Magyar Katolikus Lexikon > M > Mihály


Mihály (a héb. Mikaél, 'ki olyan, mint az Isten?', lat. quis ut Deus névből): főangyal, arkangyal, a mennyei seregek fejedelme. - 1. Mind a zsidó, mind a ker. hagyományban a legnagyobb az →angyalok közül. Az ÓSz-ben Izr. képviselője és oltalmazója (Dán 10,13.21; 12,1: az egyik legfőbb fejed., a nagy fejed.). Júd 9: ~ heves vitába szállt a Sátánnal Mózes holttestéért. Az Úr ugyanis Mózes sírját elrejtette, nehogy holttestét az izr-k bálványozzák (vö. MTörv 34,5-6). A jámbor zsidó hagyomány szerint maga ~ vívott meg a sátánnal Mózes holttestéért. Júdás ezt a helyet argumentum ad hominemként idézte a tévtanítókkal szemben; a „Büntessen meg az Úr!” az ÓSz-ből származik (vö. Zak 3,2: Parancsoljon neked az Úr). - A Jel 12,7-9 alapján a patrisztikus és skolasztikus hagyományban ~ a mennyei seregek fejed-e, az Egyh. oltalmazója, küzdelmeinek pártfogója. Ősi hagyomány szerint patrónusa a ker. katonáknak is, főleg ha a pogányság ellen, a hitért küzdenek. A világ végén harcolni fog minden hívő ker. lélekért, hogy kiragadja a sátán hatalmából. Már a haldoklókat is oltalmazza, majd átvezeti őket a másvilágra. ~ teszi →mérlegre az ember jócselekedeteit és gonoszságait. - Fő ünnepe szept. 29., Ny-on máj. 8. a Monte Garganó-i →Szent Mihály főangyal megjelenése, okt. 16. a mont-saint-micheli jelenés napja. A K-i egyh-ban: máj. 6., nov. 8. -

2. Tiszt-e a K-i Egyh-ban, főleg Konstantinápolyban kezdődött: ~ volt a bizánci birod. patrónusa, a cs. testőre. Ny-on a Bizánctól ihletett ter-eken tűnt föl először, így a D-itáliai Monte Garganón. A 6. sz: említik, hogy a róm. Szt Mihály-baz. fölszentelésének napja szept. 29. Ez vált Ny-on ált. ~ névünnepévé, egyúttal az eu. kalendárium egyik legjelesebb napjává. Különösen tisztelték Khonaiban (Frígia). Megjelenését követően ~-búcsújáró hely lett Monte Gargano (492. V. 8.), majd Ravenna, Mont-Saint-Michel (Normandia). - Római tiszt-e Nagy Szt Gergely p. (ur. 590-604) látomásához kapcsolódik: a várost pusztító járvány elhárítására 590: a pápa könyörgő körmeneteket tartott. Egy alkalommal Hadrianus cs. síremléke tetején meglátta ~ főangyalt, amint a büntetés kardját hüvelyébe dugta (innen kapta az →Angyalvár nevet); ez a járvány megszűntét jelezte. A látomás emlékére Szt IV. Bonifác p. (ur. 608-615) a jelenés helyén Szt ~-kpnát építtetett, tetejére először Giulio della Porta, majd 1753: P. A. van Verschaffelt bronz ~-szobrát állították. - Normandiai kultuszhelye, Mont-Saint-Michel (Mons Sancti Michaelis in periculo maris) is legendához kötődik. 708: Avranches pp-ének álmában 3x megjelent és kérte, hogy tiszt-ére egy óceáni sziklaszigeten kpnát építsen. A pp. a felszólításnak engedelmeskedett, és követet küldött „ereklyéért” Monte Gargano apátjához, aki bíborfátyolt ajándékozott neki. A legenda szerint a barlang oldalán találta, ~ tette oda. A normandiai Szt ~-hegyet fekvése, tp-ának szépsége miatt a kk. a Napnyugat csodája néven emlegette. Eu. minden tájáról zarándokoltak ide, nyilván m-ok is. A fr. ~-hagyomány szerint Szt Johannát is az arkangyal buzdította hazája felszabadítására, s e célra a saját kardját ajándékozta neki. - A ném-ek ~nak, a hit védelmezőjének tulajdonították a pogány magyarságon nyert győzelmeiket (933, 955): zászlaját (Reichsfahne) a sereg élén vitték és énekükben ~t hívták segítségül. -

