🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > élet
következő 🡲

élet (lat. vita): 1. Természettudományos szempontból az az adottság, amely a szerves anyagot megkülönbözteti a szervetlentől. - Az élő szervezet mint dinamikus egész mindig több, mint részeinek összege. Nem egymás mellé, hanem egymás fölé és alá rendelt részei kölcsönhatásban állnak. Az ~ öntevékenységnek mutatkozik. A növényben van növekedés, szaporodás, érzékenység; az állatban ehhez járul az ösztönös ismeret és reakcióképesség, az emberben a szellemi tevékenység és a  →személyesség. Az élő szervezet saját anyag- és energiacseréjét használja föl önmaga fönntartására, s  képes bizonyos fokú regenerálódásra. A táplálék nem egyszerűen hozzáadódik, hanem bensőleg épül be a szervezetbe. A fönnmaradást (és szaporodást) belső egyensúlyérzet irányítja. Az élő szervezet sajátságos egységet alkot, s így hordozza faji sajátságait. Ezek átadását a csírasejtekben levő gének mint az átöröklés eszközei közvetítik. - 2. Filozófiai szempontból az élőlényt nem csupán fiz-kém. v. mechanikai okság, hanem belső célratörés és spontaneitás is jellemzi. Saját benső tevékenységével irányítja fönnmaradását és szaporodását, s ezt nevezzük benne ~nek. Az élő szervezetnek megvan a maga ~tere és ~ideje, s ebben érvényesül az ~et fönntartó külső okság és belső törvényszerűség. - 3. Minőségi szempontból megkülönböztetjük a vegetatív-növényi, az érző-állati és a szellemi-emberi ~et. A növény csak a maga helyi adottságai számára, az állat a helyzetváltoztatás képességéből adódó szélesebb környezet adottságai számára nyitott; az ember szellemi adottsága azonban már a világnak szól, azért fölfogja mind a kozmoszt, mind a tört-et. Szembesíteni tudja magát az adottságokkal, s ennek alapján munkálja célját és jövőjét. Szellemével és szabad akaratával ~e magára a létre és a szellemi értékekre irányul, ezért kilétére sem az élettan, sem a fil. nem adhat kimerítő választ. Az arisztotelészi-szenttamási fil. az embert úgy fogta föl, mint az anyag és szellem, a test és lélek egységét, ahol a szellemi lélek a test formája. A lélek úgy élteti az anyagot, hogy egyúttal tudatot, sőt szabad személyi tudatot ad neki. - 4. Vallástörténeti szempontból az ~ ált. az istenek ajándéka, hordozója a lélegzet (léleknek, pszichének is nevezik), a víz v. a vér. A halálban a lélek elhagyja a testet, de valamilyen formában tovább él (→halottkultusz). Az örök ~ az istenek kiváltsága (Gilgámes-eposz), bár egyes vallások szerint eredetileg az ember is az örök ~ birtokosa volt, de azt valamilyen bukás által elvesztette. - 5. A Szentírásban. Az ÓSz-ben az ~ forrása Isten (Zsolt 36,10), ami a teremtésben, az üdvtört-ben és az egyes emberek sorsában egyaránt megmutatkozik. A tehetetlen bálványokkal szemben ő az élő Isten, akitől minden élő "lelket" (ruach) kapott, így az ember is (Ter 2,7). Isten az embert ~re hívta, nem halálra, ennek jele az →élet fája a paradicsomban (Ter 2,9). A halál a bűn zsoldja. A Bibliában tehát az ~ és a halál nem egyszerűen biológiai fogalmak, hanem az Istenhez való közelség, ill. távolság kifejezése is. Isten a hosszú ~tel gyakran áldását mutatja meg (Zsolt 21,5; 91,16; 119,17). Az ~hez tartozik az öröm, a béke, az egészség, a gyermekáldás, a föld termékenysége és az Ígéret földjének birtoklása. Ehhez viszont teljesíteni kell Isten törv-ét. Az ~ rövidsége és mulandósága sokféle képben és hasonlatban jut kifejezésre: elmúlik, mint az árnyék (Jób 8,9; Zsolt 102,12), mint a lehelet (Jób 7,16; Zsolt 39,6), mint a füst (Zsolt 102,4), mint a gyorsan hervadó virág (Zsolt 103,15). A fogság utáni korban a vallásos hitben már jelentkezik a halál legyőzése a föltámadással. Itt az ~ már több, mint földi érték. Hasonló értelemben beszélnek a kumráni iratok és a korabeli apokrifok is. - Az ÚSz-ben Jézus Isten országának elérkeztét a halál legyőzésében is meghirdeti. Erre utalnak szavai, →csodái, főleg a →gyógyítások és a halottak föltámasztása. Pál ap. szerint a megigazult ember már részesedik a föltámadt Krisztus ~ében, s ebben elővételezve van az örök ~. Egyszerre hordozzuk magunkban a földi és az égi ember ~ét, Krisztus halálát és föltámadását. A →keresztség szimbolikus részesedés az ő halálában és feltámadásában. A feltámadt Krisztus életét a Szentlélek közvetíti a hívőnek (Róm 5,10; 6,11; 8,17). János tanításában az ~ felülről jön, s ez az ~ egyúttal igazság és a halál ellenszere. Krisztus a megtestesült Ige, azért egyúttal ő az ~. Az Atya bízta rá, hogy ~et osztogasson és hogy a holtakat ~re keltse. Istenfiúi hatalmának az egyetemes föltámasztás lesz a végleges bizonyítéka. Aki őbenne hisz és az ~ kenyereként fogadja őt, annak örök ~e van (Jn 6,51).

