Havasalföld, Havasalja, Havaselve, Oláhország, Ungrovalachia, Valachia: történelmi terület Erdély déli határvidékén. - É-on a Déli-Kárpátok és Moldva, K-en a Szeret folyó, D-en és Ny-on a Duna határolja. Ter-e 76.583 km², nagy tájegységei: az 1514-ig m. hűbéres →szörényi bánság ter-én a Déli-Kárpátok-Olt-Duna határolta Kis Oláhország v. Olténia (ter-e 24.078 km², lakóit oltyánoknak is nevezték); és a Déli-Kárpátok-Moldva-Szeret-Duna-Olt folyók határolta Nagy Oláhország v. Munténia (ter. 52.505 km², lakóit muntyánoknak is nevezték). - Kr. e. 300-280 k. a kelták telepedtek le az Olt és a Duna között. A róm. hódítás Augustus (ur. Kr. e. 31-Kr. u. 14) korában érte el az Al-Duna jobb partját. Trajanus (ur. 98-117) idején a rómaiak kiterjesztették uralmukat a Dunától É-ra fekvő ter-re, mely a XI. Claudia légió övezete lett. 275: a megtartott hídfőállások kivételével a hivatalokat és a katonaságot e ter-ről kivonták. 395: a Róm. Birod. fölosztásakor a kelet-római birod. érdekterülete. 434: Attila hun birod-ának része, 454-567: a gepidák uralták, a 6. sz: Sucidavában (1997: Corabia környéke) fölépítették a Dunától É-ra ismert első ker. tp-ot. 567: az avarok kiterjesztették uralmukat a Fekete-tengerig; 578: meghódították a Dunától É-ra élő szlávokat. 795-96: az avar-frank háborúban az avarok veresége a bolgárok érdekterületévé tette e vidéket, akik megszervezték a ker. egyh. életet, meghonosították a 19. sz: is élő ószláv egyh. nyelvet, utóbb a cirill írást (a legrégibb szláv fölirat 902/11: Bucov, Prahova megye). A 9-11. sz: besenyők és úzok telepedtek be s uralták e vidéket. 1054: az egyházszakadáskor a ter. a konstantinápolyi pátr. egyházfősége alatt maradt. 1067-71: kun pásztornép költözött ~re (→kunok), melynek neve ezután évszázadokig Kunország lett. Macedóniából s a Balkán-fszg. középső vidékeiről a 12. sz. végén vlach (blak, valah) pásztorok (→vlachok) É-ra vándorolva elkezdték betelepülésüket ~re, →Moldvába, →Erdélybe, az ÉNy-ra vándorlók Isztriába. A helynevekből következtetve az erdős-hegyes vidékeken a vlachok, a síkságokon a kunok, közöttük a szlávok találtak otthont. Társadalmuk kenézségekre = faluközösségekre (vezetőjük a →kenéz) és a védelmi okokból egyesült faluközösségekre = vajdaságokra tagolódott (élén a →vajdával). A kenézekből és a vajdákból, melyek többségét a harcias kun családok adták, a feudalizmus megjelenésével földesurak (bojárok) lettek, betöltve azt a szerepet, amit a kirságokban a nemesség. A hazánkba törő kunokat 1091: Orsova környékén I. (Szt) László legyőzte, vezérüket, Ákost a csatában megölte. Imre (ur. 1196-1204) megszervezte a Duna és az Olt közötti ter-en a szörényi bánságot, II. András (ur. 1205-35) már viselte a „kunok királya” c-et, akik ellen a védelem megerősítésére 1211: a →Barcaságba telepítette a →Német Lovagrendet. A lovagok D felé terjeszkedtek, a ~ön várakat építettek, de birtokaikat a Sztszéknek ajánlották hűbérként, ezért II. András 1225 tavaszán kiűzte őket. 1234: egy p. bulla ~

