🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > eutanázia
következő 🡲

eutanázia (gör. 'kellemes halál'): a →halál beálltának szándékos elősegítése a szükséges és nélkülözhetetlen gyógykezelés megszüntetésével (passzív ~) , v. az alapvető életfunkciókat leállító gyógyszerrel (aktív ~). Az ~ a 20. sz. végén egyre terjedő életellenesség nagy erkölcsi problémája.  - I. Orvosi szempontból 1. az ~ „jó”, „kegyes”, „irgalmas”, „megváltó”, „emberhez méltó” halál. Fogalomkörének határai a történelmi, földrajzi, vallási, erkölcsi, jogi, fil. és a gazd. környezettől függően elmosódónak látszanak, de alapjában 2 formája van: az orvos elősegíti a halált, ill. a beteg orvosi segédlettel öngyilkos lesz. - Az első írásbeli utalás az ~ra a  →hippokratészi eskü, mely szerint az orvos nem adhat halált okozó szert betegének: „Halálos szert még kérésre sem szolgáltatok ki senkinek, sőt ilyen tanácsot sem adok.” Az ~val való ilyen szembenállás szinte egyedülálló az ókorban. Ez az álláspont a 12/15. sz: vált ált-sá, de hamar teret kapott az is, hogy az orvosnak gyakorolnia kell az ~t. Az orvosok viselkedésére azonban jórészt az ~ tagadása jellemző. Hadrianus cs. orvosai inkább az öngyilkosságot ajánlották uruknak, mint hogy közreműködjenek megölésében. Napóleon orvosai megtagadták a sérült, menetelésre képtelen katonák életének kioltását, amikor a császár ezt követelte tőlük. Azzal érveltek, hogy ők a gyógyításra esküdtek és nem gyilkosságra. A →felvilágosodás korában az öngyilkosság kérdését sokat vitatták, de az ~t ritkán emlegették. 1870: egy angol orvos ajánlotta az étert és kloroformot (altatószerek) az élet kioltására.  Orvosi, majd jogi körökben tud.  ülések tárgya lett az ~, a sz. végén orvos-jogi testületek javasolták, hogy az orvosnak joga legyen befejezni az életet, ha a betegség  gyógyíthatatlan, szenvedéssel jár és a vég közeledik. - A 20. sz. elején az ~ már politikai jelszóként is megjelent, de hivatalosan nem fogadták el, a viták mérséklődtek. 1920: azonban megjelent a Binding-Hoche szerzőpáros Die Freigabe der Vernichtung lebensunwerten Lebens c., az 'értéktelen élet' megszüntetésének engedélyezéséről szóló műve, mely az ~t ismét az érdeklődés közp-jába állította. Ez a mű adta a náci népirtás ideológiai alapját. 1935 k. Angliában is törvényesíteni kívánták az ~t, de a képviselők többsége leszavazta azzal, hogy az orvosok a fájdalommentes halált a gyakorlatban úgyis alkalmazzák. - 1945 u. a népirtás fölfedése visszavetette, de meg nem szüntette az ~ körüli vitát. Az utóbbi évtizedekben a Ny-i világban egy-egy eset nagy nyilvánosságot kapott, és széleskörű társad. vita indult az ~ról. 1990 u. Holl-ban, majd az USA 2 államában szigorú előírások mellett törvényesítették az ~t, pontosabban az orvosi segédlettel végzett öngyilkosságot.  - 2. Az ~ fajtái: a) Az orvos részéről aktív, a beteg részéről tudatos ~: az orvos gyógyszert v. más beavatkozást alkalmaz azzal a céllal, hogy a beteg részletes felvilágosítása után, annak kifejezett kérésére előidézze a halálát. - b)  Az orvos részéről aktív, a beteg részéről  nem tudatos ~: az orvos gyógyszert v. más beavatkozást alkalmaz azzal a céllal, hogy a beteg halálát előidézze elő, annak felvilágosítása és kifejezett kérése nélkül. - c) Az orvos részéről aktív ~ nyilatkozatra  képtelen betegnél: gyógyszerek v. más beavatkozások tudatos alkalmazása azon célból, hogy a beteg halálát előidézzék akkor is, ha nyilatkozatra képtelen, és mentálisan alkalmatlan arra, hogy ilyen irányú kérését kifejtse (pl. kómában van). - d) Az orvos részéről passzív ~: életmentő kezelési eljárások (pl. mesterséges lélegeztetés) megszüntetése, v. a kezelési eljárás visszatartása azon célból, hogy a beteg meghaljon. - e) Indirekt ~: altatószerek v. más gyógyszerek alkalmazása fájdalomcsillapítás céljából, melyek esetleg más úton, pl. a légzés csökkentésével a beteg halálához vezethetnek. - f) Orvosi segédlettel végzett öngyilkosság: az orvos gyógyszereket