koszorú (gör. sztephanosz, lat. corona): növény(ek)ből, virágból, gyümölcsös, leveles ágakból font, →kör alakú dísz. - 1. Egyszerű díszítő elemként minden kultúrában ismert. Az ember vsz. a kezdetektől, amióta csak a díszítés és a →játék igénye él benne, készít ~t. Az indás, virágos növények, örökzöldek kínálták a fonás, csomózás, ~készítés örömét; a természetközelben nevelkedő gyermek fontos foglalatossága ma is a virágok ~vá fonása (gyermekláncfű). -

2. Kultikus/hivatali jelkép. a) A vallástört. és a régészet tanúsága szerint Mezopotámiából terjedt el a Kr. előtti évezred közel-keleti kultúráinak közvetítésével. Uralkodók számára a növénymintákból álló ~t nemesfémből készítették. Sub-ad sumér kirnő épen ránk maradt arany~ja mutatja, hogy a kir. udvar asszonyai falevelekből készített ~t viseltek. - b) Athénban és Rómában a ~ eleinte csak az istenek dísze és jelvénye volt. Afrodité rózsa-, mirtusz- és ibolya-, Bacchus szőlő- és borostyán~t viselt, az alvilágból tavasszal visszatérő Perszefoné ~ja sokféle virág és növény gazdag együttese volt az újjászülető élet jeleként. Idővel az áldozatbemutatók, később a sportversenyek győztesei (→olimpiai játékok), népgyűlések vezetői, felvonulók stb. is viseltek ~t. Az ókori gondolkodás a győztesben azt koszorúzta meg, akinek tiszt-ére a versenyeket rendezték (Olümpiában Zeuszt, Nemeában Héraklészt, Iszthmoszban Poszeidónt). A ~ előbb fiatal, lágy tűjű fenyővesszőkből, majd a sokkal könnyebben alakítható babérágból készült. De készült zellerből, petrezselyemből (iszthmoszi győzelmi ~), mirtuszból (Théba), az ezüstnyár ágaiból (Rhodosz) is: ezek értékét élő voltuk adta. (A korai gör. szövegek nem tettek különbséget a corona és sztephanosz szavak között, mindkettő élő virágból készült ~t jelent. Ezért e szövegekben mindkét szó helyes ford-a ~.) Idővel ~t kaptak mindazok, akik a →közjó szempontjából nagy jelentőségű tetteikkel ezt kiérdemelték. Így vált a ~ igen korán a →jutalom jelképévé. Mind gyakoribb alkalmazása és állandó viselése oda vezetett, hogy a ~ fokozatosan elvesztette méltóságát, hitelét és tekintélyét. Ezért a bizánci korban az uralkodók ~ helyett kizárólag a nemesfémből és drágakőből készült →koronát kezdték viselni. - A középkorban (1215 u.) egyetemi →disputák nyerteseit jutalmazták borostyán~val (baccalaureus), mely később a legalacsonyabb tud. minősítéssé alakult (→bakkalaureátus). -

