Magyar Katolikus Lexikon > K > képtípus


képtípus: meghatározott tartalmat lényegi, ill. szimbolikus jegyekkel kifejező ábrázolás. - A ~ egy konkrét téma sokféle ábrázolását képes összefogni, ill. utalni azokra. A ker. ~ a 3. sz: a róm. →katakombák művészetében született a hitigazságok terjesztésére, mintegy az →evangelizáció képi eszközeként. Szimbólumai részben az Ó- és ÚSz tanításából, részben a ker-ek hétköznapi és lit. életének eseményeiből születtek, de az ókori műv. hagyományaiból is merítettek. Az élet hétköznapi elemeire mennek vissza a →hal és a →halászattal kapcsolatos ~ok. A hal egyszerre volt alapvető népélelmezési cikk és az egyik legfontosabb ker. jelkép (híveké [vö. Mt 13,47-49] és a Megváltóé: →Ichtys). Egy Vatikánban talált sírkövön IKHTHÜSZ ZÓNTÓN (gör.): az 'élőnek a Hala' (azaz Megváltója) alatt 2 hal közt a →horgony, a reménység ősi, karcolt rajza látható. A róm. Priscilla-katakomba egy föliratán a hal ábrázolása mellett ZÓMEN EN THEO, 'éljünk Istenben' szöveg áll. A hal a kenyérrel az →Eucharisztiára utal (Mt 14,13-21; Mk 6,32-44; Lk 9,10-17; Jn 6,1-15): egy palesztinai mozaikon a kenyérkosár 2 hal közt látható. Ismerünk hal alakú mécseseket oldalukon kereszttel, a szekszárdi szarkofágban talált 4. sz. ker.(?) róm. üvegedény alján különböző tengeri halak láthatók. - A ker. ~ másik fontos eleme a →húsvéti bárány, melynek föláldozása a keresztáldozat előképe. A halászat mellett Izr. népének jelentős foglalkozása volt a juhtenyésztés. Az óker. műv. leggyakoribb ~ai közé tartozik a pásztor, vállán a báránnyal (vö. Jn 10,1-16). Az elveszett bárányát vállán hordozó Jó Pásztor az első időktől kezdve gyakori a ker. műv-ben. Sajátos ~ a róm. Praetextatus-katak. ítélő Jó Pásztora: Krisztus a jobbjával a feléje forduló 7 juhocskára mutat, a baljában levő bottal elválasztja tőlük a balján álló fekete vadszamarakat. A jókat és a gonoszokat egymással szembeállító, jelképes állatok segítségével bemutató kompozíciók között a legérdekesebbek egyike uo., Celerina arcosloiumában látható: itt a fölirat megmagyarázza a szokatlan jelenet értelmét: 2 hosszúfülű csíkos ragadozó (afrikai farkas?) között áll egy hófehér bárányka (fölirata: SUSANNA, a ragadozóké: SENIORES), tehát az ártatlan Zsuzsanna és gonosz öreg vádlóinak tört-ét (Dán 13) jelképezi ez a falkép. A róm. ker. bárányábrázolások sorában a Commodilla-katak. Leó-→cubiculumában látható freskón Krisztus bárány alakjában, a jobb mellső patájával tartott csodatevő vesszővel szaporítja meg az előtte álló 7 kosárban elhelyezett kenyereket. Egy másik freskón az Isten báránya (Agnus Dei) 2 másik bárány közt áll. - A jelképes ábrázolások fontos csoportja Krisztus, a Szentlélek v. a Szentháromság jelképeire vezethető vissza (→páva, →főnix, →galamb: kezdetben a hívők, majd a Szentlélek jele; →Krisztus-monogram). -

