Magyar Katolikus Lexikon > T > török hódoltság Magyarországon


török hódoltság Magyarországon, 1541–1718: hazánk történetének azon korszaka, amikor területének egyes részei a →török birodalomhoz tartoztak. – Kezdő időpontját tehetjük 1521: Nándorfehérvár (Belgrád) bevételére, 1526: a →mohácsi csatára vagy 1541: Buda elfoglalására. Utóbbi a leghelyesebb, minthogy ekkor alakult meg az első itteni vilájet (tartomány). Záró dátuma 1718. VII. 21: a →pozsareváci béke, amikor a →Temesköz és a →Szerémség is fölszabadult. – A ~ létrejöttét hosszú fegyveres harcok előzték meg. Az eu-i középhatalomnak számító Magyar Királyság éppen akkora gyengült meg, amikor az oszmánok erejük tetőfokára jutottak. Így a kezdeti, az orsz. közp-i ter-eitől távol eső összecsapások egyre közelebbi helyekre kerültek s mind súlyosabbakká váltak. Nem deríthető ki egyértelműen, hogy mikor történt az első m–tör. összecsapás és milyen szinten. Kir-i seregek vsz. 1375: →Havasalföldön ütköztek meg először oszmán hadakkal. Talán az itt elért győzelem emlékére bővíttette ki I. (Nagy) Lajos (ur. 1342–82) a mariazelli kegykpnát. 1389: az első →rigómezei csata után a két állam szomszédossá vált. 1390: Mo-ba először csaptak be oszmánok, a →macsói bánság, Krassó és Temes vm. vidékére. Hazai földön az első csatározás 1391 nyarán történt, s ebben a Maróti János és Losonci László vezette sereg győzedelmeskedett. 1395: Luxemburgi →Zsigmond kir. (ur. 1387–1437) hadai bevették Kis-Nikápolyt. 1396: a kir. keresztes háborút szervezve, nemzetk. együttműködésben, melyhez számos fr. lovag is csatlakozott, Nikápoly alá vonult, de IX. 28: súlyos vereséget szenvedett I. Bajezidtől (ur. 1389–1402). A szultán ankarai veresége utáni trónviszályok, majd az I. Mehmed (ur. 1413–21) uralkodása alatt szünetelő támadások II. Murád (ur. 1421–51) korában kiújultak. 1427: Galambóc vára elesett, azt 1428: nem sikerült visszavívni. 1438: az oszmánok Dél-Erdélyben (Szászsebes, Segesvár, Meggyes, Brassó és környékükön) portyáztak. Zsigmond kir. kezdte meg és (Habsburg) Albert (ur. 1437–39) folytatta a délvidéki végvári rendszer kiépítését. 1441-től →Hunyadi János erdélyi vajda katonai reformjai és személyes tehetsége révén több alkalommal eredményesen harcolt az oszmánokkal. 1441 nyarán Iszhák szendrői bég ellen Szerbiában, 1442. III: az Erdélyre törő Mezid bég ellen Gyulafehérvárnál, 1442. IX: Sehábeddin (Kula Sáhin) ruméliai beglerbég ellen a Jalomica felső folyásánál győzött. 1443. VII–1444. I: a →hosszú hadjáratban Nisnél és Szófiánál volt sikeres, majd a Zlatica szorosnál II. Murád hadait is megverte. Az 1444 nyarán kötött előnyös szegedi-váradi békét I. Ulászló (ur. 1440–44) Cesarini p-i követ és mások ösztökélésére és bizonyos föltételek nem teljesítésére hivatkozva felmondta (→szegedi eskű), s hadba indult. Útközben elfoglalta Vidint és Nikápolyt, de XI. 10: a várnai síkon súlyos vereséget szenvedett (→várnai csata), s maga is meghalt. 1448: Hunyadi 2 é. hadjáratot tervezett az oszmánok ellen, ám – részben Brankovics György szerb despota árulása miatt – a X. 18–19-én vívott második →rigómezei csatában alulmaradt. Ez azt jelzi, hogy nyílt mezei ütközetben ő sem tudott diadalmaskodni az oszmánok fölött. 