Magyar Katolikus Lexikon > J > jog


jog: az általános szóhasználatban az, ami kinek-kinek legbelső sajátjaként kijár. A jogtudományban és a filozófiában: mindenkire érvényes magatartási norma. Legtöbb nyelvben a, a helyes fogalmával függ össze (a m. ~ aból ered, a ném. Recht gyökere a richtig, 'igaz'). A ~tud. kifejlődéséhez nagyban hozzájárult a kat. →egyházjog. - 1. A →görög filozófia szerint a ~ a „kozmikus rend” (Hérakleitosz, Anaxagorasz, Püthagorasz) és „az emberi természet törvényszerűségeinek kifejezője” (→sztoa). Platón szerint az (emberi) törv-ek az örök →isteni törvény vetületei. Arisztotelésznél a ~ az emberek egymáshoz való viszonyának törvényes szabályozása, mely vagy polgári (politikon díkaion), vagy →természetjog (phüszikon díkaion, Eth. V. 10-14). Az előbbi emberi megegyezés gyümölcse lévén változékony, a természet~ ellenben mindig és mindenütt egyforma. A tételes ~nak a természet~ szellemében történő alkalmazása a méltányosság (→epikia), melynek igazolását az adja, hogy a természetjog korábbi, mint a tételes ~. - 2. A Szentírásban a ~ gyökerei az Istentől kapott →Törvényre mennek vissza. Az ÓSz-ben (A. Alt szerint) a ~ eredetét tekintve kazuisztikus ill. apodiktikus természetű. Az apodiktikus jelleg pl. az ilyen parancsokban nyilvánul meg, mint: „Ne (pl. ölj, lopj)” (Kiv 20,2-17; 23,6-9; Lev 18,6-23). Kazuisztikus módon az egyes esetek vannak körülhatárolva: „Ha férfiak civakodnak, s az egyik ököllel v. kővel úgy megüti a másikat, hogy nem hal meg ugyan, de ágynak dől, akkor, ha már felkel és bottal jár, a másik, aki megütötte, maradjon büntetés nélkül, de kárpótolnia kell amazt a munkaveszteségért, és gondoskodnia kell teljes gyógyulásáról” (Kiv 21,18). De míg A. Alt még úgy vélte, hogy a kazuisztikus ~ot Kánaánban átvették Izr. bevándorló fiai, az apodiktikus ~ot ellenben Izr. kizárólagos tulajdonának kell tekinteni, addig ma már világosan áll előttünk, hogy a ~ apodiktikus megfogalmazása nem korlátozódott csak Izr-re. Egy további jellegzetessége az ósz-i ~nak, hogy csak a →Pentateuchus tartalmaz ~i szabályokat. Az átok és halál terhe alatt tilos dolgokon kívül (MTörv 27,15-26) olyan tilalmak is szerepelnek az ÓSz-ben, melyek a Jahve és Izr. közti szövetségből adódó kötelezettségekre vezethetők vissza (Kiv 20,2-17; 34,14-26; MTörv 5,6-11). De lehet hivatkozni még a →Tízparancsolatra, a vérbosszú elvéből következő szabályokra (Ter 9,6; Kiv 21,23; Lev 24,17-22; MTörv 19,21; 24,16), a →Szövetség könyvére, a rítussal kapcsolatos előírásokra (pl. Kiv 25,10-39; Lev 1-4) a tiszta és tisztátalan →állatok listájára (11; MTörv 14,4-20), a tisztasági szabályokra (Lev 11-15), a →szentség törvényére (17-25). Az ósz-i ~ sok hasonlóságot mutat a környező világban érvényben volt ~gal (→istenítélet, →Hammurápi, →Nuzi). Mégis, az izr. ~ gyökeresen eltér a szomszéd népek körében ismert ~tól: Jahvéra és Istennek Izr-lel kötött szövetségére támaszkodik. - Az ÚSz-be az ósz-i ~ csak módosításokkal került át. Jézus ~ot formált rá, hogy Isten akaratát új megfogalmazásban és