Az →erények és víciumok állat-jelképekben tűntek föl: pl. a →kakas az éberség, a fény, a hit, a nehézkes, lomha →teknős az eretnekség jelképe. A →kígyó is megjelent már az óker. műv-ben, ha nem is oly gyakori, mint később. Egy mantovai ker. róm. kőkoporsó tetején az az ósz-i jelenet látható, amelyben Dániel próf. megöli a bálványimádó babiloniak kígyóját (Dán 14,23). A Zsolt 91 illusztrációja („áspiskígyón és →baziliszkuszon jársz, eltiprod az →oroszlánt és a →sárkányt”) a 4. sz. műv-ben egy róm. mécsesen, később domborművön és mozaikon is előfordul. - A Praetextatus-katak. egyik falképén virágokkal, levelekkel ékes indák közt pici madarak röpködnek, az alattuk levő mezőben a négy évszak (→évszakok) munkáinak ábrázolásai. A képek a túlvilági örömökre utalnak. Az óker. vt-történeteknek állandó részei olyan látomások, amelyekben a halálra kész ker. a túlvilágot mint mennyei virágoskertet (viridarium) mutatja be: Perpetua és Felicitas afrikai vt-k tört-ében (Passio Perpetuae et Felicitatis) e kertben rózsák nyílnak sokféle virággal, a fák olyan magasak, mint a ciprus, s szüntelenül hullatják leveleiket. Marianus látomásaiban is hasonló mennyei mező szerepel. A virágok, madarak, ámorkák (puttók, eroszok) társaságában magányos, legtöbbször imádkozó tartásban ábrázolt (orante) alakok is láthatók. - Az óker. szobrászatban és iparműv-ben oly gyakori Ádám-Éva a köztük a fán tekeredő kígyóval ~ értelmét legszebben a 2. sz. apologéta vt. világította meg: „Szűz és romolhatatlan volt Éva... és a kígyótól származó igétől fogant, majd engedetlenséget és halált szült”. Az ósz-i példák leggazdagabb tárházát a Via Latina alatti sírkamra-rendszer falképei, kb. 30 ósz-i tárgyú jelenet mutatja: kiűzetés a Paradicsomból, bűnbánó Ádám és Éva, Káin és Ábel áldozata, Noé és felesége a bárkában, Noé részegsége, Ábrahám a 3 angyallal (Szentháromság-előkép), Szodomából menekülő Lót, Ábrahám áldozata, Izsák megáldja Jákobot, Jákob Bételben, József álma, József testvérei Egyiptomban, Jákob bevonul Egyiptomba, halálos ágyán megáldja Efraimot és Manasszét; Mózes megtalálása a Nílus partján, a zsidók átvonulása a Vörös-tengeren, Bálaám találkozása az angyallal, Phineesz pap (mint róm. hadvezér) átdöfi lándzsájával Zambrit és Cozbit, 2 Mózes-ábrázolás, Sámson az oroszlánnal; a képsor legdrámaibb jelenetében Sámson szamár-állkapoccsal veri agyon a filiszteusokat (hasonló ábrázolások csak bizánci miniatúrákon láthatók). - Ritkább ósz-i ábrázolások még uo.: Absalom hajánál fogva fönnakad egy fán (2Sám 18,9), Illés próf. mennybemenetele (2Kir 2,11). A béketűrő Jób tört-én kívül különösen gyakori a róm. katakombafest-ben, sőt a szarkofágokon, iparműv. emlékeken (így a pannoniai ládavereteken is) az oroszlánok közt álló Dániel próf. A jelenet gyakorisága összefügg az őskerség vt-inak világával, akik közül számosan ítéltettek az amfiteátrumokban oroszlánok zsákmányává, ám a vt-akták szerint többször megismétlődött a Dániel kv-ében leírt csoda (6,20-22), hogy az Úr „bezárá az oroszlánok száját”, s nem bántották a halálraítélt ker-eket. A katakombákban Dániel mindig mint Krisztus atlétája (athleta Christi) jelenik meg, ruhátlanul, imádkozó tartásban, ált. 2 oroszlán közt, melyeket a festők jóval kisebbnek ábrázolnak a próf-nál, ezzel is jelezvén Dániel erkölcsi nagyságát és győzedelmét. Rokon ábrázolás ezzel a →három ifjú a tüzes kemencében, akiket majdnem mindig keleties ruhában, fejükön ún. frígiai sapkával szokták ábrázolni (Priscilla-katak.), bár a Via Latina-beli ábrázoláson födetlen fővel szerepelnek, vörös ruhában. Teol-ilag és a műv. ábrázolás szempontjából egyaránt különleges jelentősége van Róma ker. ókori műv-ében Jónás