Magyar Katolikus Lexikon > T > tudatalatti


tudatalatti, tudattalan: a 18. sz. közepe óta használt pszichológiai fogalom mindazon lelki folyamatokra, melyek megelőzik v. nem érik el a tudatosság szintjét (→mélylélektan). – Az ókor →idea-tana (→Platón, →sztoicizmus, →Plotinosz, Szt Ágoston: ősképek, archetípusok) és a kk-i ismeretelméletek már utaltak a megismerés ~ előzményeire. →Eckehart Mester a lét dinamikáját hangsúlyozta, s a lélek mélyéről és a fogalmakkal megfelelően le nem írható legmélyebb benső élményről beszélt. Mégis egészen az újkor kezdetéig hiányzik a tudattalan–tudatos fogalompár megfelelője. – →Descartes szerint az ember lényege az, hogy ens cogitans, conscium sui, ‘öntudatos, gondolkodó lény’. Mivel a conscientia, a ‘kísérő tudás’ (lelkiismeret) hozzátartozik minden emberi cselekedethez, állítja, hogy a lélekben semmi olyan nem történik, ami az emberben nem tudatos. Ennek következtében a racionális tudatpszichológia azonosítja a lelkit a tudatossal. Johann Gottfried →Herder, →Kant és a romantikusok szembefordulnak ezzel. C. G. Carus szerint a ~ a tudatos lelkiélet megismerésének a tulajdonképpeni kulcsa. F. →Schopenhauer és E. v. Hartmann a ~ fogalmát kibővítette annak metafizikai alkalmazásával. – A döntő fordulatot és a fogalom sajátos újrafogalmazását 1896–1900: Sigmund →Freud munkássága hozta. A →hisztéria magyarázatának első kísérleteinél dolgozta ki az ellenakaratról és a 2. tudatról szóló elméletet, amit később pontosított és tudattalannak nevezett. A hipnotikus vizsgálatok megmutatták, hogy vannak tudattalan elképzelések és elhatározások, de azt is, hogy a statikus leírást dinamikus szemlélettel kell kiegészíteni: a tudattalan eszme ugyanis működni kezd. A tudattalan lelki folyamatok, melyek nem követik a tudatos lelki élet szabályait, befolyásolják a magatartást. Freud a ~ világ törvényszerűségeit az álmok fejlődésében vizsgálta közelebbről. Egy elsődleges folyamatról beszél, amit az élvezet irányít, ami (a másodlagos, tudatos, logikus-racionális tiltakozások ellenére) ellentmondásokat fogad el és az esetleges asszociációktól félrevezetve jelentéseket torzít el, sűrít v. szimbolizál. Descartes emberképével ellentétben Freud azt hangoztatja, hogy minden lelki dolog a ~ból fejlődik ki, de nem minden ~ tudatosul. Ennek értehetővé tételére alkalmazza Freud a tudatelőtti fogalmát, melyben ellenőrzés folyik, ami eldönti, hogy mi válhat tudatossá. – A tudattalan–tudatelőtti–tudatos rendszer első modellje után Freud 1920–23: kifejlesztette a 2. modellt: az az–én–felettes én rendszerét. Ezt egészítette ki és javította Carl Gustav →Jung. Szerinte nemcsak egyedi ~ létezik, hanem „a pszichikai működésnek örökölt lehetőségei is vannak”. Ezt az állatok ösztönéhez hasonlította. Szerinte a ~ban vannak olyan erőközpontok, amelyek az ember életét megváltoztatni képes hatékony képeket, archetípusokat raknak össze. Ezeknek kiegészítő, szabályozó és kiegyenlítő hatása van a lélek életére. – Míg Freud elmélete az erkölcsi felelősség, a szabadság és a bűnösség vitájában volt nagyjelentőségű, a kollektív ~ és az őstípusok elmélete mindenekelőtt a vallástudományt és a szűkebb értelemben vett teol-t befolyásolta. Jung vallási szimbólumokat, mítoszokat, meséket, de dogmatikus elképzeléseket is összehasonlított az ismert őstípusokkal. Hasonló módon próbálkozott néhány teológus is (Drewermann) biblikus elbeszélések, képek, hasonlatok megvilágításával őstípus-tartalmuk megfejtése révén. – Az ember nincs tehetetlenül kiszolgáltatva a ~nak. A pszihoterápiának lényeges szerepe van abban, hogy tudatosítsa, feldolgozza és megválaszolja a tudattalant. A ~ létező valóság, korlátozza ugyan a szabad elhatározást, de nem szünteti meg. **

Schütz 1993:397.