Magyar Katolikus Lexikon > G > gyógyítás


gyógyítás (lat. sanatio): a →betegség miatt megrendült →egészség helyreállítása, hivatásos tudósa az →orvos, intézménye a →kórház, segédeszközei a →gyógynövények, gyógyszerek. - 1. A Szentírásban a ~ Isten műve: a betegség megpróbáltatásában is hűséges lélek egyik jutalma (Jób kv-e). Az ÓSz-ben a próf-t igazoló jel (2Kir 5: a leprás Námás, 2Kir 20,1-11: Ezekiás ~a). A zsoltárokban sűrűn ismételt kérés a test és a lélek ~a, s átvitt értelemben az üdvözítő hatalom képe. - Az evang-ok Jézus →csodái között a ~ait is leírták mint jeleket, melyek Isten országa elérkezésére (Mt 12,28; Lk 11,20), Isten szeretetére (vö. Mt 8,16; 12,15-21) és a bűnbocsátó hatalomra (Mk 2,2-12; 9,8) utalnak. A ~ rendszerint úgy történt, hogy egy-egy beteg, bízva Jézus hatalmában, irgalmában és segítségében, hozzá fordult kérésével (vö. Mk 1,40; 5,22; 7,25.32; 8,22; 10,46-52; Jn 4,46-54; 5,1-9; 9,1-41). A ~ föltétele a hit (Jn 4,46-54; 5,1-9; 9,1-41). - Jézus a tanítványainak is adott hatalmat a ~ra (Mt 10,1; Lk 9,1;. Mk 6,7.13; 3,15; 16,18), így az ap-ok is gyógyítottak (Lk 6,17; ApCsel 3,1-10; 5,12-14; 8,7; 9,32-35; 14,8-10; 28,8-10). Ezeket a csodákat az ap-ok Jézus nevében tették, vagyis a megdicsőült Úr erejével vitték végbe (3,6;. 3,16; 9,34). - Szt Pál beszél a ~ karizmájáról mint különleges kegyelmi ajándékról, melyet Isten annak ad, akinek akar (1Kor 12,9.28.30; Jak 5,13). - 2. Az ókori görög-római-hellén orvostud. ismereteit a kk. Eu. számára az arab orvosok mellett a szerz-ek mentették át, karitatív szemlélettel és gyakorlattal gazdagítva. A ktorok a kultúra mellett a betegellátás közp-jai is lettek (→betegápoló apácák, →antoniták, →irgalmasok, →johanniták). A betegápoló alakja korán összekapcsolódott a szerz-sel, aki Jézust követve gyámolította a szegényeket és gyógyította a betegeket. A ktori betegszobák nemcsak a rtagokat, hanem a vándorokat és a környék szegényeit is befogadták, s gyakran kórházi feladatkört töltöttek be. A betegségekkel kapcsolatos ismereteket és a gyógynövényeket a szerz-ek céltudatosan gyűjtötték, s az íróműhelyekben orvosi munkákat is másoltak. A kv-ekből s a tapasztalatból szerzett orvosi ismeretekhez a ktorok gyógynövénykertje, a →hortus sanitatis szolgáltatta az orvosságok alapanyagát. A ker. orvostud. első közp-ja a montecassinói bencés ktor, melynek hatása Eu-szerte fölismerhető. Itt élt Constantinus Africanus, az egyik nagy kk. orvos. Salernóban valóságos orvosi isk. alakult, ahol szerz-ek mellett világiak is tanítottak, s a 13. sz: meghatározó volt az orvosképzésben. 1180: Montpellier-ben (Fro.) működött hasonló isk. Salerno és Montecassino orvosi ismereteit foglalta össze a 12. sz: népszerű Regimen Sanitatis Salernitanum, mely minden ktorban használatos volt. - A ~ a betegápolást az adott viszonyok között a tökéletességig fejlesztette. A ker. szeretet egyre újabb kórházakat nyitott, különösen a →keresztes háborúk idején, amikor III. Ince p. és Szt IX. Lajos fr. kir. tettek legtöbbet a betegekért. Lajos kir. a 7. sz: alapított párizsi Hotel Dieu-t látta el gazdag adományokkal és alapítványokkal, Prágában 938: Szt Vencel, Angliában 1070: Szt Lanfranc canterburyi érs. alapított kórházat. - Az Egyh. mindig kötelességének tartotta a betegekről való gondoskodást, s bár a medicina clericalis tilalmával és az orvostud. növekvő szekularizálódásával a föladatot egyre inkább a világi hatalomnak kellett átengednie, Krisztus példája és parancsa minden gyógyító tevékenység spiritualitásának és a hivatásos orvosi etikának maradandó mércéje. - A II. Vat. Zsin. a →Gaudium et spes 3. p-jában ismét rámutatott az eszkat. üdvösség totális jellegére, melynek az emberi egészség tárgyi szimbóluma, s ezért a lelkipásztorkodás nem mondhat le gyógyító feladatáról. A pusztán lelki gyógyítás végzetes félreértés. - A ~ban kulcsszerepe van a