Magyar Katolikus Lexikon > P > pannóniai kereszténység


pannóniai kereszténység: →Pannonia és a szomszédos területek, a Kárpát-medence népeinek misszionálását a →római birodalomhoz tartozás alapvetően meghatározta. A birod-ban a ppségeket városokban alapították, a →népvándorlás korában (365-568) letelepülő germán népeknél a hit terjedését főként a vezető réteg megtérése határozta meg. Ezért Pannoniában, a Kárpát-medence DK-i részén (Daciában) és a birodalomhoz soha nem tartozó mai Alföldön a kerség másként terjedt. Amikor 470 u. a birod. fölbomlott, néhány évszázadig a ppségek jelentették a lakosságot összefogó szervezetet; a germánok kersége etnikai jellegű volt. - Az 1-3. sz: a kerség szinte kizárólag a birod. határain belül terjedt. A 3. sz. végéig sem az épületeken, sem tárgyi emlékeken nem találhatók ker. jegyek, ezért a lakosság kersége a régészeti leletek segítségével alig állapítható meg. A ker. hit elterjedését a Földközi-tengertől É-ra először az →keresztényüldözésekről szóló források bizonyítják. 330 u. a ker. művészet, jelképek, a jellegzetes egyh. épületek megjelenésével és az egyházszervezet erősödésével az emlékek száma is megnő. Az egyházszervezet folyamatossága miatt élők maradtak a kapcsolatok a mediterráneummal, ami tárgyi emlékekben is nyomott hagyott. A ker. leletek az 5. sz-tól kezdve különösen fontosak a Kárpát-medencei lakosság történetének vizsgálatához is, mert jól keltezhetők. A tárgyi emlékek két csoportra oszthatók: a) ker. közösségeket és b) egyházszervezetet bizonyító leletek (városi és a temetői egyh. épületek és berendezési tárgyaik) a késő római korban gyakoribbak; a népvándorlás kori ker. leletek javarészben csak egyes emberek hitét valószínűsítik, ker. közösségeket nem bizonyítanak. -

I. Pannonia területén a kerség története és emlékei a népesség- és politikatört. következtében 4 szakaszra oszlik.

1. Provinciális időszak (a kezdetektől az 5. sz. közepéig). A Közép-Duna vidéki kerség kezdeteiről a legkorábbi forrás Szt Pál ap. Illyricum határáig terjedő tevékenysége (Róm 15,19). Mivel Illyricum a dalmát-pannon vidéket jelentő földr. név volt, nem lehetetlen, hogy az apostol v. tanítványai (Titus Dalmatiában: 2Tim 4,10) a Duna-vidékre is eljutottak. A ker-eknek és az egyh. szervezetnek azonban sem a forrásokban, sem régészeti leletek között évszázadokig nincs nyoma. A legkorábban ismert ker. a 3. sz. második felében élt Eusebius pp. a DK-pannoniai Cibalaeban (Vinkovci, Szerbia), és vsz. a Valerianus (ur. 253-260) kori üldözés alkalmával halt vértanúhalált. Ugyanekkor írt latinul szentírásmagyarázó műveket DNy-Pannoniában Victorinus, Poetovio pp-e (Ptuj, Szlovénia), akit 304: öreg korában végeztek ki. E két, 3. sz. végén élt pp. legalábbis több évtizedes múlttal rendelkező egyhközs-eket bizonyít D-Pannoniában. A 3. sz-ra a Pannoniáig terjedő kerséget tanúsítja a pannoniai származású Hilarius aquileiai pp. (276-286). A ker. közösségekre a Diocletianus kori üldözés (4. sz. első évtizede) vértanúiból lehet következtetni, akik csaknem kizárólag DNy-Pannoniában, Sirmiumban és környékén éltek. Sirmium a 3. sz. 2. felétől császári tartózkodási hely volt, és Galerius cs. (293-311) birodalomrészéhez tartozott. Az üldözés itt különösen szigorú volt: a kivégzéseket látványosan hajtották végre. A közeli, de már Moesia tartományban fekvő Singidunumból (Belgrád, Szerbia) is Sirmiumba vitték kivégezni a ker-eket. A mártírok, akik részben a vértanúaktákból, részben a Martyrologium