Magyar Katolikus Lexikon > F > földművelés


földművelés (lat. agricultura): a →föld megmunkálása és termővé tétele növénytermesztés céljából, a →mezőgazdaság egyik ága. A Teremtőtől kapott „Hajtsátok uralmatok alá a földet” (Ter 1,28) parancs legősibb teljesítési formája. - Bármelyik kultúra fejlődését nézzük, alapfokon az ember mindenütt gyűjtögetéssel (elsősorban női munka) és vadászattal-halászattal (ffi munka) szerezte meg alapvető szükségleteit. A ~ a gyűjtögetésből alakult ki, a vadászatból az állattenyésztés, a kettő összekapcsolódásából az összetett mezőgazdaság. A →falu munkamegosztása (pl. kerti munka, virágok, baromfi az assz-ok, a szántóföld megművelése, aratás, nagy állatokkal bánás a ffiak dolga) ősi hagyományokat őriz. - A ~ a leginkább helyhez kötött gazdálkodási mód. A földműves nép nagy háborúk elől sem menekül el, inkább meghódol és terményadót fizet, termékeire viszont a hódítónak szüksége van, ezért e népet kíméli. -Hammurápi törvénykv-e (Kr. e. 2000 k.) már rendelkezett a föld tulajdonosának v. bérlőjének kötelezettségeiről (42-46.§). -

A rómaiaknál (Kr. e. 8-Kr. u. 5. sz.) a ~ eredetileg az uralkodó osztály foglalkozása volt. Az állam jólétének alapját képező ~ megfelelő védelemben részesült: megbüntették, aki a földjeit elhanyagolta, fáit nem ápolta szabályszerűen. Az előkelő rétegek ragaszkodása a vidéki birtokhoz a ~ művészi ágának, a →kertek kifejlődésének is kedvezett. - Palesztinában a letelepedett életmód és a városépítés (→város) igen ősi időkre vezethető vissza. Jerikó és Enan tanúsítják, hogy a vadászó és gyűjtögető életmódról a ~re a korai csiszolt kőkorban (Kr. e. 8000/7000) térhettek át. A kőrézkorban (Kr. e. 4000/3000) a Tell Abu Matar telepesei is ~ből élhettek a Negeben, Beérseba mellett. A felszínre került sok, részben már →téglából épült →gabonaraktár arra enged következtetni, hogy a korai bronzkorban Jerikóban, Aradban virágzó ~ folyt. Ezzel párhuzamosan a korai bronzkor végétől irtották az erdőket, hogy minél több szántóföldhöz jussanak. A kir-ok korában Bet-Semes az olaj- és szőlőtermelés közp-ja volt. Külön figyelmet érdemel a II. Jerobeám korából való hatalmas gabonaraktár Megiddóban. Jellegzetesen paraszti környezetet mutatnak az ásatások során felszínre került leletek Jézus korában Názáretben is. - Az ÓSz tanúsága szerint a honfoglalással Izr. fiai a →nomádok életmódjáról áttértek a ~re. Fő terményeik a →gabona, a →bor és az →olaj (MTörv 7,13; Neh 5,11; Oz 2,8). A Gézerben talált →naptár szerint szept/okt. és okt/nov. az olajbogyó szüretelésének, nov/dec. és dec/jan. a gabonafélék, jan/febr. és febr/márc. a hüvelyesek és zöldségfélék vetésének időszaka, márc/ápr-ban a lent nyűtték; ápr/máj. az árpa, máj/jún. a búza és a tönköly aratásának, jún/júl. és júl/aug. a szőlő szüretelésének ideje; aug/szept. hónapban szüretelték az ún. nyári gyümölcsöket (füge, alma stb.). - Jézus →ács volt, de példabeszédei nagy részét (nyilván személyes tapasztalatok alapján is), a ~ből merítette (→aratás, →szőlőművelés, →szüret, →trágyázás, →vetés). - A finnugor népek körében a ~ kezdetei még a közös korba nyúlnak vissza, kb. Kr. e. 2500-ig, amikor már ismerték az →eke kezdetleges formáját. E korból származik a →köles és →kenyér szavunk. Számottevő ~ről azonban csak a magyarságnak a bolgár-törökökkel való egyesülése után beszélhetünk. Gabonatermelésre utalnak honfoglalás előtti török jövevényszavaink, az árpa, búza, eke, kepe, kéve, szérű, szór, tarló, s talán az ocsú és a polyva; növénytermelésre a kender és a borsó, gyümölcstermelésre és szőlőgazdaságra az alma, bor, gyümölcs, körte, söprő, szőlő, szűr. - A honfoglaló m-ok szántóföldjeit Ibn Rustah is említi. Anonymus a kiköltözésről szóló fej-ben ezt mondja: „Költözködés közben nem ették ember munkájának gyümölcsét, amint rendesen szokták, hanem hússal, hallal táplálkoztak mindaddig, amíg Oroszországba nem értek azon a részen, melyet Szuzdalnak hívnak.” Anonymus gyakran említ kémeket is, akik a föld termékenységéről hoznak hírt. - A honfoglaló magyarság némely sírlelete (sarló, ekevas) is ~ről tanúskodik. - A Kárpát-medence talaja nagyon alkalmas a ~re. Már a kelták, dákok, de különösen a rómaiak fejlett ~t folytattak, s az általuk meghonosított mezőgazd. kultúra a hunok és avarok idejében sem szünetelt. A kölest a hunok is termelték, éppúgy, mint a rómaiak. - A honfoglaló magyarság ismerte a ~t, de rá vontakozó szókincsünk (asztag, bab, barázda, borona, csép, csoroszlya, kaláka, kasza, robot, rozs, tök, ugar, zab) tanúsága szerint főként a szláv népekkel műveltette földjeit. (A honfoglaláskor itt talált szláv ajkú népeket a mság nemcsak nem irtotta ki, hanem szolgájává, cselédjévé, családjává fogadta, erre utal cseléd, család szavaink a népnyelvben ma is azonos jelentése). -