3. Védőszentje (őrangyala) a kir-oknak s ált. az uralkodóknak. Erősítője és megedzője a hívő léleknek az élet küzdelmeiben, kísértéseiben, a gonoszlélek elleni helytállásában, a jó halál reménységében. Különleges támasza és szószólója a haldoklóknak és halottaknak, ezért temetőket, ezek kpnáit, csontkamráit (ossarium) is pártfogásába ajánlják. A temetők idővel kikerültek a város szélére, de a ~-kpnák a város szívében sok helyen őrzik, hirdetik a küzdő és szenvedő egyh. kövekkel is kifejezett együttesét, szövetségét. - Hegyeket, hegyen épült várakat, városkapukat, várkpnákat, tp-okat neveztek el ~ról, hogy a lakosságtól riassza messzire a lesben álló, besurranásra készülő gonoszlelket, járványokat, ellenséget. Védősztjüknek tekintik ~t a katonák, tengerészek, útonjárok, a bányászok, s ált. a könnyen halálveszedelembe kerülő mesteremberek. 1850 k. följegyzés szerint Gölnicbánya (Göllnitz) vasbányász népe ~ napján ünnepélyesen felvonult, s földíszített vasrudakat, gazdag érctufákat, viaszgyertyákat, pénzajándékot ajánlott föl a tp-nak. - Ünnepnapjának (IX. 29.) sajátságai folytán védősztje: a) juhászoknak. Valamikor eddig legelt a Szt György-napkor kieresztett marha a pusztán. A jószágokat a juhászok ekkor adták számba, azaz bízták télre a gazdák gondviselésére. A számadás áldomással járt. - b) A valamikor országszerte emlékezetes szentmihályi vásárok miatt védősztje ~ a kereskedőknek és vásárolni szándékozóknak. - c) Mivel az újbor ~ napjára megforrt, Borszűrő Szt ~t védősztjüknek tekintik a szőlősgazdák, borkereskedők stb. - d) ~ napján kezdődik a kisfarsang, a lakodalmazás őszi, Katalin napjával (XI. 25.) záruló időszaka. A legény ~ napján vitte el a lánynak a jegykendőt, ha még Katalin napja előtt meg akartak esküdni. Ezért a régi hagyomány emlékére a jegyesek is ~ oltalmába ajánlják magukat. -

4. Ikgr. Kezdetben mint isteni hírhozót (Józsue tört-ében a S. Maria Maggiore-baz. mozaikján, 432-440), ill. a Paradicsomot őrző angyalt ábrázolták (Ravenna, S. Apollinare in Classe, mozaik, 549 k.). Szinte mindig szakálltalan, fiatal férfi, ált. fehér szárnyakkal, fején →diadém v. sisak. Ruházata tunika, páncél, köpeny, a kk-ban →dalmatika (főként a hírhozó és lélekmérő képeken). - A bizánci műv-ben díszes ruhában, keresztes bottal, diadémmal, kezében a világmindenségre utaló gömböt tartva ábrázolják. Mátraszőlős tp-ának szentélyében ~ monstranciával-kép van (17. sz.). Legismertebb szobra az Angyalvár tetején, a látomás mozgalmasabb, drámaibb előadása 1498: Dürer Apokalipszis-fametszetén látható. - Mivel ~ teszi mérlegre a lélek jó és gonosz cselekedeteit, érdemeit és bűneit, a 10. sz-tól kezdve egyik kezében sújtó karddal, a másikban mérleggel ábrázolják. Ennek az ikgr. és folklorisztikus motívumnak antik előképe megtalálható az egyiptomi, gör. és egyes K-i mitológiákban, de a 2. sz: Egyiptomban keletkezett zsidóker. apokrif iratban, az Ábrahám testamentumában is. A szimbolikus kép belekerült a kk. műv-be, legendába és prédikációba, s ennek nyomán a népi képzetvilágba is. Mint az →utolsó ítélet angyala a világítélő Krisztus mellett kezében karddal és mérleggel jelenik meg a kk. tp-ok kapubejárata fölött v. a tp-ban a diadalíveken (Autun, 1130/40; Párizs, Notre Dame, 1225/30; nálunk Kolozsvár, 15. sz. közepe); majd hangsúlyosabban a németalföldi festményeken (Memling, Gdansk, Muz. Narodowe, 1473 e.). - Attrib-ai: nimbusz, hírnöki bot, →labarum, lábainál a legyőzött →ördög, →kard, →pajzs, s a lelkek megmérését szolgáló →mérleg. -

5. Mo-on. a) A kk. szakrális m. nyelvén: Szent Mihály úr, Úr Szent Mihály, Úr Mihály angyal. Helynévi emléke: Szentmihályúr. A magyar kk-ban egyedül ő az Ar (Úr?) Szent Mihály. A magyar nyelvű ~-dicséret első írásbeli megnyilatkozása a Halotti Beszéd könyörgése, mely a halott lelkét bódog Michael arkangyal oltalmába is ajánlja. Már I. (Szt) István kir. (ur. 997-1038) ~nak szentelte a veszprémi szegyh-at (1009). ~ a patrónusa a váci és erdélyi, társpatrónusa az egri egyhm-nek. - A →Magyar Szent Korona alsó részén ~ és Gábor zománcképe is szerepel. A koronázási szert. ősi bizánci szövege szerint az új cs. előtt maga ~ arkangyal tárja majd föl az uralom kapuit. Ez a hit a magyar kir. udvarban sem lehetett ismeretlen. Egy 11. sz. miniatűr II. Baszileosz cs. koronázását úgy ábrázolja, hogy Krisztus nyújtja a koronát a cs. fejé fölé, Gábor teszi a fejére, ~ pedig lándzsát ad a kezébe. A 2 arkangyal a koronázás, ill. uralkodói hatalom égi eredetére emlékeztette kir-ainkat. -