3. Fajtái. a) Az ókorban. A versenyek (agón) győzelmi ~jához szükséges ágakat a külön erre a célra szentelt olajfáról metszették, s a többi győzelmi jelvénnyel együtt átrakták egy háromlábú, aranydíszítésű elefántcsont asztalra (tripus). A győztes ehhez az asztalhoz járult a nép ünneplése közepette a díj átvételére, miközben a herold kikiáltotta nevét, apja nevét és a várost, ahonnan származott. A tömeg csokrokat, ~kat dobált a győztes felé (phüllobolia). Ezt követte a hálaadó szert. az isten tiszt-ére, az ünnepi lakoma, melyen Hellasz győzelmi énekeit énekelték. A győztes hazatérése után szülőföldjén is győzelmi ünnepeket tartottak (epinikia), ennek keretében ajánlotta föl a győztes ~ját az istenségnek. Ált. meggyőződés szerint a győztest a dicsőség (doxa) halhatatlanná tette. A ~hoz tehát nagyon korán kapcsolódott a győzelem, a hírnév, a dicsőség és a halhatatlanság. -  Spártában csata előtt is viseltek ~t a katonák, mely vsz. áldozatkészségüket fejezte ki, v. az ártó szellemek elriasztását célozta. - A római katona győzelmi ~ja a bátorság, a harciasság, a hősiesség jelképe volt. Meggyőződés volt, hogy a győztesek ~ja a diadalmenetben megtisztította viselőjét a leölt katonák vérétől. E római ~k fajtái: a corona civica tölgylevelekből készült, egyik polgár adományozta annak, aki háborúban megmentette őt; a corona castrensist annak a katonának adományozták, aki elsőként hatolt be az ellenséges táborba; a corona navalist az ellenségez hajóra elsőként átugró katona, a corona muralist az ostromlott, ellenséges városba behatoló katona, a corona obsidionalist az ostromlott várost fölmentő hadvezér kapta. A corona triumphalis a győztes hadvezér, a triumphator ékessége volt, ez volt a tulajdonképpeni győzelmi (babér)~, melyet a szenátus adott. A Rómába győztesként bevonuló hadvezérnek járt a mirtuszból készített corona ovantis. Akik nem vettek részt a háborúban, de valami módon hozzájárultak a győzelemhez, a corona oleaginát kapták; az aurea triumphalist, a nagy arany~t rabszolga tartotta a triumphator feje fölött a győzelmi menetben, ennek változata a corona etrusca, az arany tölgylevelekből font, drágakövekkel díszített ~; a háborúban tanúsított bátorság jutalmazására adományozták a corona gemmatae-aureae-t. - A császárkorban a ~ igen fontos eleme lett a felvonulásoknak. Jóllehet a versenyek idővel elfajultak, cirkusz lett belőlük, a ~ becsülete megmaradt, s a győztest megillette. A győztesek síremlékein a ~k számával jelezték a győzelmek számát. - Az irod. vetélkedőkön nyert ~k értéke még nagyobb volt. A költők ~járól tárgyal Plutarkhosz is, Ágostonnak is volt része ilyenben, ami mutatja, hogy e versenyek még a 4. sz: is megvoltak. - Mivel a versenyeket az istenek tiszt-ére rendezték, vallásos jellegük is volt. Maguk a növények is, melyekből a ~kat készítették, kapcsolatban voltak a halottkultusszal is, ami szintén a versenyek és játékok vallási jellegét mutatja. A versenyek ideje alatt fegyverszünet volt, melynek kihirdetői a szakrális személyzethez tartoztak, s funkciójuk ellátása közben ~t viseltek, mint a játékok vezetői is. - b) A zsidók ~t viseltek, amikor a →sátoros ünnep 8. napján fölvonultak az oltár körül. Bár a Talmud nem beszél a ~ról, a Jubileumok könyve és Tacitus (egymástól független tört. források) igen. Lehetséges, hogy a ~ pogány szellemi hatás eredménye. Egy, a Krisztus előtti korból, Berenikéből származó fölirat szerint a zsidók a sátoros ünnep alkalmával ~t ajánlottak föl egy hivatalnoknak, ami már hellénista szokást tükröz. Használtak mirtuszból, olajágból és rózsából font ~t is. -

