Magyar Katolikus Lexikon > E > Egyiptom


Egyiptom, Gumhúrijat Miszr el-Arabija, Egyiptomi Arab Köztársaság, Egy.: köztársaság É-Afrikában és Ny-Ázsiában. - Határai: Líbia, Földközi-tenger, Izr., Akabai-öböl, Vörös-tenger, Szudán. Ter-e 997.738,5 km², főv-a Kairó. Hiv. nyelve az arab. - Az  ~ elnevezés a gör. Aigiptosz szóból ered, mely a 'Ptah (isten) háza' szóra vezethető vissza. A Szentírásban masor  (a költői nyelvben) és ham  (Zsolt-ban) Felső-~,  patros ~ D-i része (Iz 11,11; Jer 44,1). - Az utolsó jégkorszakot követő esős időszakok idején a Nilus-völgy természetes környezete (Ny- és K-sivatag) megváltozott. Kb. Kr. e. 12.000-től az esős éghajlat a sivatagot szavannás-ligetes ter-etté változtatta. A letelepült és élelemtermelő életmód a Nilus völgyében a Kr. e. 5. évezredben alakult ki a száradási folyamat megindulásával. Az egymástól földrajzilag is különböző É-i (Delta, Alsó-~) és D-i (Nilus-völgy, Felső-~) részek fejlődése élesen elvált. - É-on először a Fajjum A és a Merimde-kultúra (Merimde beni-Szalame) telepei jelentek meg. A temetők a települések ter-én belül voltak, nem túl gazdag sírmelléklettel, többnyire díszítetlen kerámiákkal. D-en a Badári-kultúra jelzi a kezdeteket, amit vsz. a Nagada I-II. és III. időszakai követték. A D-i ter-ek lakói, ellentétben az É-iakkal a településeken kívül temetkeztek, gazdag sírmelléklettel, s edényeiket díszítették. Az egyesítést a D-i népcsoport kezdeményezte, mely a régészet tanúsága szerint embertanilag is különbözött az É-itól. Egyes D-i ter-ek (törzsszövetségek) megerősődését a K-i sivatag és a nyersanyag-lelőhelyekhez vezető útvonalak (vádik) birtoklása alapozta meg. Kedvező fekvése miatt 3 település emelkedett ki a többi közül: Nagada, Abüdosz és Hierakónpolisz. Az É-i ter-ek felé terjeszkedést az ösztönözte, hogy D szerette volna a keresk-et közvetlenül bonyolítani a szíriai-palesztinai ter-ekkel, ami akkoriban a K-deltai Maadi közvetítésével folyt. - Az egyesítés (Kr. e. 3100 k.) kori emlékek legértékesebb darabjai és az első írásos emlékek a hierakónpoliszi szentély legrégebbi rétegéből kerültek elő. Ezek a tárgyak az akkori "kir-ok" fogadalmi ajándékai (Narmer-paletta, Narmer-buzogány, "Skorpió kir." buzogánya, stb.). Az első festett kir-sírt is itt tárták föl. - ~ fáraókori tört-ének dinasztiákra való fölosztása az  ~i származású tört.író paptól, Manethóntól származik, aki az Kr. e. 4/3. sz: írta Aegyptiaca c. gör. m-t. - I. ~ története Kr. e. 332-ig. 1. Archaikus kor (1-2. dinasztia, kb. Kr. e. 2686-ig): Manethón és Hérodotosz szerint a Két Ország kirságának megalapítása egy Ménész,  'A Maradandó, A Tartós' nevű uralkodóhoz fűződik. E név valóban előfordul az abüdoszi kir.temetőben, ahol az első 2 dinasztia több uralkodója nyugszik. Vsz. minden agyagból, esetleg kőből készült, csonkagúla alakú masztaba-sírhoz tartozott egy halotti palota is a sírtól K-re. Sokáig föltételezték, hogy a szaqqarai masztaba-temető is ezekhez a kir-okhoz tartozik, akik 2 sírt építettek volna maguknak,  újabban azonban kiderült, hogy ezek magas rangú hivatalnokok és udvari emberek, valamint a kir. család sírjai. - A ter-ek egyesítése a Kr. e. 3100 k. időkre tehető, a hagyomány szerint Ménész ekkor alapította Memphiszt, mely kir. székhely lett. A 2. dinasztiától kezdve a Ny-i parton