pelagianizmus: →Pelagius, Caelestius és Julianus révén elsősorban Nyugaton elterjedt antropológiai tanítás. - Tört. megítélésénél figyelembe kell venni, hogy magát a tanítást csak az ellenfelek cáfolatából ismerjük. Az egyh. megbélyegzés kevésbé érheti magát Pelagiust, mint két tanítványát. Pelagius elsősorban erkölcsi és ped. magatartást hirdetett, nem dogmatikai tanítást. Először Rómában működött, s az erkölcsi rossz legyőzésére különösen hangoztatta az akarat szerepét, amely szabadon fordulhat a jó és a rossz felé. Az ember term-ében megvan a jóra való képesség, és az akarat önmagában elég erős a döntéshez, s jutalmát is ezért a döntésért kapja. Nála tehát a gyakorlati ker. életről van szó, amely megfelelt a róm. temperamentumnak. Pelagius tiszteletet mutat a Szentírás iránt, és hirdeti a felelősséget. A kegyelem szükségességét sem tagadja egészen, de valójában csak külsőleges fogalma van róla: valamilyen külső segítségnek tekinti. Később is csak annyit fogadott el, hogy a kegyelem nem magához az üdvözítő tetthez szükséges, hanem csak annak könnyebb végrehajtásához. Rendszere individualisztikus: Ádám bűne csak annyit ártott, hogy rossz példát adott. Pelagius tehát mellőzi a →kegyelem és a →bűn közösségi jellegét és az →áteredő bűn örökletes voltát, de annál jobban kiemeli a term. erejét és az ima hatékonyságát. Tanítványai, Caelestius és Julianus levonták a következtetéseket, és tovább mentek, mint mesterük. Caelestius írásai nem maradtak meg, Julianus pedig elsősorban az áteredő bűn tanával foglalkozott, s csak másodsorban a kegyelemmel. Az áteredő bűnt azért nem ismerte el, mert szerinte az az emberi term. megváltozását is jelentette volna. Ha a bűn a term-hez tartozik, vele együtt meg is marad és nem bocsátható meg. - Az igazi vita Karthágóban tört ki, ahol Caelestius letelepedett. Az áteredő bűn mellett tagadta a gyermekek keresztelésének szükségességét is. Itt az igazi ellenfél Szt Ágoston volt, aki hangoztatta a kegyelem ingyenes, ajándék voltát és az áteredő bűn valóságát, s egyben azt is, hogy az üdvös tettekhez szükséges a kegyelem. Pelagius közben K-re ment és Efezusban telepedett le. K-en Szt Jeromos és →Orosius cáfolták tanítását. A mozg. leküzdése mégis Ágoston nevéhez fűződik. Az ő fáradozása nyomán jött létre először 416: a milevei, majd 418: a karthágói zsin., ahol 314 pp. volt jelen. Itt 9 cikkelyben megfogalmazták az egyh. tanítást a kegyelemről és az áteredő bűnről (D 101-109). Caelestius és Julianus azonban nem vetette alá magát, sőt Ágostont →manicheizmussal vádolták. Ágoston válaszolt vádjaikra, de a vita hevében nagyon hangsúlyozta a kegyelem szükségességét és az emberi term. megsebesülését az áteredő bűn következtében. 429: Julianus Konstantinápolyba ment, és →Nesztoriosz pátr-nál el akarta érni, hogy vegyék vissza az egyh. közösségbe, amit I. Celesztin p. megtagadott. A ~ hullámai még az →efezusi zsinaton is érezhetők voltak. Alexandriai Szt Cirill és Nesztoriosz kölcsönösen a →nesztorianizmus felé hajlással vádolták egymást. Végül is a róm. legátusok hatására a zsin. állást foglalt a ~ és a caelesztinianizmus ellen, s ezzel meg is törte erejét. A kegyelem szükségességének tétele azonban csak később lett világos, amikor a teol. kidolgozta az üdvösség abszolút termfölöttiségét. G.F.
LThK VIII:246. - Vanyó 2000:709.
A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.