →láda (2Krón 35,3; Lev 2,3), a kitett kenyerek (1Sám 21,5), a tömjén (Kiv 30,35), az olaj (30,25.31), a lit. öltözékek (28,2; 29,9); különösen ~ az égőáldozati oltár (29,37) és az illatáldozati oltár (30,10). Jóllehet ez a fiz. ~ség el is veszthette a kapcsolatot a belső ~séggel. Ilyenkor szólaltak fel ellene a próf-k és fordult szembe vele az ÚSz, mely az ÓSz fiz. jellegű ~ségének helyébe a lelki ~séget iktatta. - IV. Qumranban a szóhasználat ugyanolyan volt, mint az ÓSz-ben, de a ~ség erkölcsi jellege nagyobb hangsúlyt kapott, ezzel szemben a kultikus-rituális elemek háttérbe szorultak. Ezért a hétköznapi, a közönséges (a profán) mint a kultikus szempontból ~ ellentéte csaknem teljesen hiányzik. A megszentelődés is csak kis mértékben jelenti a kultikus szempontból való tisztátalanságoktól szabadulást, sokkal inkább a bűntől és az erkölcsi elégtelenségektől való szabadulásra, megtisztulásra vonatkozott. Bármennyire ragaszkodtak is ahhoz a felfogáshoz, hogy a ~ség személyes teljesítménynek tulajdonítható, azon alapszik, végül mégis Isten kegyelmére vezették vissza. - Isten ~ségét elsősorban világ fölötti hatalomnak, erkölcsi értelemben csak az emberi bűnnel, igazságtalansággal szemben fogták fel. Míg az ÓSz-ben a ~ség és az Isten csaknem azonos fogalmakként szerepelnek, Qumranban az Isten fogalmába a ~ség nem tartozott bele. Az Isten és az ember ~sége közti viszonyról sem esik közvetlen formában szó. Isten ~sége nem forrása, nem is példaképe az ember ~ségének, bár az alapvető különbséget világosan látják. A Szentlelket még nem önálló személynek, hanem Isten ajándékának tekintik, amely az emberben az üdvösséget munkálja, összetartja a →qumrani közösséget (ennek köszönhető a bűnbocsánat) és forrása az örömnek, a bölcsességnek. - Nemcsak Isten közelében élő földöntúli lényeket neveztek ~nek (→angyalok), hanem kozmikus jelenségeket és elhunyt tagokat is. Emberre vonatkoztatva a ~ jelző elsősorban a fölkent személyeket (próf-k voltak!), a papokat, a közösséget és azokat illette meg, akik erkölcsi szempontból kitüntették magukat. - A dolgok közül ~nek tekintették a tp-ot, az áldozati adományokat, a tisztítóvizet, a törv-t és a szövetséget, de a ~ részben szimbolikus értelmet nyert. Így pl. legszentebb maga a közösség, a 'szent víz'pedig a bölcsesség forrása. Minden téren megfigyelhető az átmenet a tárgyi-rituális szemléletből a személyes-erkölcsi világba. - IV. Az ÚSz-ben. A merőben fiz. mozzanatok kiiktatódtak, v. ha mégis szóba kerültek (pl. Zsid), akkor mint előképek szellemi tartalommal telítődtek (vö. 8,5). Ezért az erkölcsi, személyes ~ségre még nagyobb hangsúly esik, ha jut is szerep - mint a szentségek esetében - fiz. mozzanatoknak. - 1. Isten ~ségéről ritkán van szó, így pl. akkor, amikor Krisztus Istent ~ Atyámnak nevezi (Jn 17,11;. 1Pt 1,15). Ezeken és más helyeken Isten föltétlen ~ségét hangsúlyozza a szerző, elsősorban Izajás triszhagionjával párhuzamban (Jel 4,8), aki Isten ~ségét azonosítja dicsőségével és hatalmával, de ezenkívül még igazságosságát is hozzákapcsolja: „Uram, te szent és igaz, meddig vársz még az ítélettel?” (Jel 6,10). Ez a ~ igazságosság az igazságtalanság látszatát keltheti (Róm 9,14), de Isten annyira ~, hogy a rossz meg sem kísértheti (Jak 1,13). - 2. Krisztus szentségéről gyakrabban (Mk 1,24; Lk 1,35; Jn 6,69; ApCsel 3,14; 4,30; 1Jn 2,20; Jel 3,7), de azért tartózkodóan szólnak az ÚSz szerzői - ez az alapja és példaképe minden ember ~ségének (1Jn 2,20; 1Pt 1,15). Krisztus ~, mert Isten és a →Szentlélek teljessége tölti el (Mk 1,24; Lk 1,35); Krisztus az Istenhez tartozik, akit úgy szólít meg, hogy Szent Atyám (Jn 17,11); mint az Atya Ő is „Szent és Igaz” (Jel 3,7;. Róm 1,4; 1Pt 3,15). Krisztust az Atya megszentelte és elküldte a világba (Jn 10,36), hogy vérével ~té tegye övéit (Ef 5,2), ezért egész erkölcsi magatartásában nem lehetett semmi kivetnivalót felfedezni (1Pt 2,22; 3,18). Bűn nem volt benne (1Jn 3,5). Erről az ősegyh. annyira meg volt győződve, hogy Krisztust →Isten szolgájának (ApCsel 4,27) és „szent, ártatlan, feddhetetlen” főpapnak (Zsid 7,26-28) tekintette, arra támaszkodva, amit Jézus mondott magáról (Jn 8,46; 14,30). - 3. Isten Lelkének ~ségéről gyakran szólnak az ÚSz szerzői, mert neki a megszentelésben különleges szerepe van, így Krisztus születésekor (Lk 1,35) és keresztelkedésekor (Mt 3,11). Krisztus egészen különleges kapcsolatban van vele (Jn 20,22;. 15,26; 16,23; ApCsel 2,1), az ősegyházat is ez a Lélek töltötte el (2,4; 4,31); azok megszentelése is az Ő műve, akik hisznek (Róm 15,16; 2Tesz 2,13). Az új ker. közösséget, az Egyházat a ~ség és az egy ~ Lélek kapcsolja össze és tartja fenn (vö. Ef 3,16). Az ősegyh. neki tulajdonította a kinyilatkoztatás ~ségét és tisztaságának megóvását (Jn 14,26; 16,23), az újjászületést és a megújulást (Tit 3,5), de ugyanígy a kegyelmi ajándékokat és ezek gyümölcseit is. - 4. Az ember ~sége: →szentek. **

HtG I-II:653. (s.v. Heiligkeit) - BTSZ 1984:1183. - BL:1660. - LThK 1993. IV:1267. (s.v. Heilig)

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.