mennyország, mennyek országa (lat. regnum coelorum): a tökéletes boldogság helye, →Isten országának beteljesedett állapota. - 1. A vallástört-ben az →ég a →legfőbb lénynek és más földöntúli hatalmaknak lakóhelye, egyben a transzcendens világ jelképe. Ezt az elgondolást az égbolt és a csillagok mérhetetlen távolságai is elősegítették. Egyes esetekben nem is lehet eldönteni, hogy a mitológiák az ég megszemélyesítéséről v. az égben lakó istenségről beszélnek-e. A puszták népeinek vallásában az anyagi égbolt áll a figyelem középpontjában. A mongoloknál tengri jelenti az eget, az ég lakóját és az isteni erőket és a mérhetetlen vizet (tenger). Más népeknél is előfordul, hogy az ég az istenség jelképe, de az isteneszme általában nem azonos az égbolt megszemélyesítésével. Sok nép hiedelmében és világképében megtalálható az égi szférák rétegződése, mindegyik réteg a maga szellemi lényeivel, s legfölül trónol a fő istenség. A sámánok és varázslók velük akarnak kapcsolatba kerülni, hogy varázserőt nyerjenek tőlük. Ismét másutt az ég úgy szerepel, mint az eső és a vihar istenének lakóhelye v. mint a ffi elv, szemben a földdel, a női princípiummal, s a kettő egyesüléséből keletkezik az élet. Egyes esetekben az égre úgy tekintenek, mint a jó lelkek lakóhelyére. - 2. A Szentírásban. a) Az ÓSz-ben az ég elsősorban az erős égbolt fölötti rész. Az égbolt választja el az égi vizeket a földiektől, mert onnan jön az eső és a hó. A csillagok az égbolton keringenek. Az „ég és a föld” jelenti az egész teremtett világot (Ter 1,2; 2,4; Iz 1,2), s az egész fölött Isten trónol, körülvéve az égi seregektől (1Kir 22,19; Jób 1,6), mint kir. tekint le a földre (MTörv 26,15; Zsolt 2,4) és irányítja a tört-et. Az ég Jahve igazi lakóhelye, a kultikus helyek csak erejének megnyilatkozására szolgálnak. Csak a késői kv-ekben válik az ég az igazak lakóhelyévé (Bölcs 3,1-9; 4,7; 2Mak 7,36). Az ítéleten az ég a földdel együtt megsemmisül, de új ég és új föld keletkezik, a béke otthona. A késői zsidóság megtartotta az ósz-i világképet, de új az egekre vonatkozó spekuláció. A Kr. u. 1. sz. apokaliptika (4Ezd) a 3. égbe helyezi a →Paradicsomot, ami azonos a →mennyei Jeruzsálemmel. - b) Az ÚSz átvette az ég természetéről, elmúlásáról és újjáteremtéséről szóló nézetet (ApCsel 4,24; Mt 5,18; Mk 13,31; 1Pt 3,13; Jel 21). Isten az égnek és a földnek az ura, de az angyalok is az égben vannak. Onnan jön az Atya hangja (Mk 1,11) v. haragja (Róm 1,18). A választottak számára a ~ az üdvösség helye. Az égi javak az egyedül maradandók (Mt 6,20; Mk 10,21), azért arra kell törekedni, ami fent van (Kol 3,1). Az igazak neve is ott van fölírva (Lk 10,20). Néha átveszik azt a zsidó szóhasználatot is, melyben Isten neve helyett a Mennyei, a Magasságbeli szerepel. Máté nem Isten országáról, hanem a mennyek országáról beszél. Jézus, föltámadása után, fölmegy a mennybe, és az Atya jobbján foglal helyet. - 3. A keresztény tanításban a ~ a végleges üdvösség kifejezése, ahol az emberek Krisztus által Isten életében részesülnek. Tehát a fogalomnak megvan a krisztológiai értelme. Nem valami történésen kívüli hely, ahová az ember eljut, hanem a Krisztussal való együttlét, az ő dicsőségében való részesedés, amit ő földi érdemeivel kiérdemelt önmagának és a mi számunkra. A ~ tehát olyan személyes valóság, amelynek alapja a húsvéti misztérium, Krisztus halála és feltámadása. Innen kell a további teol. összetevőket kiolvasni. Ott Krisztusban a húsvéti áldozat állandósult, mint az Atyának való önátadás, s azt mint állandó jelent élik meg. Így a Krisztussal való együttlétben benne van az Atya imádása, s így Krisztus teste a tagokkal együtt a végérvényes →templom (Jn 2,19). A Krisztus fősége alatt egyesült emberiség állandóan válaszol Isten szeretetére, s ez a kultusz olyan közvetlen, hogy benne van Isten színelátása (→istenlátás). Isten mint végtelen jó van jelen, ezért a vele való életközösség