demokrácia (a gör. démosz, 'nép' és krateia, 'uralom' szavakból): népuralom. - Olyan államforma, amelyben a jogrendet az összlakosság teremti meg, v. közvetve, képviselők választásával, v. közvetlenül, népszavazás útján. Arisztotelész szerint a ~ elfajulása a zűrzavar, a ~ ellentéte a zsarnokság. - A magukat demokratikusnak nevező áll-ok: 1. a piacgazdaságú liberális ~k; 2. a tervgazdaságú szocialista (népi) ~k; 3. a vegyesgazdaságú „második világ” államai túlnyomórészt pártállamok voltak, ahol a komm. pártszerveké volt az irányító szerep az áll. és társad. életet irányító ter-eken. A ~ a 3. világban is sokszor csak álarc, valójában technokrata v. katonai uralmakról van szó. A piacgazdaságú ~ igyekszik magába ölelni a jogállamiság és a polg. liberalizmus eredményeit. - Jellemzői. A) A pártok sokfélesége, melynek intézményes megnyilvánulása a többpártrendszerű ogy. választás. - B) Az egyén védelme, melyet a személy alapjogai biztosítanak (a magántulajdon, az önállóság és a magángazdálkodás is). - Az ókorban a ~ a gör. városállamokban valósult meg. Valójában csak egy szűk réteg jogegyenlősége volt, a ~ arisztokratikus elemekkel keveredett, amit aztán a róm. birod. is átvett. - A középkorra ugyan az egyeduralom (monarchia) a jellemző, de a skolasztika a hatalom gyakorlásához megköveteli a consensus populit, 'a nép egyetértésé'-t, s hangoztatja, hogy a mindenkit érintő ügyekben választásra van szükség (Quod omnes tangit, ab omnibus probari debet). Később ez az elv lett az →abszolutizmus elleni küzdelem gyökere. - Az újkor a feudális képviseleti rendszert választásra épülő parlamenti rendszerré alakította át. A ~ - paradox módon - először monarchikus államformával párosult, ahol vallották ugyan, hogy a népszuverenitás értelmében „minden hatalom a népé”, viszont ezt a hatalmat a vez-k (esetleg épp az uralkodók) testesítették meg. A polg. forr-ak nyomán a képviseleti ~ helyét a demokratikus parlament célkitűzése veszi át; századunkban megjelent a párt~ gondolata is. Az egyeduralmi rendszerek többpárt- és parlamentellenességét a II. vh. utáni ~k az ember személyi jogainak hangsúlyozásával kívánták ellensúlyozni. A modern ~ a szabadság és egyenlőség állama. A legutóbbi 200 év tört-ét úgy tekinthetjük, mint a szabadság és egyenlőség keveredési arányának tört-ét. Az 1945 utáni piacgazdaságú ~kban az emberi személyiség szabadságjoga állt előtérben, a közelmúltban viszont a polg., jogi és szociális egyenlőség a pol. célkitűzés. Napjainkban a ~ fajtái: a) A parlamenti ~ a nemz. képviselet elvére épül; a polg-ok által választott ogy. a nemz-et képviseli. Jellemzője a vita, a nyilvánosság, a többségi elv, a nemz. egység hangsúlyozása az egyén és a kisebb csop-ok (pártok, szövetségek) rovására. - b) Párt~ban nem a képviselő, hanem a párt a mandátum birtokosa és ennek az ún. népképviseleti rendszernek a haszonélvezője. Ez a ~ nem az eszményesített nemzetet, hanem a cselekvő állampolgárokból álló népet állítja középpontba, uakkor nemcsak a közjót, hanem az egyes emberek és csop-ok érdekeit is igyekszik szolgálni a pártok és szervezetek tevékenysége révén. - c) A tanácsi ~ban v. tanácsrendszerben a „választott” tanácsi testületek „népképviselet”-éhez a legutóbbi időkig egypártrendszerű irányítás társult a tervgazdálkodású (szoc.) orsz-okban. - d) Az elnöki ~ban a kormány független a parlamenttől, a kormányfő az államfővel azonos, akinek nincs szüksége parlamenti többségre. - e) A direktoriális ~ban a direktórium mint társas szervezet alkotja a kormányt, mintegy közös államfőt testesít meg, az elnök személye időszakonként változik, a kormány a parlament függvénye. E formák mindegyikében napirenden van a többség és kisebbség viszonya. Sokak szerint a ~ a kölcsönös engedmények főisk-ja, éppen ezért a demokratikus kultúra mindig helyet hagy az ellenzéknek, az ellenvéleménynek, a pol-t a megegyezés tud-ának tekinti. A ~ középpontja a cselekvő állampolgár, ezért a politikai képzésnek helyet kell kapnia az okt. minden szintjén. - Ami a ~ és az Egyház kapcsolatát illeti (→demokratizálódás az Egyházban), a kk. teol-jának, morálisának, államelméletének fontos szerepe volt a ~ tényleges kialakulásában. A ~ fogalma csak a legutóbbi időkben jelent meg a Tanítóhiv. megnyilatkozásaiban. XIII. Leó egyenesen „keresztény ~”-ról beszélt, ami alatt nem annyira pol., inkább szociális tevékenységet értett. XII. Pius rokonszenvét fejezte ki a ~ iránt, s rámutatott, hogy az ember személyi szabadságát alaptörv-nyel kell biztosítani. Uezt hangsúlyozta XXIII. János (→Mater et magistra és →Pacem in terris) és a II. →vatikáni zsinat (→Gaudium et spes) is. E dokumentumokban a ~ államforma megjelölése; a polg. és társad. demokratikus tevékenység megjelölésére új fogalom jelenik meg: az activa participatio, a 'tevékeny részvétel' (ti. a társad. életében). A zsin. után heves vitát váltott ki az a kérdés: beszélhetünk-e az Egyház demokratizálódásáról. Ez a munka a különböző tanácsadó testületekben („fölülről lefelé” haladva: ppi szinódus, papi szenátus, egyhközs. képviselőtestület) és a világi hívek aktivizálódásában ölt testet. Az Egyh-ban a hatalom krisztusi eredete nem zárja ki, sőt a szolg. szellemében egyenesen megköveteli a hatalom gyakorlásának demokratikus, szinodális útját. Cs.I.-L.V.