élet a halál után: A vallástörténet sok adatot szolgáltat a meggyőződésre, hogy az emberi →élet nem szűnik meg a →halállal. E hit többnyire a lélek szellemiségén alapszik, melynek fennmaradását is különféleképpen gondolták el. - Az egyéni igazságszolgáltatás hite leginkább az ősi →Egyiptom vallásában vetődött fel. Az indiai vallások a →lélekvándorlást hirdetik. A →buddhizmus szerint a lélek beolvad a kimondhatatlan létbe (nirvána), és az egyéni tudat megszűnésével ér véget földi szenvedése. A gör. mitológiában a léleknek árnyélete van az alvilágban. A germán mondákban legalább a hősöket várja a Walhalla, a boldogság hazája. Az →iszlám a földi boldogság mintájára képzeli el a túlvilági paradicsomot. A 20. sz. végén az ~ kérdése a →klinikai halál állapotából visszajött személyek vallomásai alapján különleges hangsúlyt kapott. - Az ÓSz régebbi kv-eiben az ember a halál után a →seolba, a holtak országába jut, ahol vágyai örökre beteljesületlenek maradnak; e lét nem lehet igazi élet, ezért nagy érték a földi élet és az utódok fönnmaradása (Péld 1,12; 27,20; 30,16; Iz 5,14; Hab 2,5). - Az egyén túlvilági életére vonatkozó hit csak a fogság utáni időkben jelent meg: az egyén már nem csupán népének része, hanem egyed, akinek személyes kapcsolata van Jahvéval. Egyre világosabb a túlvilági igazságszolgáltatás képe, s megszületik a meggyőződés, hogy a halál után az ember ítéleten esik át. A seolban megkülönböztetik az igazak helyét, akik boldogságot, s a gonoszokét, akik szenvedést kapnak földi életük tetteiért. Az ÓSz legkésőbbi írásaiban már megtalálható a test föltámadásának hite, és az ember testi-lelki, anyagi-szellemi kettőssége is világosabb. A zsidóság azonban a hellénista →dualizmust sohasem vette át egészen. A halál után az igazak lelke a Paradicsomba, Ábrahám társaságába jut, ahol Istentől megkapják jutalmukat. A Kr. e. 2. sz-tól kezdve megvan a nyoma annak, hogy a gonoszok lelke a →Gehennában szenved bűneiért. A 2Mak 14,42 szerint a gyarló ember lelkéért lehet imádkozni, mert odaát is megtisztulhat bűneitől. - Az ÚSz átvette, de már →Jézus Krisztus föltámadásának fényében használja a régi kifejezéseket. A teol. reflexió a kerség hitét igyekszik mitológiai színezet nélkül előadni. A túlvilág a ker. számára az a termfölötti állapot, melyet az →istenlátásban birtokol mint részesedést Isten életében, mint →végső célját és →boldogságát. Mivel ez egy más létrendben, a →tér és idő kategóriáin túl valósul meg, ebben az életben nem lehet fogalmat alkotni róla, csak a hit bizonyságaiban ragadható meg. →föltámadás, →örök élet, →új ég és új föld, →üdvösség G.F.

LThK  V:890.