K-i részén ort. vlach lakosságot említett, mely az első írásbeli utalások egyike a vlachok ~i jelenlétére. 1241-42: a mongolok (→tatárdúlás) végigpusztították Kunországot s a szörényi bánságot. IV. Béla (ur. 1235-70) ~re telepítette, 1247: kiváltságokkal látta el a →johannitákat, hogy védelmezzék a K-i határokat s föltartóztassák a tatárok (mongolok) megismétlődő támadásait. ~ön ekkor János és Farkas kenézségein kívül a Zsil folyó mentén Lythen (Litovoi), az Olt bal partján Seneslaus (Seneslav) vajdasága létezett. M. és szász alapítású volt a keresk. útvonal mentén →Hosszúmező (1997: Cimpulung), melynek legrégibb emléke egy fönnmaradt sírkőfölirat (1300: Laurentius comes de Longo Campo). 1272-73: Litovoi vajda visszautasította az adófizetést, ezért IV. (Kun) László (ur. 1272-90) csapatai 1277: megölték az ellenszegülőt, s elfogott testvérét, Barbatot tették meg vajdának. Az Árpád-ház kihalását követő időben Tihomir fia Basarab (1270/80-1352) tatár (v. kun) nemzetbeli kenéz egyesítette Munténia kenézségeit, elfoglalta, majd elismerte a szörényi végek m. fennhatóságát és hűbérurának I. Károly Róbertet. Az engedelmességet megtagadta, ezért I. Károly csapatokat küldött ellene, Basarab ezeket 1330. XI. 9-12: a posadai csatában legyőzte, ezzel megőrizte ~ különállását. A 16. sz. török hódításig ~ vajdái az ő leszármazottai. Basarab I. (Nagy) Lajossal visszaállította a hűbéri viszonyt, segítségével a Dnyeszteren túlra űzte a tatárokat. Unokája, Vladislav hűbérül megkapta Szörény várát, Omlást és Fogarast. I. (Nagy) Lajos Szörénytornya székhellyel megalapította a →szörényi püspökséget, Árgyasudvarhely székhellyel 1380 k. az →árgyasi ppséget. A kat. hitterjesztés ellensúlyozására Alexandru vajda 1360 k. Árgyasudvarhelyen létrehozta a havaselvi ort. metropoliát, melynek élére a konstatinápolyi pátr. a gör. Kritopulus Hiakintost tette, aki magát „ Ungrovalachia érs-ének” nevezte. Hamarosan megalapították a szörényi ort. ppséget is gör. pp-kel az élén; Vodica és Tismana ktort. A vajdák állandósították ezek anyagi és pol. támogatását, mivel a kat. térítés akadályozása a pol. függőség lazítását is jelentette. Vladislav vajda (1364-77) idejéből maradt fönn az államszervezet létére utaló első, lat. nyelvű okl. és pénzérme. A folyamatosan betelepült vlachok többségbe kerülve néhány évszázad alatt beolvasztották a szlávokat, a kunokat és besenyőket, egyházszervezetük kiépítésével, a függőség oldásával megteremtették a saját állam létrehozásának lehetőségét. 1394. X. 10: a rovinci csatában Mircea cel Batrin vajda legyőzte a szultán szerbiai és macedóniai vazallusainak csapatát, 1404-06: egész Ungrovalachia urának címezve magát fölsorolta az uralma alá került földeket: „a hegyen túli részeket”, a „tatár részeket”, Omlást, Fogarast, a szörényi bánságot, a Duna-völgy mindkét oldalát a Fekete-tengerig (Dobrudzsát). 1415: vállalta a harács fizetését a törököknek, akik 1416: csapatait Szaloniki közelében szétverték, majd földúlták ~et, elfoglalták Turnu Magurale és Gyurgyevo Duna-parti várait, s környékükből vilajetet szerveztek. A dúlást 1420: megismételték. 1419: Zsigmond kir. (ur. 1387-1437) megerősítette a szörényi bánság védelmét, 1429: békét kötött a törökkel, mely biztosította hűbérese, ~ időleges nyugalmát a Portával szemben. A törökök 1428: elfoglalták Galambócot, az 1432 nyári tör. hadjáratban A. Aldea vajda meghódolt a tör-nek. 1439: Szendrő is elesett, Nándorfehérvár maradt a legerősebb Duna jobbparti hídfő. A ~i vajdák, ker. voltuktól függetlenül, mindig az erősebbnek tartott szomszédot támogatták a másik ellenében. →Hunyadi János 1452. IV. 13: megkötötte a tör-kel a drinápolyi békét, melyben a tör-ök vállalták, hogy a m. hűbéres ter-eket (~et, Raguzát, Szerbiát) nem támadják meg, a Duna mentén nem építenek erődöket. 1456-62: Vlad Tepes (Dracul fia, a „karóbahúzó”) rémuralmat teremtett ~ön, a tör. ellen részsikereket ért el, majd Erdélybe menekült előlük.