Hieronymianumból ismertek, nagyrészt egyh. személyek, pp-ök, papok és diákonusok, valamint családtagjaik voltak: Iraeneus, Demetrius, Romulus, Ursicinus, Sabbatia, Agrippinus, Secundus, Timotheus, a hét szűz, Syneros kertész Sirmiumból, Montanus és felesége Maximilla, Hermogenes, Silvanus, Venustus és Secundianus Singidunumból, Pollio Cibalaeból, Anastasia Pannonia Secundában, Quirinus sisciai pp., akit Savariában végeztek ki. Közelebbi helymegjelölés nélkül Basilla szűz és a négy megkoronázott kőfaragó vértanú. A pannoniai mártírok közül Sirmiumban a kk-ig fennmaradt Demetrius és Iraeneus tisztelete (középkori magyar helynév Szávaszentdemeter, ebből alakult a szláv Mitrovica valamint a Szenternye helynév). Demetriosz (→Dömötör) a keleti egyh. nagyvértanúja; →Anasztáziának és a →négy megkoronázottnak Rómában baz-t építettek. A Dunántúlról egyedül a Savariában kivégzett Quirinus sisciai pp-öt (→Kerény) ismerjük, valamint a Sirmiumban tisztelt Timotheus lehetett valeriai származású vértanú. A Diocletianus kori vértanú pp-ök és papok miatt következtetni lehet arra, hogy a ppi szervezet a 3. sz. végére, legalábbis a D-pannoniai városokban (Sirmium, Cibalae, Poetovio, Siscia) létrejött. Pannonia É-i részéről azonban a 4. sz. első feléből nem maradtak fenn források. A →niceai zsinat után (324) a pannoniai papok és pp-ök az ortodoxia és az →arianizmus közti vitákban kulcsszerepet játszottak. Ursicinust és Valenst, 330-tól Singidunum és Mursa (Eszék, Osijek, Horváto.) pp-eit, még mint ifjakat, illyricumi száműzetése alkalmával 326: maga Arius tanította. A korai ariánus hitvitákból még Gaius pp. ismert név szerint, de savariai székhelye csak feltételezés. A 350-es évek elején Martinust (Szt →Márton) az ariánus papok űzték el Savariából (Sulpicius Severus: Vita sancti Martini 6, 3-4). Az ariánus teol. viták hatása a pannoniai ker. lakosság hitére azonban ismeretlen. A papság hangadó része nyilván csatlakozott az arianizmushoz. Arius személye ismert lehetett, mert a K-Dunántúlon, Kisdorogon (Tolna m.) egy késő római kori téglából falazott sír egyik téglájára dalmatikába öltözött, imádkozó kéztartású, kopasz férfit karcoltak: mellette az Ario felirat olvasható. Ez az egyetlen fennmaradt Arius-ábrázolás (Szekszárd, Wosinszky Múz.). A Dráva-Száva között ppi székhely volt Sirmium, Cibalae, Mursa, Siscia, Basianae (Pozsega, Horváto.), Poetovio, Singidunum. Ezekben a városokban az avar korig bizonyítható az egyh. szervezet fennmaradása. A Drávától É-ra csak két esetben említenek ppséget. A 381: Aquileiában Szt Ambrus elnökletével tartott zsinaton részt vett Amantius pp. Ioviából. Kérdés azonban, hogy a Pannonia Prima (Alsóhetény, Tolna m.), vagy a Valeria tart-ban fekvő Ioviával (Ludbreg, Szlovénia) azonos-e ez a ppi székhely. Az 572-es gradói zsinat jegyzőkv-ét Vigilius episcopus Scaravaciensis (Sopron) is aláírta. A ppségek a kora császárkor óta városokban alakultak meg. Ezért vsz., hogy Pannonia Prima és Valeria népesebb városaiban (Sopianae, Savaria) is volt ppség. A határvidék katonavárosainak társad-a különbözött a tart. belső városaitól, ezért ott ppségek kevésbé tételezhetők fel. Aquincumban viszont, ahol az egyetlen dunántúli kettős bazilikát tárták fel, ennek alapján tételeznek fel ppséget. Sirmium volt a 4-5. sz: a pannon tart-ok metropolita közp-ja. Pp-ei a 6. sz-ig ismertek. Sirmium 582-es avar ostroma alkalmával görögül könyörög az egyik lakos (téglakarcolaton), hogy az Isten védje meg a várost és a rómaiakat. Később - a tart. DNy-i ppségei esetében ténylegesen, a Drávától É-ra inkább formálisan - az egyh. joghatóságot az aquileiai pp. gyakorolta, és a salzburgi érsség alapításáig (798) megtartotta. A Szerémség az 535: alapított Iustiniana prima joghatósága alá került. - A Pannonia D-i határán, a már dalmatiai Stridóban született Szt →Jeromos mellett Pannonia legismertebb ker. szülöttje, Szt Márton, a későbbi tours-i pp. Pannoniából származott el az 5. sz: a boldogként tisztelt Leoniaus viennei (Gallia) apát és a 6. sz: Szt →Márton, Bracara (Braga, Port.) érseke. - A Dunántúlon egyetlen városi, közösségi bazilika került felszínre, Aquincumban. Építészeti típusa a Noricumban gyakori, apszisnélküli teremtemplom. A szombathelyi Quirinus-baz. néven ismert egyhajós, apszisos terem helytartói ill. cs. palota díszterme volt, és nem ker. templom. Jellegzetes alaprajzú közösségi baz-kat Sirmiumban tártak fel. Nagyobb a temetőépületek száma. Ezek kivétel nélkül Kelet-Pannoniában kerültek elő; több városban csak a temető helye ismert. Gyakori, hogy a temetők K-re, DK-re fekszenek a településtől (Szombathely, Ságvár, Alsóhetény, Tác), amiben tudatosság sejthető. A temetőépületek kisméretűek és változatos alaprajzúak. Egyszerű, négyszögletes építmények, esetleg külső támpillérekkel (3-4 x 3-8 méter: Pécs, Szentendre, Keszthely, Alsóhetény); téglalap alakú apszisos termek (Pécs, Ságvár, Óbuda); ellentetten elhelyezett kétapszisos termek (Ságvár, Alsóhetény, Kővágószőllős). →Cella trichorát kettőt tártak fel (Pécs, Óbuda), ötkaréjos sírépület Aquincumból ismert; hatkaréjos sírépület állt a pécsi temetőben: az épület feltehetőleg befejezetlen volt, mert sírokat nem találtak benne. DK-Dunántúlon (Pécs, Kővágószőllős) a sírépületek alá esetenként sírkamrát építettek, és a falait kifestették. Az épülettípus a dalmáciai emlékekkel rokon, a föld alatti sírkamrák festésének szokása a balkáni tart-okra jellemző. A ker. épületek szobrászati díszítéséből kevés maradt. Általában kő alapozásúak, a felmenő falakat gyakran építették téglából, a külső falsíkokat támpillérekkel tagolták, v. idomtéglákkal díszítették. A kékkúti (Veszprém m.) villaépületben két, téglából készült, áttört →Krisztus-monogram alakú tábla került elő, amelyek vsz. ablaknyílást zártak el. Az épületbelsők díszítéséről néhány kisebb oszlopfő és korláttöredék tanúskodik. Ezekről csak ritkán lehet egyértelműen megállapítani, hogy ker. kultuszhely tartozékai-e. A Székesfehérváron, a kk-ban másodlagosan beépített oltárkorlát-pillér egyik oldalára szőnyegmustrába rendezett hatszirmú virágokat, a másik oldalára körbe foglalt keresztet, fát és tengeri állatokat faragtak ki. Pécsen, Alsóhetényben, Savariában kerültek elő kisebb, általában fehér márványból faragott korlátmaradványok, amelyek lehetségesen ker. templomokból származnak. Az épületeknek általában téglapadlója volt, mozaik csak néhány esetben maradt meg (Pécs), figurális díszítésű nincs. Falmozaik-darabok (részben kőből, részben üvegből) kerültek elő az alsóhetényi mauzóleumban és Szombathelyen. A nagyfokú pusztulás miatt a falfestészetre csak a pécsi sírkamrákból lehet következtetni, témául ó- és úsz-i jeleneteket választottak (Ádám-Éva, Noé, Jónás története, Dániel az oroszlánok között, Mária, Péter-Pál). A ker. kultuszhelyek berendezési tárgyaiból mindössze néhány bronz lámpafüggesztő tag és mécses ismert. Ezek kereszt v. Krisztus-monogram alakúak. Pannoniában a sírkőállítás szokása a 3. sz. közepére szinte teljesen