lévő temetőben, Szaqqarában új kir. sírkörzetet létesítettek. Az itt kialakult udvari kultúra hatására megszületett egy többé-kevésbé szigorúan szabályozott vallás(rendszer), s vele szoros összefüggésben az ~ra oly jellemző műv. kánon változatlan hagyománya. - A kezdeti "államvallás" lényeges eleme, hogy a →fáraó isteni jellegű uralkodó, aki az égi sólyom, a Hórusz, 'A Távoli' földi megtestesülése. A Két Ország egységének mitosza is e korból eredeztethető. Felső- és Alsó-~ ura eredetileg 2 sólyomisten, később Hórusz és Széth; ősi úrnői az É-i kobraistennő, Uadzsit és a D-i keselyűistennő, Nehbet voltak. E fáraót védelmező és segítő istenségek az Óbirod. idejére kialakuló, és a fáraókor végéig továbbélő 5 elemből álló uralkodói címben jelentek meg.  - A fáraó az isteni jellegű hatalom és az alattvalók földi élete közötti közvetítőként felelős volt minden alattvaló jólétéért, a föld termékenységéért, virágzásáért, a belső rendért és a külső ellenség visszaveréséért. Ezért a fáraónak (örök)ifjúnak és erősnek kellett maradnia. Már az első uralkodók megülték a  szed-ünnepet,  a kir. jelképes halálát és újjászületését-megifjodását, s a későbbiekben ezt minden fáraó megtartotta. (Az ún. rituális kir-gyilkosságra nincs bizonyíték.) Halála után minden fáraó (mint isteni származású ős) kultuszban részesült, melynek alapelemei a következők voltak: a ba-lélek madár képében kiszáll a halott testéből, de rendszeresen visszatér. Ahhoz, hogy megismerje a testet, annak hasonlítania kell a hajdani élőre, ezért mumifikálták. A ka-lélek a halottal marad, ez az ő hasonmása és "életereje". Ő veszi át a halotti áldozatot a sírszobor képében. Az óbirod-i Piramisszövegekben már gyakran Ozirisznak nevezték a halott uralkodót, aki halála után a holtak birodalmának élére állt, s a földi hatalmat fiára, Hóruszra ruházta át. - A 2. dinasztia idején egy Peribszen nevű uralkodó ismét Abüdoszban temetkezett, fő védőistenéül összes emlékén Széthet jelölte meg. A dinasztia végén a sólyomisten újra megjelent a kir-nevekben. -

2. Ó- és Középbirod. (Kr. e. 2686/l552): az Óbirod.  (3-6. dinasztia) legfontosabb uralkodója, Netjerihet, akit a Középbirod-tól a Dzsószer ('a Pompás') néven tiszteltek. Ő építette az első hatalmas kőépítményt, a szaqqarai lépcsős piramist, melynek  tervezőjét és alkotóját, Imhotepet később istenként tisztelték bölcsességéért. A piramisépítészet csúcspontját a 4. dinasztia idején érte el a 3 gizai piramissal (Khufu, Khafré és Menkauré sírjai). Ekkor alakult ki a piramiskörzet 4 összetevőből álló klasszikus elrendezése is: a folyón átszállított halottat a völgytemplom kikötőjében tették partra. Az itt végzett halotti szert. után a kövezett és fallal ellátott fölvezető úton a piramis K-i oldalán álló halotti templomba vitték, ahol a halott fáraó kultuszát ápolták. Innen a végső út a piramisban lévő sírkamra kőszarkofágjába vezetett. A piramisba többé senki nem léphetett be, ezért a járatokat hatalmas kőtömbökkel zárták le. - A piramisok köré temetkezhettek a kir. család tagjai és az udvari kiváltságosok. A sírépítést a kir. engedélyezte, hiszen a kőért és fáért indított sivatagi és külf. utak megszervezése a kir. kiváltsága volt. - Az 5-6. dinasztiák idején (Atum-) Ré napisten áll. kultusza egyre fontosabb lett. Erre utalnak a  nevét tartalmazó fáraónevek és az ún. naptemplomok, a piramisrendszerhez hasonló épületegyüttesek, melyekben a piramist egy csonkagúla talapzaton álló obeliszkforma (a héliopoliszi "benben"-kő fétise) helyettesíti. - Megerősödött a közigazg. rendszer, mivel a ker-ek (nomoszok) kormányzói megerősödtek a fáraóval szemben. Az Óbirod. 