Herder, Johann Gottfried von (Mohrungen, Poroszo., 1744. aug. 25.-Weimar, 1803. dec. 18.): evangélikus filozófus. - 1762: Königsbergben Kant és Hamann tanítványa, de erősen hatottak rá Shaftesbury és Rousseau művei is. Lényeges pontokon szembefordult Kanttal. 1764: Rigában lelkész, tanító, szabadkőműves páholy titkára. 1769: Holstein–Oldenburg hg-ek kísérőjeként beutazta Fro-ot. 1771: Bückeburgban, 1776: Weimarban lelkész. - ~ szerint a vallás a belső öntudat, az →érzelem dolga minden →kultusz, →dogmatika, →metafizika nélkül. Sem vitákra, sem tantételekre nincs szüksége, mert ezek csak filozofikus vélemények, s a dogmákkal és az ünnepekkel együtt akkor keletkeztek, mikor a kerség a népek közt elterjedt. Maga Krisztus és az ap-ok még nem ismertek tételeket, hanem csak bizalmat, önátadást és hitet. A protestantizmus kitakarította ugyan a szérűt, de nem eléggé. A kerségnek nem szabad mást megtartania, csak az emberiség üdvösségének gyakorlati szabályát, ami így hangzik: „Ismerd meg Istent, az Atyát, magadat pedig mint az Ő eleven szervét. Ember vagy az emberek között az emberekért; cselekedj az emberség szabálya szerint.” - ~ tört-filozófiája determinista naturalizmuson alapszik. Szerinte a tört-ben minden éppúgy föltételek és szükségszerűségek függvénye, mint a term-ben. Az ember éppúgy a term. terméke, mint az állatok, a term. szervező ereje fejleszti ki az embert a műv-en, a nyelven, a humanitáson és valláson át a halhatatlanság reményéig. A →humanitás az emberi fejlődés természetes célja, ez az emberi tört. etikai célja is. A →gondviselés nem más, mint a →fejlődés belső törv-e. - ~ eszméivel termékenyítően hatott a földr., embertan, néprajz, nyelvtud., művelődés és irodtört. tud-ára. Szláv írások hatására a magyarság közeli eltűnését jósolta. Cs.I.

LThK 1932. IV:963; 1960. V:243. - VIL IV:390.