🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > P > Pápai Magyar Intézet
következő 🡲

Pápai Magyar Intézet, Pápai Magyar Egyházi Intézet, PMI (ol. Pontificio Istituto Ecclesiastico Ungherese), Róma, 1940-: fölszentelt papok továbbképzését szolgáló kollégium. - Elődje a m. áll. által fenntartott római Collegium Hungaricum 1927: alapított Papi Osztálya, melyben meghatározott számú pap kapott helyet, hogy róm. egy-eken, tud. intézményekben magasabb tanulmányokat folytassanak. A Coll. Hungaricum e tagozatát XII. Pius p. 1940. VII. 16: ~ rangjára emelte. Végleges helye a Via Giulia 1. sz. alatti Falconieri-palota 2. emelete lett. - A II. vh. miatt 1943 őszétől szünetelt. 1947: érkeztek utoljára Mo-ról hivatalosan növendékek. 1948-: olyan papok kaptak benne helyet, akik korábban Innsbruckban, Bécsben és Rómában tanultak, ill. időközben emigráltak. Ebben az időszakban a m. áll. mindent megtett azért, hogy a ~et megszüntesse, de vezetői hősies küzdelemmel megvédték és minden áldozatot meghoztak működtetése érdekében. A kpnát 1958: →Prokop Péter freskókkal ékesítette. 1947-: itt lakott a mindenkori római magyar lelkész, és itt volt a hivatala is. - 1964: a Sztszék és a m. kormány közötti megállapodás alapján az emigráns papok átadták a ~et a Püspöki Karnak. Ettől kezdve a mpp-ök újra küldhetnek Mo-ról egyhm-s papokat felsőbb róm. tanulmányokra a ~be. 1999-: ismét a ~ rektora a római magyar lelkész. A kpna számára 2002: →Hajnal János készített üvegablakokat. - Értesítője 2002-: PMI Hírek, szerk. a rektor. - Rektorai: 1940: →Luttor Ferenc (1928-tól a Papi Osztály vezetője), 1947: →Péterffy Gedeon, 1951: →Mester István (vicerektor), 1953: →Zágon József (régens), 1964: →Zemplén György, 1968: →Fábián Árpád (régens, 1969: rektor), 1972: →Bagi István (régens, 1973: rektor), 1979: →Dankó László, 1987: →Erdő Péter, majd →Keresztes Szilárd (mb. rektorok), 1988: →Ternyák Csaba mb., 1989: rendes rektor, 1992: Gonda Imre, 1996: →Veres András, 1998: →Németh László. -

