Magyar Katolikus Lexikon > S > Sanctus


Sanctus (lat. 'Szent'): a szentmise állandó része, a →prefációból a szentmise →kánonjába átvezető ünnepélyes →akklamáció első része. - A prefáció záró szakasza a földön imádkozó Egyházat az égiek kórusához kapcsolja, és együtt énekeljük/mondjuk a szeráfok Izaiás meghívási látomásában hangzó dicsőítését: „Szent, Szent, Szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (6,3;. Jel 4,8). Folytatása a konszekrációval közénk érkező Megváltónak szóló →Benedictus. Damasus p. (ur. 366-384) állandósította a szentmisében. - Énekes szentmisében a Kyrie, Gloria, Credo után az →ordinarium 4. tétele. A 7. sz-ig a klérus énekelte a prefáció dallamát folytató egyszerű dallammal. A kk-ban előénekesek és szkóla váltakozva, gazdagon díszített dallammal énekelték. A többszólamú és zenekari misékben a Sanctust a római kánon konszekráció előtti, a Benedictust a konszekráció utáni része alatt énekelték. **

Brockhaus III:285. - LThK 1993. IX:4.