Magyar Katolikus Lexikon > T > Török Birodalom


Török Birodalom, Oszmán Birodalom: 1299 k.–1923: államalakulat, mely Kis-Ázsia, Dél-, Közép- és Kelet-Európa, a Közel-Kelet, a kaukázusi térség, Észak- és Kelet-Afrika területeit foglalta magába. – Nevét első önállónak tekinthető uralkodójáról, I. Oszmánról (ur. 1299k.–1324) kapta. – Az anatóliai szeldzsuk birod. hanyatlásakor, mely 1243: a mongoloktól elszenvedett vereség után kezdődött, Kis-Ázsia ter-én számos török/türkmén fejed-ség jött létre. Ezek egyikének élén Ertogrul állt, akinek központja a mai Eszkisehir környékén, a bizánci határvidék közelében volt. A félnomád, pásztorkodó, felületesen iszlamizált törzs lazán függött a kónjai (2009: Konya) szeldzsuk szultántól, és adót fizetett az ilkánok Iránban hatalmon lévő, mongol eredetű dinasztiájának. Oszmán 1288 táján lépett apja helyére. Mivel 1299 k. többé-kevésbé független uralkodóvá vált (az ellentmondó hagyományok miatt ennek körülményei nem tisztázhatók), ezt az évet tekintik a ~ megalakulása időpontjának. Az önállósuláshoz hozzásegített a bizánci–alán erők fölötti 1302: Baphaion (tör-ül: Kojunhiszár) melletti győzelem, majd 1304 k.: Belokoma (tör-ül: Biledzsik) városának elfoglalása. Ezt sugárirányú terjeszkedés követte, miközben Oszmán utódja, Orhán (ur. 1324–62) is adózott még az ilkánoknak. Az első két fontosabb sikert 1326: Bursza és 1330 v. 1331: Nicea (tör-ül: Iznik) megszerzése jelentette, előbbi lett a birod. első székvárosa. 1337: Nikomédia (tör-ül: Izmit) jutott oszmán kézre. Az első tör. fejed-ség, a Karaszi bégség 1345 k. hódolt meg. Eu-i ter-en Tzympe (tör-ül: Csimpe) 1352-es eleste után 1354: Gallipoli (tör-ül: Gelibolu) került sorra, melynek megszállásával ellenőrizni lehetett a Dardanellákat és hídfőállást kiépíteni D-Eu. felé. – I. Murád (ur. 1362–89) az 1360-as évek valamelyikében eredményesen ostromolta Hadrianopolist (Drinápoly, tör-ül: Edirne), ahová áttette székvárosát. Bulgáriai, szerbiai és gör. központokat is elfoglalt, pl. Plovdivot (tör-ül: Filibe), 1385 k.: Szófiát és Nist, 1387: Thessalonikit (tör-ül: Szelánik). Anatóliában is terjeszkedett, 1386 k.: a Teke bégséget szerezte meg. 1389. nyarán az I. →rigómezei csatában, bár hadászati fölényben volt az egyesült balkáni hadakkal szemben, nem tudott egyértelmű győzelmet aratni, sebesülésébe (miként Lázár szerb uralkodó is) belehalt. A ~ ezen csata után lett határos Mo-gal. Vsz. Murád nevezte ki az első →beglerbéget (Ruméliában), rendelte el az első →szandzsákok létrehozását, jelölte ki az első kádiaszkert (nagyjából: hadbíró), kezdte szélesebb körben kiépíteni a nyomokban már Orhán idejében is kimutatható javadalom- (vagy szolgálati) birtokon alapuló timár-rendszert, hozta létre a →janicsár hadtestet és vezette be, hogy annak utánpótlására alkalmanként kisebb-nagyobb számú fiúgyermeket szedjenek ker. családoktól. – I. Bajezid (ur. 1389–1402) mind Eur-ban, mind Kis-Ázsiában hódított, 1390–91: uralma alá hajtott bégségeket (Germiján, Szaruhán, Ajdin, Hamid, Mentese, Karamán stb.), 1392: m-ok uralta szerb ter-eket, 1393: a K-bulgáriai fővárost, Tirnovót és 1394: az időközben elvesztett Thessalonikit. 