A ~ növendékei 1928-2005: a csanádi egyhm-ből 1952-53: Oltványi Károly, 1968-69: Juhász József, 1974-76: Kovács László, 1979-82: Sávai János. - A debrecen-nyíregyházi egyhm-ből: 1996-98: Lipták József, 2001-03: Tóth László, 2002-03: Linczenbold Levente. - Az egri főegyhm-ből 1932-37: Rónay László, 1942-43: Domán Imre, 1947-50: Hajtás Ferenc, 1947-51: Mester István, 1965: Borovi József, 1965-67: Szénási Sándor, 1968-71: →Kovács Endre, 1970-72: Gonda Imre, 1972-75: →Vanyó László, 1979-81: Dolhai Lajos, 1981-83: Mikolai Vince, 1982-83: Juhász Péter, 1983-85: Berkes László, 1985-88: Urbán Imre, 1988-90: Csizmadia István, 1990-92: Mata István, 1993-95: Kiss Gábor, 1996-98: Kiss Csaba, 1998-2000: Deli Lajos, 1998-2000: Szarvas István, 1999-2002: Sedon László, 1999-2002: Szarka István, 2001-04: Török László, 2002-04: Szabó József, 2004-: Racs Csaba. - Az esztergomi főegyhm-ből 1928-30: Pivárcsi István, 1929-30: Meszlényi Antal, 1934-36: Waigand József, 1934-37: →Bartl Lőrinc, 1936-38: Péterffy Gedeon, 1936-39: →Bánk József, 1936-39: Telkes András, 1938-39: →Huszár Dezső, 1939-40: →Bittenbinder Miklós, 1939-40: Senkár (Könözsy) Lajos, 1940: Donát József, 1942-43: Tóth K. János, 1947-50: Pordán László, 1947-53: Csatlós Ferenc, 1950-51: Hernádfői Márton, 1951-54: Marcell Tibor, 1951-56: →Kada Lajos, 1952-56: Markovics Róbert, 1953-56: Micskey Kálmán, 1959-60: Mázsár László, 1959-62: Kléner László, 1961-63: →Gánóczy Sándor, 1965-67: →Bagi István, 1968-70: →Kovách Zoltán, 1969-70: Dominek György, 1970-72: Hajdók Zsolt, 1972-74: Földényi János, 1974-77: →Bolberitz Pál, 1977-79: Németh János, 1977-80: →Erdő Péter, 1979-81: →Ladocsi Gáspár, 1979-82: Pákozdi István, 1983-85: Csordás Eörs, 1983-85: Kiss-Rigó László, 1984-85: Árva Vince, 1985-88: Berán Ferenc, 1985-88: →Németh László, 1988-90: Hollai Antal, 1989-91: Breznay István, 1990-93: Udvardy György, 1991-93: Kránitz Mihály, az esztergom-bpi főegyhm-ből: 1993-96: Székely János, 1995-97: Magyar Pál, 1997: Válóczy József, 1998-2001: Füzes Ádám, 2000-02: Mohos Gábor, 2003-: Forró József, 2004-: Újházi Lóránd. - A győri egyhm-ből 1928-30: Somogyi Antal, 1936-39: és 1941-42: Németh Pál, 1939-40: Orbán László, 1941-42: →Kováts Erasmus, 1949-51: Tóth Gyula, 1954-56: Denk István, 1956-59: Tóth József, 1958-61: Radics János, 1961-64: Horváth Géza, 1962-64: Szabó Lajos, 1965: Kökény László, 1967-69: →Diós István, 1971-73: Galavits József, 1973-76: Schmatovich János, 1979-81: Szaradics József, 1981-82: Citkovics József, 1986-88: →Ternyák Csaba, 1991-93: Czakó István, 1991-93: Egresits Ferenc, 1997-2000: Balázs Tamás, 1998-99: Ferling György, 1999-2000: Bognár István, 2002-05: Kálmán Imre. -

A gyulafehérvári egyhm-ből 1940-41: Zsigmond András, 1940-42: →Jakab Antal, 1950-51: Fábián Károly. -

A hajdúdorogi egyhm-ből 1934-36: és 1947-49: Pap György, 1939-43: Bobák János, 1942-43: Rojkovich István, 1965-69: →Keresztes Szilárd, 1969-71 és 1975-76: →Király Ernő, 1975-76: Petrásevits Dénes, 1979-81: Ivancsó István, 1987-89: →Orosz László, 1988-90: Kocsis Péter, 1989-91: Fodor György, 1996: Kruppa Tamás, 1999: Kruppa Tamás, 1999: Soltész János. -

