🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > Hold
következő 🡲

hold (lat. juger, jugerum, ném. Joch): földmérték, a római-európai előzménytől független honfoglalás előtti mértékegység. - Okl-ben m-ul először 1368: említik. Az elnevezés nem az égitesttel függ össze (→Hold), hanem az igával, ill. az →ekével. Eredetileg ugyanis a ~ az 1 ekével 1 nap alatt fölszántott földterület volt. A szántóföld mértékéből azonban a 15. sz-tól fokozatosan más művelési ágakban is országosan elterjedt mértékegység lett. - A ~ szélső értékei művelési ágak szerint

Művelési ág

 négyszögöl

ár

Szántó

800-2200

21,6-71,9

Rét

1000-2200

36,0-71,9

Legelő

1200-1800

32,2-64,6

Erdő

1000-1600

36,0-57,5

Veteményeskert

1000-1700

36,0-61,5

Gyümölcsöskert

1100-1700

40,0-61,5

Szőlő

1000-1600

36,0-57,5

Telek

1000-2000

36,0-57,5

A ~ 53 alegysége közül a királyi ~ 2347 négyszögöl, azaz 84,4 ár, a kataszteri ~ 1600 négyszögöl, azaz 57,54 ár volt. B.I.

Bogdán 1978. - Bogdán 1989. - Bogdán 1990.

