Magyar Katolikus Lexikon > L > limbus


limbus (lat. 'valaminek a széle, szegélye'): a pokol előtere, tornáca, illetve a testétől elszakadt →lélek állapota a →halál után. - Nem azonos sem a →mennyországgal, sem a →pokollal, sem a tisztítóhellyel; mint állapot nem azonosítható sem az →örök boldogsággal, sem a →tisztítótűz-béli szenvedéssel, sem a →kárhozattal. E köztes állapotot jól jelzi a m. →tornác megnevezés. - A hagyományban a ~ 2 fajtája jelent meg: 1. a ~ patrum, 'az ősatyák ~a' az a hely, ahol azok az igazak tartózkodtak, akik Krisztus előtt meghaltak, de az ő kereszthalála előtt nem juthattak be az üdvösségre. →Jézus pokolraszállása azonban megvitte nekik a szabadulást, és ez a ~ megszűnt. - 2. a ~ puerorum, 'a gyermekek ~a' a keresztség nélkül meghalt gyermekek v. olyanok tartózkodási helye, akik felnőtt korukban sem jutottak el értelmük használatára, s így a →vágykeresztségben sem részesülhettek, személyes →bűnt nem követtek el, de az →áteredő bűn terhelte őket. Ez a ~ folyamatosan létezik az →utolsó ítéletig. Az itt lévők állapotát úgy gondolták el, hogy ki vannak zárva az →istenlátásból, és szomorúságban v. valamilyen természetes örömben élnek. Ezt azonban inkább teol. véleménynek tekinthetjük, mint az egyhatyák által képviselt igazi →hagyománynak. - A fő teol. nehézség a ~sal kapcsolatban az, hogy elgondolói csak az áteredő bűnt vették figyelembe, a →megváltást nem. A Krisztus által hozott megváltás ui. minden emberre érvényes, tehát nemcsak a megkereszteltekre, ill. azokra, akik értelmüket és akaratukat használni tudják. Hogy Isten milyen módon alkalmazza a megváltás kegyelmeit az egyes emberekre, az az ő titka. - A II. Vat. Zsin. (1962-65) érintette Isten irgalmának és az emberiség üdvösségre való meghívásának kérdését, de a ~ témáról kifejezetten nem szólt, viszont említette azokat, akik saját hibájukon kívül nem jutnak el a pozitív hitre, s ezekről azt mondta, hogy Isten tudja üdvözíteni őket olyan módon is, amit csak ő ismer (GS 22). - Figyelembe kell venni Isten egyetemes üdvözítő akaratát (1Tim 2,5) és az egész teremtés termfölötti hivatását is. Róm 8,20-23 szerint az egész term. sóhajtozik és vajúdik, és várja az ember gyermekkéfogadásának megvalósulását, mert akkor megszabadul a mulandóság szolgai állapotától. Nehéz tehát elgondolni, hogy Isten meghagyjon emberi személyeket a tiszta term. állapotában, s főleg éppen olyanokat, akik saját hibájukon kívül nem dönthettek sorsukról. - A kérdés egyébként napjainkban is fontos. Ha ui. az →abortuszokra és a csecsemőhalandóságra gondolunk, láthatjuk, hogy az emberiség jelentős részéről van szó. Ezért a teol. feladata az, hogy kibogozza, milyen súlya van a ~ egyh. hagyományának. Kétségtelen, hogy a zsinat utáni teol. a kérdést lazábban kezeli, s ha az egyh. tanítóhiv. nem hoz más döntést, akkor ez az irány meg is marad. Viszont a meg nem keresztelt gyermekek üdvösségének valamilyen lehetősége nem ment föl attól, hogy a keresztséget az üdvösség reális és szükséges eszközének tartsuk, s ezt a gyakorlatban is érvényesítsük. A jelen üdvrendben minden kegyelem egyh. és szentségi jellegű, tehát a fölvetett kérdésben is csak a keresztség analógiájára gondolhatunk. Ugyanakkor a keresztség valóságos többletét is el kell ismernünk az üdvösségben. G.F.

LThK VI:1057.