próf. ábrázolásainak. Eszmeileg ez azért oly fontos téma, mert 2 evang. szerint maga a Megváltó is Jónáshoz hasonlítja magát: „Mert ahogyan Jónás 3 nap és 3 éjjel volt a kétosz (cetus) gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld méhében 3 nap és 3 éjjel” (Mt 12,40; vö. Lk 11,30: „Mert ahogy Jónás jellé vált a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jele ennek a nemzedéknek”). A műv. ábrázolások leggyakrabban ennek a Jónás-történetnek egész lényegét bemutatják: a próf-t meztelenül bedobják a tengerbe, elnyeli a szörny (melyet az antik hippocampushoz hasonlóan hosszúnyakú, kétlábú, hosszúfarkú vízi állatként mutatnak be), a 3. napon az állat kiokádja a próf-t, aki azután egy lugasban pihen meg, v. töpreng a történteken. -

Nemcsak a Via Latina alatti katakombák, de ált. az egész római kori ker. műv., tehát a 3-5. sz. úsz-i ábrázolások tematikája szűkebb, mint az ósz-ieké. Az Ó- és ÚSz tematikáját közvetlenül az az ábrázolás kapcsolja össze, amelyen Izajás próf. a csillagra mutatva megjövendöli: „Íme a szűz méhében fogan, fiút szül, akit Emmanuélnak neveznek” (ami azt jelenti: „velünk az Isten”, Iz 7,14; vö. Mt 2,22-23). Ez a téma a Priscilla-katak-ban látható. A Megváltó csodáinak ábrázolásai közt a leggyakrabban Lázár föltámasztása látható, legtöbb alakkal a Via Latina katak-jában. Jellegzetes, hogy Lázárt kis antik sztélyhez hasonló épületben ábrázolják, álló múmiaként, melyet Krisztus csodatevő vesszejével érint meg (a csodatevő vessző, a virga thaumaturga Mózes csodáinál [vízfakasztás, átkelés a Vörös-tengeren] is látható a próf. kezében). - Krisztus kínszenvedésének tört-ét a korai, 3. sz. katakombafest. egyáltalán nem ábrázolta, ekkor nem a szenvedés, hanem a halálon aratott győzelem volt a sírműv. közp. gondolata. A 4. sz. katakombák képein is csak egy-egy jelenet utal a passio hosszú és tragikus tört-ére: a Comodilla-katak. Leó-cubiculumában megjelenik Péter tagadásának ábrázolása, középütt az oszlopon álló kakassal; e téma az óker. domborműveken is előfordul. A ker. róm. műv-ben a szenvedéstört. jeleneteivel először a 4. sz. közepén készült Iunius Bassus-szarkofágon találkozunk. Ezen az ósz-i témák mellett a Bevonulás Jeruzsálembe, Krisztus Pilátus előtt, Pilátus kézmosása is látható, de a szenvedés jelenetei helyett a szarkofág közepén az égboltot (Coelus) jelképező alak fölött trónol a fiatal, szakálltalan Krisztus, az apostolfejedelmek között. A 4. sz. végén készült ún. passiószarkofágok jelenetei is a kereszt diadalát hangsúlyozzák, hasonlóképpen egy pécsi freskó is. - A 4. sz. katakombákban a halálon aratott győzelem ábrázolásai mellett a tanító Krisztus alakja is gyakran megjelenik. A diadalmas mennyei uralkodó hangsúlyozása különösen a 4. sz. végétől, a kerség végleges győzelmének s az →arianizmus legyőzésének idejétől erősödött meg. A róm. Petrus és Marcellinus-katak. egyik cubiculumában a mennyezetfreskó különösen hangsúlyozza a trónon ülő, az apostolfejed-ek közt megjelenő diadalmas Krisztus király s egyben paidagogosz jellegét. Hasonló freskó a Domitilla-katak-ban is látható, ezen a fiatal, szakálltalan Krisztus magas trónon ül a kétoldalt álló ap-ok között, ez utóbbi kompozíció párhuzama a korai apszismozaikokon is előfordul, így a milánói