megszűnt. Óker. sírkövek nagyobb számban Sirmiumban és Savariában kerültek elő. A sírköveket néhány esetben Krisztus-monogram díszíti, v. a szövegezésük alapján tarthatók ker-nek. A sírtáblákat vsz. sírépületek falára erősítették fel. - A viseleti tárgyak között ker. jelképek főként a 4. sz. gyűrűkön és a →fibulákon találhatók. Bronzgyűrűkön Krisztus-monogram, Jónás-jelenet, a hagymafejes fibulák (4. sz. 2. fele) tűtartóján Krisztus-monogram fordul elő. A M. Nemz. Múz. több száz ólombullát őriz, köztük számos Krisztus-monogrammal díszített példány. Egy vsz. brigetiói (Komárom-Szőny) lelőhelyű kék üvegkorsón az accipe vivias in Deo felirat az edény liturgikus használatára is utalhat (pl. agapé alkalmával, Bp., Szépműv. Múz.). Dunaújvárosban két aranyalapú üvegpohár-aljat (fondo d'oro) találtak. A ker. jellegű kerámiatárgyak ritkák. Néhány esetben besimítással Krisztus-monogramot v. keresztet rajzoltak az edényekre (leányfalusi őrtorony, somogyszili temető). Tokodon a helyi kerámiából készült tálak belsejébe keresztet és alfa-omegát karcoltak (5. sz. első évtizedei). A téglákra gyakran égetés előtt rajzoltak ker. jellegű ábrázolást (Krisztus-monogram, keresztet hordozó alak, elhunytak alakja, Arius-ábrázolás). - A legnagyobb ker. jellegű leletcsoport a használati tárgyakon belül a ládikaveretek (scrinium). A 4. sz. ládikák általában 30x27x20 cm méretű fa dobozok, melyek előlapját figurális díszítésű bronz lemezekkel fedték. Az ábrázolások között a pogány (istenek), pogány és ker. (istenek és bibliai jelenetek együtt), valamint a 4. sz: már ideológiamentes témák (→Orfeusz, →Bellerofón, évszak-ábrázolások, városperszonifikációk) találhatók. A ker. ábrázolások témáját az ÓSz-ből (Ábrahám áldozata, Noé vizet fakaszt a sziklából, Dániel az oroszlánok barlangjában) és az ÚSz-ből (kánai mennyegző, tanító Krisztus, Lázár feltámasztása, Jó Pásztor, Péter és Pál apostolok medaillonba foglalt arcképe, a főapostolok és Timóteus vértanú egészalakos ábrázolása) merítik. A ládikákat nem lit. célra v. ereklyetartónak használták; személyes jellegű használati tárgyak voltak. Magán-, esetleg állami ajándékok lehettek, amelyekben pénzt, ékszereket, iratokat tartottak. -

2. Kr. u. 430-568. A római uralom megszűnését a K-Dunántúlon a 430-as években a római lakosság kiürítése, a hunok megjelenése és →Attila birodalma, majd annak bomlását követően rövid ideig tartó germán (keleti gót) megszállás követte. A Dunántúl ÉK-i felén az 520-as évektől a →longobárdok 568-ig laktak. Amíg a K-Dunántúlon kétségtelen a római uralom és azzal együtt a kultúra és a kerség megszűnése a lakosság elmenekülése miatt, a Ny-Dunántúlon a késő római lakosság hosszabb ideig fennmaradt; ennek bizonyítéka az 572: említett Vigilius scarbantiai pp. Vasváron (Vas m.) ezüst tálka és pohár került elő (5. sz. utolsó harmada), amelyek lit. felszerelésnek tarthatók, a keleti gót térítés hagyatéka. Bizonyítéka lehet annak, hogy léteztek egyh. kapcsolatok a keleti gót királyság idején. A longobárdoknak ker. leletei nem maradtak; noha kat. hitterjesztés is hozott eredményt, az Itáliába áttelepülő longobárdok már ariánusok voltak. -