I. (Hunyadi) Mátyás az engedetlen hűbérest Visegrádon 12 é. börtönre ítélte, majd visszaküldte ~re, ahol Tepes elűzte ugyan törökbarát vetélytársát, de az a m. csapatok távozása után visszatért, s 1477. III: Tepest csatában megölték. A 16. sz: 35 török-vazallus vajda váltotta egymást, 1496-1508: Radu újjászervezte az ort. egyh-at, 1512-21: Basarab Neagre megépíttette az árgyasi ktort, 1512-17: az ort. ppi tp-ot. 1593: Báthory Zsigmond támogatásával a tör-ök Mihait tették vajdává. Ő 1595. V. 27: elismerte hűbérurának Báthory Zsigmondot, aki a tör. elleni harcához Király Albert vez-ével katonaságot és tüzérséget adott, s ennek valamint a Bocskay István vezette erdélyi seregnek a segítségével kiűzték a tör-öt ~ről. 1597 elején Mihai békét kötött a szultánnal, 1598: elismerte hűbérurának I. Rudolfot (ur. 1576-1608), aki ezért 5000 katona zsoldját ígérte. 1598. III: Báthory Zsigmond lemondott az erdélyi fejedségről a Habsburgok javára, de VIII. 21: váratlanul visszatért. 1599. X. 4: a prágai Udvari Tanács pénzt ígért Mihai vajdának, aki X. 15: megindult seregével Erdély ellen; a közszékelyeket régi szabadságuk ígéretével maga mellé állítva a sellenberki győztes csata után X. 31: bevonult Gyulafehérvárra, ahol XI. 26: fejedelmüknek címezték. 1600. II. 9: Mihai visszautasította I. Rudolf Erdély átvételére vonatkozó kívánságát, V: betört Moldvába, elűzte a lengy. hűbéres Ieremia Movila vajdát, akit X. 14: a lengy. csapatok visszahelyeztek, XI. 4: az árgyasi csatavesztés után Simon Movilát tették meg vajdává, Mihai Erdélybe menekült, ahol - bár lemondott Erdélyről - 1601. VIII. 9: a Torda melletti táborban meggyilkolták. A 17. sz. ~i tört-ét a gör. bojárok és kereskedők elleni mozgalmak jellemezték. 1679: megalapították Bukarestben a Szt Száva ktorban az első ~i (fő?)isk-át Cantacuzino Serban vajda támogatásával, mely a 19. sz. elejéig gör. nyelven papokat képzett. 1715. XII. 25: Nicolae Mavrocordat vajdával megkezdődött ~ön a fanarióták kora (Isztambul gör-ök lakta →Fener városnegyedéből származó, kinevezésüket pénzért vásároló családok után az elnevezésük), melyben a gör. befolyás a gazd-ban, a nyelvben és kultúrában egyaránt egyeduralkodó lett. A visszafoglaló tör. háborút 1718. VII. 21: lezáró →pozsareváci béke után Olténia krajovai bánság néven osztr. katonai közig. alá került. 1739. IX. 1: a belgrádi békében e ter-et visszacsatolták ~höz. 1746. VIII. 6/17: megszüntették a parasztság röghöz kötését. Az 1787-92: orosz-tör. háborúban 1789. XI. 9: Coburg hg. osztr. csapatai elfoglalták Bukarestet, 1789-1791. VIII. 4: a sistovói osztr-tör. békéig ~ osztr. megszállás alatt állt. 1802: a szultán megszabta a ~i harács összegét, s biztosította határai sérthetetlenségét. 1806-12: újabb orosz-tör. háború dúlt ~ön. 1807: parasztlázadás tört ki Olténiában. 1821. I. 23-V. 27: a Tudor Vladimirescu-fölkelés véget vetett a fanarióták uralmának, az akkermani (nyeszterfehérvári) egyezmény (1826. IX. 23/X. 7) szerint orosz-tör. jóváhagyással ~ön és Moldvában 7 évre választanak vajdát, a harács alapja az 1802-es szultáni hatiserif, pénzügyi reformokat vezettek be, keresk. szabadságot biztosítottak Isztambul gabonaellátására.