2. felében és végén a fáraók jelentős tp-építkezésekbe kezdtek a székhelyen kívül , ami az államilag "kanonizált" kultuszok és műv. ábrázolásmód megjelenését is jelenti a főv-on kívül. - Az első átmeneti korban (Kr. e. 2240/2040) a Nílus sorozatosan alacsony áradásaitól a túlfinomult hivatali rendszer csődjéig több ok is zűrzavart okozott. Ipu-wer intelmei az egész orsz-ra kiterjedő polgárháborús állapotokra utalnak. A kor első felében mégis trónján maradt a memphiszi gyökerű és hagyományú 7-8. dinasztia, a meglehetősen gyönge uralkodók sora. A 9-10. dinasztia idejére azonban a kormányzás Hérakleopolisz vezetőinek  kezébe került, akik harcoltak a D-i városok szöv-ével (Merikaré intelmei). Az átmeneti kor végén egy új hatalmi közp., Théba került ki győztesen a küzdelemből, s a 11. dinasztia és a Középbirod. (Kr. e. 2040-1780) első uralkodója a thébai Mentuhotep lett. A 12. dinasztia székhelyét a Fajjum-oázis közelében fekvő Listbe tette át, és összes fáraója a környéken építtetett piramisokat. Az újonnan fölemelkedett fáraói családnak vsz. jelentős belső ellenállással kellett (le)számolnia. Erre utal a társuralkodás intézményének a bevezetése az utódlás biztosítása érdekében, valamint az első uralkodó, Amenemhat elleni merényletről szóló különböző beszámolók (Szinuhe története, Amenemhat intelmei). - A második átmeneti kor (Kr. e. 1780/1570) a 12. dinasztia utolsó fáraóinak idején a közp.  hatalom ismételt meggyengülésével következett. A 13. és 14. dinasztia kir-ai megtartották az É-i (memphiszi) hagyományú udvart és közp-ot, de egyre kisebb ter. fölött uralkodtak ténylegesen. A D-i szomszéd, Núbia ugyanis a helyzetet kihasználva a Kerma központú kir-ság vezetésével visszafoglalta az ~ által a Középbirod. óta gazd-ilag ellenőrzött, Asszuántól D-re fekvő ter-eket. A Nílus-deltában Szíria-Palesztina felől erősödő bevándorlási hullámokkal kellett számolni, a Delta K-i felében és lassanként más részein is megerősödött a sémi és hurri népesség, és egyes településeken nyilván átvette az irányítást. A manethóni 15. dinasztiában 6 ún. hükszósz ('idegen országok fejedelme') kir. nevét tartalmazza. Ezek az idegen származású fáraók alkalmazkodtak az ott talált magas színvonalú kultúrához, bár néhány jelentős újdonságot éppen ők vezettek be a meghódított ter-eken (pl. ló és harci szekér). Közp-juk a K-deltai Avariszban volt. - Erre az időszakra tehető Jákob törzsének ~ba költözése (→Izrael fiai Egyiptomban); József a fáraó vezére lehetett, a gabonaraktárakra is fölügyelt (vö. Ter 41), s lehet, hogy más tisztséget viselt, melyet épp az ő számára létesítettek. - Az orsz. trónján megjelenő, szokásaihoz alkalmazkodni hajlandó és tudó nem ~i, "idegen fáraókat" elfogadták uralkodónak. A 16. dinasztia föltehetőleg kisebb fejed-ek nevét foglalja magába, akik fölvették ugyan a fáraói címet, de nem tekinthetők többnek, mint az éppen uralkodó fáraó ~i v. idegen vazallusainak. A belső háborúk és a helyzet végleges megoldása egy thébai család föltűnéséhez köthető (17. dinasztia), mely Thébából irányította hükszósz-ellenes harcát. Kamósze, a dinasztia utolsó fáraója a núbiaiak túlzott É-ra nyomulását éppoly méltatlannak tartotta, mint az É-i hükszósz jelenlétet (Kamósze-sztélék). Sikerült visszaszorítania az É-i idegeneket, akiket véglegesen utóda, Jahmesz, a 18. (thébai) dinasztia és egyben az ~i Újbirod. megalapítója űzött ki. -