1456. VII. 4–22: II. Mehmed (ur. 1451–81) Nándorfehérvárt ostromolta, amelyet Hunyadi és a várvédők visszavertek a népi keresztesek segítségével, akik Kapisztrán Szt János lelkesítő beszédei hatására gyűltek össze (→nándorfehérvári győzelem). A kudarc és más okok miatt évtizedeken át nem került sor szultáni hadjáratra Mo. ellen. – I. (Hunyadi) →Mátyás kir. (ur. 1458–90) nem akadályozta meg hatékonyan Szerbia és Bosznia meghódítását, s kerülte az oszmán főerőkkel való összecsapást. 1463. XII. 25: Jajcát visszafoglalta, de komolyabb következmény nélkül. Áll ez az 1471-ben épült szabácsi palánkvár 1476. II. 15-i bevételére is. 1479. X. 13: Báthori István országbíró és →Kinizsi Pál temesi ispán hadai a →kenyérmezei ütközetben megverték az Erdélyre törő Isza béget. Mindeközben Mátyás kir. a végvári vonal védelmi képességének növelésén fáradozott. Halála után nem sokkal mind a hazai, mind a nemzetk. helyzet jelentősen megváltozott. Mo. vesztett pol-i és gazd-i súlyából, meggyengült a korábbi ker. összetartás, nagyhatalmak küzdelme zajlott Eu-ban. A kizárólag K-en hadakozó I. Szelim (ur. 1512–20) fia, I. (Nagy) Szülejmán (ur. 1520–66) céljai között Mo. meghódítása is szerepelt. 1521. V: a szultán megindult hadaival, VII. 7: elfoglalta Szabácsot, VII. 11: Zimonyt, 4 hetes ostrom után VIII. 29: Nándorfehérvárt, Mo. kulcsát. 1523. VIII. 6–7: Nagyolaszi–Rednek–Szávaszentdemeter térségében a m. lovasság még diadalmaskodott a ruméliai beglerbég és a szendrői bég fölött, az 1526. VIII. 29-i →mohácsi csatában II. (Jagelló) →Lajos (ur. 1516–26) és serege döntő vereséget szenvedett, menekülés közben a kir. is meghalt. Az 1526. XI. 10-i I. (Szapolyai) János, illetve a XII. 17-i (Habsburg) I. →Ferdinánd kettős királyválasztás hosszas belviszályokhoz vezetett. Szorult helyzetében I. János a szultánhoz fordult, aki 1529. IX. 26–X. 16: eredménytelenül vívta Bécset. 1532. VIII. 10–30: a Habsburgok ellen vonuló Szülejmán Kőszeg alatt vesztegelt, s nem mert döntő ütközetbe bocsátkozni a Bécsújhelynél várakozó ném. birod-i sereggel. – 1541. VIII. 29: a vazallusnak tekintett János kir. elhunyta után korábbi ígéreteikkel ellentétben az oszmánok ostrom nélkül megszállták Budát. Szapolyai fiának, (II.) János Zsigmondnak azt ígérték, hogy amikor nagykorú lesz, visszakapja az orsz-ot, de addig tartózkodjék Erdélyben. Ennek nyomán jött létre az 1550-es évek közepére oszmán vazallusként az →erdélyi fejedelemség; uralkodóinak megválasztásához a szultán jóváhagyása kellett, s évi 10, majd 15 ezer arany adóval és ajándékokkal tartozott a Portának. Az 1543-i hadjáratban, amelynek végső célja ismét Bécs lett volna, Pécs, Siklós, Esztergom és Székesfehérvár esett el. 1544 tavaszán a budai beglerbég Visegrádot, Nógrádot és Hatvant foglalta el. 1551: a ruméliai beglerbég, 1552: Ahmed pasa másodvezír DK-mo-i várakat, Temesvárt, majd Szolnokot csatolta a birod-hoz. Eger viszont hősiesen ellenállt. 1566: Szülejmán utolsó hadjáratát is Mo-ra vezette; halála után egy-két nappal, IX. 8: vették be Szigetvárt, melyet gr →Zrínyi Miklós védett mindhalálig. Ebben az évben hódolt meg Gyula is. 1568. II. 17: II. Szelim (ur. 1566–74) Drinápolyban (tör-ül: Edirne) békét kötött a Habsburgokkal, s ezzel lezárult a mo-i várháborúk kora. – 1591-ig viszonylag nyugodt időszak következett, melyet határ menti villongások, portyák zavartak meg. 1593. VI. 22: kitört a hosszú v. →tizenötéves háború, mely váltakozó sikereket hozott a küzdő feleknek. 