Mo. gazd-földrajzi adottságai következtében a honfoglalás óta a mság legfontosabb tevékenysége a ~ volt. Az orsz. erőltetett iparosítása az 1950-es években sikertelen volt. - A ~ és a földműves ember éppúgy érzi a →szociális kérdés súlyát, mint az ipari munkások. Amit az →Egyház szociális tanítása a munka méltóságáról mond, a ~re is érvényes. II. János Pál p. szavaival: „a munkának olyan részterületéről van szó, mely nemcsak egyik vagy másik kontinensre jellemző, és nem korlátozható olyan társadalmakra, melyek már elérték a fejlődésnek és a haladásnak bizonyos fokát. A ~, mely a társadalom mindennapos létfenntartásához szükséges javakat szolgáltatja, alapvető jelentőségű. A falusi élet és a paraszti munka feltételei nem mindenütt egyformák, és a parasztság társadalmi helyzete is változik a különböző térségekben. És ez nem csupán a mezőgazdaság technikai fejlettségi fokától függ, hanem a parasztok jogainak elismerésétől s végül a munkáról alkotott közfelfogás etikai színvonalától. - A mezei munka nagy nehézségekkel jár. Ilyenek a szüntelen s néha kimerítő fizikai erőkifejtés; az a lenéző értékelés, amellyel ezt a munkát társadalom fogadja, egészen odáig, hogy a parasztokban azt az érzést váltja ki, hogy a társadalom másodrendűnek tekinti őket. Ezért egyre többen menekülnek vidékről a városokba, sajnos az →emberi méltóságot romboló életfeltételek közé. Ehhez hozzá kell tenni még a foglalkozásuknak megfelelő képzés és a szükséges fölszerelés hiányát, az önzést, vagyis az ún. individualizmust és a valóban igazságtalan feltételeket is. A fejlődő országokban az emberek milliói kényszerülnek arra, hogy mások földjét műveljék meg, s a földbirtokosok kizsákmányolják őket, annak a legkisebb reménye nélkül, hogy valaha is egy talpalatnyi földet a sajátjuknak mondhassanak. A mezőgazdasági munkás és családja számára szükség lenne törvényes védelemre öregség, betegség és munkanélküliség esetén. Keményen végigdolgozott, hosszú napokat nevetséges összeggel fizetnek ki. Művelésre alkalmas földeket a tulajdonosok elhagynak; ugyanakkor kis földdarabok tulajdonosainak, akik évek óta dolgoztak földjükön, törvényes jogait semmibe veszik vagy alig védik meg egyesek vagy hatalmasabb csoportok 'földéhségével' szemben. De a gazdaságilag fejlett országokban, ahol a tudományos kutatás, a technológiai eredmények vagy az állam politikája nagyon magas szintre emelte a ~t, szintén előfordulhat, hogy a munkához való jog sérelmet szenved, amikor a parasztembertől megtagadják azt a lehetőséget, hogy ő maga döntse el, mit termeljen, vagy amikor megfosztják attól a jogától, hogy szabad társulásba lépjen a parasztság társadalmi, kulturális és gazdasági fölemelkedése érdekében. Sok esetben gyökeres és mielőbbi változtatásokra van szükség tehát annak érdekében, hogy a ~ és a földet művelő ember a társadalmi fejlődésének egészében visszanyerje megfelelő értékelését, ami az egészséges gazdasági élet alapja. Ezért tehát hirdetni és szemléltetni kell a munka méltóságát, minden munkáét, s különösen a paraszti munkáét, melyben az ember oly ékesszólóan 'leigázza' az Istentől ajándékba kapott földet, és megvalósítja 'uralmát' a látható világban.” **

Eilers 1932:22. - MN II:148. - BL:453. - LE 100-102. - Rónai 1993.