3. Újbirod. (Kr. e.1552/1050): Az Ó- és a Középbirod. sok tekintetben kapcsolódik egymáshoz: egymás folytatásai és a "memphiszi tradició" egy-egy láncszemei. Az új korszak lényeges eltéréseket is mutat: a fáraó istenítésében ettől kezdve kap főszerepet Amon, Théba egyik helyi istensége, akiből Ré napistennel való összeolvadás révén az "istenek kir-a" lett.  A fölemelkedő Théba uralkodói már a 17. dinasztia idejétől fogva a Ny-i parti sziklás hegyekben vájatták sírjaikat és az Újbirod. első fáraói megalapították a Királyok Völgye néven ismert kir. temetkezőhelyet is. A sírok falait a túlvilági kvek (Halottak Könyve, Amduat, Kapuk Könyve, Barlangok Könyve, Nappal és Éjszaka Könyve, stb.) rajzai és szövegei borították. A sír mélyén, a sírkamrában az uralkodó múmiája hatalmas kőszarkofágban nyugodott. - A hükszószok kiűzése után ~ hódításra indult Levante (a Földközi-tenger medencéjének K-i fele) és Szíria-Palesztina vidékei felé, ami főleg keresk-ét biztosította. A "hódító politika" sok esetben csak büntető-zsákmányoló hadjáratokat jelentett,  a ter. foglalások után rendszeres adókkal sanyargatott helyi lakosság megtarthatta régi vezetőit, akik ~  csatlósai lettek. ~nak ettől kezdve állandó ütőképes hadserege volt. A korszak legnagyobb hódítója III. Thotmesz, aki 17 hadjáratot vezetett a Közel-K-re, s birodalma határait D-en a Nilus 4. kataraktájáig, K-en az Eufráteszig terjesztette ki. Az elfoglalt ter-ek ütközőállamokká váltak, amikor a 15-14. sz: a Mitanni birod., később a hettiták É felől fenyegető hódító szándékával is szembe kellett nézniük. - A Kr. e. 14. sz: ~ban egy emberöltőnyi időszakra a belső zűrzavarban a korábbi hódítások megerősítésére nem maradt erő: ez volt az ún. Amarna-kor, melyben IV. Amenhotep (Ehnaton) fáraó nagy változásokat vezetett be. Az Amon-papság meggazdagodása s az államügyekben egyre jelentősebb szerepe már-már veszélyeztette a fáraó hatalmát. A nap, s különösen a napkorong kultuszának erősödése, valamint az ún. népi és a nem ~i istenségek népszerűsödése és népszerűsítése ellensúlyozni kívánta a túlzottan erős Amon-eszmerendszert. E folyamathoz járult még egy prófétai lelkületű fáraó, aki Atonnak (napkorong) a többi isten kultuszát kizáró tiszt-ét, bizonyos személyes vallásosságot hirdetett és próbált elterjeszteni. Szembetűnő, hogy a kultusszal (és persze befolyásos papsággal) rendelkező istenek neveit kivésték az emlékekről, viszont Tell el-Amarna, az új főv.  palotamegyedében több jel utal például Toerisz és Bész, a nép körében kedvelt istenek  jelenlétére, akiknek nem volt állami kultusza és papsága. - Az Amarna-reform elbukott, mert a fáraó nem tudta népszerűvé tenni az új államvallást, s csak az alacsony hivatalnoki réteget volt képes maga mellé állítani. Halála után aztán az Amon-papság fokozatosan visszaszerezte korábbi befolyását. - Amikor az Amarna-kor után a hadseregparancsnok Horemheb