4. A Szentírásban a szövetség ládáját „arany~” vette körül (Kiv 25,11; vsz. pártázat, ~ra emlékeztető szegélydísz lehetett). 1Mak 4,57: „a templom homlokzatát az arany ~kkal... díszítették” (vsz. girlandszerű dísz). - Az ember fején a ~ Istentől kapott jutalom, a kiválasztottság, öröm jele (Zsolt 132,18). Isten irgalmassága ~ként óvja az embert (103,5). A gör-ök és a rómaiak mintájára ünnepi alkalmakkor viselt ~ Izr-ben csak elvétve fordul elő, s csaknem mindig rosszallás, elítélés kíséretében (pl. Bölcs 2,8). 2Mak 6,7: a dionüszoszi ünnepeken ~s fejjel kellett a bacchanáliákon részt venni; ez a hellén szokások elterjedésére utal. Az áldozati állatot felkoszorúzva vezette a Zeusz-tp. (szintén ~t viselő?) papja (ApCsel 14,13). - Eszkat. értelemben a boldogság, az örök élet és a megharcolt élet jutalma (1Kor 9,25). A ffi, aki kiállja a próbát, megkapja az élet ~ját (Jak 1,12); amikor megjelenik a pásztorok pásztora, elnyeri a dicsőség ~ját (1Pt 5,4) A ker. írásokban a ~ hervadhatatlan, győzelmi, a dicsőség ~ja, az élet ~ja, a coronatio nem jelent mást, mint a tanúságtétel (adott esetben a vtság) beteljesedését. Aki hűséges mindhalálig, elnyeri az élet ~ját (Jel 2,10: az igazak kezében pálma is van). Mint a papok a sátoros ünnepen, fehér ruhában vonulnak az igazak, a választottak és a győztesek a mennyei oltár körül. A Jel 22 és Ez 47 között szoros kapcsolat van. A Jel-ben a győztes az élet ~ját kapja jutalmul, ami mutatja, hogy a kerség a zsidóságtól vette át ezt a szimbólumot, ilyen értelemben is használta. A ~ és a fehér ruha a választottak dicsőségét fejezte ki. - A Levelekben és a Jel-ben gyakran (14x) találkozunk a ~val képes értelemben: győzelmi ~, dicsőség ~ja, hervadhatatlan ~ stb. -

5. Az egyházatyáknál Nüsszai Szt Gergely szerint pl. a földi célok elérése érdekében segítségül hívni Istent olyan dolog, mint a ~ elnyerésére törekvés a tornaversenyeken, v. a színpadon kivívni a nézők helyeslését és elismerését. A vt-k hősiessége a →keresztényüldözések után is példa maradt: úgy állították őket a prédikációk a hívők elé, mint akik azt a ~t kapták jutalmul Krisztustól, melyért minden ker. küzd. A himnuszok nyelvében a jutalom ~ja és jutalmazó azonos, a dicsőség ~ja maga Krisztus, akivel a lélek a mennyben örökre egyesül. - Szt Jeromos szerint Szt Paula liliomokból font ~t nyert (a liliom a szüzesség jelképe; Jeromos arra utalt, hogy Paula assz. lelki anyasága értékesebb kincs volt, mint a tényleges anyasága). Prudentius szerint Szt Lőrinc ~ civicát, Szt Vince ~ laureát kapott. -

6. Ikgr. Mint a győzelem, halhatatlanság virágokból, ágakból font jelképe gyakori az ókori pogány és ker. szobrokon, képeken, az évszakok körforgásában az életet jelképezi. Az ősker. műv. viszonylag későn, az 5. sz: vette át a motívumot. Mozaikokon tűnnek föl a ~ba foglalt Krisztus-jelképek, monogramok, kereszt és galamb. A trónoló Krisztushoz lefátyolozott kéz viszi a ~ mint áldozati ajándékot (Ravenna, S. Apollinare Nuovo, mozaik, 6. sz.), a vértanú-ábrázolásokon is lefátyolozott kéz tartja. - A sátoros ünnep eszkat. motívumaiból sok elemet kölcsönzött a ker. szimbolika. A róm. S. Prassede-tp. mozaikján a fehér ruhába öltözött sztek fején ~, kezükben pálmaág van. A gyümölcsös ágak az igazak kezében az érdemek jelképei, nem azonosíthatók a pálmaággal, amit hellén szokások szerint a győztesek kaptak. Az ábrázolásokon a ~ sztek és vt-k Krisztus királytól nyert uralkodói jelvénye (győztek a világ és a test elleni harcban). A szűz és vt. kettős ~t nyer (Szt Ágnes). - A kora kk-ig elterjedt motívum volt a ~t tartó →Isten keze a Megfeszített fölött. Az ábrázolás más módjai: 1. Isten keze a felhőből kinyúlva adja a ~t; 2. a vt-kat Krisztus koszorúzza meg; 3. a vt-k kezükben hordják a ~t; 4. a ~t galamb, azaz a Szentlélek hozza nekik (vö. Noé, bárkájában a galambbal a katakombák freskóin), v. egy másik szent hozza. - A Szűzanya képein a 12 csillagból álló ~ a Mindenség Királynőjének méltóságára utal (→Napbaöltözött asszony). A fehér rózsákból font ~ az alázat, a drágakővel díszített ~ az égi dicsőség jele. - A virág~ Szt Ágnes, Szt Cecília, Szt Eufrozina és Limai Szt Róza attrib-a. -

