egyidejűség: több esemény időbeli azonossága. - Természetbölcseletileg a hagyományos idő-kategória, a változás egymásutánjának mértéke keretében nem jelentett problémát. A relativitás-elmélet (→Einstein) fényében kérdésesnek látszik, hogy két, egymástól térben távollévő eseményről tárgyilag ki lehet-e jelenteni az ~et. Úgy tűnik, filozófiai értelemben továbbra is beszélhetünk ~ről, csak ennek megállapítása ütközik nehézségbe, a gondot tehát inkább az idő mérhetősége - s egyáltalán, az anyagi folyamatok átláthatatlansága - jelenti. Az az állítás pl., hogy egy folyamat "ebben a pillanatban" megy végbe, igaz lehet, de hogy mit is kell értenünk a pillanat alatt, ez már csak viszonylagosan határozható meg. - Lételméletileg (az egzisztenciál-ontológia szemszögéből) az ~ egyet jelent az örökkévalósággal, amelyet ti. Boëthius így határozott meg: "a végnélküli élet teljes, egyszerre való és tökéletes birtoklása", s mint ilyen, érintkezik minden idő-pillanattal. Teológiailag különösen a megtestesülés világítja meg, hogy az "örök" (az isteni) "betör" az időbe, s így az idő fölvételt nyer az örökkévalóba. Eljött Krisztus órája (vö. Jn 2,4), s ezzel minden pillanat az üdvtörténet része lesz. Mint Kierkegaard írta, a ker. tört-szemlélet középpontjában az "idő beteljesedése" áll, a "Poncius Pilátus alatt" végbement Krisztus-esemény, amely által a mi "itt és most" zajló életünk is része lesz az üdvtört. ~nek, annak az örök jelennek, mely az Abszolútum élete. Így minden igaz ker. kortársa Krisztusnak, vele ~ben él. A tört. nem egyenlő "nyers tények" összegével, hanem egyetlen, átfogó egész, az "örök" jelenléte az időben, melyben egybehajlik a világ "vége" és "kezdete". Bűnbánatunk, a megtérés és az ítélet megnyitja számunkra a végidőt (→eszkatológia), amely már "itt is van". Ez az eszkatológiai ~ a megtestesülésben létrejött ~ meghosszabbítása, hatása életünkre. Cs.I.

LThK II:960.