teljes boldogságot ad. Annak a vitának nincs jelentősége, hogy ebben a boldogságban első helyen az ismeret (Tamás) v. a szeretet (Scotus) áll-e. Nem szabad kihagyni az ekleziológiai összetevőket sem. Krisztus úgy egyesíti magával az üdvözülteket, mint fő, mint második Ádám, azért azok egymással is közösséget alkotnak. Isten színelátását mindenki úgy kapja, mint Krisztus tagja, hiszen az ő fiúi örökségében részesülnek. Ezért a ~ a sztek közössége, az örök élet lakomája, ahol az Euch. értelme is kiviláglik. - Nem kevésbé fontos az antropológiai szempont sem. Ez abban áll, hogy az isteni életben való részesedés a személy egyediségét nem rontja le, hanem megerősíti. Az Istennel és Jézus Krisztussal való találkozás mindig én-te közösség, s a sztek egyessége is igazi mi-közösség, ahol a szeretet a személyek teljességén és különbözőségén alapszik. Így a boldogság egyénileg is különböző az egyes személyek sajátosságának, adottságainak és érdemeinek megfelelően. Igaz, hogy az örök élet ajándék, és így Istené a döntő szó, amit az is kifejez, hogy Isten látásához a dicsőség fénye (lumen gloriae) szükséges. Isten figyelembe veszi a természetes képességeket és a földi érdemeket. A boldogságban benne van az érdemek jutalma is, bár az érdemek lehetőségét is a kegyelem adja a földön. A boldogság fokozatait úgy kell érteni, hogy ott mindenki a maga képességei szerint egészen boldog, mert elérte a teljességet, amit be tud fogadni, és így nem érez hiányt. Viszont akiknek a boldogsága nagyobb, azok több szeretetet nyújtanak másoknak, s így teljes a kiegyenlítődés. De a boldogságnak megvan a kozmikus szempontja is. Krisztus mennybemenetele nem azt jelentette, hogy elszakadt ettől a világtól, hanem inkább azt, hogy megadta és bemutatta a kozmikus megdicsőülés lehetőségét. A mi üdvösségünk és boldogságunk nem más, mint részesedés az ő dicsőségében. Ezért a ~ot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet v. mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét. Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni. Ezt jelzi a Szentírás az →új ég és új föld kifejezéssel. - Végül a ~ egyúttal a jelen élet eszkat. ígérete és állapota. De amíg a földi üdvtört. tart, addig az is állandó bontakozásban van. Végleges alakját csak Krisztus 2. eljövetelekor éri el, ill. az egyetemes ítéleten. Ott lezáródik a tört., és minden személy, minden mozg. v. eszme megkapja végleges értékelését és helyét. Krisztológiai szempontból még hozzá kell tenni, hogy Krisztus teljes győzelme akkor valósul meg, amikor misztikus testének minden tagja elérte célját a feltámadásban és a színelátásban. Ettől függetlenül az egyes ember a halála után megkaphatja a színelátást, mint ahogy azt az egyh. hagyomány tanítja is (D 530), de Krisztus teljessége, a →pléróma csak a tört. végén alakul ki kozmikus nagyságában. -

4. Ikgr. Az összes ábrázolások alapja az a tény, hogy a világmindenség véges, és a ~ túl van ezeken a határokon. Isten lakóhelye, a Szentháromság műveinek kiindulópontja, az angyalok, a föltámadt Krisztus, a mennybevitt Mária és az üdvözültek hazája, mely a föltámadás után minden sztnek otthona lesz. A Jel-ben a ~ról 3 képet kaptunk, melyek a művészek számára is döntőek: Az üvegtenger (4,6): rajta áll Isten trónja. Valóságos tengerként halakkal és tengeri madarakkal ábrázolták. Belőle táplálkozik a →négy paradicsomi folyó és az élet forrása. Egy másik változat az üvegtenger kristály-jellegét hangsúlyozza. A karoling műv-ben igen gyakran, később ritkábban fordul elő. - Paradicsom és mennyei Jeruzsálem (Jel 21,1): többnyire jelképesen ábrázolták. A →Paradicsomot a 6. sz-tól boltozatokban és kupolákban a kereszt, a →Bárány, az élet-forrás, gazdag növényzet és állatok szimbólumával jelenítették meg (Ravenna, S. Vitale, 6. sz.). A →mennyei Jeruzsálemet többnyire falakkal és tornyokkal jelezték. G.F.-**

LThK V:352. - Sachs 1980:176. - KML 1986:227. (s.v. menny)