1594. IX–X: Győr és Pápa jutott oszmán kézre, de 1597 és 1598: elvesztették őket, míg 1595. IX: Esztergomot vették be a Habsburgok, ám 1605: visszavették a törökök. 1596. X. 13: Eger védői megadták magukat. X. 26: a háború legnagyobb csatáját, a →mezőkeresztesi csatát, amelyben III. Mehmed (ur. 1595–1603) is részt vett, az oszmánok nyerték meg. A harcok számukra legkedvezőtlenebb szakaszában kezdődött →Bocskai István fölkelése, aki 1605. XI. 11: korábbi kívánságának megfelelően kir-i koronát kapott Lala Mehmed pasa nagyvezírtől. 1606. XI. 11: a 20 évre kötött →zsitvatoroki béke lezárta a mindkét oldalon jelentős katonai veszteségeket okozó, a m. területeket gazdaságilag kimerítő háborúskodást (megújították 1615. VII. 15: Bécsben, 1625. V. 28: Gyarmaton, 1627. IX. 13: Szőnyben, 1650. II. 25: Isztambulban). 1613. VIII: oszmán támogatással került a fejedelmi székbe →Bethlen Gábor (ur. 1613–29), aminek ára Lippa és Jenő átadása volt. – Nagyobb háborús események nélküli évtizedek után 1658. VI–X: Köprülü Mehmed pasa nagyvezír II. →Rákóczi György erdélyi fejed. hibásnak tartott pol. lépései miatt hadjáratot vezetett Erdélybe; elfoglalta az időközben elvesztett Jenőt, s megszerezte Lugost és Karánsebest. 1660. VIII. 27: (Nagy-)Várad került török kézre. 1662. I: IV. Mehmed szultán (ur. 1648–87) →Apafi Mihályt tette meg fejed-mé, akit elődeinél szorosabb vazallusi függés kötött a Portához. 1663. IX. 25: (Érsek-)Újvárt foglalták el az oszmánok, XI. elején Léva és az 1594-től Habsburg birtokban lévő Nógrád is megadta magát. 1663–64 telén →Zrínyi Miklós sikeres katonai akciókat hajtott végre a Dunántúlon. 1664. VIII. 1: a →szentgotthárdi csatában a Raimondo Montecuccoli vezette ker. sereg legyőzte Köprülü Fázil Ahmed pasa nagyvezír hadait. VIII. 10: kötötték meg az országos fölháborodást kiváltó, az oszmánok számára kedvező előzetes →vasvári békét, melyet 1665. VI: I. (Habsburg) →Lipót ratifikált. – 1681. IV. 18: a szultán Apafi Mihályt Erdély teljes haderejével a K-i országrészben gyülekező bujdosók és fővezérük, →Thököly Imre megsegítésére küldte. 1682. IX. 16: Apafi jelenlétében Ibrahim budai pasa Füleken a szultán nevében királlyá nyilvánította Thökölyt, aki ettől kezdve Felső-Mo. fejedelmének címezte magát. 1683. VII. 14: Kara Musztafa pasa nagyvezír megkezdte →Bécs ostromát, Thököly katonáival a fősereg mögött haladt és vonult be többek között Pozsonyba. VII: több Ny-dunántúli vm. és vár, az ott birtokos főurakkal átállt Thökölyhez. 1683. IX. 12: III. Sobieski János lengy. kir. (ur. 1674–96), Lotharingiai Károly hg., II. Miksa Emánuel bajor (ur. 1679–1726) és III. János György szász választófejed. (ur. 1680–91) egyesült serege Bécs mellett, Kahlenbergnél megverte az oszmán hadat. X. 9: a tör. vereséggel végződött párkányi csata, X. 27 után egyheti ostrom után védői megadták Esztergomot. 1684. III. 5: XI.