S. Aquilino 4. sz. végén készült mozaikján, szarkofágplasztikában pedig az ugyancsak milánói S. Ambrogióban álló ún. városkapu-szarkofágon. - A ker. ikgr. fejlődése szempontjából különösen jelentős a róm. S. Pudenziana 400 k. készült, sajnos némely részletében megújított apszismozaikja. A közp. alak itt is a trónon ülő Krisztus, hosszú hajjal és szakállal, feje körül →dicsfény, mellette az ap-ok és egy-egy nőalak, mögöttük a mennyei Jeruzsálemet jelző épületek, legfelül a drágakövekkel díszített kereszt (crux gemmata), mellette az →evangélista szimbólumok. Hasonló ábrázolások a római kori ker. mozaikműv-ben másutt is előfordulnak, így pl. a ravennai 5. sz. ún. Galla Placidia-mauzóleumban. Különleges változata látható a S. Maria Capua Vetere egyik kpnájának mozaikján, ahol középütt a mennyei trónus szerepel, rajta a jelképes kv-tekercs, fölötte a drágaköves trón felső támláján ülő Szentlélek galambja; jobboldalt az ökör, balról a sas láthatók; itt tehát keveredik a Zsolt 9 szavainak („Az Úr pedig örökké trónol, ítéletre készítette a székét”) ábrázolása a Jel említett látomásával. -

A Megváltónak az óker. műv-ben megörökített jelképes értelmű ábrázolásai közt különleges az ún. Galla Placidia-mauzóleum egyik mozaikja. A ravennai mozaik ugyanis egyesíti a hellénisztikus hagyományokat követő bukolikus (pásztori) világot a róm. császári elképzeléssel és a kereszten a halált legyőző Megváltó hitével. Krisztus ui. bárányok közt jelenik meg, közülük az egyiket (nyilván a megtért bűnöst jelképezőt) meg is cirógatja, ám ruhája nem a pásztoroké, hanem az uralkodóké, hiszen aranyból szőtt, s kék-bíbor csík húzódik rajta, botja sem pásztorbot, hanem diadalmas aranykereszt, melyre úgy támaszkodik, mint a róm. cs-ok lándzsaszerű jelvényükre, a sceptrumra. Ugyanebben a sírkápolnának tervezett épületben a keresztnek egy másik győzelmi ábrázolása is látható: Szt Lőrinc vt. vállán a kereszttel lépdel a tüzes rostély felé. - Krisztus és az apostolfejed-ek kapcsolatát különleges módon fejezi ki Rómában a S. Costanza-tp-ban látható két, 4. sz. apszismozaik. Az egyik a Traditio clavium, vagyis a világgömbön ülő szakállas Krisztus 'átadja a kulcsokat', a lelkek fölötti hatalom jelképét Szt Péter ap-nak. A másik mozaikon a Traditio legis, vagyis 'a törvényes hatalom átadása' Szt Péternek mint az Egyh. fejének. Krisztus és az ap-ok kapcsolatának sajátos kifejezését látjuk a ravennai Battistero della Catedrale (Battistero degli Ortodossi) mozaikján: középütt Krisztus megkeresztelkedése a Jordán folyóban (melynek alakját egy antik folyamisten testesíti meg), a körülötte lévő körcikkelyben viszont az ap-oknak a kezükben mennyei koszorút tartó sora vonul föl. - A ker. róm. műv. kései emlékei közt az ábrázolásmód nemes formaadásával emelkednek ki Rómában a S. Maria Maggiore-baz-nak azok a mozaikjai, amelyek III. Sixtus p. idején (432-40) készültek. A főhajó oldalfalainak mozaikjai a róm. triumfális (diadalt kifejező) műv. elbeszélő jellegének és formavilágának szellemében az ÓSz-ből vett jeleneteket mutatnak be, ezek képtípusaik szempontjából részben rokonok a Via Latina katak-jának képeivel (pl. Ábrahám a 3 égi lénnyel, akik itt 2 változatban szerepelnek, a másodikban már [ellentétben a katakombáéval] glóriásak