hívő lélek betegséghez és ~hoz való viszonyának. A fölkészítés a halálra, melyet a kereszténynek nemcsak elszenvednie kell, hanem hitének végső cselekedeteként kell megformálnia, a beteggondozás nagy feladata. Amíg lehet számítani a gyógyulásra, addig a beteg aktív partnerként küzd az életéért az orvossal és Krisztussal. Küzd a betegség ellen, amit önmagában nem fogadhat el. De attól a naptól kezdve, hogy nincs már reális alapja a gyógyulásnak, a keresztény a gyógyulás reményét a végső üdvösség reményévé emeli: Isten akarataként fogadja el a búcsúzást a földi élettől. - A gyógyulás reménye a búcsújáró helyeken, úgy tűnik, mindinkább áthelyeződik a csoda kérdéséről az Isten közelségének megtapasztalására; az is feltűnő, hogy ezeken a helyeken nincs gyógyító személy (mint sok szektánál), aki népszerűségét a gyógyító missziónak köszönheti. - Míg a klasszikus orvoslásban az orvos beavatkozásától várták a segítséget, ma az orvos (mint Hüppokratész is) a gyógyító természet segítőjének tekinti magát; a pszichoterapeuta a beteg önállóságára hivatkozik életteljességének helyreállításánál; a lpászt. pedig mint a magányos szenvedő szeretettel teljes kísérője ismét fölfedezi szerepét a technizált kórházban. -

II. János Pál p. tanítja, hogy „az orvostudomány, mely nagy léptekkel halad előre a kutatók és gyógyító orvosok jóvoltából, folytatja erőfeszítését, hogy egyre hatékonyabb gyógyszereket találjon: korábban elképzelhetetlen beavatkozások válnak lehetővé a születő élet, a szenvedők, az életveszélyes helyzetben vagy halálukon lévő betegek javára. Intézmények és szervezetek tevékenykednek azért, hogy a szegénység és a járványok által leginkább sújtott országokba is eljussanak a legjobb gyógyszerek jótéteményei. Orvosok nemzeti és nemzetközi társulatai igyekeznek segítséget nyújtani a háborúk, járványok vagy természeti csapások sújtotta népeknek. Jóllehet messze van még az orvostudomány eredményeinek nemzetközi léptékű, valóban igazságos elosztása, hogyan ne ismernénk föl az eddig történtekben a népek közti szolidaritás növekedésének, az emberi és erkölcsi érzékenységnek és az élet nagyobb tiszteletben tartásának jelét? - 3. A népi ~ egy része megfigyelésen és eltanuláson alapszik, más része varázsló műveletekből áll, melyeket a néplélek teremtett a betegségek valamint a természet- és emberfeletti világ közt létrehozott titokzatos kapcsolattal. Itt bizonyos körforgás figyelhető meg: az ősi népi eljárás az ősvallások papjainak és tudósainak, majd az egyháznak és a gyógyító barátoknak, a kk. orvosoknak a tud-a lett. Tőlük kz-os recepteken, a →csíziókon, kalendáriumokon és kv-eken át az udvarházak nagyasszonyainak a kezébe került, s végül új vonásokkal, főleg a megnemértés és félreértés útján járulékokkal bővülve ismét visszakerült a néphez. - A nép a külső sérelmeken túl a betegség okát a gonosz v. más titokzatos erőkben látja. Az ősi hiedelem maradványaként a betegség oka: az egész testet megszálló v. ide-oda vándorló betegségdémonok, a halottak lelkei, a gonosz földi szövetségesei, a testbe búvó állat v. belejutó idegen tárgy, egyes belső részek ide-oda csúszása, a betegség átruházása, s végül természeti erő (nap, hold, csillagok, szél). - Ennek megfelelően a ~ ált. az ellenvarázslatok és vallásos cselekvények misztikus alkalmazásának népi tud-a a betegségek megszüntetésére. A gyógyító műveletek sikere ált. valami varázsszótól, bűvös mondástól, →ráolvasástól is függ, mert nem a gyógyító, nem a használt eszköz v. művelet gyógyít, hanem a kellő helyen, időben, módon és az arra való hatalom birtokában levő személy által kimondott szó ereje. - A nép nem fordult azonnal kuruzslóhoz, s még kevésbé ment orvoshoz, amikor a bajt észrevette; előbb a hagyományos családi szokásokban és az ismerősök, főképp a hasonló betegségen már átesettek tanácsaiban kereste a gyógyulás módját. Beburkolózik, napra