v. más módszereket bocsát a beteg rendelkezésére azzal a tudattal hogy a beteg öngyilkossági célból használja föl azokat. - Azaz, az ~ az orvos részéről lehet direkt (aktív v. passzív) és indirekt; a beszámítható beteg részéről lehet tudatos v.  nem tudatos; s végrehajtható ~ beszámíthatatlan betegen is. Az ún. passzív ~ egyes helyeken általánosan, hivatalból törv-esen elfogadott, de sok etikai és jogi ellentmondás kíséri. A nyilvános viták többnyire az aktív ~ról szólnak. - A személyi szabadságjogok előtérbe kerülése, a mind költségesebb egészségügyi ellátás, a társad. elöregedése, a mind nagyobb igény a költséges diagnosztikus és terápiás eljárásokra, az élet minőségének mind gyakoribb hangsúlyozása, a gyógyítási módszerek és technológia óriási lehetőségei, az orvosilag lehetséges és a gazdaságilag megengedhető közötti feszültség mindinkább napirendre tűzték az ~ kérdését. Az ~ azonban nem olyan kérdés, melyet többségi szavazattal érvényesíteni lehetne, mert alapvető személyiségi jogokat érint. - 3. Az ~ indoklásai. Akik az ~ jogi törvényesítését követelik, ált. a következő érveket hozzák fel: l. A személyi autonómia magában foglalja az ~hoz való jogot. A társad. elismeri az egyén önrendelkezési jogát azzal, hogy biztosítja számára az értelmes élethez az oktatást, családalapítást, a munkát, a karrier lehetőségét, valamint a halál időpontjának és módjának megválasztását, mert a megfelelő halál része az értelmes életnek. - 2. Az egyén jólétének biztosítása a társad. kötelessége, márpedig bizonyos körülmények között az élet folytatása több kudarccal jár, mint a halál. Ilyen esetekben az ~ alkalmazása az orvosnak erkölcsi kötelessége, tehát az humanitárius cselekedet, de a döntést mindig az érintett egyénnek kell meghoznia. - 3. Többek véleménye szerint etikai szempontból az ~ nem különbözik az életben tartó eljárások megvonásától. Az eredmény mindkét esetben ugyanaz: a beteg  halála. A beteg és az orvos dolga, célja mindkét esetben egyezik. Nem lehet különbséget tenni aktív és passzív ~  között, mert nincs érdemi különbség az élet kioltása és a meghalni hagyás között. - 4. Az ~ hivatalos engedélyezésének káros gyakorlati következményei túl távoliak és nagyon spekulatívak ahhoz, hogy a nagy nyilvánosság számára megfogalmazhatók lennének. Nincs bizonyíték arra, hogy az ~ engedélyezése rontaná az orvos-beteg kapcsolatot. - Ezzel együtt az ~ támogatói is hangsúlyozzák a szigorú biztonsági szabályokat. Pl. a) az ~ iránti kérelmet csak az érintett személy nyújthatja be, írásban, többször ismételve; b) a kérelmezőt meg kell vizsgálni olyan szempontból, hogy nem súlyos depressziós-e, nincs-e valamilyen lelki betegsége, nem áll-e gyógyszer hatása alatt; c) az ~t csak olyan orvosok végezhetik, akik ezért díjazást nem kaphatnak; d) az ~t  pontosan dokumentálni kell a betegnek felajánlott alternatív kezelési eljárásokkal együtt; e) minden esetet hivatalos testületnek kell  elbírálnia az esetleges túlkapások elhárítása céljából. -

Ellenérvek: 1. A személyi autonómia alapvető érték, mely nem indokolhatja az ~t. Az autonómia megköveteli, hogy az egyén a racionális konvenciók szerint éljen, ez azt jelenti, hogy az egyéni szabadság hangsúlyozása címén nem tehetünk meg bármit, amit akarunk, akkor sem, ha ez másokat nem veszélyeztet. A személyiség tudatosan és visszafordíthatatlanul nem mondhat le azokról a feltételekről, melyek az egyéni autonómia megvalósításához nélkülözhetetlenek. Senki sem vállalhat pl. önkéntes rabszolgaságot v. nem párbajozhat. Nem minden tudatos cselekvést indokolhatunk a személyi szabadsággal. A szabadság elve nem engedi, hogy valaki szabadon dönthessen arról, hogy ne legyen szabad. - Az ~ ellenzői azzal  érvelnek, hogy a halál végérvényesen megsemmisíti az autonómiát, és az autonómiára való hivatkozással a következmény nem tehető jóvá. Az önpusztítás és a kezelési lehetőségektől való elzárás valamint az ~ nem azonos. Az utóbbi egy másik személy (orvos) bevonását