🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > Sz > szentmise
következő 🡲

szentmise, mise (a lat. missa, 'elbocsátás' szóból): az Újszövetség áldozata, a keresztáldozat és az utolsó vacsora emlékezete a római katolikus Egyházban. - I. Elnevezése. Az ősegyh. a fractio panis, 'kenyértörés', a coena Domini, az 'Úr vacsorája' és az →Eucharisztia, 'hálaadás' elnevezést használta. A 3. sz-tól fogva a cselekmény áldozati jellegét is kiemelték az oblatio, 'fölajánlás' és a sacrificium, 'áldozat' szóval. A bizánci rítusban a leiturgia, 'szolgálat' elnevezés maradt meg. A lat. missa szó eredetileg 'elbocsátást', hivatali/ünnepi aktus befejezését jelentette. →Aetheria sztföldi útleírásában (400 k.) is így szerepel. A missa = ~ elnevezés a 6. sz-tól él. - II. Szerkezete a II. Vat. Zsin-ig: lépcsőima, könyörgések, olvasmányok, felajánlás, átváltoztatás, áldozás; a Zsin. után: bevezető rész, igeliturgia, áldozati liturgia, befejező rész. - III. Fajtái. 1. A II. Vat. Zsin-ig: a) csendes ~: a pap halkan mondta imádságait, a nép szintén imádkozott, csendben. - b) nagymise, v. énekes ~: a pap bizonyos részeket énekelt, a nép énekkel vett részt. - c) ünnepélyes ~: asszisztenciás nagymise. - d) főpapi ~: pp., v. ppi jelvényeket viselő pap (c. apát, prép.) mutatta be az ünnepélyes ~t. - 2. A Zsinat után: a) olvasott ~: a pap hangosan imádkozik, dialogizál a hívekkel, a nép esetleg énekel. - b) énekes ~: a pap is énekel bizonyos részeket. - c) ünnepélyes: asszisztenciás énekes ~. - d) főpapi: ha a celebráns pp. v. magasabb beosztású pap. - e) csendes magán ~: a pap egyedül imádkozza a ~t. - 3. Az imádkozott szövegek szerint vasárnapi, az Úr ünnepeinek ~i, Mária-misék, →Rorate, →Requiem, →votív mise, →rituális mise. - IV. Története. A ~ alapítását a szentírási szövegek (Mt, Mk, Lk, 1Kor 11,20) Jézus utolsó vacsoráján beszélik el, amikor meghagyta apostolainak, hogy az ő emlékezetét őrizzék vele. Lényeges szert-a volt mindig a dicsőítés és hálaadás, továbbá a kenyér megtörése és odanyújtása ezekkel a szavakkal: Vegyétek és egyétek, ez az én testem. A bornál pedig: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új és örök szövetségé, amely értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. A 1Kor 11-ből tudjuk, hogy sok helyen szeretetlakoma is kapcsolódott hozzá, de az 1. sz. végén már kimondottan imádságos, istentiszteleti összejövetel, azaz valódi Euch. A szt cselekmény alatt nem asztalnál ültek, hanem álltak, mert ez volt az imádság testtartása (Jusztinosz). Ahogy az ünneplés elszakadt a lakomától, úgy lassan az esti időszakot is megváltoztatták, és már az 1. sz. végéről vannak emlékeink reggeli összejövetelről. 110 k. Plinius levele is ezt említi. A reggeli szert-ban kifejezésre jutott a feltámadt Krisztusra való emlékezés, akit jelképesen Napnak, világosságnak neveztek. Őrá emlékeztek azzal is, hogy a hét első napján, vasárnap gyűltek össze kenyértörésre. - Az ünneplést a zsidó hagyománynak megfelelően szentírásolvasás vezette be, melyhez többnyire magyarázatot fűztek. Kivételes esetben egybekapcsolták kereszteléssel v. papszenteléssel. - Az ünnepi ~ legrégibb szert-át 150 k. Szt