v. a sutba ül, meleg italt, fűteát, bort, pálinkát iszik, hideg v. meleg borogatást, érlelő tapaszt rak, sótalan zsírral keneti, füvekkel füstölteti magát. - Ha a betegséget rontásnak tulajdonítja, első dolga a rontó megidézése, mert az oldó hatalom csak a kötőben van meg, s a rontó erőszakos odaidézése egyúttal kényszerítés is arra, hogy az okozott bajt visszacsinálja. Erre utasít a tudósasszony is, ha a betegséget rontásnak ítéli. - A ~ népi tud-a lélektani hatásokkal, gyógyító szerekkel, varázsló műveletekkel él. - a) A lélektani hatások közt legfontosabb, mert a többinek is alapja, a szuggesztió. Alapja a föltétlen hit és bizalom a választott tudós erejében s a tőle ajánlott műveletben és szerekben. Hozzájárul a belső szuggesztió erejéhez a javasválasztás szabadsága; a beteg a legtöbb sikeréről híreset, a legbizalmasabbjaitól ajánlottat választja, s ezzel a tekintélytisztelet is hatályba lép, hogy a belső szuggesztiót erősítse. - Az analógiás gyógymódok alapja a similis similibus curantur, 'kutyaharapást szőrivel' ősi elve. Legegyszerűbb a nyelvi analógia, melyben a szer gyógyító ereje nevének népi etimológiájából ered: az ínnyújtófű pl. onnan kapta nevét, hogy levelének széltében kettétépéskor az inakhoz hasonló fehér erezete kissé nyúlik, s csak azután szakad széjjel; a nép a nevet az emberi inakkal hozta összefüggésbe, és ínzsugorodáskor borogatásra használja; az útilapu az úton, útszéleken terem, orvosszer tehát az úton kisebesült láb bekötésére. - Az asszociációs analógia szerint a betegség okában benne van a ~ eszköze is; a csömörösnek tehát uabból az ételből kell jóllaknia, melytől beteg lett, s a kutyaharapásra a kutya szőrét kötik. -

A szimpatetikus analógia az ember és a dolgok, a mikro- és makrokozmosz közt föltételezett titokzatos egymásra-hatáson alapul. A mikrokozmosz testi és lelki jóléte tehát az egész makrokozmosztól függ, mely a külön testtel és külön szellemmel bíró dolgok működését egybekapcsolja, s melyen belül az egyes tagok együttműködésben, együttérzésben (consensus partium, sympathia), kölcsönhatásban élnek, azaz testi és lelki erejükkel a velük szükség szerint együttműködő, tehát rokon világtagra hatással vannak, bennük állapotváltozást idézhetnek elő. A csíziók és kalendáriumok révén a nép is csillagvizsgáló, mert a csillagok minden dologra rányomják az erőt jelző signaturát, szín és alakjelzésüket, s csak az lehet jó varázsló, jó gyógyító, aki ezt a szignatúratud-t ismeri, s jelképesen alkalmazni is tudja. Szimpatetikus művelet szerint pl. a betegség, főleg a szeplő, szemölcs, tyúkszem, vaktetű, fagyásos seb, pattogzás, kelés, dagadt tag, fölfúvódás ~ához holdfogytakor; viszont a hulló haj, kornyadtság, álmatlanság, étvágytalanság, soványság ~ához holdtöltekor kell hozzáfogni. - A szimpátia tehát bizonyos erőt föltételez a dolgokban, melyeknek alkalmas fölhasználása gyógyulást okoz. Ez az erőátvitel az emanációs analógia szerint közvetlen érintkezés, kisugárzás útján is előidézhető: a beteg mellé egészséges v. olyan embert fektetnek, aki abból a betegségből már fölgyógyult. -

A színanalógia szerint emanációs erő lakik a beteg testszínéhez hasonló dolgokban is, ajánlatos tehát ezeknek a testen viselése: a sárgaságos aranygyűrűt, fülbevalót, nyakában sárga szalagon aranypénzt visel, ruháját sárga zsinórral szegi; a himlős betegnek piros kendővel törölgetik arcáról a verítéket. A belső gyógyítószernek is olyan színűnek kell lennie, mint a beteg testszíne. - A névanalógia alapján a ~ban a beteggel azonos nevű egészséges embernek, a nem-analógia szerint beteg ffi ~ában ffinak, beteg nő ~ában nőnek kell közreműködnie. A lány számára az anyának, a fiúgyermek számára az apának kell orvosért, gyógyszerért mennie. - b) A gyógyító szereket és eszközöket a népi orvoslás az állat-, növény- és ásványvilágból veszi. A növények és ásványok