Magyar Katolikus Lexikon > H > hinduizmus


hinduizmus: alapítóra nem hivatkozó indiai világvallás, különböző törekvések és irányzatok keveréke (→panteizmus, fél-→monoteizmus, →politeizmus, henoteizmus, →okkultizmus...). - Tört-e 4 nagyobb szakaszra osztható: 1. óhinduizmus v. →brahmanizmus. Kr. e. 1500-tól a védák kora, melyben az árják irod-a és vallási elképzelései uralkodnak. - 2. klasszikus hinduizmus. A Kr. u. 3-4. sz-tól az indiai kultúra virágzásának kora. A védák panteonjával szemben előtérbe kerültek Visnu és Siva hindu istenek, és kulturális-vallási feszültség támadt a bhakti-teológia (istenszeretet, emocionalizmus, érzéki világhoz fordulás) és a szigorú skolasztikus teol. (istenismeret, intellektualizmus, világtól elfordulás és a világ legyőzése) között. - 3. a klasszikus kor után: 1000 k. Kk. megújító mozgalmak, melyek az újkorig megmaradó klasszikus hinduizmus hagyományai mellett keletkeztek. - 4. újhinduizmus. Indiában a 14. sz. óta vannak reformmozgalmak, melyek meg akarják újítani a ~t, és élesen szembeszállnak az →indiai bölcselet különböző irányzataival és az →indiai szektákkal. A 15. sz-tól erőteljes kapcsolat jött létre egyrészt a kereszténységgel, másrészt az →iszlámmal. Ez részint szinkretista szekták kialakulásához, részint az újhinduizmushoz v. felvilágosult hinduizmushoz vezetett. A kereszténységgel már korábban is történt érintkezés Indiában. Legelőször talán Tamás ap. igehirdetése által („Tamás-keresztények”), azután a 6. sz: a nesztoriánusok révén, akik D-Indiában működtek. Az érintkezés erőteljesebb lett a 15. sz. vége óta, amikor a port-ok, holl-ok, dánok, fr-k és az ang-ok rendszeres hithirdetést folytattak (elsősorban Goában és Ceylonon). Igazi ker. befolyás a 18. sz. végén kezdődött Indiában az ang-ok uralmával. Akkor kezdődött el a bhakti-magatartástól és a szektáktól erősen meghatározott ~ megtisztítása és újjáalakítása a Ny-i kultúra szellemében. Ezzel kapcsolatosak a következő személyiségek és isk-k (mozg-ak): a) Ram Mohan Roj (†1833): tanulmányozta az iszlámot, és a szufizmust, a tibeti buddhizmust és a ker. írásokat (megtanult héb-ül és gör-ül), és mint kormányhivatalnok került kapcsolatba a Ny-i kultúrával. 1828: megalapította a Brahmá-Szamadzst (brahmaista társaságot) az upanisádok alapján, melyeket a tiszta monoteizmus szellemében értelmezett. Elvetette az olyan sajátos hinduista elveket, mint a kasztrendszer, istentiszt., többnejűség, özvegyégetés, és a karma- és a szamszára-törvényt is. Utóda, Debendranath Thakur elnyomta a ker. eszméket, és a társaság ismét közelebb került az ortodox hinduizmushoz. Kesab Csandra Szen újabb irányzatot erőltetett, „harmadik kinyilatkoztatásról” (az Ó- és ÚSz után) és egy univerzális vallásról álmodozott. Mély Krisztus-tisztelete a hinduista bhakti stílusában történt, szinkretista rítusába beépítette a keresztséget és az úrvacsorát. Halála után társasága megszűnt. - b) Dajánand Szaraszvati (†1833) alapította az árja-szamadzsot és a védikus tanokhoz való visszatérést prédikálta, elvetette az egész smritit és csak a szamhitákat hagyta meg. Küzdött a puranák, a vedanták, a jóga, a kultusz és áldozatok, a kasztrendszer és gyermekházasság ellen, de a szamszára és karma törvényeket meghagyta. - c) Az árja-szamadzs legádázabb ellensége Szivanarjan Agnihotri alapította 1887: a dev-szamadzsot, az „isteni társaságot”; s a Ny-i természettud-okat és a fejlődéselméletet használta fel. Ebben a társaságban igen nagy tekintélye van a guruknak, médiumok segítségével teremtenek kapcsolatot a szellemek világával. Radikális aszketikus etikát képviselnek. - d) Nagy jelentőségű volt a Jelena Petrovna Blavatszky és a H. S. Olcott ezr. által 1875: alapított Teozófus Társaság, melynek közp-ját 1877: Madraszba helyezték át. Az indiai hagyományok megítélésében előforduló tárgyi tévedések, a kabbalista és Ny-i okkult elemek keveredése ellenére nagy sikere volt a mozg-nak Indiában, főleg amikor Annie Besant, Jelena Blavatszky utóda, Krisnamurtit Jézus megszemélyesítőjének mondta Indiában. Krisnamurti később önállósult, saját társaságot alapított, melynek központi eszméje az abszolút szabad, teremtő gondolkodás. - e) Ramakrisna követői. A legnagyobb jelentőségű azonban a Gadadhar Csatterdzsire visszamenő Ramakrisna-misszió, melyet 1897: Szvami Vivekananda alapított. A bengáli látnok, eksztatikus kálí-pap, Csatterdzsi magát Paramhansza Ramakrisnának nevezte és a Kalkutta melletti Daksineszvar ktorban Kálít nem kegyetlen istennőként, hanem a világ jóságos anyjaként imádta. Célja azonban nem az imádás, hanem az istennő jelenlétének látomásos transzban történő átélése volt. A sok elmélkedés megviselte egészségét, papi kötelességeit is elhanyagolta, ezért elbocsátották, de egész élete folyamán Kálí hűséges tisztelője maradt. „Isten szent bolondjának” nevezték. A Ramakrisna nevet Bhairavi szerzetes- és vándor aszkétanő adta neki, és évekig szoros lelki közösségben volt vele. Isten megtestesülésének kiáltotta ki őt, és Totapurit, a „ruhátlan embert” (híres aszkétát) tette lelkivezetőjévé (guru). Totapuri tanította Ramakrisnát arra, hogy egyedül az Utolsóhoz, az abszolút Egyhez forduljon. Kálí istennő tiszteletéből adódott a fölismerés, hogy a kozmoszban a nőiesség is abszolút (mint a mindig jelenlévő férfiasság), továbbá az Isten élettel teljes szellemi voltának átélése (az absztrakt racionalitással szemben, mely csak fogalmilag akarja felfogni Istent). Ramakrisna a jóga-elmélkedés mestere volt, mindenekelőtt a Kundalini-elmélkedést fejlesztette tökéletessé. 1874: Ramakrisna ktorának egyik kertjében hallotta, hogy valaki a Bibliát olvassa. Akkor támad föl benne a vágy, hogy megismerje a kereszténységet. Jézus személyisége, élete és tanítása mély hatással volt rá. Isteni föllángolás kerítette hatalmába, Krisztus fölébresztette minden szeretetét. Ramakrisnánál válik érthetővé, hogy a neohinduizmusban a kereszténység és a Ny-i szellem termékenyítő befolyása nélkül nem is lehet gondolni a hinduizmus reneszánszára. K. M. Panikkar hívja föl a fígyelmet arra, hogy az indiai reneszánsz minden jelentős művét ang. nyelven írták, és hogy először Ny ismerte föl az indiai hagyomány óriási jelentőségét, s ezáltal a hinduk tekintetét ismét nagy múltjukra irányította. -

