Magyar Katolikus Lexikon > A > angyalok


angyalok (a gör. angelosz, 'küldött' szóból): üdvözült, tiszta szellemi lények. - Személyek, értelmük és szabad akaratuk van, de testük nincsen. A Szentírásban nem nélküli mennyei lények. Az Egyh. szóhasználatában az üdvözült, tiszta szellemek, szemben az →ördögökkel, a kárhozott tiszta szellemekkel. - Az→angyalrangsorban →Areopagita Dénes rendszerében a 3. rendbe, a 9. karba tartoznak. Felettük állnak a →szeráfok, a →kerubok, a →trónusok; az →uralmak, →erősségek, →hatalmasságok; a →fejedelemségek, és a →főangyalok.

- 1. Dogmatika. Az ~ léte olyan kérdés, amelyet manapság a Szentírás mítosztalanításával kapcsolatban ismételten fölvetnek. Az →angelológiában hivatkoztunk arra, hogy a teremtett szellemi lények létét kinyilatkoztatott igazságnak kell venni (D 428, 1673, 1783), tehát a Szentírás utalásait nem szabad egyszerűen az isteni hatás mitikus nyelven való leírásának tartani. Uakkor azt is látni kell, hogy az ember üdvét maga Isten munkálja az ~ által is, az ember pedig a kegyelem által fölhatalmazást kapott arra, hogy szabadon és közvetlenül döntsön Isten mellett v. ellen. A szellemi teremtmények léte csak azt mutatja, hogy az ember tört. az üdvösség útján mélyebb dimenziójú, mint azt a közvetlen tapasztalat elárulja. Az ~ az üdvösségtört-ben a mi szolgatársaink Isten előtt (Jel 22,9). S meg kell látni azt is, hogy a kozmosznak a maga egészében tört. célja van, melyet el kell érnie. Továbbá: ha a szellemi teremtmények a maguk személyességében hozzátartoznak a teremtett világhoz, akkor eleve számolhatunk azzal, hogy hozzájuk való viszonyunk is magán viseli a tört. hullámzásának jegyét, azért közvetítésük, jó v. rossz hatásuk nem ugyanaz Krisztus előtt és után. Az ember bizonyos nagykorúsodása velük szemben is föltételezhető, még akkor is, ha úgy szerepelnek, mint erők és hatalmasságok v. mint a világ urai és elemei (Gal 4,5; 1Kor 8,5; 15,24; Kol és Ef több helye). Ez nemcsak a gonosz lelkekkel szemben állítható, hanem a jó ~kal kapcsolatban is. A szolgaságból és a kiskorúságból kinőhetünk és elérhetjük a krisztusi nagykorúságot v. teljességet (Ef 4,13). - Az ÓSz-ben az ~ létéről szóló kinyilatkoztatás a kánaáni néphit adatait, formáit, vallástört. elemeit használta föl. De amik ott istenek és önálló →démonok, azok a Bibliában leegyszerűsödnek Jahve teremtményeivé. A minduntalan előforduló angyali alak Jahve küldötte (mal'ah Jahve), aki a nép hitében segítő követ (2Sám 14; 2Kir 19,35; Kiv 14,19), az ósz-i teol-ban Izr. és Jahve kapcsolatának kifejezője (Ter 16,7; 21,17), s ezt az angyali alakot a szöveg azonosítja Jahvéval. A későbbi szövegekben ez az azonosítós már nincs meg, de a személyes küldött szerepe még jobban kiemeli Jahve világfelettiségét. Amellett szó van még olyan égi lényekről, akik a régi Izr. hitében Isten udvartartásának számítottak (Ter 28,11), Isten fiainak is nevezik őket (Jób 1,6; 2,1), az ő üzeneteit közvetítik, de a hittel és a kultusszal kevés kapcsolatuk van. A fogság utáni időben viszont már kialakul a sajátos angyaltan (Jób, Dán). Egyes ~ nevet kapnak, hallunk a nemzetek őrangyalairól, s Isten beláthatatlanul nagy mennyei udvartartásáról. Az ~ nagy száma lehet egyszerűen az isteni fönség és hatalom kifejezése. Kirajzolódik közvetítő szerepük is (Ez, Zak). A teremtés alapján Isten abszolút ura teremtményeinek, s