1394: a kairói szunnita kalifától a Rúm szultánja címet kérte, amellyel az egykori gör. (bizánci) ter-ek fölötti hatalmi igényét hangsúlyozta. 1395: vazallusává tette →Havasalföldet. 1396. IX. 28: Nikápolynál (tör-ül: Nigbolu) sikerrel visszaverte a Zsigmond m. kir. (ur. 1387–1437) vezette eu-i keresztes lovagsereg támadását. 1394–: évekig eredménytelenül tartotta blokád alatt a már hosszabb ideje adófizető bizánci cs. székhelyét, Konstantinápolyt. A Timur Lenk timurida uralkodótól (ur. 1370–1405) 1402. VII: Ankara melletti súlyos veresége, valamint az azt követő trónviszály az összes korábbi hódítást veszélyeztette. Az újra függetlenné váló anatóliai bégségeket I. Mehmed (ur. 1413–21) csak részben tudta országához vissszacsatolni, ez csupán II. Murád (ur. 1421–44, 1446–51) alatt valósult meg. Albániában, Boszniában és Szerbiában tovább tolta előre a birodalom határait. 1422: Konstantinápoly még ellenállt, bár az uralkodónak 1424: meg kellett újítania az adófizetést. →Hunyadi János erdélyi vajda (1441–46) több alkalommal is legyőzött 1441–43: kisebb-nagyobb oszmán hadakat, ám ez nem hozott tartós ter-i változást. 1444. XI. 10: a →várnai csatában, ahol I. Ulászló m. kir. (ur. 1440–44) elesett, ill. 1448. X. 18–19: a II. rigómezei csatában elért oszmán siker jelezte, hogy nyílt mezei ütközetben ki az erősebb. – II. Mehmed (ur. 1444–46, 1451–81) 1453. V. 29: bevette Konstantinápolyt, s ezzel a →Bizánci Birodalom megszűnt. 1456. VII. 22: a hősies védekezés miatt (→nándorfehérvári győzelem) el kellett vonulnia Nándorfehérvár alól, s ez hosszú időre visszavetette a m. ter-ek elleni előrenyomulást. 1457: áttette főv-át Isztambulba (1453-ig Konstantinápoly). 1460–61: meghódította a még megmaradt 2 bizánci államalakulatot, a móreai hg-séget és a trapezunti (tör-ül: Trabzon) cs-ságot. 1459: megszerezte (Vég-)Szendrőt, amivel Szerbia elvesztette függetlenségét. 1463. VI: bár nem véglegesen, kezére került Jajca és ezáltal Bosznia, majd ugyanebben az évben →Hercegovina. 1463–79: kedvező végkimenetelű harcokat vívott Velencével. 1473: eredményesen küzdött meg a K-Anatóliában előretörő Akkojunlu törzsszöv. vezetőjével, Uzun Haszánnal (ur. 1457–78). 1474: fölszámolta az utolsó anatóliai bégség, a karamánok önállóságát. 1475: Kaffa elfoglalása után a Krími Kánságot vazallusává tette. 1478–79: a Szkander bég (→Kasztriota György †1468) idejében ellenálló Krója (tör-ül: Akcsahiszár), ill. Skodra (tör-ül: Iszkenderije) elestével Albániában majdnem teljessé vált az oszmán uralom. 1479. X. 13: vereséget szenvedett a  →kenyérmezei csatában, 1479–80: Rodoszt nem tudta bevenni, 1480: megszerezte Otrantot, de 1481: elvesztette, s emiatt Itáliában sem sikerült tartós támaszpontot kiépíteni. II. Mehmed alatt lett a ~ világhatalommá, intézményesült egyre inkább az iszlám; ennek jegyében alapította Isztambulban a legmagasabb szintű képzést nyújtó medreszét. Ő adta ki az első átfogó jellegű, bár később átírt kánunnámét, a szokásjogra épülő jogszabálygyűjteményt, az ő korában teljesedett ki a (rab)szolga intézményen nyugvó kul-rendszer, s épült ki klasszikus formájában a timár-rendszer. – II. Bajezid (ur. 1481–1512) uralkodását beárnyékolta a testvérével, →Dzsem herceggel (szultánfival, +1495) való küzdelem. Főként apja hódításainak megszilárdításával foglalkozott. 