Magyar Katolikus Lexikon > O > Orfeusz


Orfeusz: mitológiai hős (→hérosz), a zene (ének) és a szerelem erejének szimbóluma, sajátos misztériumok alapítója lett: →orfika. - A Kr. e. 6. sz: született mítosz szerint ~ görög pásztor volt Trákiában, akit éneke és hangszeres játéka (lant, citera, sípok stb.) miatt igen kedveltek az istenek, hangjával elbűvölte a madarakat, megszelídítette a vadállatokat, a természet föléledt, megpezsdült körülötte. Amikor szerelmese, Eurüdiké meghalt, az istenek megengedték ~nak, hogy leszálljon érte az alvilágba, és visszahozza az életbe a fiatal lányt. Ezt azonban feltételhez kötötték: addig nem tekinthetnek egymásra, amíg az alvilágból föl nem jutnak a napfényre. Eurüdiké, aki szeretetlenségnek vette ~ viselkedését, addig könyörgött a fiúnak, amíg az megingott és visszafordult a mindkettőjük életét jelentő úton, ezért a lányt visszavette az alvilág. - A mítosz szerint ~t Dionüszosz menádjai (a bacchánsnők) ölték meg: darabokra tépték a testét, hogy elhallgattassák. Fejét elsodorta a tenger, Leszboszban vetődött partra, még mindig énekelve. - A művészetekben ~ a zene és a szerelem jelképe lett. Gör. ifjúként ábrázolták, lanttal, zöldellő, virágos tájban, v. az alvilágban Eurüdiké előtt. - A ker. szimbolikában ~ a Megváltó előképe (→Jézus Krisztus ábrázolásai, →Krisztus-képek): Jézus leszállt a földre, mely a bűn miatt a halál országa, magára vette a halált („szálla alá a poklokra”), hogy visszavezesse az örök életbe az embert, aki engedelmesen hallgat az Ő szavára (énekére). A Jó Pásztor olykor ~ként van ábrázolva; ~ és Eurüdiké az Énekek éneke egymást kereső jegyeseinek képe is. - Mondavilága vsz. hatott a →kefaloforosz ábrázolásokra (vt. kezében a fejével). - →Gluck „~ és Euridiké” c . (1764) operája ~ról szól. Sára Sándor (*1933) az operából filmet készített. **

Kirschbaum III:356. - König 1985:118.