b) Népszokások. Csíksomlyón prédikáció előtt ~ trombitáját régebben meg szokták szólaltatni, hogy az Utolsó ítéletre való emlékeztetéssel az Igének üdvösebb befogadására késztessék a híveket. - A halottakat régebben tiszta fehérbe öltöztették és fehér lepedőbe burkolva tették koporsóba; a lányhalottat fehérbe öltözött lányok vitték a sírhoz. Mindez arra utalt, hogy a halál és temetés ~ gondviselésében inkább menyegző, mint gyász. Ősi szegedi hiedelem szerint ~ a vőfély, ő kéri ki és viszi a menyasszonyt, az emberi lelket az örök menyegzőre, Urának örömébe. ~ oltalmára bízzák, amikor a →Szent Mihály lova néven emlegetett hordozható ravatalra téve, utolsó útján a sírhoz kísérik. Tápai szólás szerint, aki meghalt, azt mögrugta a Szt Mihály lova. - Szabadkán a 18. sz: ~-társulat is virágzott. Tagjai ~-érmet viseltek, a megholtakért imádkoztak. - Harangokat, temetői haranglábakat szívesen szenteltek ~ tiszt-ére. Temetés közben harangszóval hívták, szólongatták az arkangyalt, jöjjön a halott segítségére. Híres ~-harangja volt: Bp. (domonkos tp.), Chrenóc, Csákberény (harangláb), Csákvár (1747), Pomáz. ~ oltalmába ajánlották a kk-ban a →csontházakat. - A bánáti Németelemér ném-fr. eredetű népe úgy tudja, hogy Isten először Gábor arkangyalt küldte Ádámnak és Évának a Paradicsomból való kiűzésére. Gábor román volt. Jól tartották pálinkával, nem is űzte ki őket. Ekkor került ~ra a sor. Ő már magyar volt, és söprűvel kergette ki ősszüleinket a Paradicsomból. Ezért van söprű a magyarszentmihályi tp. oltárképén ~ kezében. - A magyarszentmihályiak úgy tudják, hogy ~ akkor kezdett harcolni Lucifer ellen, amikor az meg akarta akadályozni az ember teremtését. Torockó hagyománya szerint a világ végén a hegyek összeolvadnak; a csillagok lehullanak, a vizek visszafolynak. ~ arkangyal fújja a kürtöt, mire a holtak fölébrednek, s kiosztják a végítéletet. - Eger 18. sz. plébtp-ának ~ volt a patrónusa. A búcsú napján a plnosnál, később a bírónál devorio, 'lakoma' volt, amelyen a város vezetői áldomásoztak. Megvendégelték a szegényeket is a kk. halottkultusz maradványaként (a szegényeknek a halottak üdvösségét célzó etetése gyakori volt más búcsúkon is). A székesfehérvári Sebestyén-tp-nak juhásztemplom volt a népies neve, mert körülötte gyülekezett a szegődésre váró pásztornép; a ~-napi juhászfogadás nagy áldomásokkal járt. - Tatán ~ napján volt a juhászok ünnepélyes céhmiséje. ~ napján és hetében (nyolcadában) sok vidékünk hagyománya szerint nem jó búzát vetni. A hiedelem alapja a kk. halottkultuszban gyökerezik: ne bolygassuk ilyenkor az anyaföldet, a halottak porát. Az Ormánságban a nap táján mutatkozó derűs, napsütéses időszak neve Szt ~ nyara. - A Göncölszekér népies neve: Szt ~ szekere. - Szt ~ kántora, szentmihályi kántor volt a neve az őszi →kántorböjt táján tartott céhösszejövetelnek, mely áldomással járt. A szép mázú, ember formájú céhkancsónak ezért adták a mihók, miska nevet, s ez bormérők, borivók, fazekasok között is ált. lett. -

c) A m. népi kalendáriumban ~ napja, IX. 29. az őszi évnegyed közép-eu. kezdőnapja. A hegyi pásztorok e nap tartják farkasünnepüket. A legeltetés befejeztének, a juhok átadásának áldomásos napja; bérfizető és pásztorfogadó nap. Megszakad a fű gyökere, megszűnik a mézelés és a tilalom, mely szerint asszony nem léphet a méhesbe. A hal a víz fenekére húzódik, ezért hidegebb vidéken a téli halászat megkezdésének napja. Vetőnap és a tél rámutatónapja. - Sok megfigyelés és szólás tapad e naphoz. Göcsejiek szerint: Szt ~ öltöztet, Szent György vetkőztet. Szamosháton mondogatják: aki Szt ~-nap után szalmakalapban jár, attól nem kérdeznek tanácsot. - A hajdani szegedi magyar, békési szl. és hercegszántai sokác juhászok úgy tartották, ha ~ éjszakáján összefekszik a birka, akkor nagy tél lesz, ha szét, akkor enyhe. Csanádapácaiak szerint karácsonyig szép, enyhe időre lehet számítani, ha a fecskék még itt érik ~ napját. Bábolnán hangoztatott időjárási regula: Szt ~kor keleti szél igen kemény telet ígér. -

d) Várakat és hegyeket ősidőktől neveztek el ~ról hazánkban is: Gyulafehérvár közelében: Szentmihályköve vára (Sub rupe S. Michaelis) pálos monostorral (1382); Nagyszeben bírtokában: Szentmihályhegye szintén várral; Nagymaros, Légrád, Bőde határában. A ma Vonyarcvashegyként ismert Szentmihályhegyet valamikor körülfolyta a Balaton, s a kk-ban remeteség virágzott ~-kpnája mellett. Sokan temetkeztek köréje. Voltak még távolabbról is, akiknek utolsó kívánsága az volt, hogy ebben a temetőben legyen a sírjuk. A kpnában kk. freskótöredékeket tártak föl. - Az Árpád-korban ~t tisztelte védősztként Báta (1093), Rudina (1333) és Zebegény (ma Szebény, 1278) hajdani bencés apátsága, Csorna (1180), Margitsziget (1225 e.) prem. prépsága, Lövöld (1378) karth. monostora, Vasvár kápt-ja (12. sz.), Hanta világi prépsága (1253); ~-kpnája volt az egri, esztergomi szegyh-nak, a tihanyi monostornak (1266), plébániaegyháza Jászó monostorának (1243). - A máramarosi Körtvélyes, Szentmihálykörtvélyes kk., ~nak szentelt, gör. szert. kalugyer monostorát Bogdán vajda v. valamelyik ivadéka alapította a falu magyar lakossága számára. -