1489 k.: a korábbi adófizetést nem vállaló III. (Nagy) István (ur. 1457–1504) moldvai vajda 1484. VII–VIII: Kilia és Akkerman (Nyeszterfehérvár) elvesztése után mégis hűbéri függőségbe került. 1485–91: a DK-Anatóliáért vívott háborúban II. Bajezid erői többször alulmaradtak a →mamelukokkal szemben. A szultán fejlesztette a flottát, ennek eredményeként 1499. VIII: Lepanto (tör-ül: Inebahti), majd az addig velencei tulajdonban lévő görögo-i Methóni/Modon, Pílosz/Navarino és Koróni/Koron birtokába jutott. – A trónért 1509-től folyó küzdelemből győztesen kikerült I. Szelim (ur. 1512–20) kizárólag K-en hadakozott és megkétszerezte a ~ ter-ét. 1514. VIII. 23: Csaldiránnál megverte a síita Szafavida Birodalom első sahjának, Iszmailnak (ur. 1502–24) seregeit. 1516. VIII–IX: a mamelukoktól elhódította Szíriát, 1517. II–III: megszerezte Kairót és ezzel Egyiptomot, majd VII: a muszlimok két „szent” városa, Medina és Mekka is elfogadta főségét. Ezáltal az oszmán szultánok a szunnita iszlám legtekintélyesebb vezetőivé váltak, bár a kalifa címet kifejezetten legitimációs céllal ritkán használták. – I. (Nagy) Szülejmán (ur. 1520–66) korát a nagyhatalmak, az Oszmán, a Habsburg és a Szafavida Birodalom, valamint a portugálok küzdelme jellemezte. A harc többek között a selyem- és a fűszerút, valamint a földközi-tengeri keresk. ellenőrzéséért folyt. 1521. VIII. 29: Nándorfehérvár bevételével Szülejmán rést ütött a m. védelmi rendszeren. 179 napos ostrom után 1522. XII. 20: elfoglalta Rodoszt. 1524–25: nagyvezírje, Ibrahim pasa révén helyreállította a helyi kormányzó lázadása miatt megbomlott rendet Egyiptomban. 1526. VIII. 29: a →mohácsi csatában döntő vereséget mért II. Lajos (ur. 1516–26) m. kir. seregére, maga a kir. is meghalt. 1529. IX. 26–X.16: sikertelenül ostromolta Bécset, 1532. VIII: Kőszeg ellenállásán meghiúsult a Habsburgok ellen tervezett akciója. 1533–35: a K-i hadjárat során csupán átmeneti eredményeket ért el Perzsiában, tartósakat Szíriában és Irakban (1534. XII: Bagdad elfoglalása). 1538. VII–IX: seregei élén beavatkozott a moldvai belügyekbe. 1541. VIII. 29: megszállta Budát, 1543. VII. elején Pécset, VII. 7: Siklóst, VII. 10: Esztergomot és IX. 3: Székesfehérvárt csatolta a ~hoz. 1548–49, 1553–55: a perzsa sah ellen vonult, de nem tudta térdre kényszeríteni; 1566. IX. 6: Szigetvár alatt elhunyt. Tengeren a korábbi kalózvezér, Barbarossa Hajreddin flottaparancsnok (kapudánpasa) vívott csatákat a velenceiekkel, a Habsburgokkal és a pápával. 1534. VIII. 18: elfoglalta Tuniszt és Golettát (1535. VII. 21: a sp-ok visszahódították), 1538. IX. 27: győzött Prevezánál, s ezzel nagy lépést tett afelé, hogy hatásköre alá vonja a Földközi-tenger K-i medencéjét. 1538. VI–IX: a vörös-tengeri oszmán hajóhad Áden megszerzése után a portugálok által India Ny-i partjainál épített Diut próbálta meg bevenni. Ibrahim nagyvezír hatására Szülejmán világuralmi álmokat dédelgetett, de az 50 %-kal megnövelt ter-ek közti távolságok és a gyarapodó kihívások miatt egyre inkább orientációs válságba sodródott. A hatalmas hadi kiadásokat mind nehezebb volt biztosítani. U.akkor virágzott az udvari kultúra, jelentős épületekkel gazdagodott Isztambul. Az igazságos uralkodó képének kialakítása végett a legfőbb vallási tekintély, Ebusszuúd efendi sejhüliszlám megkísérelte összhangba hozni a szultán által kibocsátott törv-eket a vallásjog követelményeivel. – II. Szelim (ur. 1566–74) átengedte a vezetést a széles látókörű nagyvezírnek, Szokollu Mehmednek. 