szentély: 1. az Ószövetségben a →szentek szentje előtti helyiség a →szent sátorban (vö. Kiv 26,23) és Salamon templomában (1Kir 6,3.5.17.33; 7,21.50; 2Krón 4,7.22; Ez 41); a Templomnak ezt a részét gyakran hekalnak nevezik (minden bizonnyal jövevényszó: akkádul ekallu, 'nagy ház, csarnok'). A Templom ~e 40 x 20 könyök alapterületű, 30 könyök magas helyiség volt, oldalt magasan elhelyezett rácsos ablakokkal; előtte 2 oszlop állt: a →Jachin és Boász (1Kir 7,21); benne helyezkedett el az illatáldozat bemutatására szolgáló aranyoltár (Kiv 30,1-10; 1Kir 7,48; 1Mak 1,21; 4,49; vö. Iz 6,6), az arany asztal, rajta a →kitett kenyerek és 10 arany mécstartó (a fogság utáni időben és Heródes korában egy hétágú gyertyatartó). Salamon idejében ajtó (1Kir 6,33), Heródes tp-ában 2 függöny választotta el a szentek szentjétől. Bejáratánál az ajtót (6,32) egy →függöny takarta el. - 2. az Egyházban: a) az →apszis középkori elnevezése. - b) a templom, ill a főhajó azon része, amelyben a főoltár és a papság helye van. A néptől a róm. szert-ban →áldoztató rács vagy →szentélyrekesztő, nagyböjtben →böjti lepel, a bizánci szert-ban →ikonosztáz választja el. Berendezése koronként változott. Szerzetes-tp-okban a zsolozsmázó szerz-ek, szegyh-ban a kápt. stalluma is a ~ben van. A II. Vat. Zsin. (1962-65) után a szembeoltár mellett →ambó és a papi szék is helyet kapott benne. R.É.-**

BL:1666.