e) Tp- és kpna-dedikációk: Pozsony ~-tp-a (a barokk Szentháromság-tp. helyén) a szőlőmívesek céhének volt a tp-a, 1515: leégett. Emléke a Szt ~-kapu. - Sopron Szt ~-tp-a vsz. a 11. sz: épült, mai alakja a 14. sz. A Jakab-kpnával együtt temető, ill. fal vette körül, amely ellenséges támadás idején a város ~ oltalmába ajánlott lakosságának védelmül is szolgált. A tp. falába vágott lőrések máig láthatók. A kultusz hajdani elevenségére jellemző a Szt Mihály-kapu is. - Vác tatárjárás után települt ném. lakossága szintén ~t választotta tp-a védőszt-jének, amely az esztergomi érs. joghatósága alá tartozott. - Szt ~-kapu volt a neve a budavári gyalogkapunak is, mely a későbbi Jezsuita lépcső helyén állt. - A →kassai Szent Mihály-kápolna a város első tp-a volt. - Selmecbánya 13. sz: épült ~-kpnája is vsz. e ném. kultuszáramlat emléke. - A kk-ban színmagyar Pest plébtp-ának (ma: belvárosi Nagyboldogasszony-tp.) temetőjében is volt ~-kpna. - A →kolozsvári Szent Mihály-templom mellett is Jakab-kpna, ill. temető állt a kk-ban. - További ~-tp-ok: esztergomi egyhm.: Alsóbágyon, Alsóbotfalu, Alsódubovány, Apátszentmihály, Aranyosmarót, Árdánfalva, Bánkeszi, Bélaház, Bp. (Margitsziget, Tripolisz, 1933), Cifer, Deménd, Egbell, Galgóc (1701), Garamkövesd, Hédervár (1703), Ipolyfödémes, Ipolykiskeszi, Izsa, Lancsár, Léva, Modor (kpna), Nagyfödémes, Nagymodró, Nagysúr, Negyed, Nemcsény, Nyergesújfalu (1874), Nyitraörmény, Nyitrazávod (1622), Pobedény, Pozsony (1325, elenyészett), Pozsonyalmás (1896), Sándorfa, Szakolca (1631), Szebelléb, Szelőce, Szentmihályfa, Szentmihályúr, Szomor, Szögyén, Teszér (1367), Uny, Vágdebrőd (kpna), Vagyóc, Vajka (1622); besztercebányai egyhm.: Bajmóc (1718, kpna), Chrenóc (kk.), Dobronya (13. sz.), Felsőlehota (kk.), Felsőmicsinye (1443), Konossó, Nagyugróc (1332), Németpróna (kk. temetőkpna), Szambor, Vágerdőalja (1802), Vihnye (1776), Zalaszentmihály (kk.), Zólyombúcs (15. sz.); nyitrai egyhm.: Alsóricsó, Bélapataka, Csápor, Darázs, Nagyróna, Nemsó, Óbeszterce, Péterszabadja, Szalakusz, Szulyóváralja, Tizseny, Trencsénpüspöki, Turócjeszenő; szepesi egyhm.: Árvaváralja (várkpna), Beharóc, Cseres, Erdős, Felsőszalók, Felsőzubrica, Gánóc, Harakóc, Kalács, Káposztafalva, Késmárk (1149, elenyészett), Krusetnica, Lubló (vár), Márkusfalva, Nedec, Szepestamásfalva, Verbic; rozsnyói egyhm.: Deresk (1352), Harmac (1346), Jászó (kk.), Kápolna (1263), Karancskeszi (1688), Magyarhegymeg, Murányhosszúrét (kk.), Nemti, Osgyán (1774), Pogony, Rekenye (1827), Sajópüspöki (kk.), Sőreg (14. sz. tp.: 1868), Zakárfalva (1812); egri egyhm.: Csépes (1323), Dorogma (1328), Eger (szegyh., patrónustárs), Geszt (1332), Kondó (1332), Meszes (1332), Nyomár (1332). E patrocíniumok a török után nem születtek újjá. Ma is élnek: Alattyán (1773), Arló (1786), Bodony (1776), Homokdűlő (1936), Jászdózsa (1782), Pusztagyenda (1900), Sajószöged (1734), Tar (15. sz.), Tarnazsadány (1763); kassai egyhm.: Alsókomaróc (1770), Alsótőkés (1722), Bajor (1826), Bajorvágás (1880), Barkó (1742), Décső (1672), Felnémeti (1323, ma Miglécnémeti, a dedikáció elenyészett), Jakabfölde (1741), Jeszenőc (1778), Kassa (kpna, 13. sz.; orsolyiták, 1650), Kende (1819), Kisgezsény (1790), Kurima (1700), Lapispatak (kk.), Lasztóc (1846), Margonya (1890), Oszikó (1612), Pamlény (1895), Pólyi (1822), Singlér (1714), Sósgyülvész (1819), Szentmihályfalva (1785), Szerelmes (1771), Tapolymeggyes (1717), Terjékfalva (1742); szatmári egyhm.: Aknasugatag (bányakpna), Alsóschönborn, Barlafalu (18. sz.), Felsőbánya (temetőkpna hegyen), Huszt (1500, pálos, elenyészett), Kisrát (18. sz.), Mezőfény (1785); veszprémi egyhm.: Joód (1334, ma puszta Kiliti mellett), Kádárta (kk.), Kapurév (1418), Kenese (1290), Kerkaszentmihályfa (1381), Kéttornyúlak (1360), Lövöld (karth.), Monoszló (1476), Padrag (1297, ma Padragkút), Pápa (kk.), Papsoka (1221), Szentmihályfalva (1424), Szerencs (1346), Tárkány (1335, Dörögd szomszédságában), Tétény (1404), Vásonkő (1482, pálos), Veszprém (szegyh., 1009), Vid (1413), Vonyarc (kk.), Zalacsány (1433), Zalaszentmihály (1318). A hódoltság után Bakonyszentkirály, Balatongyörök, Balatontördemic, Bókaháza, Csót, Inke, Kapoly, Kétújfalu, Kisberzseny, Látrán, Lókút, Mezőszilas, Mihályháza, Nemestördemic, Nemesvid, Németújfalu, Nóráp, Oroszi, Osztopán, Öcs, Raposka, Románd, Sérsekszőllős (kpna), Somlószöllős, Sümegcsehi, Szentbalázs, Szentmihályhegy (Légrád mellett), Szilasbalhás, Vállus, Városlőd (1761, barokk főoltára a veszprémi szegyh-ból), Vásárosbéc, Veszprémfajsz, Vonyarcvashegy, Zalamerenye, Zalaszentmihály; székesfehérvári egyhm.: Albertfalva (1941), Csákvár (1748), Érd (1720), Kistétény (1780, kpna), Söréd (1813), Székesfehérvár (ágostonrendi remeték, kk.), Szentmihályfa (kpna), Szigetbecse (1732), Vajta (1771); győri egyhm.: Babót (1911), Bánhida, Cirák, Csorna, Csun, Gyömöre, Győrszabadhegy (kpna), Hegykő, Horvátkimle, Kismarton (1669), Kóny (1906), Lánzsér (1701, elenyészett kamalduli remeteség), Mindszentpuszta, Nagyigmánd, Nyúlfalu, Örkény (1525, elenyészett), Rábaszentmihály, Sobor, Somfalva (1654), Sopron, Tét, Tettény (1804), Újfalu (1667), Zemenye (1716), Zurány (1737); szombathelyi egyhm.: Borostyánkő, Csempeszkopács (hajdan temető vette körül), Egervölgye, Karakó, Kisunyom, Lenti, Mesteri (kpna), Nagyszentmihály (1850), Pápóc (kpna), Pusztaszentmihály (1933), Szentmihályfa (kpna), Vasszentmihály; pécsi egyhm.: Báta (1744), Beremend (1808), Dunaszekcső (1729), Hant (1810), Harc (1824), Hercegszöllős (kk.), Kakasd (1810), Magyarkeszi (1742), Máriagyűd (1742, kpna), Mohács (1776), Nagymányok (1783), Nak (1904), Oroszló (1892), Pári (1767), Pécs (1933, temetőkpna), Szekszárd (1865), Szulimán (1880), Újbezdán, Véménd (1796), Versend (1772); váci egyhm.: Dunakeszi (1719), Herencsény (13. sz.), Izsák (1747), Lőrinci (1698), Mogyoród (1761), Pereg (1738), Pusztaberki (1787), Rákosszentmihály (1902), Szalkszentmárton (1318), Székkutas, Tápé (1726, kk. tp.), Tápióság (1801), Tószeg, Vác (szegyh., társpatrónus; 1798, Felsőváros és kpna a szőlőhegyen), Vácrátót, Valkó; kalocsai egyhm.: Bácsföldvár, Béreg, Csávoly (1931, temetőkpna), Fajsz (1778), Hódság (1768), Martonos (1909, temetőkpna), Mátételke (1935), Miske (1778), Óbecse (temetőkpna), Ókér (1816), Oromhegyes (1908), Szabadka (1836), Zsablya (1940); csanádi egyhm.: Jobbágy, Omor (1433), Rahonca (1232), Tárnok. Kk., elenyészett titulusok. - A hódoltság után: Apátfalva (1757), Battonya (1895, kpna), Billéd (1777), Csukás (1808), Hódegyháza (1834), Kisjenő (1777), Magyarszentmihály (1836), Niczkyfalva (1825), Szakálháza (1772), Szentmihálytelek (1948); nagyváradi egyhm.: Bihar (1472), Ényed (1301), Gáborján (11. sz., nemzetségi monostor), Herceg (Szalacs határában, 1396), Kőrösszeg (1424) elényésztek. Mai: Biharpüspöki (1896); erdélyi egyhm.: Csíkszentmihály, Etéd, Gyulafehérvár (szegyh., 11. sz.), Kolozsvár (főtp., ferencesek), Lemhény, Málnás, Mezőerkéd, Nádpatak (elenyészett), Sósmező, Székelyhodos, Türkös; hajdúdorogi egyhm.: Máriapócs (1747). ~ és Gábor: Ajak, Álmosd, Arnac, Bagamér, Biri, Csíkszentdomonkos, Csomaköz, Érendréd, Gencs, Gyergyóalfalu, Gyimesbükk, Harasztkerék, Hosszúpályi, Józsefháza, Kebeleszentivány, Kézdiszentkereszt, Kismajtény, Kisteremi, Marosagárd, Mezőterem, Nagykároly, Nagyléta, Nagypeleske, Nyárádbálintfalva, Nyárádkarácsony, Nyíradony, Oláhzsákod, Pete, Piskolt, Pocsaj, Portelek, Reszege, Szamosdomb, Szaniszló, Szárazberek, Szatmárnémeti, Szatmárudvari, Torja, Vasláb, Vértes. -

