Magyar Katolikus Lexikon > P > pajzs


pajzs (lat. ancile): szúrást, ütést, vágást vagy nyílvesszőket fölfogó, bőrrel bevont fából vagy fémből készített, karon viselt védőfegyver, mely az egész testet (lat. scutum), vagy csak egy részét (lat. clypeus) takarta. Az →oltalom ősi jelképe. - Az ókori Rómában a legenda szerint Numa Pompilius kir. (ur. 715-612) uralkodása alatt ~ok hullottak az égből annak jeleként, hogy Mars istenség a rómaiakkal van. E ~okat papok őrizték, évente egyszer ünnepélyesen körbehordták, megmutatva a népnek. - A Szentírásban a kis kerek v. tojásdad ~ (1Kir 10,16; 2Krón 6,11 stb.), ill. a nagy, hosszú ~ a nehézfegyverzetűek felszerelése volt a közelharcban. Fából v. nádfonatból készült, bőrrel vonták be, átitatták olajjal (vö. 2Sám 1,21; Iz 21,5) és dudorokkal látták el (Jób 15,26). A hosszú, arannyal bevont ~ díszül szolgált felvonulások alkalmával (1Kir 10,16; 2Krón 9,15). Előkelő embereknek volt ~hordozójuk (1Sám 17,7.41). Az ÓSz-ben az isteni oltalom képe (Péld 30,5; 2Sám 22,36: clypeus; 2Sám 22,3.31; Zsolt 5,13; 34,2; 75,4; 90,5: scutum) Az ÚSz-ben Pál ap. az Isten fegyverzetének felöltésére buzdít; ennek része a hit ~a (Ef 6,16: scutum), ezzel a hívő elháríthatja a gonosz minden tüzes nyilát. →fegyverek - Szt György attrib-a. R.É.

BL:1387.