nem önmagukban gyógyító erejűek, hanem a bennük lakó mágikus természeti erő teszi őket gyógyítókká, ezért nemcsak borogatásra, kenésre, fürdésre, evésre, ivásra használják őket, hanem már puszta jelenlétük, a házban tartásuk, hordásuk is elég a gyógyulásra; →amulettszerűek tehát néha, de nem távoltartók, hanem betegségűzők. - Fontos szerepe van a ~ban az állati ürüléknek, mert benne van mindannak a maradványa, ami a testet élteti, benne van tehát kivonatolva-összegezve a test egész életereje, de mindez éppúgy benne van a vérben, nyálban, s az analógia alapján minden állati produktumban. - Növényi szerek ismeretét főleg a füvesek tartják fönn, kiknek ezek szedése, megszárítása, eladása és alkalmazása a foglalkozásuk; ők egyúttal azoknak a babonás műveleteknek is őrzői, tudói, melyek a füvességgel vele járnak. Mert mágikus erő csak akkor van a fűben, ha bizonyos jeles nap, pl. Szt György (IV. 24.), máj. 1., pünkösd, Szt János születése (VI. 24.), →apostolok oszlása (VII. 15.), kétasszonyköze (VIII. 15-IX. 8.) éjfelén és megszabott módon szedik. Ivásra, borogatásra, lemosásra és fürdővízben használják őket, frissen v. szárítva, főzve v. nyersen. Néha többfélét is összekevernek, ez azonban csak elfejlődés. Erejüket néha csak bizonyos folyadékok vonják ki: víz, bor, pálinka, ecet, olaj, vizelet, nyál, s éppen ezért sokszor péppé rágják őket. Egyik-másik arról a betegségről vette a nevét, melynek ~ára használják (kehfű, sömörfű, méregvonófű, köszvényfű, gyujtoványfű), v. a betegség patrónusáról (borbálafű, szentantalfű, szentlászlófű). A nép azonban ezeket a neveket ma már éppoly szimpatetikus szignatúrának tekinti, mint egyes növények sárga v. veres színét, levelük szívhez, erezetük kereszthez való hasonlóságát. - A füvekhez kapcsolódik a tavaszi kúra, mert az embernek éppúgy szüksége van a tavaszi megújhodásra, mint a természetnek, hiszen tavasszal minden növeny friss nedvet szív magába. Sok friss zöldséget esznek tehát és sok pálinkát isznak, melybe friss tavaszi füveket áztattak. - Az ásványok közül csak a só szerepel a ~ban, földolgozatlanul. A →drágakövek nem juthattak le a néphez, a többi csak mint ékszer és szerszám fordul elő, mint pl. a sárgaságos arany- v. rézgyűrűje, a szemfájós ezüstfülbevalója, a sápkóros ivóvizében tartott vaspatkó v. rozsdás szeg stb. Nagy erőt tulajdonítanak a különös származásúnak tartott köveknek: a mennykőnek (villámcsapás hasította sziklaszilánk), a kígyó- és békakőnek, a fecskefészekben, hangyabolyban, galambbegyben fejlődöttnek tartott gömbölyű színes kavicsnak stb. -

A pásztornak egyik fontos feladata a jószág egészségének megóvása és beteségének ~a. A hagyományos szilaj pásztorkodás az állat ~ával nem törődött. Annyi jószág volt a pásztor kezén, hogy ha néhány elhullott is, alig számított, s az aránylag csekély kár egy része a bőrből, esetleg a húsból és a faggyúból megtérült. A szilaj módra tartott jószág különben is ellenállóbb, nem oly könnyen betegszik meg, mint az istállóban tartott. A jószágot a félszilaj v. kezes tartásra berendezkedett földmíves ember jobban értékeli. Számára a jószág munkatárs, megélhetésének biztosítéka, bajtól megóvni, betegségében ápolni, gyógyítani törekszik tehát. E kétféle értékelésből magyarázható, hogy régen a m. pásztorok kezén gyógyszerek és gyógyító eszközök nem voltak, csak a juhász kivétel. A merinó juhnak ui. sok olyan baja van, melyet maga a juhász orvosol. - A tűző napfény ellen az igás ökrök fejét a Dunántúlon, ném. módra, szalmából v. gyékényből font kalappal védték. - A kutyákat leginkább a veszettség fenyegeti. Hogy ettől a betegségtől óvva legyenek, a pásztorok folyóvizekről nevezték el őket. Ezért volt a sok Duna, Tisza, Sajó stb. kutyanév. Ha az óvó név nem használ, s a kutya megveszett, saját szőrével füstölték meg. **-K.K.

MN II:110; IV:194. - BL:514. - Schütz 1993:111. - EV 26, 65.