7. Átvitt értelemben ~ az imádságfüzér, elsősorban a →rózsafüzér. A Gömöry-kódexben az örvendetes olvasónak még fehér rózsa~, a fájdalmasnak veres rózsa~, a dicsőségesnek aranyszínű rózsa~a neve. - Az Úrangyala-~t (12 Úrangyala imádság) Mária Királynő tiszt-ére végzik, főként →Kisboldogasszony hajnalán, a napfölkeltét várva. - Szimbolikus értelemben a ~ Krisztusnak is jele: kör-alakja az istenség, a virágok/növények törékenysége a fölvett emberi természet, készítésének módja (fonás-kötözés) a megtestesülés (emberi természetbe szőtt istenség) és a kereszthalál, s mindez együtt az élet halál fölötti győzelmének a jele. - Az elsőáldozó ~ a kislányok fején a Krisztussal, az Egyh. jegyesével való találkozás jele. Régebben bérmáláskor is volt ~ja a lányoknak. - A →menyasszony ~ja a tisztaság és a tökéletes önátadás jelképe, vsz. az óker. vt-szüzek ~jának utóda. Virágainak törékenysége a →szüzesség óvásának szükségességére is utalt. -

8. A néphagyományban a ~nak gazdag, Krisztusra is utaló jelentéstartalma van. a) Az arató~ templomi szentelmény is volt, melyet a Tridentinum száműzött a népi szakralizmus világába: a sokféle, ünnepélyes szert-sal körülvett, néhol a tp-ban őrzött arató~ a →zsengeáldozatot helyettesíti, emlékeztet Isten gondoskodó szeretetére, a gabonaszálak átkötései jelképezik Jézus szenvedésekben és kereszten megtört testét. A munka végét az arató~ elkészítése és felajánlása jelentette még a 20. sz. elején is. Borbánd erdélyi faluban a ~t aratás végén ünnepélyes menetben vitték haza, az őszi vetéskor a föld közepére tűzték, v. a kimorzsolt magot a vetőmag közé vegyítették s az üres ~t tűzték a föld végébe. Hercegszántó sokác és magyar népe az aratás végén imádság után a kévéből kihúzott legszebb kalászokból ~t kötött (ún. végző~), melyet otthon a konyhaajtó fölé függesztettek. Göcsejben az aratás befejeztével az aratók egy, a többinél jóval kisebb kévét kötöttek, és ezt kalászokból v. mezei virágokból font ~val átkötve fölékesítették és az egyik arató nyakába akasztották (ez volt a Jézus kévéje), majd a ~t a vacsoraasztalra tették. - A hajdani bencés apátságáról és kk. euch. szentvér-kultuszáról híres Báta faluban, melynek magyar népe átvészelte a török hódoltságot, az arató~nak szentgyörgy, szentgyörgyvitéz, röviden vitéz volt a neve. Az aratásra induló újkígyósi lány búzakalászból rögtönzött ~t viselt a fején. Euch. ihletésű Vásárosmiskén is a szokás, hogy annak, aki aratás közben meghal, külön búza~t kötnek a koporsajára. - Az arató~ a 21. sz. népies divathullámai közepette megújulóban van, de eredeti tartalma, vallási vonatkozásai alig ismertek, csupán a népies díszítmények egyike. - b) A ~ más nyomai a hagyományban. Gyöngyössolymos rózsafüzértársulati asszonyai az ünnepi litánia és a dicsőséges olvasó elvégzése után a tp-ban a Mária-szobor fejére apró virágokból font ~t tesznek: ez a Mária koronázása. Burgenland ném. falvaiban a minél több kerti, mezei, erdei virágból kötött és megszentelt ~t otthon a sublót v. almáriom tetejére teszik, majd Vízkereszt napján a szirmok egy részét tányérra v. agyagfödőre rakott parázsra vetik (jó illatú áldozat), s a gazdasszony az új esztendőben áldásért könyörgő háznéppel együtt végigjárja a hajlékot, és minden helyiséget megfüstöl vele. - Csík vm-ben a Szt Mihály-napi (IX. 29.) számadáskor (elszámoltatás a nyájról) a jó számadót a főhelyre ültetik, fejére ~t tesznek. Hasonló jelentéstartalmú a →szőlőből (indák, ágak, levelek, gyümölcs) készített ~, melyet szüretkor egyes vidékeken fehér ruhás leányok (olykor a vincellér) visznek a gazda házához. Ismert a ~ a →májusfa tetején, az →építőáldozat kiváltására az épülő ház legmagasabb pontján, a halászati idény megkezdésekor a vízbe hajítva. A lakodalom ~formára font kalácsa a →mátkatál. - Jeles napokon az aznap föllelhető virágokból készített ~t az ünnepelt szentről nevezték el, s oltalmat kérve viselték a lányok (szentistván~, mária~ stb.). Nagy kincsnek számított az apró gyöngyvirágból (györgyvirág) és levelekből font szentgyörgy~. A →rózsaleányok (rózsakirálynő) ~ja rózsából és kalászokból készült. A →koszorúslányok a lakodalmi szokások fontos alakjai. A haj ~ba fonása a női tisztaság, tartózkodás, fegyelem jele. - Az Alföldön használt ~fa (→jászol) elnevezés a Kis Jézus előtt meghajló, őt ~ként oltalmazó természetre utal. -