Az 1828-29-es orosz-tör. háború után 1828-34: orosz közig-t vezettek be ~ön. A drinápolyi békében (1829. IX. 2/14.) ~ és Moldva közig. önállóságot kapott, ter-ükön megszünt a tör-ök gabonaszállítási kiváltsága. 1831. V: az alkotmányszerű Szervezeti Szabályzatban a robotnapok számát 12-ről 56-ra (Moldvában 84-re) emelték. 1844. I. 31: a vajda a ktorok birtokainak cigányrabszolgáit fölszabadította, 1848. VI. 9/21:az islazi kiáltvánnyal megkezdődött a ~i forr., VI. 14/26: ideigl. ~i kormányt alakítottak, IX. 13/25: a tör-ök a forr. vez-it letartóztatták, IX. 15/27: orosz csapatok vonultak ~re. 1853-56: a krími háborúban ~et osztr. csapatok szállták meg. 1856. III. 18/30: a párizsi békével megszüntették az addigi tör. gyámságot Moldva és ~ fölött, sorsukat ad hoc gyűlésekre (dívánokra) bízták. 1857. XI. 6/18: a ~i ad hoc gyűlés elhatározta a Moldvával való egyesülést. 1858. VIII. 7/19: a párizsi egyezmény meghatározta a szervezeti kereteket: az állam neve Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségei, mindkettő élén külön-külön uralkodóval, kormánnyal és törv-hozó gyűléssel. →Foksány székhellyel közös törv-hozó biz-ot és közös esküdtszéket alakítottak a bojári kiváltságokat és rangokat megszüntették, kimondták a miniszteri felelősséget, törv-nyel szabályozták a földesurak és jobbágyok viszonyát, a választójogot magas adó fizetéséhez kötötték. 1859. I. 29/II. 15: a ~i ogy. fejed-mé választotta a már moldvai fejed-nek választott A. I. Cuzát, ezzel egyesítették ~et és Moldvát. 1860. VIII. 26/IX. 7: Párizsban az Egyesült Fejedelemségek (Dunai Fejedelemségek) megnyitották első diplomáciai képviseletüket, ezzel elismerték önálló állami létüket. - Vajdái: 1247 e. Litovoi az Olt jobb partján; 1247 k. Seneslav az Árgyas folyó mentén; 1277/79: Barbat; 1290: Tihomir; 1310 k. I. Basarab; 1352: Nicolae Alexandru; 1364: I. Vladislav (Vlaicu); 1377: I. Radu; 1383: I. Dan; 1386-1418: Mircea cel Batrin; 1394-97: I. Vlad; 1418: I. Mihail; 1420: II. Dan; 1421: II. Radu (Prasnaglava); 1423: II. Dan; 1424: II. Radu (Prasnaglava); 1426: II. Dan; 1427: II. Radu (Prasnaglava); 1427: II. Dan; 1431: I. Alexandru (Aldea); 1436: Vlad Dracu; 1442: Mircea; II. Basarab; 1443: Vlad Dracu; 1447: II. Vladislav; 1456: Vlad Tepes; 1462-75: Radu cel Frumos; 1473, 1474, 1475: Basarab cel Batrin (Laiota); 1476: Vlad Tepes; Basarab cel Batrin (Laiota); 1477: Basarab cel Tinar (Tepelus); 1481: Mircea; 1481. IX.-XI: Vlad Calugarul; 1481: Basarab cel Tinar (Tepelus); 1482: Vlad Calugarul; 1495: Radu cel Mare; 1508: Mihnea cel Rau; 1509: Mircea; 1510: Vlad cel Tinar (Vladut); 1512: Neagoe Basarab; 1521. IX: Teodosie; 1521. XII: Vlad (Radu voda Calugarul); 1522: Radu de la Afumati; 1523. IV: III. Vladislav; XI: Radu Baduca; 1524. I: Radu de la Afumati; VI: III. Vladislav; 1524. IX: Radu de la Afumati; 1525. IV: III. Vladislav; 1525. VIII: Radu de la Afumati; 1529: Moise; 1530: Vlad Inecatul; 1532: Vlad Vintila; 1535: Radu Paisie; 1545: Mircea Ciobanul; 1552: Radu Ilie; 1553: Mircea Ciobanul; 1554: Patrascu cel Bun; 1558: Mircea Ciobanul; 1559: Petrescu cel Tinar; 1568: II. Alexandru Mircea; 1574: Vintila; II. Alexandru Mircea; 1577: Mihnea Tircitul; 1583: Petru Cercel; 1585: Mihnea Turcitul; 1591: Stefan Surdul; 1592: Alexandru cel Rau; 1593: Mihai Viteazul; 1599: Nicolae Patrascu (apja Mihai fennhatósága alatt); 1600: Simion Movila; 1601: Radu Mihnea; 1601: Simion Movila; 1602: Radu Serban; 1611: Báthori Gábor megszállása; 1611. III: Radu Mihnea; VI: Radu Serban; 1611. IX: Radu Mihnea; 1616: Gavril Movila; Alexandru Ilias; 1618: Gavril Movila (2x); 1620: Radu Mihnea; 1623: Alexandru Coconul; 1627: Alexandru Ilias; 1629: Leon Tomsa; 1632. VII: Radu Ilias; IX: Matei Basarab; 1654: Constantin Serban; 1658-59: Radu Mihnea; 1659: Gheorghe Ghica; 1660: Grigire Ghica; 1664: Radu Leon; 1669: Antonie din Popesti; 1672: Grigire Ghica; 1673: Gheorghe Duca; 1678: Serban Cantacuzino; 1688: Constatntin Brincoveanu; 1714: Stefan Cantacusino; 1715: Nicolae Mavrocordat; 1716: Joan Mavrocordat;