igényli. - Nem egyértelmű, hogy a betegen segíteni akaró jóakarat indokolhatja-e az ~ törvényesítését. Az orvosok és az egészségügyi ellátás működése sok helyen nem kielégítő a haldoklók fájdalmának, szenvedésének enyhítése tekintetében. Előfordul, hogy az ilyen irányú törekvések egy-egy esetben nem járnak eredménnyel. A néhány eset azonban nem indokolhatja az  ~ legalizálását. - Az aktív és passzív ~ közötti etikai különbség valós. A két esetben az orvos célja más. Az első esetben a beteg megölése, a másodikban a kezelés megvonása, melynek nem feltétlen velejárója annak közvetlen halála. - AZ ~ ellenzői állítják, hogy az ~ törvényesítése kockázatos „közérdek”. Megrontja az orvos-beteg kapcsolatot, bizalmatlanságot kelthet az orvosi gyakorlattal szemben. Egyetlen visszaélés megrendítheti a bizalmat. Különösen veszélyes a végállapotban levők gondozásával foglalkozó intézményekben. Az ~ törvényesítése egyes orvosokat arra késztethet, hogy súlyos betegek esetében a „könnyebb” utat válasszák. Az ~ törvényesítése különös veszélyt jelent a szegény, idős, magatehetetlen, kisebbséghez tartozó betegek számára. Veszélyesnek tartható az is, hogy az eü-i gyakorlati kérdések eldöntésébe bírákat, ügyészeket, jogászokat, politikusokat, bürokratákat vonnak be. - 1996: a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága az ~t, annak bármely formáját elutasítja és erkölcsileg elítéli, az orvostársadalom ítélete azonban nem ilyen egységes.  -

II. Erkölcsteológiailag. Az emberi élet értéke a →személy természetfölötti hivatása fényében mutatkozik meg, s ebben a fényben az Egyh. kezdettől fogva az élet oldalán áll (→ember hivatása). A II. Vat. Zsin. az emberölés bármely formáját, a népirtást, az abortuszt, az ~t és a szándékos öngyilkosságot - a többi, az →emberi élet és szabadság elleni bűncselekménnyel együtt - „szégyenletes gaztettek”-nek minősíti, melyek „miközben tönkreteszik az emberi civilizációt, inkább az elkövetőiket szennyezik be, mint azokat, akik elszenvedik a jogtalanságot, és a legnagyobb mértékben ellenkeznek a Teremtő dicsőségével.” (GS 27) - II. János Pál 1995: →Evangelium vitae, 'Az élet evangéliuma' c-mel külön enc-t szentelt az élet védelmére, részletesen tárgyalva az →abortuszt, az →emberölést és az ~t, melyek a 20. sz. végén a szinte korlátlanná vált orvosi lehetőségek és az egyre terjedő életellenesség következtében világméretű erkölcsi kérdéssé váltak. A továbbiakban a pápai tanítást ismertetjük. - Korábban az abortusszal kapcsolatban játszódott le a következő folyamat: 1. megtalálták azokat a beavatkozási technikákat, melyekkel tömeges méretekben meg lehet ölni a magzatot az anya (látszólag) súlyos károsítása nélkül; 2. kezdték gyűjteni az indokokat, melyekre hivatkozva nem kívántnak nyilvánítanak egy terhességet; 3. elindították a küzdelmet az abortusz parlamenti törvényesítéséért, ti. hogy a polgári törv-hozás ne büntetendő cselekménynek tekintse, hanem tiszteletben tartva a polgár lelkiismeretét, hagyja jóvá a magzatgyilkos döntést; 4. végül az engedélyező törv. kiharcolása után kampány indult a törv-hozásban az abortusz állampolgári jogon történő intézményes és ingyenes végrehajtásáért. Mindez olyan orsz-okban is lezajlott, melyek hagyományosan ismerik a kat. erkölcs alaptörv-ét: Ne öld meg a magzatot sem! E folyamat végeredményeként, ha az anya az abortusz mellett döntött, a már megfogant élet mint személy teljesen kiszolgáltatott, védtelen és esélytelen. - Ugyanez a folyamat zajlik 1990 u. az ~ körül: 1. az emberiség már birtokában van olyan gyógyszereknek és beavatkozásoknak, melyekkel látszólag uralja az életet; 2. gyűjtik a jogi és etikai érveket az ~ legalizálásához; 3. a polg. törv-alkotást próbálják rávenni az ~ legalizálásra; 4. végül a demokratikus társad-at kötelezni akarják az ~ intézményes végzésére. - a) A Szentírásban. Anakronizmus lenne a kinyilatkoztatástól a halál erőszakos elővételezésének v. megkísérlésének kifejezett elítélését várni. A Szentírás szavai ugyanis egy olyan kulturális és vallásos világban születtek, ahol föl sem merültek az ilyen kísértések, sőt ami az öreg embert illeti, annak bölcsességében és tapasztalatában pótolhatatlan gazdagságot láttak a család és a társad. számára: az öregséget tisztelettel és megbecsüléssel vették körül (. 