9. Az ádventi ~ a 19. sz: protestáns ter-en született, s a 20. sz. végére ált. elterjedt (→ádvent). A kat. hagyományban a ~ra erősített 4 gyertya közül 3 lila (bűnbánatra utal), 1 piros (örömre utal). A keresk-ben az eredeti szimbolikától teljesen független, tarka, olykor vásári hatású változatok is kialakultak. Gyakran összetévesztik a zsidók →templomszentelési ünnepére utaló fény-jelképével (hanukka), és ~ helyett →menóra-szerű formában árusítják, aminek se formájában (~ra utaló zöld növény nincs benne), se jelentésében nincs köze az ádventhez. -

10. A temetői ~ a →halhatatlanságba vetett hit és remény jelképe: a végesből (növényekből) készített végtelen (kör alakú) ~ a folyamatos megújulást, visszatérést (vö. Perszefoné ~ja), az örökkévalóságot, s ezzel a hitet, a reményt jelképezi. - Formája, kötésmódja szerint lehet szabályosan körbekötött, körsugaras súlypontos, állított drótvázas, kötözött. Készítésénél szinte mindenféle virág fölhasználható. Méreteiben szélsőséges, előfordul a →kolumbáriumokra helyezett pici ~któl a dísztemetéseknél látható óriás ~ig. **-P.R.

ML 1935. I:583; 1966. II:689. - Baus, K.: Der Kranz in Antike und Christentum. Bonn, 1940. - Seléndy Szabolcs: Temetőkert. Bp., 1972:144. - Lipffert 1976:129. - Kirschbaum II:558, 659. - Sachs 1980:216. - KML 1986:181. - Vanyó 1988:113. - Bálint II:9, 28, 105, 307. - BL:1036. - Kereszty 1998:478.

Koszorú, Nagyszombat, 1870. febr. 1.-1871. febr. 15.: az érseki főgimnázium Pázmány Önképző Körének irodalmi közlönye. - Megj. havonta, össz. 11 sz. Szerk. biz.: Sziklay Géza, Szávay Miklós, Orel Géza, Tóth Artur, Szalánszky Pál, 1871: Balkay István, Péter János, Schlesinger Mór, Totth Artur, Zsigárdy Aladár. Kiadó: az Önképzőkör. Ny: Winter Zsigmond. 88

Szalády 1884:117. (csak 1870) - OSZK Hírlaptári katalógus