→Ince p. fölhívására III. Sobieski János lengy. kir. Krakkóban aláírta a Lengyo., a Habsburg Birod. és Velence közötti oszmánellenes →Szent Liga okmányait; I. Lipót Linzben III. 28-án, Giustiniani dózse (ur. 1684–88) Velencében IV. 25: erősítette meg. Mind Bécs védelmében, mind a Szent Liga létrejöttében, majd a felszabadító harcokban jeles szerepet játszott B. Avianói →Márk OFMCap. 1685. VIII. 19: (Érsek-)Újvárt elfoglalták a szövetséges hadak. 76 napos ostrom után a Lotharingiai Károly parancsnoksága alatti erők 1686. IX. 2: visszavívták Budát; Abdurrahman pasa az utolsó roham során elesett. X. 22: a Bádeni Lajos vezette sereg bevette Pécset. 1687. VIII. 12: Szülejmán pasa nagyvezír hadai a →nagyharsányi csatában jelentékeny vereséget szenvedtek a Szent Ligától. 1687. XII. 14–17: Rüsztem pasa egri beglerbég megadta a várat Caraffa generálisnak. 1688. V. 19: a sokáig körülzárt és ostromlott Székesfehérvár oszmán őrsége szabad elvonulás fejében meghódolt Batthyány Ádám hadainak. 1689. II. 13: Szigetvár védői hosszabb blokád után megegyeztek a vár elhagyásáról. 1690. IV. 13: Findik Musztafa pasa, a kiéheztetett Kanizsa beglerbégje, a kialkudott föltételek szerint megadta magát. 1690. VI. 8: II. Szülejmán (ur. 1687–91) Thököly Imrét nevezte ki Erdély fejedelmévé, de ennek nem volt hatása a további eseményekre. – 1691. VIII. 19: Köprülü Fázil Musztafa pasa nagyvezír hadai Szalánkeménnél alulmaradtak a Bádeni Lajos vezette cs-i sereggel szemben, maga a nagyvezír is meghalt. 1692. VI. 5: (Nagy-)Várad védői megadták magukat Heisler tábornoknak. 1695. I. 12: Gyula is ker. kézre jutott. 1697. IX. 11: a →Savoyai Jenő által irányított szövetségesek Zentánál döntő összecsapásban legyőzték az oszmán fősereget. 1699. I. 26: a 25 évre szóló →karlócai béke szerint Mo. (Erdélyt is beleértve) a Temesköz kivételével I. Lipót uralma alá került. 1701. IX. 24: a bécsi udvar kívánságára a Porta az addig Isztambulban tartózkodó Thököly Imrének és kíséretének a kis-ázsiai Izmitben jelölt ki lakhelyet. 1716. X. 13: szabad elvonulás fejében Musztafa pasa föladta Temesvárt a császáriaknak. 1717. IX. 16: III. Ahmed (ur. 1703–30) meghívására II. Rákóczi Ferenc emigráns társaival Marseille-ben hajóra szállt, X. 10: megérkezett Gallipoli (tör-ül: Gelibolu) kikötőjébe, de már későn ahhoz, hogy beavatkozzék a harcokba, mert VIII. 17: Nándorfehérvár Habsburg kézre került, s mindkét fél hajlott a békekötésre. Bár a szultán 1718. I. 4: Drinápolyban fogadta Rákóczit, nem volt hajlandó birod-ának ker. alattvalóiból hadat szervezni, azt is megtagadta, hogy osztr. nyomásra kiadja őt. Így Rákóczit és a bujdosókat előbb 1719. VII. 16: a Boszporusz eu-i partján fekvő Jeniköjben, majd 1720. IV. 16: a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóban (tör-ül: Tekirdag) telepítették le. A Porta és Rákóczi között a kolozsvári származású Ibrahim Müteferrika közvetített, aki 1729: az első arab betűs nyomdát alapította Isztambulban. 1718. VII. 21: a →pozsareváci békében a Porta lemondott a Temesközről, a Szerémségről és Nándorfehérvárról (1739. IX. 1: újra elesett), ezzel Mo. végleg fölszabadult a török uralom alól. – Utoljára II. József 1788–90: harcolt fegyveresen az Oszmán Birod. ellen, de 1789. X. 8: Nándorfehérvár elfoglalásán kívül kevés sikerrel. Az 1848–49-es forr. és szabharc leverése után Kossuth Lajos és társai 1849. VIII. 22: Vidinbe érkeztek; bár a Habsburgok és az oroszok kérték kiadatásukat, a Porta azt visszautasította. 