és szárnyakat viselnek), a 17 ósz-i jelenet főszereplői Ábrahám, Mózes, Jákob és Józsué; különösen megkapó Józsué diadalmas harcainak bemutatása, melyhez hasonló csak a vatikáni ún. Józsué-tekercsen látható (ez késő antik kompozíciók után már bizánci időkben készült). - A S. Maria Maggiore diadalívén ábrázolt képek már krisztológiai, ill. mariológiai vonatkozásúak. A Mária, ill. a gyermek Jézus életét ábrázoló mozaikok nem sokkal az efezusi zsin. után készültek, tehát már Szűz Mária Istenanya voltát hangsúlyozzák, a jelenetekben Mária ált. a késő róm. cs. udvar előkelőségeinek ruháját viseli. A róm. cs-kultusz és a ker. ikgr. sajátos összeolvadását mutatja az a jelenet is, amelyen a →Háromkirályok imádása látható: a gyöngyökkel díszes K-i kir-ok a cs. trónon ülő Gyermekhez járulnak, akire 4 angyal mint testőr vigyáz. A kisded mellett sötét bíborköpenyes matróna trónol, vitatható, hogy ez az alak az Istenszülő v. az Egyh. jelképes megtestesítője-e. A diadalív közepén (hasonlóan a S. Maria in Capua Vetere-beli S. Prisco egyik mozaikjához) a drágakövekkel, gyöngyökkel dúsan fölékesített mennyei trónus, Krisztus kir. hatalmának jelképe látható. A ~nak a 2. sz. kezdetétől 476-ig, a róm. birod. bukásáig tartó fejlődése világosan mutatja, hogy az eredetileg népi jellegű műv. az Egyh. győzelme után miként alakult át a róm. cs. triumfális műv. eszmei és formai fölfogása szerint. -

Főbb ~ok: misztérium- és →szentképek; másodlagos ~ pl. a kisalakú sztkép. A misztériumkép abból a törekvésből alakult ki, mely képszerűen akarta megjeleníteni a kultikus terekben a Krisztus-misztériumot. Krisztus képmását kezdetben az apszisban, majd a kapuk fölött ábrázolták (→Jézus Krisztus ábrázolása). E képek az örök Krisztus-misztériummal állnak kapcsolatban. Ezzel szemben a szentképek Krisztus, Mária v. a sztek életének egy-egy konkrét mozzanatát állítják a szemlélő elé. A K-i egyh. kegyképeiből alakultak ki, Ny-on a 6. sz-tól terjedtek el és az áhítatos szemlélődés szolgálatára rendelték őket. Ugyanilyen célúak a kis sztképek, melyeket búcsújáróhelyeken v. búcsúkkal kapcsolatban kezdtek terjeszteni, s mindmáig népszerűek maradtak. K.Z.

Wilpert, J.: Pittura celle catacombe romane. Roma, 1903. -: D. römischen Mosaiken u. Malereien d. kirchlichen Bauten vom 4. bis zum 13. Jahrhundert. Freiburg im Br., 1916. - Wilpert, G.: I sarcofagi cristiani antichi. Roma-Citta del Vaticano, 1929-36. - LThK II:469. - Bovini, G.: Mosaici di Ravenna. Milano, 1957. - Artner Edgár: A ker. ókor régiségei. Bp., 1958. - Ferrua, A.: Le pitture della nuova catacomba di Via Latina. Citta del Vaticano, 1960. - Ihm, Chr.: D. Programme d. christlichen Apsismalerei vom vierten Jahrhundert bis Mitte d. achten Jahrhunderts. Wiesbaden, 1960. - Daniélou, J.: Les symboles chrétiens primitifs. Paris, 1961. - Du Bourget, P.: La peinture paléo-chrétienne. Uo., 1965. - Testini, P.: Le catacombe e gli antichi cimiteri cristiani in Roma. Bologna, 1966. - Kötzsche-Breitenbruch: D. neue Katakombe an der Via Latina in Rom. Münster, Westfalen, 1976. - Stevenson, J.: The Catacombs. London, 1978. - Van der Meer, Fr.: Die Ursprünge christlicher Kunst. Basel-Wien, 1982. - Stützer, H. A.: D. Kunst d. römischen Katakomben. Köln, 1983. - KML 1986.