2Mak 6,23). Az igaz ember nem azt kéri, hogy meneküljön meg az öregségtől és annak terhétől, hanem épp ellenkezőleg, így imádkozik: „Te vagy, Uram, az én reményem, az én bizodalmam, ifjúságomtól fogva... öregségemre és vénségemre, Istenem, ne hagyj el engem, hadd hirdessem karodat minden nemzedéknek, mely majd születik.” (Zsolt 70,5.18) A messiási idő ideális állapotát úgy írják le, hogy akkor „nem lesz többé... olyan öreg, aki be ne töltötte volna napjait” (Iz 65,20). - A betegségben szenvedő ember is arra hivatott, hogy az Úr iránti bizalommal élje át és újítsa meg alapvető bizalmát abban, aki „meggyógyít minden betegséget” (vö. Zsolt 102,3). Még ha az egészségnek minden lehetősége be is zárulna az ember előtt (olyannyira, hogy így kiált: „Napjaim elhanyatlanak, mint az árnyék, és én, mint a fű elszáradtam” [Zsolt 101,12]), a Szentírásban az ember akkor is rendíthetetlen hittel támaszkodik az éltető Isten hatalmára. A betegség nem kétségbeesésbe és a halál keresésébe kergeti, hanem reménnyel teljes imádságra fakasztja: „Hittem akkor is, amikor azt mondtam: Megaláztak igen nagyon” (Zsolt 115,10); „Uram, Istenem, hozzád kiáltottam és meggyógyítottál engem. Uram, kihoztad az alvilágból az én lelkemet, életet adtál nekem, hogy ne szálljak sírba.” (Zsolt 29,3-4) - Jézus küldetése a sok-sok gyógyítással mutatja, hogy Isten mennyire oltalmazza az ember testi életét is. Fiát, aki „a test és lélek orvosa”, az Atya azért küldte, hogy hirdesse az evang-ot a szegényeknek és gyógyítsa a megtört szívűeket (vö. Lk 4,18; Iz 61,1). Amikor tanítványait elküldte a világba, olyan küldetést bízott rájuk, melyben a betegek gyógyítása kapcsolódik az evang. hirdetéséhez: „Elmenvén hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ördögöket.” (Mt 10,7-8;. Mk 6,13; 16,18) - Kétségtelen, a testi élet a maga földi állapotában a hívő számára nem abszolút érték, annyira nem, hogy elvárható tőle, hogy egy nagyobb jóért föláldozza; miként Jézus mondja: „aki meg akarja menteni az életét, elveszíti; aki pedig elveszíti az életét értem és az Evangéliumért, megmenti azt” (Mk 8,35). Erre több példát is látunk az ÚSz-ben. Jézus nem vonakodott föláldozni magát, szabadon ajánlotta föl életét az Atyának áldozatul övéiért. Az Előfutárnak, Ker. Jánosnak a halála is tanúsítja, hogy a földi élet nem abszolút érték: többet ér nála az Úr szavához való hűség, akkor is, ha az élet kerül miatta veszedelembe. István, miközben elveszik földi életét, mert hűséges tanúja az Úr föltámadásának, követi Mestere nyomdokait és a megbocsátás szavával áll megkövezői előtt, s megnyitja a vértanúk megszámlálhatatlan sorát, akiket az Egyh. kezdettől fogva annyira tisztel. - b) Az ~ lehetősége és gyakorlata. A földi élet végén az ember szemben találja magát a halál misztériumával. Az orvostud. fejlődése és a transzcendencia iránt érzéketlen kultúra következtében eluralkodik a szemlélet, hogy az élet csak addig jó, amíg élvezetet és jólétet hoz. A →szenvedés elviselhetetlen kudarcnak tűnik, amitől mindenáron meg kell szabadulni. A halált „abszurd”-nak tartják, ha olyan életet szakít hirtelen félbe, mely még nyitott volt érdekes tapasztalatokban gazdag jövő felé; ezzel szemben „megkövetelt szabadulás”, amikor a lét értelmetlennek tűnik, mert elhatalmasodott benne a fájdalom, s csak még súlyosabb szenvedések következnek elháríthatatlanul. Az Istennel való alapvető kapcsolatot elutasítva (v. megfeledkezve róla) az ember úgy gondolja, önmaga számára saját maga a kritérium és norma, s úgy véli, a társad-tól is megkövetelheti, hogy biztosítsa számára a lehetőséget és módot, mellyel teljes önrendelkezési joggal rendelkezik