lépett a trónra, a rend a határokon túl is többé kevésbé helyreállt, a hettita veszély (amint a szíriai-palesztinai városállamok amarnai levtárba küldött ékírásos levelei is bizonyítják, →amarnai levelek) nem csökkent. -  Hóremheb utódja Ramszesz megalapította a l9. dinasztiát. Tőle kapta nevét az ún. Ramesszida-kor. Közvetlen utódai, I. Széthi és II. Ramszesz újra megpróbálta visszaszerezni ~ szíriai-palesztinai  övezetét, s biztosítani az adó folyamatosságát. II. Ramszesz a vsz. döntetlenül végződött qadesi csata után kir. házassággal békét kötött a hettitákkal. Vsz. I. Szeti v. II. Ramszesz volt az a fáraó, aki elnyomta Izr. fiait. Izr. kivonulása II. Ramszesz v. Merneptah idejére eshetett. I. Szeti (ur. Kr. e. 1304/1290) az Orontész melletti Kádesnél megütközött a hettitákkal, II. Ramszesz (ur. Kr. e. 1290/1224) szintén hadakozott velük, utóbb azonban "örök” szöv-et kötöttek, amely mind ~i, mind hettita nyelven fönnmaradt. A hettita birod-at nem sokkal később az É és Ny felől előrenyomuló hajós népek is szorongatták. II. Ramszesz valamint utóda, Merneptah (ur. Kr. e. 1224/1204) és a 20. dinasztia 2. tagja legyőzték ezeket a hajós népeket, és Ázsia elözönlését is sikerült megelőzniük; győzelmük után új jövevények (köztük a filiszteusok) telepedtek le Palesztina partvidékén. A Merneptah idejéből fönnmaradt az 1. Anastasi Papirusz sok adatot tartalmaz Szíriáról, Palesztináról és Föníciáról, sajnos kérdés formájában.

- Merneptah készíttette az ún. Izrael-sztélé, melyen ~ történetében először említették az "Izrael" nevet, mégpedig a Palesztina ter-én élő népek között. Utána az Kr. e. 9. sz-ig megint nem jelenik meg a név ~i szövegben. Neki kellett először szembenéznie a Földközi-tenger medencéjében letelepülni vágyó,  "tengeri népek" támadásával is. Sikerrel szállt szembe velük éppúgy, mint később a 20. dinasztiabeli III. Ramszesz, kinek idejében e népek ismét támadástak. Ekkor  ~ban megint súlyos belső gondok jelezték az államgépezet akadozását. A hivatalnokok romlottságára vet fényt az ún. Torinói sztrájkpapirusz és a késő-Ramesszida sírrabló-dokumentumok. A fáraói hatalom gyöngülését mutatja a III. Ramszesz ellen megkísérelt, s vsz. sikeres háremösszeesküvés és merénylet. Az Újbirod. vége felé az Amon-papság minden eddiginél jelentősebb szerephez jutott. Szerintük Amon-Ré alvilági alakja Ozirisz, aki nem más, mint a halott, de újjászülető napisten, aki bárkáján nappal az eget, éjjel a túlvilágot járja be. Ezzel nemcsak a napkultuszt és az Oziriszhez kapcsolódó túlvilághitet kötötték össze, hanem Amont is beépítették a rendszerbe. - XI. Ramszesz a 19. évében bejelentette az „Újjászületés időszakát" (ún. Reneszánsz korszak), amitől kezdve a fáraó elismerte a thébai Amon-főpap (akkor éppen Herihór) önállóságát. Ez a 21. dinasztiától kezdve nemcsak a D-i ter-ek (Thébaisz) vallási vezetését jelentette, hanem a döntően Amonhoz tartozó birtokrendszer révén gazd., a D-i határ közelsége miatt pedig katonai vezetést is. Az É-i és D-i különálló földr. egységek kormányzati különállása tehát pol. különállássá alakult. - A harmadik átmeneti kor (Kr. e.1050/664): Felső-~  ura a mindenkori Amon-főpap lett, a fáraó É-on, Taniszban (K-Delta) székelt. ~ tényleges ura azonban a →theokráciának megfelelően a karnaki Amon-Ré, az "istenek kir-a". A