Magyar Katolikus Lexikon > M > menyasszony


menyasszony, mátka: férjhez menendő, jegyben járó leány az →eljegyzés után, a →menyegző előtt. - 1. Szómagyarázat. Czuczor szerint a szó a men/megy (menni, mene) gyökből ered, s arra utal, hogy a ~ elmegy a családi tűzhelytől, elhagyja megszokott környezetét, leánytársait. - A régi lakodalmas szert-oknak része volt a lakodalmas nép lassú, hosszas vonulása (menete) a lányos háztól a tp-ba, onnan haza, majd a vőlegény házába; egyes helyeken más kitérőkkel is (falu határa, komák házának megkerülése stb.). A viszonylag hosszú útvonal lassú, énekszóval, rigmusokkal való bejárása arra emlékeztetett, hogy a fiatal pár életének egyik legfontosabb fordulójához, küszöbéhez ért. - Egyesek (Tagányi) a szót a →menyétből származtatják és az ősi →nővásárlás szokásával hozzák kapcsolatba. A lakodalmas és a ~nyal kapcsolatos szavainknak a különféle állati prémekből származtatása azonban nem bizonyított. A menyét szó ugyanis egyrészt szintén a men származéka (→meny). Másrészt az ősi lakodalmas szokásokba a menyét nem annyira vásárlóértéke miatt került (erre sokkal értékesebb prémek alkalmasabbak voltak), hanem mint a →hermelin rokona: a hermelin pedig a tisztaság szimbóluma, a ~ érintetlenségének ősi jele. Ennyiben a menyét-, ill. hermelin-díszítés a hófehér ~i ruha előzménye. A „hölgy” szavunk ugyanezzel magyarázható, amennyiben valóban a hermelinből származik. - 2. A Szentírásban. A szó héb. megfelelője fiatalasszony értelmet is hordoz (vö. Ter 11,31; Oz 4,13), mert jogi és együttélési szempontból az →eljegyzés az esküvő elővételezésének számított. Ennek megfelelően a „jegyesi szerelem” (Jer 2,2) is többet jelent, mint a 'jegyesség idejét'; jelenti az új házasok mézesheteit is. - Az ÓSz-ben a →nő és a leány a →város megszemélyesítője, a ~ az új Sion jelképe (Iz 62,4), Jahve örömének oka (62,5). Ékessége az üdvösség ruhájába és az igaz élet köntösébe öltöztetettek képe (49,18; 61,10;. Jer 2,32). A →vőlegény és a ~ szava az Istenben megtalált öröm kifejezője (Jer 7,34; 16,9; 25,10; 33,11;. Bár 2,23; Én). A próf-knál Ozeás óta ismételten visszatérő gondolat, hogy a Jahve és Izr. közötti szövetség házasság (Oz 2,18; Ez 16,8; Jer 2,2: jegyesség); különösen a korai zsidóságban lett ennek kifejezője az Én (vö. 4,8-16: a ~ dala a vőlegényről). A vőlegény többször mondja a ~t „húgom”-nak, ami Krisztus és az Egyh. kapcsolatának elővételezése. - A tipológiában az Én ~a a →Boldogságos Szűz Mária előképe. - Az ÚSz-ben a Messiás a vőlegény (Mk 2,19; Jn 3,29), az Egyh. a ~ (vö. 2Kor 11,2). A Jel 19,7; 21,9: a ~ a Bárány hitvese. A vőlegényének fölékesített ~ az új Jeruzsálem (21,2). Az Egyh. és Szentlélek egységének kifejezője, hogy a Lélek és a ~ együtt mondja: „Jöjj el!” (22,17). -

3. A ~ öltözete. A dúsan díszített ~ ékessége minden korban és kultúrkörben kifejezte az életforduló fontosságát: a ~ az anyaság, az élet elfogadásának és továbbadásának küszöbén áll. Egész megjelenése ennek az életnek isteni eredetet tükröző gazdagságát fejezte ki. Ruhája színei szimbolikusak: fehér (v. ezüst) a tisztaság, piros a szerelem, kék a hűség, az arany, a drágakövek és ékszerek az Istentől való megajándékozottság jelei; a barna (föld) az élet nehézségeinek közös vállalására utal. Az egyszínű, hófehér ruha később lett ált., sok helyen a →népviselet kiszorulása után. A virágok (hajba fonva, ruhára tűzve, csokorba fogva stb.) a termékenységre, a →koszorú az örökkévalóságra utal. A ~ elfátyolozása ősi szokás (vö. Ter 24,65; 29,25: a ~t lefátyolozva vitte haza a vőlegény), mely az anyaföldnek szentelésre, ezzel közvetve az anyaságra utal (→eleusziszi misztériumok). A →fátyol a kereszténységben az Istennek lefoglaltság jele is: annak kifejezője, hogy az embert a maga teljes mélységében egyedül Isten ismeri. Ezt az ismeretet Isten megadja a házastársaknak a kizárólagos hűség és kitartás jutalma, egyben az istenismeret részeként. - 4. Ikgr. →menyegzős lakoma **

Eilers 1932:38. - MN IV:157. - Rech I. - BL:1233.