f) Helyneveink különösen hajdani gyepűvidékeken gyakoriak: Alsószentmihály, Czoborszentmihály (ma: Zombor), Csányszentmihály (1463, Zalacsány mellett, elenyészett), Csíkszentmihály, Drávaszentmihály, Kisszentmihály, Láziszentmihály (1413, Pozsega, elenyészett), Magyarszentmihály, Nagyszentmihály, Németszentmihály, Pusztaszentmihály, Rábaszentmihály, Rákosszentmihály, Sárszentmihály, Székelyszentmihály, Vasszentmihály, Végszentmihály, Zalaszentmihály, Zólyomszentmihály. Szentmihály (Fejér, Hont, Komárom, Liptó, Maros-Torda, Somogy, Szabolcs, Turóc, Veszprém, Zala vm-kben). Továbbá: Szentmihályfa (Pozsony, Somogy, Veszprém, Zala vm-kben); Alsószentmihályfalva, Felsőszentmihályfalva, Homrokszentmihályteleke (1343, Kolozs vm., elenyészett), Kerkaszentmihályfa (1318), Mezőszentmihálytelke, Szentmihályfalva, Szentmihálykéki (Somogy, 1438), Szentmihálykörtvélyes, Szentmihálytelek, Szentmihálytelke (1453, Torda vm., elenyészett), Szentmihályúr. -

