szőlőművelés: a →földművelés sajátos formája, a nemes →szőlő terméséhez szükséges munkálatok összessége. - Első nyomait (prések, pincék) a régészek a Kr. e. 5. évezredtől Örményo-ban találták meg. A Szentírásban Isten (Jézus) és az Ő népe kapcsolatának egyik legfontosabb képe a ~, a szőlő, szőlőtő és szőlővessző allegóriájában jelenik meg (Iz 5,1; 27,2-5; 63,3; Jn 15,1-18; gyilkos szőlőművesek példabeszéde: Mt 20,1-20; 21,33-46). - A magyarok ősi hagyománya szerint szőlőt ültetni holdtöltével szokás, még Laetare és Judica vas. hetében, a karót azonban csak a karóbogár megjelenése után kezdik leverni. Metszeni csak „felmentibe” szabad, amikor a hold már úgy 3-5 napos, mert a holdújságra eső metszéssel sok lenne a fattyúhajtás; a venyigét estére össze kell rakni, mert a boszorkányok éjjel visszaragasztanák. Oltani Gyümölcsoltókor szokták a szőlőt is. Tilos a ~ Illés (VII. 20), Magdolna (VII. 22.) és Úrnapján meg Szt Péter (VI. 29.) hetében, mert elgazosodnék a szőlő; de régen egészen 1878-ig hatósági statútumok tiltották a napkelte előtti és napnyugta utáni, meg a szombat délutáni ~t is: a déli harangszó után a hegymesterek följárták a szőlőt, s mindenkit hazaküldtek. Szigorúan büntették a szőlőben való veszekedést, káromkodást, verekedést; megbecsülték s eladták annak a gazdának szőlejét, aki 2 éven át műveletlenül hagyta. A kötözés női munka, leányok és fiatal asszonyok végezték, tréfa és víg dalolás közben. Minden szőlőhegynek megvolt a maga külön ünnepe. Ezenkívül mindenütt megünnepelték a szőlő patrónusának, Orbánnak a napját (V. 25.). Rajta kívül Szt Vince, Balázs, Gergely és főleg Donát közbenjárásáért imádkoztak a jó termésért. **

MN IV:234.