D-i Amon-papság és az É-i fáraók kölcsönösen elismerve egymást, megosztották a  hatalmat, ami szoros családi kapcsolatokban is megnyilvánult. - Salamon kapcsolatban állt a 21. dinasztia egyik uralkodójával (talán II. Pszuszennésszel), elvette a lányát, s hozományul megkapta Gezert (1Kir 3,1; 9,16); ~i felesége számára Salamon palotát építtetett Jeruzsálemben (a későbbi palotákon is érződik az ~i hatás, pl. a díszablak; Jer 22,14). Az ÓSz-ben (1Kir 14,25; 2Krón 12,2-4) az első név szerint szereplő ~i fáraó a líbiai I.Sesonq (Sisák, ur. Kr. e. 945/924), akinek a Nílus deltája vidékén volt a székhelye. Ehhez a Sesonqhoz menekült Jerobeám, miután Salamon elleni lázadása nem sikerült, és nála maradt egészen Salamon haláláig (1Kir 11,40). Amikor hazatért, Jerobeám Izr. kir-a lett, Sesonq pedig - vsz. Jerobeám biztatására - rátört Júdára. - A kir. családdal azonban szoros kapcsolatba kerültek a Ny-Deltában letelepült és egyre nagyobb pol. hatalmat képviselő líbiai törzsfőnökök is, akik a Ramesszida-kor óta az ~i hadseregben egyre nagyobb számban foglalkoztatott líbiai zsoldosok utódai voltak. Sziamun v. II. Pszuszennész elvette egy líbiai törzsfő, Sesonq lányát, s leánya egy líbiai herceghez ment férjhez. Így amikor II. Pszuszennész fiúörökös nélkül halt meg, ~ a líbiaiaké lett, és megkezdődött a líbiai kor (Kr. e. 945/715), melyben  a Kr. e. 9. sz. végétől 3 dinasztia (22-24.) uralkodott párhuzamosan. Ebből következően ~ különböző ter-ei más és más fáraó →érájában éltek. A líbiai fáraók arra törekedtek, hogy pol. hatalmat is jelentő fontos papi tisztségeket, Théba, Memphisz és Hérakleopolisz főpapságát családtagjaikra, v. legalább híveikre bízzák. A 22. dinasztia első uralkodója, I.Sesonq sikeres hadjáratot vezetett Júdea és Izrael ter-én, nem foglalta el, de kifosztotta Jeruzsálemet (1Kir 14, 2Krón 12). - Mivel a 3 dinasztia mellett több kiskirály és "örökös herceg" is megerősödött, ~ Kr. e. 730: darabokra szakadt. Belső gyöngesége támadásra késztette az egyiptizált kultúrájú és a 10/9. sz. során fejlődő napatai királyságot (Núbia), melynek 8. uralkodója, Kasta É felé nyomult. Utódja, Piankhi elfoglalta ~ot, bevette Memphiszt, majd visszatért Napatába. A Kr. e. 8/7. sz. az ő leszármazottainak, a núbiai fáraóknak a kora (25. dinasztia). Sabako újra végigvonult ~on, s megpróbált jó kapcsolatokat kiépíteni a fenyegetően növekvő újasszír katonai nagyhatalommal (II. Szargon). Utódja, az asszírellenes Taharko (2Kir 19,19: Tirhaka) idején az asszírok több hadjáratot is vezettek ~ ellen (Kr. e. 670/60-as évek), míg végül Asszurbanapli Kr. e. 664/663: kifosztotta Thébát, az utolsó napatai származású fáraó szülőföldjére, Núbiába menekült. A Delta gyakorlatilag asszír csatlóssá vált, D-en Montuemhat, Amon 4. főpapja kormányzott: hatalma Elephantinétől Hermopoliszig terjedt. - 4. Késői kor (Kr. e. 664/332): A 26. dinasztia a deltai Szaisz uralkodói, kiknek a kezdeti asszír csatlósságból sikerült kivívniuk ~ függetlenségét és egységét. I. Pszammetik  utóda, Nehó fáraó meg akarta szerezni Palesztínát és Szíriát. A Megiddói csatában Jozija halálos sebet kapott. Kr. e. 609: Jozija után fiát, Joacházt választották meg kir-nak, de Nechó letette, sőt magával vitte ~ba is, és helyette Jozija másik fiát, Jojakimot ültette trónra (2Kir 23,29-35).