ez meghatározza az ~ és a démonok lehetőségeit. A hellénista fölfogás hatása alatt később egyesek (szadduceusok) kezdték kétségbe vonni az ~ létét, s megjelenéseiket fantáziaképnek tartották. Uakkor az apokaliptikus irod-ban és a népies vallási fölfogásban még jelentősebb szerepet kapnak, de mindig Isten abszolút uralma alatt. - Az ÚSz enyhébb és józanabb formában beszél róluk. Isten orsz-a közeledésének jeleként ~ kísérik Jézust a megkísértésben, a Getszemáni-kertben és a föltámadásban. Ott vannak születésének híradásánál is, és nagy szerep jut nekik a végítéletkor (Lk 12,8; 2Tesz 1,7; Jel). Az ÚSz általában nem foglalkozik velük sokat, inkább Krisztus ~ fölöttiségét emeli ki (Mk 13,32; Zsid 1,4; Kol 1,16; 2,18). A zsidóktól átvett angyal és főangyal név mellett szó van erőkről, hatalmakról, uralmakról, trónusokról, fejedelemségekről, de a közöttük levő különbséget a szöveg sehol nem jelzi. Egyes ~nak démoni vonásai vannak és a sátánnal állnak kapcsolatban (1Kor 15,24; Ef 6,2), sőt az ördög angyalairól (Mt 25,41) v. bukottakról (→angyalok bukása) is hallunk (Júd 6; 2Pt 2,4). Legtöbbet a Jelenések kv-e beszél róluk: Isten rendelkezéseit ~ közvetítik, ők hajtják végre büntető ítéletét. Krisztus a démonok hatalmát megtörte, ezért ellenséges befolyásukat nem terjeszthetik azon túl, amit a Gondviselés meghagyott nekik. - A hit szempontjából tehát azt mondhatjuk, hogy az ~ személyes szellemi erők és hatalmasságok (creaturae personales, Humani generis, D 2318), s az egyh. tanítás ezzel a föltételezéssel emlegeti őket, beleértve a gonosz lelkeket is, s azok kísértő hatalmát (D 427, 711, 788, 798). Amikor azonban test nélkülieknek mondjuk őket, még nem merítettük ki a világhoz való viszonyukat. A tomista elgondolás, hogy az ~ az emberi lélekhez viszonyítva létező szellemi formák (forma subsistens), csak fil. és teol. következtetés. Mindenesetre úgy kell őket elgondolni, hogy lényegük szerint ebben a kozmoszban léteznek mint erők és hatalmasságok. A további spekulációra alapuló megállapítások nem kötelező erejűek. - Éppúgy puszta spekuláción alapszik az ~ seregének beosztása bizonyos karokra és a közöttük való hierarchia megjelölése. Szt Tamás elgondolásában minden angyal egyúttal külön faj (species), és ilyen értelemben egyed, nem úgy, mint az emberek, akiknek egyedisége a testen keresztül az egy faj keretében valósul meg. - Az ~ léte a hit egészéhez tartozik. A IV. lateráni zsin. úgy beszél Istenről, mint a látható és láthatatlan, azaz anyagi és szellemi lények Teremtőjéről, s ezzel a szellemi lények létezését is állítani akarja. A zsin. akkor az újrajelentkező manicheus-dualista irányzatot cáfolta, amely szerint a teremtő Isten mellett létezik az abszolút rossz princípiuma is, s ennek is vannak teremtményei. Isten abszolút teremtő hatalmának hangsúlyozásával az Egyh. elítélte a rossz mindenféle abszolutizálását. Az ~nak az emberekéhez hasonlóan megvan az üdvrendjük és termfölötti céljuk Isten színelátásában (D 1001, 1003). A Szentírás következetesen tanítja, hogy a jó ~ Istennél vannak és színelátásának örvendenek. E célt szabad erkölcsi döntéssel érdemelték ki (D 211, 427), de ennek a döntésnek a körülményeiről az egyh. dokumentumok nem szólnak. Próbatételük és döntésük mindenképpen kapcsolatos az emberi üdvrendhez való viszonyukkal, s az ebben az üdvrendben ki is nyilvánul.