3. 568-700 k. A longobárdok Itáliába költözése után (568) az avarok foglalták el a Dunántúlt. Az avar időszak elején a Közép- és D-Dunántúl egy részén sajátos, az antik hagyományokat a viseletében őrző és egyes leleteik alapján részben ker. népesség élt, akiknek az eredete vitatott. A népességet részben a késő római lakosság leszármazottai, részben az avarok által Itáliából elhurcoltak alkothatták. Az avaroktól jól elkülönülő etnikumú népesség a leletek alapján intenzív kapcsolatokat tartott a mediterráneummal. Alaprajzi típusa szerint a 6. sz-ra keltezhető a Keszthely-Fenékpusztán feltárt három apszisos baz.; a környékén 5-6. sz. temetkezések kerültek elő, ker. leletekkel. E népesség másik központja Pécs környékén volt. Jellemzőbb leleteik közé tartoznak az ezüst korongos fibulák, amelyek leggyakoribb mintája a kereszt, Krisztus-mellképpel a tetején: a 6. sz. második felétől keltezhető képtípus (további ábrázolások: Háromkirályok imádása, Lázár feltámasztása, szentek, lovasszent). A Dunántúlon, sőt még a római birod-hoz nem tartozó Alföld avar temetőiből is kerülnek elő ker. jelképek. Jellemző a kereszt szárain v./és tetején ülő madár (galambok)-ábrázolás (Mohács és D-pannóniai leletek). Előfordul az avar temetők női sírjaiban a ruhára varrt kereszt formájú ezüst lemez (zamárdi temető), és a nyakban függő kereszt aranyból, bronzból is megtalálható (Ozora-Tótipuszta, Fejér m., Závod, Tolna m.), ami viselőjének ker. hitére utalhat. Az egyházszervezetnek nincs nyoma. A túlnyomórészt dunántúli ker. tárgyak az avarság toleráns magatartását bizonyíthatják, a misszionálásra az avarok között azonban nincs adat. Az avar korszak késői szakaszából (8. sz.) ker. lelet egyáltalában nem ismert a Dunántúlról: ezért úgy tűnhet, mintha a ker. lakosság beolvadt volna az avarságba és vallását is felhagyta volna. A 600 k. másolt, díszes, müncheni q-evangeliáriumot (Clm 6224) a 430-as években áttelepült lakosság utódai DNy-Pannóniában (Szlovénia) használták. Noha az avarok térítése a nyugati missziós feladatok közül nem hiányzott, megvalósítására a frank hódításig kísérlet sem történt. Hogy ker. lakosság mégis élt a Kárpát-medence Ny-i felében, azt a 796-i egyh. szinodus jegyzőkv-e bizonyítja. -

4. 796-896. Az avar-frank háborúk alkalmával, 796: a Duna partján tartott egyh. gyűlésen Szt Paulinus aquileiai pátr. elnökölt. A területileg illetékes pp-ök arról tárgyaltak, hogy a vidék lakosságának keresztelése érvényes-e v. sem. A fennmaradt jegyzőkv. szerint számos ker-t kellett, hogy találjanak; papjaik ugyan írástudatlanok és műveletlenek voltak. Etnikai összetételük nem ismert: főként a provinciális római népesség leszármazottai lehettek, már ker. hitre tért helyi lakosok. Kérdéses, hogy tömegében a Dráva-Száva között, v. a Dunántúlon éltek-e. Ez a nagyobb számú ker. lakosság a szervezett római egyházzal kapcsolatot nem tartott. A frank hódítás után az avar tudun meghódolt, és Aachenben fölvette a keresztséget; későbbi avar vezetők, Theodorus és Ábrahám neve mutatja, hogy megkeresztelték őket. 803/811 után a Drávától D-re fekvő terület az aquileiai patriarchátus joghatósága alatt maradt. É-on, a karoling birod-hoz tartozó terület (amely 828 u. nem terjedt keletebbre a Rába-Marcal-Rinya vonalnál) a salzburgi érsség joghatósága alá került; D-i felét közvetlenül irányította, É-i részén a metropolitai szervezetbe tartozó passaui ppség, a Dunától É-ra fekvő vidéken a regensburgi ppség gyakorolt joghatóságot. A térítést és az egyházszervezést állandó székhely nélküli térítő pp-ök intézték. A karantán és pannon területet a salzburgi egyhm. részről 798-tól Theoderik vándorpüspök és hivatali utódai (Otto, Osbald, Dominicus, Swarnagal, Altfrid, Rihpald) térítették; a 9. sz. közepétől önálló espséget is szerveztek (salzburgi területen új ppségeket csak a 11. sz-tól