tulajdon élete fölött. Különösen a fejlett orsz-okban élő ember viselkedik így, mert erre érez indítást az orvostud. állandó fejlődéséből és az egyre fejlettebb eljárásokból. - Az orvostud. és az orvosi gyakorlat a rendkívül fejlett gyógyszerek és műszerek jóvoltából ma nemcsak olyan problémák megoldására s a fájdalom oly nagymértékű enyhítésére képes, amire korábban gondolni sem mertek, hanem a végső stádiumban képes fönntartani az életet, képes újjáéleszteni hirtelen félbeszakadt alapfunkciókat, v. beavatkozni szervátültetési célokkal. Ilyen körülmények között egyre erősebb az ~ kísértése, azaz a halál fölötti uralom, a halál elősegítése. Ami azonban első látásra logikusnak és humánusnak tűnik, valójában, ha a mélyére nézünk, abszurd és embertelen. Itt a „halál kultúrájának” egyik legriasztóbb jelensége előtt állunk, mely elsősorban a jóléti társad-akban terjed. E társad-akat szinte kizárólag a termelékenység és hatékonyság elve határozza meg, mely szerint egy gyógyíthatatlanul gyenge életnek nincs semmi értelme. Emiatt elviselhetetlen tehernek érzik az egyre növekvő számú öreget és beteget, akik így elszigetelődnek a családtól és társad-tól. - Egyre szélesebb körben terjed a kezdetben titkolt ~, mely súlyos veszedelem a gyógyíthatatlan betegekre és a haldoklókra nézve egy olyan társad. és kulturális közegben, mely előbb a maga →gyakorlati materializmusával és →etikai relativizmusával megnehezíti a szembenézést a szenvedéssel, aztán fölerősíti a kísértést, hogy a szenvedés problémáját gyökerében oldják meg a halál legalkalmasabbnak vélt pillanatban történő elővételezésével. - Egy ilyen döntés megszülethet a betegben, a szűkebb-tágabb családi környezetben és az orvosban. A betegben döntő lehet a →félelem, a kétségbeesésig fokozódó →reménytelenség, amit az erős és hosszan tartó fájdalomérzés vált ki. A családtagok úgy érezhetik, hogy minden erőfeszítés ellenére már elveszítették a beteget, már csak tehetetlenül nézik vergődését, s ezen megértő, de rosszul értelmezett →jósággal akarnak segíteni. Az orvos képviselhet esküje ellenére egy olyan kulturális környezetet, mely a szenvedésnek semmiféle értékét, értelmét nem látja, sőt mindenáron kiiktatandó →rossznak tekinti. Ez különösen akkor történik meg, ha hiányzik a vallásos látás, mely segít pozitívan értelmezni a →fájdalom misztériumát. - Az ~t a beteg szenvedéseit megszüntetni akaró jószándékon túl olykor azzal a gyakorlati meggondolással is próbálják igazolni, hogy a reménytelen gyógyítás a társad. számára túlságosan megterhelő, haszontalan kiadás. Ezért javasolják a nyomorék, súlyosan fogyatékos újszülöttek, az értelmi fogyatékosok, az önmaguk ellátására már képtelen öregek és a haldokló betegek megölését; s hogy növeljék az átültethető szervek mennyiségét, szerveket távolítanak el anélkül, hogy objektív kritériumok alapján meggyőződtek volna a donor haláláról. -

c) Harc a törvényesítésért. Az 1990-es években megkezdődött a harc az ~ polgári törvényesítéséért. Az ember azonban, aki fölfedezte a minden személyt megillető s minden alkotmányt és állami törv-hozást megelőző →emberi jogokat, e harc közben súlyos ellentmondással találja szembe magát: épp egy olyan korszakban, melyben ünnepélyesen meghirdetik a személy sérthetetlen jogait és nyilvánosan állítják az élet értékét, ugyanazt az élethez való jogot (az emberi lét legtitokzatosabb pillanataiban az abortusszal és az ~val) gyakorlatilag megtagadják és eltiporják. Az emberi jogok különböző deklarációi és a sokfajta, világméretű kezdeményezés az erkölcsi érzékenység növekedését mutatja az emberi személy értékének és méltóságának elismerésére fajra, nemzetiségre, vallásra, pol. véleményre, társad. hovatartozásra való tekintet nélkül. E nemes nyilatkozatokkal ugyanakkor szemben áll a tényekben tragikus tagadásuk. Ez annál megdöbbentőbb, sőt botrányosabb, mert egy olyan társad-ban történik, mely az emberi jogok megfogalmazását és védelmét tekinti fő céljának és dicsőségének.

