Magyar Katolikus Lexikon > L > leány


leány (lat. filia): 1. eredetileg →kiskorúságból fölserdült, de még férjhez nem ment nő. Szüzességére utaló nevei szerint: hajadon, kisasszony, szűz. A serdülőkort el nem ért ~ a gyermek~, kis~ (kb. 12 é. korig). - a) A szónak ez a kizárólagos értelme kb. a 20. sz. közepéig élt, majd a szavak szürkülési folyamatában nagyjából „fiatal nő” jelentése lett. A →nyelv, mely a természet, az élet és a világ alapvető jelenségeire mindaddig érzékenyen reagál, amíg e képessége nem sérül a tömegtájékoztató eszközök erőszakos befolyásától, nem véletlenül alkotott és használt külön szót arra az állapotra, amely a →nő életének az anyasággal azonos fontosságú szakasza (elgondolkodtató, hogy az állatvilágban megmaradtak a ~ságnak megfelelő jérce, jerke, üsző szavak). - A ~ hivatása és feladata fölkészülni (testileg-lelkileg-erkölcsileg, szellemi és gyakorlati dolgokban) az →anya hivatására, →házasságra v. a szerzetesi élet lelkianyaságára. Ebben a régi (szekularizáció, sőt civilizáció előtti) társad-ak inkább segítették a ~okat, mint a mi korunk. - A ~ legfőbb értékének minden kultúrkörben, a „primitív” kultúrákban éppúgy, mint ker-ek között, a →szüzességét tartották, s nemcsak erkölcsi okokból. - b) A Szentírásban a szó kizárólag →szűz jelentéssel fordul elő, az Én-ben: →menyasszony. - c) Az 1930-as években még élő népszokás szerint a ~ megkülönböztetett helyet kapott a családban, a faluközösségben is (→leányavatás). A házban önálló munkakört töltött be, a testi fenyíték csak egészen különleges okból érhette. A →leányillem szerint sok apró szabályra kellett figyelnie, melyek későbbi hivatására készítették fel. Fontos volt a →szépség tudatos őrzése és ápolása. Veleszületett érzéke s anyja biztató szava miatt már a gyermek~ sok szokást eltanult, amivel haját növeszteni, arcbőrét tisztán és pirosan tartani akarta. Nagyon féltek a szeplőtől, melynek gyógyszere csupa elsőből kerül ki: szeplőtől óvó és szépségnövelő az első márciusi hólével, az első májusi harmattal való mosakodás, annak a tp-nak a szenteltvize, amely tp-ban először fordul meg a ~. Ismert Vénuszasszony fürdője (labrum Veneris), a petrezselyemfőzet, a kutyatejjel való kenekedés, a rózsaszirommal való füstölés, s vidékenkint a különböző csodaforrások, s az ún. arany víz, melyet újév hajnalán az elsőnek kiérő leány merít a forrásból. Végül szép piros arcszínt ad a kenyérhéj és a piros alma gyakori evése. - Öltözködésben a ~ szoknyája rövidebb, mint az asszonyoké (utóbbiaké a 30. év fölé közeledve fokozatosan hosszabbodott a bokáig). A ~ok →pártát viseltek (az asszonyok →főkötőt), ez a szokás újulóban van. A vállkendőt a ~ok szabadon v. hátra, az asszonyok elöl bogozva viselték. - Bérmáláskor a ~t (mint elsőáldozáskor is) menyasszonynak öltöztetik: koszorút kap a fejére tarka virágból, haját szétbontva leeresztik és kigöndörítik, jobb kezébe szalagcsokorral és virággal díszített gyertyát, a balba muskátlis és csipkés fehér zsebkendőt adnak, imakv-ébe szagos boldogasszonyfüvet és istenfaágacskát szorítanak; ünnepi öltözete atlaszszoknya és fehér csipkeöltöny. - 2. az egyház szervezetében →plébániához tartozó kisebb közösség, ~egyház: →filia. **

MN IV:149.