alapítottak). A Karoling kori kerségnek kevés tárgyi emléke maradt, noha számos, jórészt fatemplom felszentelése ismert e vidék térítéséről is szóló, 870 k. összeállított salzburgi vitairatból (Conversio Bagoariorum et Carantanorum) és az okl-ekből. A tp-os helyek (és általában a helynevek) közül a kísérletek ellenére kevés azonosítható biztonsággal (Mosaburg-Zalavár: Szűz Mária, Keresztelő Szt János tp-ok; Sabaria-Szombathely; Nitrawa-Nyitra), az egyházakat Szt István, Péter és Pál ap., János evang., Mihály arkangyal, Szt Margit és Lőrinc tiszt-ére szent. A 9. sz. karoling kerség kiemelkedő emléke a Petőházán (Győr-Moson-Sopron m.) talált aranyozott bronz lit. kehely, melyet egy Cundpald nevű ötvös készített. A 9. sz. közepén az egyházpol. helyzettől meghatározva került sor a sirmiumi érsség rövid életű és névleges újjáalakítására, amelynek élére II. Adorján p. 870: Szt Metódot nevezte ki. A Szentszék törekvése azonban a birod. tartományi egyházak autonómiájának letörésére meghiúsult, és nem jöhetett létre a salzburgi érsségtől (és a birod. egyháztól) független pannóniai egyházszervezet. Ppséget csak a morva fejedelemséghez tartozó Nyitrán hozott létre VIII. János p.: Szvatopluk fejed. a Szentszéknek alárendelt, és a birod. egyháztól független morva egyh. megteremtésén fáradozott. -

II. A Kárpát-medence délkeleti részén, mivel Dacia tartományt Aurelianus cs. 271: feladta és a lakosságot áttelepítették a Dunától D-re, a hittérítés „birodalmi útja” nem létezett. A római városhálózatra alapozott ppi szervezet a birod. északibb tart-aiban csak a 3. sz. végére és a 4. sz: nyert végleges szervezeti formát, ezért hiányzott az alapfeltétel, hogy Daciában az esetleges ker. lakosságot összefogó szervezet létrejöjjön. Mivel a 3. sz-ból nincsenek a ker-ekre jellemző tárgyi leletek, meddő törekvés ker. lakosságot keresni az egykori tart. területén. A bizonyítási kísérletek (pl. a gnosztikusnak nevezett →gemmák, bizonytalan eredetű késő antik mécsesek segítségével) tudománytalanok és eredménytelenek. Tekintettel arra, hogy a 4. sz: a ker. hit, és az azt bizonyító leletek elsősorban a provinciális lakosság körében terjedtek, ilyen tárgyi emlékek fellelése szükséges lenne a dák-római továbbélés bizonyításához is. Sem a források, sem a leletanyag nem bizonyítja azonban a provinciális lakosság kerségét sem szervezett, sem személyenkénti formában. A kerség a Kárpát-medence DK-i részén a 4. sz. folyamán a többszörös misszionálás következtében részben ker. hitre tért nyugati gótok körében bizonyítható, noha ennek (a források mellett) tárgyi emlékanyaga felettébb kevés. A legeredményesebb térítés a gót nyelvű bibliafordítással együtt →Wulfila nevéhez fűződik, aki nem az ortodoxiát, hanem az arianizmust képviselte: a megtérő germán népek többsége (gepidák) is az ariánus hitet követte. A barátföldi (Bratei, Ro.) bronz Krisztus-monogramos lámpafüggesztő láncán az adományozó felirata is görög név (Zenobius): a lámpafüggesztő lehetséges, hogy ker. gót tp. felszereléséhez tartozott, de minden bizonnyal a birod. területén készítették és használták, ahonnan a gótok zsákmányként hozhatták magukkal. A későbbi évszázadokban (gepida és avar korszak) Erdély földr. fekvése miatt a keleti gör. egyh. vonzáskörébe tartozott, a honfoglalásig ker. lelet nincs, és a tört. forrásokból sem lehet a kerség létezésére következtetni. -