g) Mo-i ikgr. Kő domborművek: Gyulafehérvár, Kassa, Magyargyerőmonostor, Pécs, Sajóudvarhely. - Freskók: Barcaszentpéter (15. sz.), Csécs (14. sz.), Cserkút, Karaszkó, Kassa (13. sz.), Mártonhely (14. sz.), Mohos, Segesvár (15. sz.), Sistér (14. sz.), Sorokpolány (15. sz.), Velemér (14. sz.). Alsópagony g.k. fatp-ának barokk freskóján az Utolsó ítélet: Péter megnyitja a mennyország kapuit, ~ a lelkeket mérlegeli. Bal felől az ördögök taszítják az elkárhozottakat a pokol torkába. - Kk. oltárok, oltármesterségek: Beregszász (15. sz.), Csanád (1522), Győr (1486), Gyulafehérvár (1449), Lópér (1400), Nagyvárad (1524). - Gótikus szárnyasoltárok: Almakerék (1440), Bakabánya (1480), Bártfa (Pieta-oltár), Kassa (Sarlós Boldogasszony-oltár, 1516), Liptószentmiklós (1470), Nagydisznód (~ egy haldokló ágyánál, 1525), Nagyszeben (~ és egy haldokló ffi, 1520), Németlipcse (kiűzi az első emberpárt a Paradicsomból, 1450), Szepeshely (~-oltár, 1470), Tarnóc (Szt ~ és Utolsó Ítélet, 1500). - Gótikus faszobrai: Csíksomlyó (múz.), Lőcse (1480, Szt János-oltár, 1520), Szentmihály (1500). - ~ hazai barokk oltárképeinek, szobrainak legnagyobb része Guido Reni közismert művének (S. Maria Della Concezione, Róma) provinciális változata. Talán legszebb Mogyoród szoboralakja, Bebó Károly alkotása (1749). A soproni ~-tp-ban Altomonte képén (1739) a Magyarok Nagyasszonya küldi ~t a törökök legyőzésére. - Magyarkeszi barokk oltárképe az ars bene moriendi szemléltetése. A haldokló ember mellett már a halál virraszt, kezében a mulandóságot jelképező homokórával. A beteg fölött ~ lebeg, fejénél álló őrangyal a mérlegelt jócselekedetek súlyára, nagyobb értékére és így a lélek üdvözülésére mutat. - Lenti oltárképén (1802) Mózes földi maradványait az ördögök akarják elragadni, de szándékukat ~ meghiúsítja. Gyöngyöspata barokk képén ~ a tisztítótűzből menti ki a lelkeket. - Szoboralakja barokk szószékeink hangfogójának tetején sok helyen megjelenik, így Szeged-Alsóvároson is, amint a sátánt legyőzi. Nagytétény szószékén az ég felé mutató ~ megragadja a Nébó hegyén haldokló Mózest (vö. MTörv 34,4). A székesfehérvári jezsuita tp. szószékén, Bebó Károly alkotásán ~ a földgömbön áll, a Tízparancsolat táblájával. Népi barokk fa domborműve látható Báta öregtp-ában. **

MN IV:280. - Kirschbaum III:255. - BL:1257. - BS IX:410. - Bálint II:307. - MN 1990. VII:200, 422.