1849. XI. 21–1850. II. 16: a menekültek Sumlában tartózkodtak, majd III. 31: megérkeztek Kütahjába. 1851. IX. 11: Kossuth elhagyta az Oszmán Birod-at. A szultán gesztusai nyomán a m. közvéleményben erősödött a törökbarátság, amihez később hozzájárult az Isztambulba került corvinák és más értékes kéziratok 1877-es visszaszolgáltatása, majd egy tör. küldöttség mo-i látogatása. A frissen kikiáltott alkotmányos monarchia, a küszöbön álló török–orosz háború csak növelte a rokonszenvet a szab.harcba való beavatkozás s a pánszláv propaganda miatt amúgy is oroszellenes m. társad-ban. – A ~ közigazg. beosztása a balkáni és az anatóliai törzster-ekhez hasonlóan történt. A legnagyobb egységet vilájetnek (ritkábban ejáletnek) nevezték, melyet a beglerbég (másként mirmirán) irányított. Az idők során 8 beglerbégség alakult, 5 évtizedekig, 3 csak pár évig állt fenn; 1541–1686: Buda (tör-ül: Budin, Budun), 1552–1718: Temesvár (tör-ül: Tamasvár, Timisvár), majd idővel (Boros-)Jenő (tör-ül: Janova), 1594–97: Szigetvár, 1594–98: Győr (tör-ül: Janik), 1594–97: Pápa, 1596–1687: Eger (tör-ül: Egri), 1600–90: Kanizsa (tör-ül: Kanizse), 1660–92: (Nagy-)Várad (tör-ül: Varat is előfordul), 1663–85: (Érsek-)Újvár néven és központtal. A tart-ok alkormányzóságokra (szandzsákokra v. másként livákra) oszlottak, vez-jük a szandzsákbég (másként mirliva) volt. A hódoltságban 1566 tájára alakult ki az alkormányzóságok rendszere, a később létrehozott vilájetekhez többnyire Buda alól csatoltak ter-eket. A Budai vilájethez 1570 k. a következő szandzsákok tartoztak: a Budai, az Esztergomi (tör-ül: Esztorgon, Esztörgon, Uszturgon), a Székesfehérvári (tör-ül: Isztolni Belgrád), a Pécsi–Mohácsi (tör-ül: Pecsuj, Mihács is lehet), a Koppányi (tör-ül: Kopán), a Simontornyai (tör-ül: Simontorna), a Szekszárdi (tör-ül: Szekszár), a Szigetvári, a Hatvani, a Nógrádi (tör-ül: Novigrád), a Füleki (tör-ül: Filek), a Szécsényi (tör-ül: Szicsen), a Szolnoki, a Szegedi (tör-ül: Szegedin), a Szerémi (tör-ül: Szirem), a Pozsegai, lazábban, főleg katonai szempontból a Szendrői (tör-ül: Szemendre), a Vulcsitrini (tör-ül: Vucsitrin) és a Zvorniki (tör-ül: Izvornik). A Mohácsi szandzsákot később Szekcsőinek (tör-ül: Szekcsöj) is nevezték. Rövid ideig Eszék (tör-ül: Öszik), Siklós, Babócsa (tör-ül: Bobofcsa), Görösgal (tör-ül: Girizsgal) és Veszprém (tör-ül: Beszperim), majd a 17. sz-ban Vác is közigazg. központtá vált. A Temesvári vilájetet szintén 1570 k. a Temesvári, a Lippai (tör-ül: Lipova), a Csanádi (tör-ül: Csenad vagy Csanad), a Gyulai (tör-ül: Göle vagy Gula – korábban Aradi), a Moldovai (tör-ül: Modava) és a Pankotai szandzsák alkotta, de bizonyos értelemben a Vidini és a Kruseváci (tör-ül: Aladzsahiszár) liva is ide sorolt. Idővel (Boros-)Jenő, majd Karánsebes–Lugos (tör-ül: Szebes és Lugozs) ill. Orsova is egy-egy alkormányzóság névadója lett. – A szandzsákok alegységei a járásnak megfelelő náhijék voltak; a hódoltságban kb. 150-et alakítottak ki. – Jogszolgáltatási tekintetben az alkormányzóságok kádiságokra, azaz kazákra tagolódtak; számuk