Jusztinosz írta le: az összejöveteli nap a →vasárnap. Először olvastak az evang-ból v. a próf-kból, melyet a pp. megmagyarázott, azután következtek a könyörgések, a béke-köszöntés, és a pp. elmondta az adományok fölött a hálaadást (euch.), melyben elhangzottak az utolsó vacsora konszekráló szavai is. A szert. a jelenlevők áldozásával végződött. - A ~ imádságainak szövegét először →Hippolütosz közli a →Traditio Apostolicában. Ebből tudjuk, hogy hálát adtak a Krisztus által hozott üdvösségért, benne volt az utolsó vacsora emlékezete, a könyörgés a Szentlélek kiáradásáért és a dicsőítés. - Ebből az alapból fejlődött ki az egyes egyházak lit-ja. Bevezették a válaszos zsoltáréneklést a szentírási olvasmányok között, amelyek közül az utolsót mindig az evang-ból vették. A hálaadó imát az egész nép által énekelt →Sanctus vezette be, s a miséző pap még különféle könyörgéseket szőtt bele. Az áldozást is imák vezették be, de fő helyen állt a →Miatyánk. A ~ a pp. v. a pap áldásával ért véget. - A 4. sz: az Egyh. szabadságának elnyerése után az ünnepélyesség még nagyobb lett, s elkezdődött az imák rögzítése is. Az egyes tart-ok között maradtak különbségek. K-en a diákonusok nagyobb szerepet kaptak a váltakozó imák vezetésében, a fölolvasásban és az adományok előkészítésében. Ott az egyh. évet inkább csak a Szentírás olvasásánál vették figyelembe, és nem a közös imákban. Többször tömjéneztek, és az áldozati adományokat körmenetben vitték az oltárra. A Szentlélek segítségül hívása (→epiklészisz) az utolsó vacsora szavai előtt hangzik fel. Az áldozást ez a fölhívás vezeti be: a szent adomány a szenteknek. K-en a koncelebráció szokása jobban megmaradt, és a nép nyelve is jobban érvényesült. - Ny-on az Egyh. egészen a II. Vatikáni Zsinatig (1965) kitartott a latin nyelv használata mellett, és a ~ imái alkalmazkodtak az egyh. évhez. Az 5. sz-tól egyre jobban átvették a róm. egyh. ~formuláját: először a →kánont, azután a többi részt is. Rómában a 4. sz-tól kezdve tudatosan alakították ki a ~ ünnepélyes menetét: szkóla énekelte a bevezető éneket (→introitus), a fölajánlási és áldozási éneket, s a pap 3 könyörgést mondott: a →collectát, a fölajánló (→secreta) és az áldozás utáni imát (→postcommunio). Az ünnepi →prefáció is alkalmazkodott az egyh. évhez, 400 k. a kánon is kibővült az élőkről és holtakról való megemlékezéssel. K-i hatásra vezették be a →Kyrie, a →Gloria és az →Agnus Dei éneklését. A róm. szövegeket először a galliai egyh. vette át, s itt szőtték bele a →Credo éneklését is. Nagy Károly cs. 785 k. a róm. Sacramentarium Gregorianumot úgy vitte át Aachenba, hogy mintául szolgáljon egész birod-a számára. - A 13. sz-tól a szerz-ek is hozzájárultak a róm. rítus elterjedéséhez. Az →úrfelmutatással az átváltoztatás misztériumát emelték ki. - A trienti zsinat után V. Pius p. (ur. 1566-72) a →Missale Romanumot az egész Ny-i egyház számára kötelezővé tette, amit a kv-nyomtatás segítségével sikerült is elérni. Egy nehézség azonban megmaradt: a ~ a lat. nyelv miatt inkább a papság lit-ja volt, mint a népé, amely legföljebb énekléssel fejezte ki jelenlétét. Az áldozatba való aktív bekapcsolódás hiányzott. Ezt