A kalocsai főegyhm-ből 1928-30: Ikotits (→Ijjas) József, 1928-30: →Koudela Géza, 1931-36: Schieber (Szörényi) Andor, 1938-41: Vág Imre, 1939-40: →Belon Gellért, 1941-42: és 1947-48: Miklós István, 1947-49: Varsányi Vilmos, 1951-54: Amann Norbert, 1952-56: Gémes Károly, 1957-60: Ipoly Ottó, 1957-60: Prokop Péter, 1965: →Csanád Béla, 1965-68: és 1973-74: →Leányfalusi Vilmos, 1967-69: →Tarjányi Béla, 1979-82: Benyik György. - A kalocsa-kecskeméti főegyh-ből: 1994-96: Törjék Norbert, 1996-98: Finta József. - A kaposvári egyhm-ből: 1993-95: és 2000-01: Rumszauer Miklós, 1996-98: Gárdonyi Máté, 1998: Péteri Pál, 2001-04: Nyéky Kálmán, 2003-: Fábry Kornél. - A nagyváradi egyhm-ből: 1928-30: Köpf Károly, 1934-35: →Hosszú László, 1946-47: és 1959-63: Frank Miklós, 1966-68: →Dankó László, 1969-72: Winkler Lajos, 1984-85: Bányai János, 1991-92: Győrfi József, 1993-96: Selymes József, 1999-2000: Vas László. - A pécsi egyhm-ből: 1936-38: Grund (→Görgényi) Béla, 1938-41: Nagy Ferenc, 1940-42: Kopcsányi Miklós, 1940-43: Taksonyi József, 1941-43: →Hegyi László, 1948-51: Somorjai Béla, 1955-59: Blaskó György, 1967-68: Szalai János, 1970-72: Goják János, 1975-77: Kelemen Vendel, 1982-84: Kvanduk Frigyes, 1985-87: Horváth István, 1992-97: Puskás Attila, 2002-05: Csizmadia Zoltán. - A szatmári egyhm-ből: 1929-31: Kinczli (→Félegyházy) József, 1931-34: Tempfli István. - A szeged-csanádi egyhm-ből: 1985-87: Kiss Imre, 1986-87: Fülöp Gellért, 1988-90: Laurinyecz Mihály, 1992-94: Thorday Attila, 1997-99: Balogh József. - A székesfehérvári egyhm-ből: 1940-41: →Kósa Ferenc, 1942-43: Németh László, 1952-53: Walper Ferenc, 1963-64: Berecz Ferenc, 1965-67: Tölgyes Kálmán, 1967-70: Rőtfalusi Tibor, 1969-71: Albertini Péter, 1972-75: →Rózsa Huba, 1981-83: →Verbényi István, 1991-94: Ugrits Tamás, 1994-96: Fülöp Tibor. - A szombathelyi egyhm-ből: 1928-29: →Kovács Lajos, 1928-33: →Werner Alajos, 1931-32: →Géfin Gyula, 1932-33: →Székely László, 1935-37: Schendl Károly, 1951-52: Vecsey Lajos, 1952-54: →Vecsey József, 1955-58: Geosits István, 1955-59: →Rácz Imre, 1956-59: Kurcz Pál, 1960-63: Zsurkai János, 1967-69: →Pataki László, 1972-74: Gyürki László, 1972-75: Takács Gyula, 1975-77: Sághegyi Gellért, 1982-84: Pem László, 1992-94: Papp Lajos, 1993-95: Bundics Antal, 1994-97: Stift Zoltán, 2004-: Horváth István Sándor. - A váci egyhm-ből: 1930-31: Décsi Ferenc Géza, 1930-33: →Galla Ferenc, 1941-42: →Nyitrai Ferenc, 1951-55: Zalotay József, 1954-56: Juhar József, 1965-67: →Fábián Árpád, 1965-67: Fila Béla, 1970-73: Turay Alfréd, 1971-73: Tomka Ferenc, 1972-74: Somos József, 1974-76: Pajkó László, 1980-81: Szecsődi Péter, 1982-83: és 1984-85: Farkas József, 1983-85: Nagy István, 1985-86: Balogh József, 1987-89: Kocsis Imre, 1990-93: Sánta János, 1994-96: Patsch Ferenc, 1995-96: Káposztássy Béla, 1996-97: Varga Lajos, 2002: Csiba Tibor, 2002-05: Szederkényi László. - A veszprémi egyhm-ből: 1929-30: →Just István, 1932-35: Teller Frigyes, 1936-39: Németh Antal, 1940-41: →Balogh József, 1947-50: Keresztúri Ödön, 1956-57: Loskay Rudolf, 1961-63: Adriányi Gábor, 1965: Kredics László, 1969-72: és 1974-75: Bohus Péter, 1981-82: Horváth József, 1981-83: Balázs Pál, 1981-83: Varga István, 1982-84: Körmendy József, 1984-85: Renner Sándor, 1989-91: Kuminetz Géza, 1999-2001: Fódi Ákos. - A bencés rendből: 1928-30: →Mihályi Ernő, 1929-30: →Balogh Albin, 1929-31: →Lovas Elemér, 1930-31: →Radó Polikárp, 1930-31: és 1934-35: →Vanyó Tihamér, 1941-42: →Levárdy Ferenc. A ciszterci rendből: 1939-40: →Rajeczki Benjamin. A piarista rendből: 1929-30: →Miskolczy István. N.L.I.

Száz év a magyar-olasz kapcsolatok szolgálatában. Magyar tud., kulturális és egyh. intézetek Rómában (1895-1995). Szerk. Csorba László. Bp., 1999:69. (Beke Margit: A Pápai Magyar Egyh. Int. megalapítása és első évei Rómában 1929-1945), 75. (Csorba László: A Pápai Magyar Egyh. Int. Rómában 1945-től napjainkig) - Horváth József: A Római Magyar Akad. és a ~ rövid tört. 1982. (kz.) - Magyar Egyhtört. Vázlatok-Regnum 14(2002):1, 197. (Németh László: Adalékok a római magyar lelkipásztorkodás tört-éhez. Első rész: 1945-1963.)

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.