E támadások homlokegyenest ellenkeznek az élet tiszteletével és frontális fenyegetést jelentenek az emberi jogok egész kultúrájára nézve. Olyan fenyegetés ez, mely az egész demokratikus együttélés értelmét képes veszélyeztetni, azáltal, hogy az „együtt élők” társadalmaiból a kizártak, kirekesztettek, félrelököttek és elnyomottak társad-ai lesznek. - Az abortuszhoz, a csecsemőgyilkossághoz és az ~hoz való jog követelése az emberi →szabadság tartalmának súlyos torzulásából következik. Ez a szabadság abszolút hatalmat ad mások fölött és mások ellen, és ez az igazi szabadság halála. - A legtöbb eu. országban jelentős ellenállás bontakozott ki az ~val és az öngyilkosságba segítéssel szemben. Néhány országban azonban az orvosok fenntartásai ellenére engedélyezték: Holl. (2001. IV., életbe lépett 2002. IV. 1.), Belgium (2002. V. 28., de itt kiskorúak esetében nem megengedett). A precedenst az USA Oregon állama teremtette meg, amikor 1994. XI. 8: legalizálta a gyógyszerrel segített öngyilkosságot. A kormánynak a törv. érvénytelenítésére írányuló kísérletei Robert Jondes portlandi szövetségi bíró ítéletével 2002. IV. 17: kudarcot vallottak. - Azokban az országokban, ahol idejében gondoskodtak a gyógyszeres fájdalomcsillapításról és megfelelő számú öregotthonról, az ~val kapcsolatos viták szinte nem merültek föl. -

d) Az ~ erkölcsi minősítése. Ahhoz, hogy helyes erkölcsi értékelést tudjunk adni róla, először meg kell határoznunk: ~n a szó szoros értelmében olyan cselekvést v. mulasztást értünk, mely természete és a végrehajtó szándéka szerint halált okoz, azzal a céllal, hogy megszüntessen minden fájdalmat. „Az ~ tehát a szándékban és a használt módszerekben van.” (Iura et bona II.) II. János Pál p. az így értett ~ról tanítja: „Összhangban Elődeim tanításával és közösségben a katolikus Egyház Püspökeivel megerősítem, hogy az ~ Isten Törvényének súlyos megsértése, mert egy emberi személy szándékos megölése, ami erkölcsileg elfogadhatatlan. E tanítás a természetes erkölcsi törv-en és a Szentíráson alapszik, az Egyház Hagyománya továbbadta, és tanítja a rendes és egyetemes Tanítóhivatal. Az ~ ebben az értelemben ugyanolyan rossz, mint az öngyilkosság v. a gyilkosság.” - A p. hangsúlyozza, hogy gondosan meg kell különböztetni a személy érett döntését, mellyel valaki elutasítja az ún. „túlbuzgó gyógyítást”, azaz olyan orvosi beavatkozásokat, melyek nem felelnek meg a beteg állapotának. A rendkívüli v. aránytalan beavatkozásokról való lemondás nem azonos az öngyilkossággal sem, sokkal inkább az emberi állapot elfogadása a halál színe előtt. - A mai gyógyításban különös jelentősége van az ún. „csillapító kúráknak”, melyeknek az a rendeltetése, hogy elviselhetőbbé tegyék a fájdalmat a betegség utolsó szakaszában és a betegnek megfelelő emberi környezete legyen. Itt többek között az a probléma merül föl, hogy megengedhető-e bizonyos kábító és nyugtató szerek adása a fájdalom enyhítésére olyan esetekben, amikor az élet megrövidítésének veszélyével járnak. Tiszteletre méltó, ha valaki a kábítás tudatos elutasításával vállalja a szenvedést azért, hogy megőrizze világos tudatát, v. hogy részesedjék Krisztus szenvedéseiből. Az ilyen „hősies” magatartás azonban nem várható mindenkitől. Már XII. Pius tanította, hogy megengedett narkotikummal csillapítani a fájdalmat akkor is, ha ez korlátozza a tudatot és megrövidíti az életet, „föltéve, hogy az