1568. II. 17: a →drinápolyi (edirnei) béke a Habsburgokkal lezárta a mo-i várháborúk korszakát. 1570, 1574: az oszmánok ismételten elfoglalták Tuniszt, 1570–71: Ciprust, de 1571. X. 7: a →lepantói csatában flottájukra súlyos vereséget mért az egyesült sp–velencei hajóhad. – III. Murád (ur. 1574–95) alatt az oszmánok 1578–90: Perzsia ellen hadakoztak, grúz és D-kaukázusi ter-eket hódítottak meg, egészen Tbilisziig (tör-ül: Tiflisz). 1593: kitört a Habsburgokkal vívott hosszú v. →tizenötéves háború, amely III. Mehmed (ur. 1595–1603) és I. Ahmed (ur. 1603–17) korában is folytatódott, változó kimenetelű hadi vállalkozások sorával. Legnagyobb összecsapásában, 1596. X. 26: Mezőkeresztesnél a ker. hadak maradtak alul. – A 16. sz. végén különféle kedvezőtlen bel- és külpol., valamint hazai és nemzetk. gazd. fejlemények miatt pénzügyi válság rázta meg a ~at, ami lényegesen megváltoztatta az áll. adók beszedési gyakorlatát és a timár-rendszert. A DK-anatóliai ter-eken 1591-től ismétlődő lázongásokat, amelyek vezetői alkalmanként Burszáig nyomultak előre, 1611: csak nehezen sikerült megfékezni. 1617–: az utódlás rendjét kényszerűségből megváltoztatták: a trón a család legidősebb férfi tagjára szállt (nem pedig apáról fiúra, mint addig). Így is évtizedeken át kiskorú v. elmebeteg szultánok követték egymást, helyettük gyakran anyjuk, a hárem-agák v. a nagyvezírek kormányoztak. Az uralkodói hatalom meggyengülését jelezte, hogy II. Oszmánt (ur. 1618–22) egy lázadás során megölték. Míg az 1606-os →zsitvatoroki béke után a Ny-i hadszíntér hosszabb időre elcsendesedett, K-en többször kellett megújítani a régebbi hódításokat (1629: Moszul, 1638: Bagdad), esetenként, bár csak rövid távon, bővíteni is sikerült azokat (1635: Jereván, 1636: elvesztették). Kréta birtoklásáért 1644-től kezdődően folytak harcok, központi városa, Iraklion 1669. IX: esett el. – A meggyengült erejű ~ ügyeit a Köprülü családból való nagyvezíreknek 1656–76: átmenetileg sikerült többé-kevésbé rendbe hoznia. Elfoglalták 1660. VIII. 27: (Nagy-)Váradot, 1663. IX. 25: (Érsek-)Újvárt és 1672. VIII–X: Podóliát. Vereséget szenvedtek viszont 1664. VIII. 1: Szentgotthárdnál. 1683. IX. 12: Bécs 2. eredménytelen ostroma után 1684: a XI. Ince p. kezdeményezte →Szent Ligába tömörült eu-i hatalmak megkezdték az oszmánok kiszorítását Mo-ról. 1686. IX. 2: Budát bevették a szövetséges hadak. 1697. IX. 11: a →zentai csatában a ker. erők győztek. 1699. I. 26: a →karlócai béke jelentős ter. veszteségeket hozott a Habsburgokkal, Velencével és Lengyelo-gal szemben. 1711: az oroszokkal (akikkel hosszabb ideje voltak összetűzések, elsősorban Azov birtoklásáért) a Prut folyónál vívott ütközetben az oszmánok diadalmaskodtak. 1714–15: sikerült Mórea egy részét visszaszerezni. 