A fáraók káld- és perzsaellenes szöv-ekben vettek részt; s katonai segítség reményében közeledtek a gör-ökhöz.  Kr. e. 500/460: ~ váltakozó sikerrel hadakozott Levantéért és Ciprusért, s a káld újbabilóni birod. eredménytelenül próbálkozott ~ meghódításával. A 2Kir 24,7 és Jer 44,30 említi Babilónia ellenségét, Hofra fáraót. Kr. e. 587: Jeruzsálem pusztulása után sokan menekültek hozzá, s Jeremiást is magukkal vitték (42-44; 2Kir 25,26), s a Nílus-delta K-i részén telepedtek le (Jer 2,16; 43,7-9; Ez 30,18).  A →babiloni fogság idején a menekült zsidók határőr telepet alapítottak →Elephantinében, a D-i határon. Perzsia fölemelkedésével ~ perzsallenes szöv-et kötött a káld-lüdiai-spártai erőkkel. Lüdia és Babilón elestekor Amaszisz fáraó sikertelen diplomáciai erőfeszítéseket tett a perzsa veszély elhárítására (Hérodotosz III, 1-2). Kambüszész Kr. e. 525: elfoglalta ~ot, mely Kr. e. 404-ig perzsa ellenőrzés alatt állt (27. dinasztia). A Kr. e. 5. sz: a perzsa uralkodóknak több, Delta központú fölkeléssel is meg kellett birkózniuk, melyek közül az utolsó még egyszer kivívta ~ függetlenségét 60 évre (28-30. dinasztia). III. Artaxerxész azonban Kr. e. 343: egy rövid időre újra a perzsa birod. részévé tette ~ot. - Kr. e. 332:  az ~ földjére lépő Nagy Sándort a perzsa iga alól fölszabadító hősnek tekintették és a Sziwa-oázisbeli Amon-jósda papjai az isten fiának kiáltották ki.  -  

II. ~ tört. 332 u.: Nagy Sándor, ~ fáraókor utáni első, törv-es uralkodója új főv-t alapított, Alexandriát, mely hamarosan a gör. és zsidó tud. élet közp-ja lett. A Ptolemaioszok korában egy ideig virágzott, majd hanyatlásnak indult, mind pol., mind gazd. téren. Kr. e. 30: az actiumi csata és Kleopátra öngyilkossága után ~ róm. tartomány lett. Bár a róm. cs-ok sok külsőséget átvettek a fáraóktól, elnyomták és kihasználták  ~ot. Az ~iak dediticiinek, azaz olyan tart. lakosainak számítottak, mely meghódolt a róm. birod-nak, s így nem katonáskodhattak. - ~ az egyetlen orsz., ahol Jézus saját hazáján kívül tartózkodott egy ideig (→menekülés Egyiptomba). A hagyomány szerint ~ Márk evang. térítése révén hamarosan fontos teol. viták színhelyévé vált (Szt Kelemen, Órigenész), s itt alakult ki a remeteség. A kerség a →koptok között minden üldözés, eretnekség, szakadás és a 7. sz. eleji arab pusztítás ellenére napjainkig folyamatosan fönnmaradt. - Az arab hódítás utáni missz. kezdetben a hittagadók visszatérítését, a rabszolgák és kereskedők gondozását próbálta biztosítani (Szt Bononius). A mohamedánok közti prédikáció gondolata IX. Gergelyben vetődött föl. 1219: Assisi Szt Ferenc és a ferencesek, 1233: a domonkosok kezdték meg. Mindkét r. sok vt-t adott, 1338: Kairóban 30 domonkost öltek meg. A missz. célja a koptok és a K-iek Rómával való egyesítése is volt. Átmeneti sikerek születtek, 1440: a koptok követet küldtek a firenzei zsin-ra, 1442. II. 4: aláírták a zsin. →jakobitákról szóló dekrétumát. VIII. Gábriel pátr. VIII. Kelemennel 1595: unióra lépett, ami 1637: fölbomlott. 