a m. ter-eken kb. 50-re tehető. Egyes szandzsákokban több, másokban kevesebb v. csak egyetlen bírósági körzetet hoztak létre. A 16. sz. 2. felében 5 városban – (Jász-)Berényben, Kecskeméten, Makón, (Rác-)Kevén és Tolnán – is alapítottak kádiságot, ahol csak ker-ek éltek, ám a tizenötéves háború után ezeket megszüntették. Így a helyőrség nélküli közp-okban, de alkalmanként másutt is meglehetősen szabad bíráskodási gyakorlat alakult ki. – Elvben minden bevétel a szultánt illette, de a várható jövedelmek jelentős hányada nem maradt kincstári kezelésben. Rendszerint szultáni hásznak tartották meg a nem mohamedánok által fizetendő állami adót, a dzsizjét, gyakran a különböző vámbevételeket és illetékeket, valamint egyes nagyobb települések szokásos tizedeit és más adóit. A helyi kincstárba befolyt summákat főleg a várkatonák és a dzsámik személyzetének zsoldjára, különböző javítási munkálatokra és egyebekre fordították. Pár évtől eltekintve a Budai vilájet bevételei nem fedezték a kiadásokat, s a helyzet 1600-tól romlott; a hiányt Temesvárról, a közp-ból, ill. balkáni ter-ekről pótolták. A települések többségéből származó járandóságokat a főbb tisztség- és hivatalviselők, ill. a bevételükkel arányosan fegyveresek kiállítására kötelezett javadalom-birtokos lovas szpáhik között osztották szét. A beglerbégek és a szandzsákbégek, ritkábban a tart-i pénzügyigazgatást vez. defterdárok is hász-birtokokat élveztek, melyek a kormányzóknak hatalmas, a bégeknek igen magas, a defterdároknak is komoly összegeket biztosítottak. A szolgálati birtokok közül a ziámetek hoztak nagyobb éves jövedelmet, az ezeknél alacsonyabb névértékű timárok két alcsoportra váltak, attól függően, hogy csak az udvar utalhatta-e ki őket vagy a beglerbég is. A várvédők kisebb-nagyobb hányada is timár-birtokot vagy ahhoz hasonló típusú ellátmányt kapott, ami különösen kedvezőtlen volt az alattvalók számára. Ez a rendszer a 17. sz: föllazult, az addig csak meghatározott részösszegekkel a fiakra szálló javadalmak egyre inkább teljes egészükben örökölhetőkké váltak. – A török adóztatás elvi szinten sokban hasonlított az itt találthoz, ugyanakkor annak egyes elemeit be is építette saját gyakorlatába. Fontos különbség, hogy hiányzott belőle az egyháznak lerovandó kilenced és nem volt ált. a robot. A nem mohamedánok az áll-nak dzsizjével tartoztak. A javadalom-birtokos kapta a kapuadót, valamint a terménytizedeket és más fizetni- v. beszolgáltatni-valókat. Idővel az áll. egyre mohóbb lett, rendszeressé vált a hadiadó, amelyhez más kivetések is kapcsolódtak. Minthogy a ténylegesen behajtott kötelmekről csak a szultáni hászokon készítettek összeírásokat, nehéz fölmérni, hogy a javadalmazottak a gyakorlatban túllépték-e a nekik járó éves keretösszegeket. A helyzetet bonyolította, hogy a korábbi v. az újonnan adományban részesülő ker. földesurak, ill. a nevükben föllépő várkatonák is igényt formáltak hódoltsági jobbágyaik kontribúcióira. Főként a határ mentén tudták érvényesíteni követeléseiket, hatékonyságuk a távolsággal fordítottan arányos. A Mo-on kialakult kettős adózás rendszere birod.szerte ritkaságszámba ment. – A mezőgazd. termelés nagyságáról egyelőre csak részismereteink