Magyar Katolikus Lexikon > F > fegyver


fegyver (lat. arma): mindenfajta védekező és támadó eszköz. - A Szentírásban védő~ek: →pajzs, →sisak, →páncél; támadó~ek: →kard, →lándzsa v. →dárda, →buzogány, →nyíl, →parittya, →harci szekér. Az ÓSz-ben nem találkozunk olyan gyűjtőnévvel, mint a hoplon a gör-ben. - Átvitt értelemben: Jahve az ember fegyvereit a maga céljainak szolgálatába állítja v. elpusztítja (Zsolt 46,10; 76,4), és a saját fegyvereit adja hívei kezébe (35,2; 45,4); ugyanígy az ÚSz-ben is, de szinte csak Pál ap-nál. Pál hittérítő munkáját Krisztusért vállalt katonai szolg-ként (→militia Christi) állítja elénk (2Kor 6,7; 10,4). Minden megkeresztelt élete is militia Christi: harcolnia kell Krisztus fegyvereivel (Róm 13,12; Ef 6,13). - Mint az ókori K-en az istenek általában, úgy Jahve is teljes fegyverzetben jelenik meg az ÓSz-ben (Iz 42,13), de az ő fegyverei már szellemiek: 59,17; Zsolt 35,1; Bölcs 5,17 (vö. Jel 1,16; 2,12.16; 6,1; 19,11-21). Egyenként is említi az ÓSz Jahve kardját, pajzsát, lándzsáját, dárdáját, íját; az övéiért használja őket (Zsolt 35,1; 7,11; 91,5). - A kereszténynek föl kell öltenie szellemi fegyverzetét: az igazság →övét, a megigazulás páncélját, a készség saruját az evang. hirdetésére, a hit pajzsát, az üdvösség sisakját (vö. a róm. légiók fegyverzetével Pál korában), hogy a Sátán cselvetéseinek ellenállhasson és a sötétség erői fölött győzelmet arathasson (Ef 6,10). →nyelv, →villám **