akarta pótolni az ének, a művészi ~kompozíció és a zene. - Csak a 20. sz. hozta el a lit. reformját. Ebbe beletartozott a gyakori szentáldozás, a közösségi ~ és a nép számára írt kétnyelvű misszálé használata (→liturgikus mozgalom). Az igazi megújulást azonban csak a II. Vat. Zsin. (1962-65) hozta a népnyelv bevezetésével. A →Sacrosanctum Concilium konst-val rendelte el az egész egyh. lit. reformját, s ebben benne vannak a ~re vonatkozó előírások is, hangsúlyozva a ~ áldozati jellegét (→szentmiseáldozat). Eszerint a ~ Krisztus testének és vérének euch. áldozata, amelyet az utolsó vacsorán alapított, hogy így a keresztáldozat az idők folyamán át az ő eljöveteléig jelenlevő valóság legyen. Ezért az Egyházra bízta halálának és föltámadásának emlékezetét, az irgalom szentségét, az egység jelét, a szeretet kötelékét, mint húsvéti lakomát, amelyben Krisztust fogadjuk szívünkbe, lelkünk megtelik kegyelemmel és megkapjuk a jövendő dicsőség zálogát. - A cél az, hogy a hívők ne csak kívülállók és néma hallgatók legyenek, hanem tudatosan és tevékenyen vegyenek részt a szent cselekményben, tanuljanak Isten igéjéből és merítsenek erőt testének asztaláról. Igyekezzenek az áldozatot a pappal együtt fölajánlani és imájukat is áldozatul hozni. Így lesznek egyre inkább egyek Krisztus által Istennel és egymással. Ezért kell, hogy a ~ külső megünneplése is biztosítsa a teljesebb lpászt. hatékonyságot. - A zsinati reform arra törekedett, hogy a ~ szert-a egyszerűbb, áttekinthetőbb legyen, és hogy tükrözze a belső tartalmat, az áldozati cselekményt. Az Ige lit-ját a zsin. úgy újította meg, hogy a Szentírás bővebb felolvasása érdekében 3 éves (A, B, C év) ciklust vezetett be. A fölolvasáshoz szervesen kapcsolódik a →homília, mint a lit. része. Helyet adott még a hívek könyörgésének, amelyet a pappal együtt végeznek az Egyházért, a hívők szükségleteiért és az egész világért. A hívő nép bekapcsolásának igazi eszköze a népnyelv bevezetése volt. Lehetővé vált a →két szín alatti áldozás is, aminek részletes szabályozását a zsin. a ppi karokra bízta. Maga a ~ az ige lit-ja és az áldozati cselekmény ellenére is egység marad, hiszen a kettő csak együtt biztosíthatja a →húsvéti misztériumban való tudatos részvételt. A zsin. a →koncelebrálást is visszállította megfelelő körülmények között, hiszen az alkalmas módon fejezi ki a papi rend egységét. - A hatályos jog szerint a ~t csak fölszentelt pap mutathatja be, lehetőleg közösség jelenlétében. De jogosan csak akkor teheti, ha mentes a →felfüggesztéstől és →irregularitástól, s a →kegyelem állapotában tudja magát. Tilos koncelebrálni olyan pappal, aki nincs benne az egyh. közösségben. A bemutatás helye a fölszentelt tp. v. kpna, az ordinárius engedélyével kellő ok esetén más illő helyen is be lehet mutatni. Hasonlóképpen az időpontot is meghatározzák a lit. előírások. A ~ az Egyh. hivatalos istentiszt-e, azért kötelező ünnepeken a kat. hívőnek részt kell vennie rajta. G.F.

LThK VII:321, 343. - Jungmann, J. A.: A ~. Tört., teol. és lelkipásztori áttekintés. Ang-ból ford. Sántha Máté. Bécs, 1977. - KEK 1330-72.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.