Magyar Katolikus Lexikon > H > halálos bűn


halálos bűn (lat. peccatum mortale): erkölcsileg rossz cselekedet (→bűn), mellyel az ember tudva és akarva súlyos dologban nem engedelmeskedik Isten akaratának. - Az Egyház egész hagyománya szerint ~ az a cselekedet, mellyel egy ember tudva és szabadon elutasítja Istent, az Ő törvényét, a szeretet fölkínált szövetségét, s Isten akarata ellenére inkább önmaga v. valamely véges teremtmény felé fordul (conversio ad creaturam). Ez történhet közvetlen és formális módon (→ateizmus, →aposztázia, →bálványimádás); de úgy is, hogy valaki súlyos anyagban engedetlen Isten parancsai iránt. - Föltételei. A súlyos dolog, a teljes tudatosság és meggondolt beleegyezés teszi a bűnt halálossá. A dolog súlyát Isten parancsolatai határozzák meg (→Tízparancsolat), de a parancsolatok között is van különbség: a gyilkosság súlyosabb bűn, mint a lopás. Tekintettel kell lenni a sértett személy minőségére is: a szülők elleni erőszakos cselekmény súlyosabb, mint ha idegen ellen követik el. A teljes tudatosság föltételezi a cselekedet bűnös jellegének és Isten parancsával való ellenkezésének ismeretét. A meggondolt beleegyezéstől lesz a ~ személyes döntés eredménye. A színlelt tudatlanság és a szív keménysége nem csökkenti, hanem növeli a bűn szándékosságát (vö. Mk 3,5-6; Lk 16,19-31). A nem szándékos →tudatlanság csökkentheti, sőt megszüntetheti a ~ beszámíthatóságát; föltételezvén, hogy mindenki ismeri a →természetes erkölcsi törvényt. Az érzéki →ösztönök, a →szenvedélyek, a külső →kényszer és a →betegségek szintén csökkenthetik a bűn szabad és szándékos jellegét. A rosszakarattal, a rossz szándékos választásával elkövetett bűn a legsúlyosabb (→gonoszság). - A ~ és a →bocsánatos bűn különbségét már a Szentírás jelzi (vö. 1Jn 5,16-17), a különbségtétel az Egyh. hagyományában született meg, és azt az emberi tapasztalat megerősíti. A ~ lerombolja az ember szívében a szeretetet, mert súlyosan megsérti Isten parancsát; elszakítja az embert Istentől azáltal, hogy valami részleges jót helyez Isten elé, aki végső célja és boldogsága az embernek. A bocsánatos bűn, bár sérti és sebzi a szeretetet, nem oltja ki. Mivel a ~ az élet elvét, a szeretetet öli meg, Isten irgalmasságának új kezdeményezésére és a szív megtérésére van szükség, ami rendes körülmények között a kiengesztelődés szentségében valósul meg. Amikor az →akarat olyan dologra irányul, ami önmagában ellentétes a bennünket a végső célhoz kapcsoló szeretettel, a bűn tárgya miatt halálos, akár Isten szeretete ellen van, mint a káromkodás, hamis eskü, stb., akár a felebarát szeretete elleni, mint az emberölés, házasságtörés, stb. Ha viszont a bűnös ember akarata néhányszor olyan dologra irányul, ami önmagában rendetlen, de nem ellenkezik Isten és a felebarát szeretetével, mint például a fölösleges beszéd, az alkalmatlan nevetés, stb., az ilyen bűnök bocsánatosak (STh I-II, 88,2). - A ~ következménye. A ~, mint maga a szeretet is, az emberi szabadság radikális lehetősége. Hatására elvész a szeretet és a →megszentelő kegyelem, azaz megfoszt a kegyelem állapotától. Ha nem követi a →megtérés és Isten bocsánata, a ~ kizár Krisztus országából és a →pokol örök halálába juttat; szabad akaratunknak ugyanis van hatalma végleges, visszavonhatatlan döntéseket hozni. Mindazonáltal - jóllehet meg tudjuk ítélni, hogy egy cselekedet önmagában nézve ~-e -, a személy fölötti ítélkezést rá kell bíznunk Isten igazságosságára és irgalmára. **

RP 17. - VS 69, 70. - KEK 1033, 1854-61.