III. A Tiszától keletre és Erdélyben, majd később a Szerémségben élő gepidák között az arianizmus a 4. sz. végétől terjedt el. Megállapíthatatlan, hogy a szórványos, általában mediterrán eredetű kereszttel díszített viseleti tárgyak mennyiben jelölik viselőjük ker. hitét (szentes-berekháti övveret, szentes-nagyhegyi ezüst „ereklyetartó”, kiszombori kereszt). Az utolsó gepida kir., Kunimund (†567) azonban érmeire keresztet veretett, és már a gepida hatalom összeomlása idejéből ismert Thrasarich ariánus pp. A kerség terjedésére a Kárpát-medencét megszálló avarok között a Dunától K-re nincs bizonyíték. Tóth Endre

Balics Lajos: A kerség tört. hazánk mai területén a m-ok megtelepedéséig. Bp., 1901. - Zeiller, Jacques: Les Origines chrétiennes dans les provinces Danubiennes de l'Empire Romain. Paris, 1918. - Protestáns Szemle 1925:4-9. (Alföldi András: Altercatio Heraclitani) - Balogh Albin: A pannoniai őskereszténység. Bp., 1932. - Regnum 1935. (Nagy Tibor Miklós: Az eusebianus reakció és a pannoniai ariánizmus kezdetei) - Történetírás 1937:135. (Nagy Tibor: Orthodoxia és eretnekség a pannoniai őskereszténységben) - Szent István Emlékkönyv. Bp., 1938. I:31. (Nagy Lajos: Pannonia Sacra), 151. (Alföldi András: A kerség nyomai a népvándorlás korában), 212. (Váczy Péter: Mo. kersége a honfoglalás korában) - Nagy Tibor: A ~ tört. a római védőrendszer összeomlásáig. Bp., 1938. - Forschungen zur Kunstgeschichte und christlichen Archäologie I/2. Baden-Baden, 1954. (Gerke, Franz: Die Wandmalereien der Petrus-Paulus Katakombe in Pécs) - Gamber, Klaus: Domus ecclaesiae. Die ältesten Kirchenbauten Aquileias sowie im Alpen- und Donaugebiet bis zum Beginn des 5. Jahrhundert. Regensburg, 1968. - Acta Antiqua et Archaeologica (Szeged) 1971. (Gáspár Dorottya: Spätrömische Kästchenbeschläge in Pannonien) - A szekszárdi múz. évkv-e 1973/74:77. (B. Thomas Edit: Arius-Darstellung) - Acta Archaeologica 1974:269. (Tóth Endre: Vigilius episcopus Scaravaciensis) - Sill 1977:35. (B. Thomas Edit: Savaria Christiana) - Wolfram, Herwig: Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Das Weissbuch der salzburger Kirche über die erfolgreiche Mission in Karantanien und Pannonien. Wien, 1979. - Fülep, Ferenc: Sopianae. The History of Pécs during the Roman Era and the problem of the continuity of the late roman population. Bp., 1984. - Österreichische Akademie der Wissenschaften, Denkschriften Bd. 179. Hrsg. von Wofram, H.-Schwarcz, A. Wien, 1985:61. (Berg, Heinrich: Bischöfe und Bischöfsitze im Ostalpen- und Donauraum vom 4. bis zum 8. Jahrundert. Die Bayern und ihre Nachbarn.) - Römisches Österreich 1989/1990:261. (Tóth Endre: Lux perpetua luceat ei) - Pannonia régészeti kézikv-e. Bp., 1990:260. (Mócsy András: A kerség kezdetei és a pogányság elhalása), 371. (Uő: A kerség emlékei) - Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 1990:17. (Tóth Endre: A 4-8. sz. ~ forrásairól és a leletek forrásértékéről) - H. Tóth Imre: Cirill-Konstantin és Metód élete, működése. Szeged, 1991. - Communicationes Archaeologiae Hungariae 1994. (Tóth Endre: A kismákfai ezüsttálka) - Folia Arch. 1994. (Uő: Késő római ládikaveretek Ságvárról) - British Archaeological Reports, International Series 684. Oxford, 1997. (Migotti, Branka: Evidence of Christianity in Roman southern Pannonia) - Eu. közepe 1000 körül. Stuttgart, 2000:136. (Szőke Béla Miklós: Mosaburg - egy karoling kori civitas) - British Archaeological Reports, International Series 1010. Oxford, 2002. (Gáspár Dorottya: Christianity in Roman Pannonia) - Aetas 2004. (Veszprémy László: A 796-os Duna parti zsinat)