vannak; ezek a vizsgált ter-eken az 1560-as évektől konszolidált helyzetre vallanak. A szemtermelés ekkor mind a Dunántúl, mind az Alföld egyes tájegységein kielégítette a szükségleteket. Borból Tolna környékén és a Balatontól D-re kiemelkedő mennyiséget állítottak elő. A marhatartás az Alföldön öltött komoly méreteket, folyamatosan jelentős kivitelre adva lehetőséget Bécs–Nürnberg és Velence felé. A távolsági keresk-ben ker. (m., raguzai, szerb), mohamedán és zsidó vállalkozók vettek részt. A behozatalt Ny. felől posztófajták és vasáruk uralták, a birod-mon belülről ruhafélék és fűszerek érkeztek. A forgalom nagysága az egyes vámhelyeken erősen ingadozott. – Az oszmán kor népesedési viszonyait mind a tör., mind a Habsburg források hibái és szinte teljes 17. sz-i hiánya miatt nehéz megbízhatóan bemutatni. Kérdéses a Mohács előtti és a hódoltság utáni lakosságszám is. A 15. sz. végére korábban becsült 3,5–4.000.000 lélekről kiderült, hogy jó esetben az alsó határt érte el. A 16. sz. végén a Mo. kb. 40 %-át kitevő hódoltságban 900.000, a nagyjából ugyanekkora hányadot képviselő Királyi Mo-on 1.800.000, a maradék 20 %-ot jelentő, szűk értelemben vett Erdélyben  800.000, azaz összesen kb. 3.500.000 fő élt, tehát 100 év alatt nem csökkent, inkább valamicskét nőtt az orsz. népessége. A harcokban sokan meghaltak, részben, s főleg a déli végeken, még a végleges berendezkedés előtt. De az innen hiányzók egy hányadáról is föltételezhető, hogy békésebb tájakra menekült v. földesuraik telepítették őket máshova. Rabként is jó néhányan kerültek el szülőhelyükről, bár a hódoltságban nem alkalmazták a →devsirme, a ‘gyermekadó’ intézményét, de a foglyokkal való üzletelést mindkét fél gyakorolta. A középső ter-eket is korán és lökésszerűen érték a háborús veszteségek, amelyek hosszú távon befolyásolták a természetes szaporulatot. Az eltűnő m-ok helyére a Szerémségbe, a Temes-vidékre, a →Muraközbe és más helyekre folyamatosan érkeztek délszlávok, kisebb mértékben románok is, É-on újabb szlovákok, a közigazg. és katonai közp-okban muszlimok tűntek fel. Így a tör. alatti térségek népessége 1526–1600: stagnált. A 16. sz. végén itt élők kb. 60 %-a volt m., miközben a mai országrészeken alig találni más nyelven beszélő ker-t. A mohamedánok száma kb. 50.000 főre tehető, m. renegátok csak elenyésző mennyiségben akadtak köztük. A (mező)városi népesség aránya fogyó tendenciával 20–25 % között mozgott. A legnagyobb m. települések kb. 10.000 lelket számláltak: 1546: Szeged, 1565: Tolna, 1580: Kecskemét közelítette meg ezt a határt. A 16. sz-i Budán a muszlimokkal együtt sem éltek többen 8.000-nél. A falvak átlagos népessége 140 főre tehető. A foglalások során elég sok, bár többnyire apró település elenyészett, majd 1590-ig a pusztásodás általában elhanyagolható mértékű volt; nem egy falu újraéledt. A közigazg. központokból a m. népesség részben v. egészben többnyire eltávozott, bár néha az utóbbi esetben is lappangóan helyben maradt v. visszatért. A 17. sz. végére becsült 4 milliós össznépességből a megnövekedett hódoltságban kb. 1.000.000, a Királyi Mo-on 2.100.000, Erdélyben 900.000 ember lakott. A nemzetiségi összetétel mindhárom részterületen megváltozott; míg a 15. sz. végén