Mihály, Szt   →Metód, Szt

Mihály, De La Mora, Szt, Miguel (Tecalitlán, Jalisco áll., Mexikó, 1878. jún. 19.-Colima, 1927. aug. 27.): pap, vértanú. - A colimai egyhm. papjává sztelték, s a szegyh. kp-ja lett. Szelíd, a szegényeket szerető pap volt. Mexikó Közt-ban Colima volt az első áll., amelyben megkövetelték a papoktól az áll. iránti hűségnyilatkozat aláírását, ami valójában hittagadást és a r.k. egyh-tól való elszakadást jelentette. A mpp. papjaival együtt megtagadta az aláírást, s bezáratta a szegyh-at. A hatóságok válaszul perbe fogták és eltávolították helyéről az összes papot. - ~ a többi társával együtt rejtőzködve tovább szolgálta a híveket. Amikor fölfedezték, halállal fenyegették meg, ha ki nem nyitja a szegyh-at. ~ ekkor jobbnak látta elhagyni a várost, de elfogták és kivégezték. - II. János Pál p. 24 társával együtt 2000. V. 21: avatta sztté. →mexikói vértanúk **

Mihály, Garicoïts, Szt (Ibarre, Fro., 1797. ápr. 15.-Bétharram, Fro., 1863. máj. 14.): pap, rendalapító. - 1824: ppi helynök Cambóban. 1825: mint teol. prof. szembeszállt a →gallikanizmussal és a →janzenistákkal. 1831: a bétharrami szem. rektora. 1832: megalapította a →Jézus Szent Szívének Bétharrami Papjai kongr-t. 30 é. át volt a közeli Igonban élő →Szent Andrásról nevezett Keresztes Nővérek lelki vez-je. 1923: b-gá, 1947: sztté avatták. **

LThK IV:519. - BS IX:460.

Mihály, Rua, B.   →Rua, Michele

Mihály (953 k.-990 u.): magyar fejedelmi herceg. - Taksony nagyfejed. és besenyő (v. kun) nejének másodszülött fia, Géza nagyfejed. öccse. A ~ nevet a 990-es években (Szt) Adalbert pp-től a kereszteléskor kapta, pogány neve ismeretlen. A keresztség fölvétele ellenére ~ a Felvidék Ny-i részén, főként Nyitra várában, az ősi hagyományokat megtartva továbbra is pogányként élt. Ellenezte Géza központosítási törekvéseit, a törzsi önállóság fölszámolására tett intézkedéseit. A régi, törzsi viszonyok megtartásáért küzdő erők vezére lett, ezért Géza megölette. - Két fia ismert: →Vazul és (Szár) →László. - Pauler Gyula és Nagy Géza tört-írók szerint ~ neje I. Mieszkó lengy. hg., majd fejed. (ur. 960?-992) nővére, Adelhaid; a lengy. és sziléziai krónikák szerint Adelhaid Géza nagyfejed. felesége és I. (Szt) István (ur. 997-1000: nagyfejed., 1000-38: kir.) anyja volt. Dom.L.

Karácsonyi János: Szt István kir. élete. Bp., 1904. - Kat. Szle 1904:523. (Karácsonyi János: Szt Adalbert védelme) - Turul 1906. (Nagy Géza: Szt István anyja)

Mihály (12. sz.): megyéspüspök. - Valter pp. eltűnése (1138) után a váradi pp-ről semmi adat nem maradt fenn. 1156: említi okl. ~t mint vál. váradi pp-öt. Az egyhm-ben ebben az időszakban keletkezett városi és falusi egyh. intézmények, apátságok és monostorok azonban ~ pp. huzamosabb működésére utalnak. - Utóda 1163: Miklós. H.L.

Mendlik 1864:82. (1156: váradi pp.) - Gams 1873:384. - Bunyitay I:58. - Schem. Mv. 1896:79. (3.)

Mihály (12. sz.): megyéspüspök (?) - Gams jegyzékében 1172: váci mpp., utóda 1183: Jób. 88

Gams 1873:383.

Mihály (†1199): püspök. - A semat-ban 1178-99, Gamsnál 1179-99: szkardonai pp. A MA-ban csak halála évekor említik. - Utóda 1200: Spalatói Bertalan. 88

Gams 1873:397. (10.) - Schem. S-K-S. 1902:11. (3.) - Eubel I:438. (†1199)

Mihály (†1206 k.): megyéspüspök. - Gamsnál már 1177: traui spp., a MA-ban 1187-1206: mpp. - Utóda 1206: Treguanus. 88

Gams 1873:424. - Eubel I:490.

Mihály, Micha (†1229 k.): püspök. - A MA-ban spalatói knk., aki András hg. kinevezése után III. Ince megerősítésével 1199. VII. 12-1229: fárói pp. Gams szerint kb. 30 é. volt pp. - Utóda 1230: Miklós. T.E.

Gams 1873:409. (5.) - Eubel I:398. - Cat. P-B-I. 1902:9. (5.) - OS 1974:264. (1198-1227: pp.)

Mihály, OP (†1389. ápr. 28.?): püspök. - 1356. VI. 15-1389. IV. 28: megerősített szkardonai pp. - Közben a MA szerint 1383. II. 26: Tamás is aláírt egy m. kir. okl-et szkardonai pp-ként. A semat-ban 1356-60: ~, 1360-63: Vilmos OP, 1363-93: ~ a szkardonai pp. Gamsnál 1361. VIII: a szkardonai széken lévő pp. Vilmos, akit 1363. XI. 5: áthelyeztek, 1363-1388. X: ~ a széken lévő szkardonai pp. - A MA-ban a szkardonai szék 1389. IV. 28-1390. II. 28: üres, utóda 1390. III. 29: Ferenc. T.E.