Hold (gör. Szeléné, lat. Luna): a →Föld mellékbolygója. - 1. Leírása. Sugara 1738 km, tömege a Föld 1/81-ed része. Felületén síkságok, kráterek, hegyek vannak. Légköre nincs, hőmérsékelete nappal +100, éjszaka -150 C° körül van. A Földet 27 nap, 7 óra, 13 perc alatt kerüli meg, átlag 384.000 km távolságban, s egyidejűleg saját tengelye körül teljes fordulatot tesz, ezért mindig azonos oldala látható a Földről. Saját fénye nincs, csak a →Napról ráeső fényt veri vissza, ezért állandóan egy világos és egy sötét féltekéje van. - A ~ Földdel és a Nappal szemben elfoglalt helyzetével függenek össze fényváltozásai, az ún. →holdfázisok. A fázisok ciklusideje 29 nap, 12 óra, 44 perc, ez a csillagászati →hónap v. ~hónap. A holdév a csillagászatban ~hónapokkal számított év, azaz két egymást követő holdtölte közötti idő 12- ill. 13-szorosa. A szabad holdév 354 napból áll, 29-30 napos ~hónapokkal (az iszlám időszámítás ma is ezt használja). A kötött holdévben (amit a zsidó naptárban használnak), a hónapok egyformák, ezért  3 évenként egy 13. hónapot iktatnak be, ez az év 384 napos. A →planetáris hét bolygókról elnevezett napjai között a ~ napja a →hétfő (ném-ül: Montag, ol-ul: Lunedi). - 2. A Szentírásban a →világosság és a →fény forrása, a nagy világítók egyike, Isten teremtménye (Ter 1,14-18; Zsolt 8,4; 74,16; 136,7-9; 147,4; Jer 31,35; Ám 5,8); Isten dicsőségét szolgálja (Zsolt 148,3; Dán 3,62: LXX), mutatja az égen az időnek Istentől szabott rendjét (Ter 1,14; Zsolt 104,19; Jer 33,25). Szépsége csodálatraméltó  (Én 6,10). A ~szakok váltakozása a balga szeszélyességének, állhatatlanságának képe (Sir 7,11). -  Az ÓSz és az ÚSz a ~hoz igazodva számítja az időt (Ter 1,14; Zsolt 104,19; Sir 43,6): a →hónap kezdete, tartama, az ünnepek és az →év a ~szakokhoz kapcsolódik. (→naptár). - A dagadó, majd fogyó, eltűnő és újra megjelenő ~ ritmusában a kozmosz életritmusát látták, mely meghatározza a nők termékenységét, a növények sarjadását, az esőt, sőt az ember sorsát is. A MTörv 33,14 arról szól, „amit a hold sarjaszt”. A kis fél~acskák, amelyeket a nők ékszerül használtak (Iz 3,18) v. amelyeket az állatok nyakába akasztottak (Bír 8,21), nyilvánvalóan a termékenységet voltak hivatva elősegíteni. A Zsolt 121,6 a ~ ártó hatását említi; vö. Mt 4,24; 17,15, ahol az epilepsziás ~kórosként szerepel. Jób 38,33 feltételezi azt a hitet, hogy az égitestek (= csillagok) meghatározzák a földön az események menetét (a ~ itt kifejezetten nem szerepel). Vsz., hogy erre utal az uralkodik ige is, amivel a Ter 1,16; Zsolt 136,9 él. - Az eszkatológiában a →holdfogyatkozás Isten haragjának és a végső időknek jele. Iz 30,26 szerint az eljövendő új világban a ~ úgy fog ragyogni, mint a nap; 60,19 és Jel 21,23: a ~ felesleges lesz, hiszen az Úr, a Bárány lesz az új Jeruzsálem világossága. - 3. A holdkultusz az egész ókori Közel-K-en fontos szerepet töltött be a vallásban. Amikor Izr. ősatyái „más (= idegen) isteneknek szolgáltak” (Józs 24,2.14), akkor - Ábrahámnak Szin ~isten kultuszának közp-jaihoz, Urhoz és Háránhoz fűződő kapcsolatai alapján - feltehetjük, hogy „a karavánok vezérét” tisztelték. Az amoriták Jarih néven tisztelték a ~at, amelyről Bet-Jerack és talán Jerikó is a nevét kapta. S. Kirst szerint az →újhold ünnepe (Szám 28,11.14; 2Kir 4,23; 2Krón 2,3) arra mutat, hogy a ~kultusz Izr-ben törvényes volt. Ezzel szemben A. Caquot arra hivatkozik, hogy az új~ voltaképpeni ünnepe későbbi eredetű, semmiképpen nem korábbi Ezekiel koránál. Az Ígéret földjén való letelepedés utáni első sz-okban Izr. fiai jahvizmusának főleg a kánaáni termékenységi istenekkel kellett megküzdenie; ugyanakkor a Kr. e. 8. és 7. sz: asszír hatásra a csillagkultusz burjánzott el (2Kir 17,16; 21,3), amelyhez a ~ imádása is tartozott. Jób védekezésében arra hivatkozik, hogy a ~ tiszteletére még nem emelte kezét csókra (Jób 31,26); az imádásnak ezt a gesztusát (ados) a mezopotámiai műv. gyakran ábrázolta. A Bölcs 13,2 is elítélte azokat, akik „az ég világítóit” isteneknek tekintették; Bár 6,59 szerint a ~ (miként a nap is) engedelmeskedik Istennek, aki a feladatát (világítás) kijelölte. De Iz 24,21 mintha magukat az égitesteket (köztük a ~at is) tenné felelőssé istenítésükért: az Úr napján meg fognak szégyenülni. A Jel 12,1 szerint a ~ zsámoly az égi asszony lába alatt; hasonló szerepet játszik Naftali testamentumában, ahol a dicsőségre emelt Júda öltözete, akinek a lába alatt 12 sugár jelenik meg. - 4. Ikgr. Mivel a pogány vallásokban istenségként tiszt., a ker. műv. csak akkor fogadta be, amikor az egyházatyák Mária és az Egyh. jelképét látták benne: Krisztus a Nap, Mária a ~, aki Krisztustól kapja minden fényét. - Emberarcú, ill. női félalakos korongként a ~ gyakran jelen van a Nappal együtt a karoling →Golgota-ábrázolásokon, hogy az események kozmikus jelentőségére utaljon. Ez ritkábbá válik, de nagyon sokáig él, megvan 1496-1511: Dürer Nagy Passiójában is, sőt barokk falusi tp-ok kazettás mennyezeteiben, immár csak a mennybolt-asszociációt szolgálva (Csenger, 1745). A Megfeszítés-képeken a Nap az Egyh., a ~ a zsinagóga jelképe. - A →Lorettói litánia egyes ábrázolásaiban Mária szépségét mutatja. - Ábrázolták 2- v. 4-fogatú (gyakran ökrös) szekéren ülő nőalak, ~sarlóval koronázott fél nőalak (olykor fáklyával a kezében), Ádám v. Éva arcú ~sarló képében. A Jel 12,1 alapján szerepel a →Napbaöltözött Asszony (Holdsarlós Madonna), a szeplőtelen fogantatás- és a Mária-képeken. Mária lábánál a mulandóság szimbóluma.  - A ~ és a →nap Ádám és Éva képein a termékenység, a →házasság szimbóluma. - 5. A népi hagyományban főként az →újholdnak van gazdag hiedelemvilága. Székely szokás még a 20. sz. közepén is a holdvilágon aratás: amint besötétedett, a gazda és háznépe szekérre ült, zene és énekszó közt végighajtott a falun; mindig akadt legény és leány, aki hozzájuk csatlakozott; éjfélre ált. végeztek, s ahogy jöttek, ének és zeneszóval szekereztek haza. V.J.-**

MN IV:228. - Kirschbaum III:279. - Sachs 1980:318. - BL:640.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.