a m-ok aránya 70 % körül volt, addig 1700 k. csak kb. 50 %-ot tett ki. A tizenötéves háború, a visszafoglaló harcok, majd a Rákóczi-szab.harc során számos település hosszabb-rövidebb időre v. véglegesen lakatlanná vált, de arra is akadt példa, hogy a Habsburgok telepítették ki a m-okat, hogy ném-eket hozzanak helyükre. – Az oszmán kultúra csekély mértékben hatott a m-ra. Az amúgy is provinciális helyi építészet (melynek jelentősebb emlékei Budán, Pécsett, Szigetváron, Esztergomban, Egerben, Siklóson, Székesfehérvárott, Gyulán és Érden maradtak fenn) nem hagyott nyomot. Balassi Bálint (1554–1594) költészetében megjelentek tör. elemek, a végeken járó énekmondók néhány versét át is ültetette. A hangszerek közül vsz. átvétel a tárogató vagy tör. síp. Tör. szőnyegeket főként az erdélyi fejed-mek és az ev. szász közösségek gyűjtöttek, de nem másoltak. Sárospatakon és Regécen izniki falicsempékkel díszítettek helyiségeket. A tör. hímzések motívumkincse kimutatható a ref. tp-ok Úrasztala terítőin. A 17. sz-i m. fegyverek és más ötvösművek némelyike oszmán előképeket követ. A törökösnek mondott kerámiáknál és agyagedényeknél nem dönthető el könnyen, hogy balkáni v. közvetlen tör. mintákat utánoznak-e. Az öltözködésben ekkortájt megjelenő elem a csizma, a papucs, a dolmány és a zubbony. Az ajándékba kapott kaftánokat viszont átszabták, alkalmanként miseruhát készítettek belőlük. Az étkezés terén a töltött ételeket és a rétestésztát tanultuk a törököktől, az élvezeti cikkek közül ők közvetítették a kávét és a dohányt. A korabeli szókincsbe ezernél több átvétel került, ám ezekből a köznyelvben csak kéttucatnyi gyökeresedett meg, míg továbbiak egyes nyelvjárásokban élnek. – A vallási életről →katolikusok a török hódoltságban. – Összességében a hódoltság kedvezőtlen hatással volt Mo. fejlődésére. Bár a határok többé-kevésbé átjárhatók voltak, az elfoglalt ter-ek kiszakadtak az eu-i gazd. és kulturális folyamatokból, s egy idegen, lassan változó rendszer részévé váltak. A haladás helyett jó esetben konzerválódtak a korábbi viszonyok. D.G.

Fekete Lajos: Bp. a törökkorban. Bp., 1943. (Bp. tört-e III). – Káldy-Nagy Gyula: Mo-i tör. adóösszeírások. Uo., 1970. (Értek. a tört. tud-ok köréből. Ú. s. 52.) –.: Harács-szedők és ráják. Tör. világ a 16. sz-i Mo-on. Uo., 1970. (Kőrösi Csoma kiskvtár 9.) – Szakály Ferenc: M. adóztatás a tör. hódoltságban. Uo., 1981. – Dávid Géza: A Simontornyai szandzsák a 16. sz-ban. Uo., 1982. – Barta Gábor: A Sztambulba vezető út (1526–1528). Uo., 1983. – Fodor Pál: Mo. és a tör. hódítás. Uo., 1991. – Ágoston Gábor: A hódolt Mo. Uo., 1992. – Hegyi Klára: Tör. berendezkedés Mo-on. Uo., 1995. – Kakuk Zsuzsa: A tör. kor emléke a m. szókincsben. Uo., 1996. – Szakály Ferenc: M. intézmények a tör. hódoltságban. Uo., 1997. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 21). – Fodor Pál: A szultán és az aranyalma. Tanulm-ok az oszmán-tör. történelemről. Uo., 2001. – Molnár Antal: Kat. missziók a hódolt Mo-on (1572–1647). Uo., 2001. (Humanizmus és reformáció 26) – Dávid Géza: Pasák és bégek uralma alatt. Népesedés- és közigazg.–történeti tanulm-ok. Uo., 2005. – Hegyi Klára: A tör. hódoltság várai és várkatonasága. 1–3. Uo., 2007.