Gams 1873:397. (23.) - Schem. S-K-S. 1902:11. (15.) - Eubel I:438.

Mihály (14. sz.): püspök. - A MA szerint 1366. VI. 20-28: mint kurzolai pp. adott ki m. okl-et. Vsz. I. (Nagy) Lajos nevezte ki, de a p. nem erősíthette meg, mivel Gamsnál 1350-1367(?). XII. 9: a lemondott, majd Zárába helyezett Domonkos OP, ill. 1360. III. 27-?: János OFM, 1368(69)-1388: János OFM, Eubelnél 1350-68: Zárába helyezéséig Domonkos OP a kurzolai pp. 88

Gams 1873:405. - Eubel I:462.

Mihály (14-15. sz.): püspök. - Frusteni Miklós (1365-) és Nekcsey Gergely OFM (1419-) között, évszámmal nem jelölve, nándorfehérvári pp. Eubel jegyzékében. Gamsnál Pál, Ádám fia (1347-) után 1410: Miklós Ábrahám fia a pp. akit 1419: Nekcsey Gergely OFM követett; itt ~ nem található.

Gams 1873:396. (3.) - Eubel I:355. (7.)

Mihály (*1429 k.): püspök. - 1451. III. 17: nevezte ki a p. boszniai pp-ké - ekkor 22 é. -, de Fraknói szerint a kánoni kor el nem érése miatt azt visszavonta. A kir. okl-einkben 1451-56: Gathali Fülöpöt nevezik boszniai pp-nek. T.E.

Fraknói 1895:544. - Hodinka 1898:91. (24.)

Mihály (15. sz.): fölszentelt püspök. - 1488: zágrábi knk., prép. és Thúz Osvát zágrábi mpp. spp-e. Ismeretlen c-re szent. Lehetséges, hogy azonos a Matkovićnál 1466: zágrábi nagyprép-ként említett ~lyal. T.E.

Matković 1888:XXIV. (18.) (nagyprép.), L. (348.)

Mihály (†1510 k.): fölszentelt püspök. - 1503-10: váradi éneklőknk. 1510: Vay Imre knk-tól kölcsönt kért, s az elismervényében szaloniki pp-nek s az éneklőkanonokság kommendátorának nevezte magát. 1512: a róm. kúria intézkedett üresen hagyott javadalmáról, annak adományozását magának tartván fönn. T.E.

Bunyitay II:165. - Schem. Mv. 1896:135. - Eubel III:307. (Mihály 1505. XII. 12: a görög Salona cpp-e; uo. Mihály 1512. IV. 26: cpp.)

Mihály, Ferenc fia, OSPPE (†16. sz. eleje): apostoli gyóntató, püspök. - Jogi dr., az egri egyhm-ből 1496 nyarán került Rómába. 1498. VIII. 17: epifániai cpp. és szerémi spp. 1499: elhagyta Rómát. ~ volt az utolsó pálos ap. gyóntató. 88

Monay 1956:51.

Mihály Imre (Kászonimpér, Csík vm., 1914. jan. 18.-Csíkszereda, 2000. aug. 2.): plébános. - A gimn-ot Csíkszeredában, a teol-t Gyulafehérvárott végezte. 1938. III. 12: szent. pappá. Karcfalván, 1939: Gyergyóremetén, 1940: Gyergyószentmiklóson kp., itt KALOT-, ill. Kolping-vezető. 1943: Borgóprundon szórvány-, 1944: tábori lelkész. 1945: Sopronkőhidán, majd Foksányban hadifogoly. Türkösön, 1948: Csíkszentgyörgyön plnos. A kolozsvári hadbíróság 1949: 3 hónapra, 1950: 2 évre ítélte, 10 hónapot letöltött. 1951-56: a saját pléb-ján kényszerlakhelyes. 1965: Csíkszentkirályon plnos, 1972: uo. alcsíki főesp. - Cikkei 1990-től a Ker. Szó, Kisharang c. lapokban. Ku.P.

Mihály László (Székelyudvarhely, Udvarhely vm., 1902. dec. 29.-Bp., 1977. júl. 5.): újságíró. - 1930: a bpi egy-en m-tört. szakos tanári okl-et szerzett, 1927: A Napkelet munk., 1931-41: a Közp. Sajtóváll. lapjainál újságíró, b. munk. 1941-44: olaszo-i tudósító. 1946-48: a Főv. Kvtár munk. 1949: segédmunkás. 1966-76: az Akad. Kiadó lex-szerkesztőségének munk. - M: Áldozat a jövőért. Színmű 2 fv. Székelyudvarhely, 1920. - Hóvirágok. Versek. Kolozsvár, 1923. - Hazavágyom! Versek. 1923-25. Bp., 1926. - Új harcos székely. (Az új lófő) Valóság és fantázia. Színmű. 1927. - Tavaszi vihar. Reg. Uo., 1933. - Költő, ne félj! Vál. versek 1926-36. Uo., 1936. - Tengeri tündér. Tört. reg. Uo., 1937. (Új Élet regénytár, 12.) - Buda alá! Tört. reg. Uo., 1938. - Presente. Ol-ok a m. igazságért. Uo., 1940. - 1941-42: az Olasz Birod. Hírek szerk-je. - Önéletrajza kz-ban (családi tulajdonban). Álneve és betűjele: Myl. 88

MIL II:227. - Gulyás 1956:599. - Gulyás XVIII:937.