Ez azt jelenti, hogy jó és rossz döntésük az időben fejeződik kisegítő és ártó szerepükben. Döntésük azonban az emberi üdvrendet nem határozta meg eleve (D 428, 907). Az emberi üdvrend föltételezi az ember szabad döntését, s abba a szellemi teremtmények hatása csak mint külső tényező játszhat bele. - A jó ~at, akik Isten színelátásában vannak, az Egyh. a sztekkel együtt tiszteli (D 302, DS 3320). Az egyh. hagyomány és a lit. ismeri az →őrangyalok tiszteletét is, akiket természetesen az emberi →szabad akarat, a term. és a kegyelem rendjének, valamint az ~ szellemi természetének megfelelően kell elgondolni. Az~ról szóló tanítás tehát beletartozik a kinyilatkoztatásba és az Egyh. hitéletébe. Az igehirdetés legalább abból a szempontból köteles velük foglalkozni, hogy a hívők a Szentírás szövegeit, utalásait józanul, kellő kritikával megértsék, és az üdvrendet úgy fogják föl, mint a Jézus Krisztusban lejátszódott egységes isteni elgondolást. - 2. Ikgr. Szárnyas, égi hírnököket már a sumér, babiloni, egyiptomi, gör. és antik róm. műv-ben is ábrázoltak. Mint a győzelem hírnökeinek (Niké és Victoria) legtöbbször női alakjuk van. Az óker. műv-ben fiatal, erőteljes ffiak szárnyak nélkül (Priscilla-katakomba, 3. sz. közepe), a 4. sz. végétől ált. szárnyat is viselnek, de nemi jellegük nincs. Rangsorukat attrib-ok jelzik. Ruhátlan ábrázolásuk először Máté szimbólumaként jelenik meg (Róma, S. Pudenziana, apszismozaik, 4. sz. vége). A bizánci műv-ben az ~ udvari ruhát viselnek, és Krisztus v. Mária kíséretében jelennek meg. A kora kk. Ny-eu. műv. az ~at mozgékony és nagyhatalmú lényekként ábrázolta (II. Henrik perikópás kv-e, 1020-40, München, Staatsbibliothek). A gótika az ~at szép ifjúnak, korabeli diákonus ruhában ábrázolta (Strassburg, Münster, angyalpillér). Uebben az időben alakult ki a gyermek ~ képe. Giotto és a későbbi reneszánsz festők sok jelenetben ábrázoltak ~at: ismét fölbukkan a szárny nélküli típus (Piero della Francesca: Jézus születése, London, National Gallery, 1470 k.). Gyakoriak Krisztus kísérőiként, így az utolsó ítéleteken (Memling: Gdansk, Nemz. Múz., 1473) v. hatalmat kifejező trónállóként (Róma, S. Maria Maggiore diadalív-mozaikja, 1430 k.). Néha muzsikálnak, hogy a szférák zenéje v. a mennyország gyönyörűségei érzékletessé váljanak (Bellini: a velencei S. Giobbe oltárképe, 1487 k.). A kk. derekától elterjedt az a szokás, hogy egyes bibliai v. legendás események hangulatát elmélyítik részvételükkel, így Jézus születésénél (Grünewald Isenheimi oltárán, Colmar, Musée des Unterlinden, 1512-15) v. siratásánál (Giotto: Scrovegni-kpna Páduában, 1305 k.). A 13. sz. kölni fest-ében fölbukkant a kis gyermekangyal, s az ol. reneszánszban (az ókori mór figurák hatására) széltében elterjedt (putto). Főleg Donatello népszerűsítette (Angyali üdvözlet-dombormű, Firenze, S. Croce, 1432). Ennek továbbfejlődése a barokk és rokokó felhőkben nyüzsgő gyermek serege (az Asam-fivérek osterhofeni stukkói, 1740 k.). A barokkban elterjedt az őrangyal kép, s kedvelték az atlétaszerű ~at is (G. R. Donner adoráló figurái a pozsonyi dómból, Bp., M. Nemz. Galéria, 1730-35). Az ~ 9 karának bemutatására - elsősorban a bizánci és a hatásának kitett korai ol. fest-ben - szokás volt az →Atyaistent övező köreiket 9 féle színnel elkülöníteni. A 19. sz. művészei az ~ ábrázolásában a reneszánszból és a késő kk-ból merítették motívumaikat. Különösen a nazarénus festők kedvelték a 15. sz. itáliai műv-ének nyulánk, anyagtalan alakjait. - A síremlékműv-ben a barokk óta különös szerepet játszottak az ~, de szellemi voltukról megfeledkezve egyre inkább testi valóságként ábrázolták őket. Önálló ábrázolástípus mindössze a legelőkelőbbek, a →kerubok, a →szeráfok és a →főangyalok számára alakult ki (→angyalrangsor). - 3. A következő szentek attrib-ai: Montepulcianói Szt Ágnes (amikor ktorában elfogyott a kenyér, egy angyal hozott neki 5 kenyeret), Szt Ambrus, Avellinói Szt András, Szt Bonaventura, Szt Domonkos, Szt Dorottya, Római Szt Franciska (gyakran látta őrangyalát, néha olyan fényben, melynél az éjszakai zsolozsmát olvasni tudta), Szt Genovéva, Nepomuki Szt János, Lellisi Szt Kamill, Cortonai Szt Margit, Szt Máté, Nolaszkói Szt Péter, Kosztka Szt Szaniszló (betegségében Szt Borbála angyal kíséretével hozta neki az Oltáriszentséget), Avilai Szt Teréz, Szt Valerianus (Szt Cecilia vőlegénye). G.F.-V.J.

1. Ziegler, M.: Engel und Dämonen im Lichte der Bibel, 1957. - Winkelhofer, A.: Die Welt der Engel, 1958. - Fries, Th. G. I:269. - LThK III:863. - BL:64. - 2. Sachs 1980:115. - KML 1986:24.