adott helyzetben más eszköz már nincs, s nem akadályozza meg más erkölcsi és vallási kötelességek teljesítését” (Beszéd az orvosokhoz, 1957). Ilyenkor ui. a halált nem akarják és nem keresik (jóllehet látható a kockázata): egyszerűen hatékonyan akarják csillapítani a fájdalmat olyan szerek alkalmazásával, melyeket az orvostud. rendelkezésre bocsát. Mindazonáltal „súlyos indok nélkül nem szabad megfosztani a beteget öntudatától” (uo.). A halálhoz közeledve az embereknek olyan állapotban kell lenniük, hogy eleget tehessenek erkölcsi és családi kötelezettségeiknek, s mindenekelőtt teljes tudattal tudjanak fölkészülni a végső találkozásra Istennel. - Az öngyilkosság erkölcsileg éppúgy elfogadhatatlan, mint a gyilkosság, az Egyh. hagyománya mindig elutasította. Jóllehet bizonyos pszichés állapotok, kulturális és szociális feltételek a szubjektív felelősség csökkentésével v. kioltásával oda vezethetnek, hogy végrehajtanak egy olyan tettet, amely alapjában ellenkezik az életösztönnel; az öngyilkosság tárgyilagosan nézve súlyos erkölcsi rossz, mert elutasítja az önszeretetet, a szeretet és az igazságosság kötelességeit a felebarátokkal, a közösségekkel és a társad. egészével szemben. Lényegében utasítja el Isten abszolút uralmát élet és a halál fölött, melyet az ósz-i bölcs imája így fejez ki: „Nálad van az élet és a halál hatalma, leviszel az alvilág kapuihoz és visszahozol onnét” (Bölcs 16,13;. Tób 13,2). Megosztani valakivel öngyilkos szándékát és segíteni őt az ún. „segített öngyilkosságban” (lat. suicidium adiutum) azt jelenti, hogy bűntárs, olykor fő cselekvő lesz az ember egy olyan igazságtalan cselekedetben, melyet semmi módon nem lehet igazolni, még akkor sem, ha kérték. „Nem szabad - írja Szt Ágoston meglepő aktualitással - mást megölni: akkor sem, ha akarja, akkor sem, ha kéri, s már nem maradhat életben... és segítséget kér ahhoz, hogy a lélek el tudjon szakadni a testtől” (Epistula 204, 205). - Még ha az ~ nem is abból ered, hogy valaki saját kényelme miatt nem gondoskodik a szenvedő megsegítéséről, mégis hamis jóságnak kell tekintenünk, sőt a jóság súlyos „eltorzulásának”, mert az igazi könyörület megosztja a másik szenvedését, és nem pusztítja el azt, akinek kínjait nem tudja elviselni. Még romlottabb változata az ~nak, ha olyanok teszik (pl. szülők), akiknek türelemmel és szeretettel kellene rokonuk mellett állniuk, v. (mint az orvosok) akiknek hivatásuknál fogva gyógyítaniuk kellene a beteget legsúlyosabb, végső állapotában is. - Az ~ választása akkor a legsúlyosabb bűn, amikor emberöléssé válik, mert olyan személlyel szemben követik el, aki semmiképpen sem kérte és semmi módon nem adta jelét annak, hogy elfogadja. Végül az önkényesség és az igazságtalanság akkor éri a csúcsát, amikor egyesek, orvosok v. törv-hozók maguknak követelik annak meghatározását, hogy ki maradjon életben és kinek kell meghalnia. Így az Édenkert kísértése merül föl újra: olyan lenni, mint Isten, „tudván a jót és a rosszat”. Isten a maga hatalmát mindig és egyedül bölcs és szeretetteljes terve szerint érvényesíti. Amikor az ember bitorolja ezt a hatalmat, ostoba és önző logika szolgálatában elkerülhetetlenül igazságtalanságot és halált okoz. Így a gyengébbek élete az erősebbek kezébe kerül; a társad-ból kivész az igazságosság iránti érzék, gyökerében kerül veszélybe a kölcsönös bizalom, mely a személyek közötti hiteles kapcsolatok alapja.