1719: Nicolae Mavrocordat; 1730: Constantin Mavrocordat; Mihai Racovita; 1731: Constantin Mavrocordat; 1733: Grigore Ghica (II.); 1735: Constantin Mavrocordat; 1741: Mihai Racovita; 1744: Constantin Mavrocordat; 1748: Grigire Ghica (II.); 1752: Matei Ghica; 1753: Constantin Racovita; 1756: Constantin Mavrocordat; 1758: Scarlat Ghica; 1761: Constantin Marvrocordat; 1763: Constantin Racovita; 1764: Stefan Racovita; 1765: Scarcat Ghica; 1766: Alexandru Scarlat Ghica; 1768: Grigire Ghica (III.); 1769-74: orosz katonai kormányzat; 1770-71: Manole Giani Ruset; 1774: Alexandru Ipsilanti (Ypsilanti); 1782: Nicolae Caragea; 1783: Mihai Sutu; 1786-90: Nicolae Mavrogheni; 1789-91: osztr. katonai kormányzat; 1791: Mihai Sutu; 1793: Alexandru Moruzi; 1796: Alexandru Ipsilanti (Ypsilanti); 1797: Constantin Hangerli; 1799: Alexandru Moruzi (2x); 1801: Mihai Sutu; 1802: Constantin Ipsilanti; 1806: Alexandru Sutu; Constantin Ipsilanti; 1806-12: orosz katonai kormányzat; 1812: Ioan Gheorghe Caragea; 1818: Alexandru Sutu (2x); 1821. III: Tudor Vladimirescu; V: tör. katonai kormányzat; 1822: Grigore Ghica (IV.); 1828-34: orosz katonai kormányzat; 1834: Alexandru Ghica; 1842: Gheorghe Bibescu; 1848. VI. 14-IX. 13: forr. kormány, kajmakám-tanács; 1849: Barbu Stirbei; 1853-56: orosz, tör., majd osztr. katonai kormányzat; 1854-56: Barbu Stirbei; 1856: A. D. Ghica kajmakám; 1858: kajmakám-tanács; 1859. I. 24: Alexandru Ghica. 88

Szabó Benő: Az oláhok eredetéről és polg. állásukról. Pest, 1865. - Századok 1886:307. (Hunfalvy Pál: Krajovánok eredete); 1892:317. (Veress Endre: Az oláhországi Nasturel-család genealogiája); 1901:673. (Wertner Mór: Az első ~i vajdák); 1908:609. (Karácsonyi János: Az oláhországi vajdák családfája) - Pesty Frigyes: A Szörényi bánság és Szörény vm. tört. 1-3. köt. Bp., 1877-78. - Réthy László: Az oláh nyelv és nemz. megalakulása. Uo., 1887. - Hunfalvy János: Az oláhok tört. 1-2. köt. Uo., 1894-95. - Jancsó Benedek: Román pol. és tört. tanulm-ok. 1-3. köt. Uo., 1895-96. - Auner 1908. - Sánta 1914. - Jancsó Benedek: Erdély és a nagyromán aspirációk. Bp., 1918. - Szőcs Géza: A román nemz. és Románia tört. 1. r. A románok őstört-étől a fanarioták koráig. Kolozsvár, 1920. - Veress Endre: Erdélyiek legeltetése Moldva-~ön. Bp., 1928. (Klny. M. Gazdák Szléje) - Documenta historiam Valachorum in Hungaria illustrantia usque ad annum 1400 p. Christum Curante Emerico Lukinich et adiuvante Ladislau Gáldi ediderunt Antonius Fekete Nagy et Ladislaus Makkai. Uo., 1941. - A románok tört., kül. tek. az erdélyi románokra. Szerk. Gáldi László, Makkai László. Uo., 1941. - I. Tóth Zoltán: A román nemzettudat kialakulása a moldvai és havasaljai krónikairod-ban. Uo., 1942. - Gyóni Mátyás: A legrégibb vélemény a román nép eredetéről. Kekaumenos művei mint a román tört. forrásai. Uo., 1944. - Turul (1944-1946:19. Elekes Lajos: Basaraba családja) - A Román Népközt. tört. Szerk. M. Roller. Bukarest, 1952. - Bíró Sándor: A román nép tört. (Egy. jegyzet) Bp., 1973. - Tört. kronológia. 1-2. köt. Bukarest, 1976. - MTK I-IV.