f) Új-védanta. Ramakrisna halála után (1886) tanítványainak jelentős csapata, mely őt isteni lénynek tisztelte, elhatározta, hogy elterjeszti a mester tanítását. Köztük a legnagyobb jelentőségű Narandranath Dutt, aki mint Vivekananda, mindenekelőtt a vallások világkongresszusán (Chicago, 1893) történt szereplése óta segítette áttöréshez a ramakrisna-mozgalmat. Tanítását új-védantának nevezik, mert ő is, mint Ramakrisna, a védanta (Sankara) szellemében élt, egyúttal átvette a világvallásokból és a Ny-i civilizáció modern világképéből azokat az elemeket, melyek a védanta tanítását és útját igazolják. Ezáltal az új-védanta nemcsak Indiában, hanem Ny-on is nagyon elterjedt. - g) Egészen más irányba tart Ramana Maharisi (1879-1950) tanítása, aki „igazi énjének” átélésére és megismerésére törekszik. 12 évig jógiként abszolút hallgatásban élt egy barlangban Indiában. Szellemi útjának kiindulópontja egy halálélmény volt. Az igazi énről szóló tanítását a szellemi szívközpontról szóló tanítással egészíti ki, amelynek azonban nincs megfelelő testi szerve. Az utolsó évtizedek 3 jelentős jógija, Lahiri Mahaszaja (†1895), Szri Jukteszvar (†1936) és Paramahansza Jógananda (†1952), a krija-jógára, a Himalája egyik titokzatos mesterének gyakorlatára vezetik vissza jóga-gyakorlataikat. Őt magát „Babadzsi”-nak (tisztelt atyának) mondják. Ezzel a krija-jógával bárki visszaszerezheti eredeti kapcsolatát a természettel, és tiszteletet érezhet a mindennapi titokzatos természeti jelenségek iránt. Egy jógi önéletrajza c. művében írja le Jógananda a kozmikus szellemiségtől meghatározott útját. - h) Maharisi tanaihoz közel áll Anandamaji (*1896). Indiában csak „matadzsi”-nak (anyának) hívják, mert ő India nagy népmisszionáriusnője. Maharisi minden-egy élménye nála a mindenséggel való kapcsolat áradó öröme lesz. Nem csupán mély értelmű tanításával, hanem életének tanúságával is hat. - i) A legismertebb hinduk közé tartozik Rabindranath Tagore (1861-1941), híres bengáli családból származó Nobel-díjas költő. - j) Mahatma →Gandhi (1869-1948). - k) Az új India legradikálisabb szellemi és kozmikus forr-át Szri Aurobindo Gos (1872-1950) hirdette meg. Pol. forradalmárból vallási látnokká lett. Purna-jógája (integrális ~) azt akarja, hogy az egész emberiség egyetlen kollektív, döntő lépést tegyen meg, ti. mutassa meg az istenit az emberiben. - l) Szarvapalli Radhakrisman (1888-1975) teremtette a nagy szintézist Eu. és India, vallás és termtud., hinduizmus és kereszténység, a legmagasabb fil. és legegyszerűbb népi jámborság között. B.J.

Baktay Ervin: Szanátana dharma az örök törv. A hindu világszemlélet ismertetése. Bp., 1936. (Világkvtár) - König 1985:187, 212.