úrfelmutatás: a →szentmise része. A kenyér konszekrálása után Krisztus testét, a bor konszekrálása után Krisztus vérét emelit magasba, felmutatja a pap, hogy a hívek láthassák. – A ny-i lit-ban a 12. sz-ig a Miatyánk előtt volt. Ennek emléke ma is az Őáltala, Ővele és Őbenne szavak kíséretében fölmutatott, konszekrált kenyér és bor. A konszekráció utáni ~t elsőként Eudes de Sully párizsi pp. (1196–1208) rendelte el.  A 13. sz. végén vált ált-sá a Szentostya fölemelése, a kehelyé későbbi. A hívőket eleinte csengőszóval, a 13-sz-tól harangszóval is figyelmeztették az ~re. –  A II. Vatikáni Zsinat utáni liturgiában a pap vagy a diákonus a Szent Vér felmutatása után „Íme, hitünk szent titka" akklamációval fordul a résztvevőkhöz, akik „Halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk feltámadásodat, amyg el nem jössz!" válasszal  vallják meg hitüket az átlényetgülésben és Krisztus jelenlétében. Kiskanizsán az volt a szokás, hogy aki nem jutott el az →éjféli misére, az ~kor az udvaron térdelt le.

KL IV: 422. – Bálint KHP:92.