- e) Következmények. Az abortuszt és az ~t semmiféle emberi törv. nem törvényesítheti. Az ilyen jellegű törv-ek nem kötelezők a lelkiismeretre, sőt azzal a súlyos kötelezettséggel járnak, hogy lelkiismereti alapon kell szembeszegülni velük. Az ap. igehirdetés az Egyh. kezdetétől fogva sürgette a keresztényeket, hogy engedelmeskedjenek a törv-es közhatalomnak (vö. Róm 13,1-7; 1Pt 2,13-14), ugyanakkor komolyan figyelmeztette őket, hogy „inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (ApCsel 5,29). Isten drága ajándéka, az emberi élet szent és sérthetetlen, ezért az emberi életet nemcsak nem szabad megölni, hanem szerető figyelmességgel oltalmazni kell; az élet a kapott és ajándékozott szeretetben találja meg értelmét, s erre a horizontra tartozik a szexualitás és az emberi nemzés teljes igazsága; ebben a szeretetben a szenvedésnek és a halálnak is van értelme, s az őket körülvevő misztérium ellenére az üdvösség eseményévé válhatnak. Az élet tisztelete követeli, hogy a tud. és a technika mindig az emberre és teljes fejlődésére irányuljanak; az egész társad-nak tisztelnie, oltalmaznia és gyarapítania kell minden emberi személy méltóságát, életének minden pillanatában és állapotában. - Amikor pedig a földi élet a vége felé közeledik, megint csak a szeretet az, amely megtalálja a legmegfelelőbb módokat, hogy az öregek - főként, ha nem tudják ellátni magukat v. gyógyíthatatlan betegek - emberi környezetet és szükségleteiknek, magányuknak és félelmeiknek megfelelő válaszokat kapjanak. Ebben a helyzetben pótolhatatlan szerepe van a családoknak; ők azonban igen nagy segítséget kaphatnak szervezetektől, s amikor szükséges, a csillapító kúrák idején a megfelelő eü. és szoc. szolgálatoktól, akár kórházakban, akár otthon. - Ugyancsak megfontolandó a kórházak, a klinikák és a szanatóriumok szerepe: rendeltetésük nemcsak az, hogy betegeket és haldoklókat ápoljanak, hanem hogy olyan környezetté váljanak, ahol a szenvedést, a fájdalmat és a halált tisztelettel veszik körül, s emberi és sajátos ker. tartalmának megfelelően értelmezik. Nagyon határozottan és hatékonyan meg kell mutatkoznia ennek a szerz-ek kezében lévő v. bármilyen formában az Egyh-hoz kapcsolódó intézményekben. - Végül a nevelés nem teheti meg, hogy nem veszi tekintetbe a szenvedést és a halált is. Ezek ui. annyira részei az emberi tapasztalatnak, hogy hiábavaló kísérlet eltávolítani v. kitörölni őket. Ehelyett mindenkit segíteni kell abban, hogy fogadja el a maga konkrét és kemény valóságában a mély misztériumot. A fájdalomnak és a szenvedésnek is van értelme és értéke, ha a kapott és ajándékozott szeretettel szoros kapcsolatban élik át. Összegezvén elmondhatjuk, hogy az óhajtott kulturális változás mindannyiunktól azt a bátorságot kívánja, hogy egy új életstílust öltsünk magunkra, mely abban mutatkozik meg, hogy a konkrét döntések alapja - személyes, családi, társad. és nemzetközi szinten egyaránt - az értékek helyes rendje: a lét elsőbbsége a birtoklással, a személy elsőbbsége a dolgokkal szemben. Ezzel átlépünk a másik iránti közömbösségből az iránta való érdeklődésbe, és elvetéséből az elfogadásába. A másik ember szolidaritást ébreszt bennünk: szeretnünk kell őt önmagáért, mert puszta jelenlétével gazdagít minket. Aranyosi János-**

I. A Medline Expressz számítógépes információs világrendszer 1990 óta megjelent ide vonatkozó adatai. -  MOTESZ Magazin 1994. 4:35. (Fuchs, Ch.: Új etikai irányzatok, amelyek az orvostudomány fejlődése következtében jöttek létre?) -  Magyar Orvos 1996. IV-V, VI-VII. (Gémesi B.: Ki döntsön az ~ról?) - II. LThK III:1207. - KEK  2276. - EV 15, 17, 20, 64-65. - L'Osservatore Romano (heti ném. összefoglaló) 2003. IX. 26:9.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.