1700 u. a kapuc-ok és a jezsuiták dolgoztak az egységért, 1713: az alexandriai K-i pátr-t sikerült megnyerniük. - Az ~i egyh. elöljárója, a →Szentföld őre 1630: ~ és Ciprus ap. pref-a is lett. 1741: XIV. Benedek a koptoknak ppséget adott Jeruzsálemben. XVI. Gergely 1839: ~ és Arábia számára ap. vik-t szervezett. - A 7-19. sz. arab uralom után az első misszion-ok a fr., máltai és ol. telepesek lelkipásztorai voltak, bár a telepesek idegenek maradtak, mert sem a bennszülöttekkel, sem a mohamedánokkal nem találtak tartós kapcsolatot. A 19. sz. közepén a Sztszék főként fr. misszion-okat küldött: lazaristákat, lyoni misszion-okat, isk-testvéreket és vincés nővéreket. A szerz-ek isk-ikkal és karitatív műveikkel hatottak. 1899: a kisszámú kopt kat. részére a Sztszék helyreállította az alexandriai patriarchátust. 1923: az I. Fuád kir. (ur. 1922/36) alatt kiadott alkotmány vallásszabadságot biztosított. Ker. képviselők és miniszterek voltak. - A nemz. függetlenségi mozg. az iszlámhoz kötődött. 1952. VII. 26: a szabad tisztek mozgalma megdöntötte a monarchiát, 1954. X. 19: szerződést kötöttek az ang-okkal a szuezi övezet katonai kiürítésére, mely ~ teljes függetlenségét jelentette. 1956. VI. 23: az alkotmány az iszlámot áll. vallásnak nyilvánította. Ker-ek többé nem lehetettek vez. állásban, korlátozták a közéleti és gazd. életben betöltött szerepüket és a tp-ok építését. VII. 26: államosították a Szuezi-csatornát. Jóllehet az 1958. II. 1: ~ és Szíria Egyesült Arab Köztársaság néven létrejött államszöv. nem intézkedett az áll. vallásról, s kimondta, hogy minden polgár a törv. előtt egyenlő, a nem kopt rítusú ker-ek gazd. és pol. okok miatt tömegesen hagyták el ~ot. - ~ban a ker-ek számát a kopt egyh. 7, a kormány 1 millióra becsüli. 1976: a vsz. 38.070.000 lakos 90%-a mohamedán, 10%-a ker. A ker-ek nagy része a monofizita kopt nemz. egyh-hoz tartozik. ~ kat. lakossága  kopt, lat., bizánci, melkita, örm., szír, maronita, káld szert-ban saját egyh. szervezetben él. A nem-egyesült K-i ker-ek kopt, melkita, alexandriai, örm., szír és or. egyh-at alkotnak. - A prot-ok részben telepesek, részben a K-i egyh-akból megtérített bennszülöttek. Legsikeresebben az amerikai →presbiteriánusok misszionáltak. - A II. Vat. Zsin után a domonkosok, jezsuiták és ferencesek próbálkoznak párbeszéddel a mohamedánokkal. Hivatalosan ugyan vallásszabadság van ~ban, de az áll. törv-ek és a társad. nyomás lehetetlenné teszi, hogy egy moszlim ker. legyen. A mai ~ a modern iszlám közp-ja. Al-Aszhar, a legnagyobb mohamedán főisk. a világ minden részére küldi az iszlám terjesztőit. 1947: ~ diplomáciai kapcsolatot létesített a Vatikánnal. - 1980: 41.990.000 lakos (1962: 91% szunnita mohamedán, 8% arabul beszélő kopt ker.), 158.000 kat., 13 egyhm., 15 pp., 353 pap, 66 szerz., 1642 apáca; 1990: 53.153.000 lakos, 90% mohamedán, kb. 1.000.000 kopt ortodox, 350.000 gör. kel., 200.000 kopt r.k., 8.000 lat. r.k., 6000 maronita, kb. 200.000 prot.  - Patriarchátusai éa ppségei: 1824: Alexandria, kopt, 1885: örm., 1895: Luqsor, kopt, Minya, kopt, 1946: Kairó, maronita, 1947: Assiut, kopt, 1951: Heliopolis, kopt, Port-Said, 1965: Kairó, szír, 1980: Kairó, káld, 1981: Sohag, kopt, 1982: Ismailia, kopt. L.É.-**

Pallas V:772. - Drioton, É.-Vandier, J: L'Égypte. Párizs, 1952. - Wolf, W.: Die Kunst Aegyptens. Stuttgart, 1957. - LThK I:218. - Kiss 1978:200. - Kákosy László: Ré fiai. Bp., 1979.  - Trigger, B.G.-Kemp, B. J.-O'Connor, D.-Lloyd, A. B.: Ancient Egypt. A social history. Cambridge, 1983. - Kemp, B. J.: Ancient Egypt. Anatomy of a civilization. London-New York, 1989. - EWYB 1993.I:997.