teljes tekintéllyel hirdesse. Az ósz-i törv-nyel szemben az Isten és az emberek szeretetének parancsát állította elénk mértékül (Mt 7,12; 22,34-40; Mk 12,28-34; Lk 10,25-29). E parancs jegyében az ósz-i törv-t elvetette, bírálta v. elmélyítette. Ugyanezen okból pl. a tisztára és a tisztátalanra vonatkozó előírások érvényüket vesztik (Mk 7,1-23), és erkölcsi kérdésekben nem szabályt kell követni, hanem igaz engedelmességet kell tanúsítani (Mt 5,21-30). Életével Jézus teljessé tette az ósz-i törv-t (5,17). Később Pál ap. szembeszegült azokkal, akik az ósz-i ~ot kötelezővé akarták a keresztények számára tenni. - 3. A patrisztika átvette a gör. bölcs. ~szemléletét. Tertullianus használta először a természet~ kifejezést, amit Sevillai Izidor az egyh-ba is átvitt. Szt Ágoston hangsúlyozta először, hogy a ~ önálló ter. az etika mellett. Gratianus, a ~szabályok, a kánonok első összefoglalója szerint beszélhetünk isteni, természet- és emberi ~ról. Különbségük mellett egységüket is vallotta: uannak a ~nak megnyilvánulási formái. - 4. A ~tud. fejlődésén végigvonul az →intellektualizmus és →voluntarizmus kettőssége. Az istenhívők véleménye is megoszlik, vajon a ~rend az →örök törvényben (lex aeterna) gyökerezik-e, s ezért változhatatlan, vagy egyszerűen pozitív isteni parancs szabta-e meg úgy, amint épp van. Aquinói Szt Tamás megoldása az értelemnek kedvez: az emberi ész (ratio) kötelessége, hogy fölismerje az isteni elgondoláson nyugvó tárgyi normákat, az akarat (a szabad cselekvésben) csupán engedelmesen odahajlik az értelem által fölkínált értékekhez. Szt Tamás után a →voluntarizmus az akarat szerepét hangsúlyozta. Suárez művével kapcsolatban egyenesen voluntarista →nominalizmusról beszélhetünk, amit azonban nála racionalista természet~ egészített ki. Először Suárez jutott el annak fölismerésére, hogy az értelem és az akarat egyaránt ~alkotó tényező (→jogfilozófia). - 5. Teológiai tartalmában a ~ olyan magatartási norma, melyet maga Isten ültetett belénk teremtési tervével mint rendező elvet, amelyet fölismerhetünk és tudatosan-szabadon végre tudunk hajtani, teljesítése hozzájárul mind az egyedi, mind a közösségi élet kiteljesedéséhez, rendjéhez, belső békéjéhez. - 6. A ~ az embernek nem önmagához v. Istenhez, hanem embertársaihoz való viszonyát foglalja szabályokba, koronként más-más hangsúlyokkal. A társas viszonynak ezekre a köreire vonatkozhat: a) a családra, a maga élettani, lélektani és társad. gyökereivel. A ~ szabályozza a házasságot, a házastársak egymás közti és a szülők-gyermekek viszonyát. - b) a kisebb-nagyobb közösségekre (együttélési szabályok). - c) Népek, nemz-ek, közös államszervezetbe tömörülő népcsop-ok társad. életét önti törv-ekbe, esetleg alkotmányba az állami ~. - d) A nemzetközi ~ az egyes orsz-ok, nemz-ek egymás közti viszonyait szabályozza, az emberiség átfogó együttműködését, egységesülését szorgalmazza. - e) Az egyház~ a teremtés- és megváltás-mű alapján mgvédi az ember alap~ait, köztük a szabad vallásgyakorlatra vonatkozó ~ot. **

LThK VIII:1030. - BL:876.