Keresztáldozatában a világ ~éért adta oda magát. Itt a földön azonban ez az ~ még nem végérvényes adomány, mert a bűnnel elveszíthető. A Krisztussal való ~kapcsolatot a szeretet parancsának teljesítésével lehet megtartani. A szeretet által a hívő őbenne marad, s ő is a hívőben (Jn 15,7). Aki nem szeret v. aki gyűlöli embertársát, az halálban marad (1Jn 3,14). A Jel úgy értelmezi az örök ~et, mint részvételt a Bárány menyegzőjén, amit az új ég és új föld keretében ünnepelnek meg (Jel 21). - A Szentírásban szerepel az ~ átvitt értelemben mint gondolkodás- és cselekvésmód (lat. conversatio): ősmintája Krisztus  (Fil 3,20; →Krisztus követése), példaképei az apostolok és a tanítók (1Tim 4,12). - 6. Erkölcsi szempontból Isten követeli az emberi ~ védelmét. A gyilkosságot elítéli mint súlyos bűnt (MTörv 5,17). Krisztus külön kiemeli az irgalmasság testi cselekedeteit (Mt 25,31), melyek szintén az ~et szolgálják. - A teremtés művének tisztelete józan és okos magatartást kíván, s az embernek a saját ~ével szemben is vannak kötelességei. Köteles azt fenntartani, egészségét óvni, betegségét gyógyítani. A földi ~ mégsem abszolút érték, azért pl. a beteg nincs arra kötelezve, hogy rendkívüli és nagyon költséges gyógymódokat vegyen igénybe. Környezetének sem kötelessége, hogy beteg ~ét rendkívüli módozatokkal meghosszabbítsa. Ez nem vonatkozik olyan eszközökre és módszerekre, amelyeket a technikai haladás már mindennapivá tett. Az embernek az ~ mellett joga van a természetes halálhoz is. Az ~hez való jog konfliktusok esetében relativizálódhat. Ebből a szempontból kell megítélni a veszélyes hivatást, munkát, az önvédelmet, a halálbüntetést és a kikényszerített háborút stb. - II. János Pál pápa megerősíti a hagyományt, hogy az ~ ajándék, melyet Isten önmagából ad teremtményének, ezért Isten az egyetlen ura; folyamat,  mely az élet teljessége felé tart,  olyan lét csírája, mely túllép az idő határain. Ajándék természetéből következően az ~ akkor éri el központját, értelmét és teljességét, amikor elajándékozzák. Az ártatlan ~ föltételek nélkül sérthetetlen, közvetlen és szándékos kioltása mindig súlyosan erkölcstelen (→abortusz, csecsemőgyilkosság, →emberölés, →öngyilkosság, →eutanázia). Az ~ a fogantatással kezdődik, s az emberi lényt fogantatásától kezdve személynek kell tekinteni és így kell vele bánni. - A →halál kultúrájával szemben az Egyh. mint az ~ népe és az ~et szolgáló nép az ~ kultúráját építi és őrzi. Sem a →béke, sem a →demokrácia nem lehet igaz,  ha nem védi és gyarapítja az ~et, nem ismeri el minden személy méltóságát és nem tartja tiszteletben jogait. Az ~ védelme és gyarapítása nem a keresztények kiváltsága, de elutasítása valójában Krisztus elutasítása. Mária az ~ elfogadásának és ápolásának páratlan mintaképe. A p. kívánatosnak tartja, hogy a betegek, éhezők, hivatások, Szentírás, tömegtájékoztató eszközök liturgiában is megjelenő napja mellett legyen az ~nek is külön napja, s megalapította az →Életvédő Pápai Akadémiát. - 7. Ikgr.  Az ~ ősi szimbóluma az élet fonalának →fonása, szőnyegének szövése. Így a →párkák és az →életkorok ábrázolásai közvetve az ~re is utalnak. G.F. -**

Pallas VI:19. - KL I:524. - LThK VI:848. - BL:314. - RK 1993:2258. - EV 34-36, 39, 51, 57.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.