1716–18: a Habsburg–velencei szerződés nyomán folyó harcokban →Savoyai Jenő hg. 1716. X. 16: bevonult Temesvárra; a →pozsareváci béke értelmében Mo. összes hódolt ter-e fölszabadult. – III. Ahmed (ur. 1703–30) uralkodásának második fele 1718–30: az ún. tulipán korszak, amikor főleg fr. példákat követve a szultán és főemberei díszkertekkel övezett palotákat építettek a Boszporusz partján, tulipánkultuszt alakítottak ki; egyben kisebb újításokat vezettek be a hadseregben, szakisk-kat nyitottak, hozzájárultak arab betűs nyomda alapításához (létrehozója a m-nak született Ibrahim Müteferrika). Az 1720-as években változó kimenetelű hadjáratokat indítottak a perzsák ellen. 1730. X. 1: a Patrona Halil albán eredetű katona által vezetett lázadás miatt a szultánnak le kellett mondania. – I. Mahmud (ur. 1730–54) alatt 1733–36 és 1743–46: föllobbantak a perzsákkal való küzdelmek. 1736–: Habsburg–orosz együttműködéssel 2 irányból törtek a ~ra, kevés sikerrel. Az 1738–39: ellentámadások eredményeként az oszmánok újra birtokba vehették Belgrádot, minthogy 1739. IX. 18: a belgrádi békében mindkét ellenféllel szemben kedvező eredményeket értek el. III. Musztafa (ur. 1757–74) idejében kiújultak az oroszokkal való harcok, melyek egyre inkább a cári hadak győzelmével végződtek; 1770. VIII. 1: az oszmán flotta különösen súlyos vereséget szenvedett Izmir közelében. 1771. VI: a Krím-félszg. orosz ellenőrzés alá került, majd 1783: bekebelezték. 1774. VII. 21: a Kücsük Kajnardzsa-i béke értelmében az oroszok a ~ ortodox ker. hívőinek védői lettek, ami megteremtette a további beavatkozások alapját. 1779: a Porta újabb kedvezőtlen békére kényszerült az oroszokkal, s ennek következtében nagyhatalmi helyzete megrendült. – 1787: újabb kétfrontos háború kezdődött a Habsburgokkal és az oroszokkal, miután II. József (ur. 1780–90) és II. (Nagy) Katalin (ur. 1762–96) szövetséget kötött. Az oszmánok D-Mo-on váltakozó szerencsével harcoltak, de 1789: Ocsakov (ukránul: Ocsakiv) kikötőjét (a Dnyeper-öböl É-i partján) elvesztették. – III. Szelim (1789–1807) kísérelt meg először 1793: komolyabb katonai reformot, ami később trónjába került. 1798: Bonaparte Napóleon (1769–1821) hadai Egyiptomot támadták, de ang. közbeavatkozás nyomán 1801: ki kellett vonulniuk. 1804–13: zajlott Karagyorgye vezetésével az első, végső kimenetelében eredménytelen szerb fölkelés. 1805: Mehmed (Mohamed) Alit kinevezték Egyiptom kormányzójának, aki mind lazább függést alakított ki a központi hatalommal szemben. – II. Mahmud (ur. 1808–39) elődeinél mélyrehatóbb reformokkal próbálkozott. 1808: hozzákezdett a hadsereg eu-i mintájú átszervezéséhez, 1826. VI. 15–17: véres körülmények között fölszámoltatta a janicsár alakulatot. 1815 virágvasárnap: kitört a második szerb fölkelés, 1817: Milos Obrenovics lett a főkenéz, akit a Porta csak 1830: ismert el. 1820–23: az utolsó nagyobb összecsapás zajlott a perzsákkal. 1821–30: a függetlenségi háború nyomán a Peloponnészoszi-fsz-en és a Kikládokon önálló gör. áll-ot alapítottak. 1828: a cári erők bevették Drinápolyt, ahol 1829: békét kötöttek, mely szerint Oroszo. is megkapta az ún. kapitulációs jogokat, amelyeket a Ny-i orsz-ok hosszabb idő óta élveztek. Míg Mehmed Ali a gör. szab-harcban a szultán oldalán állt, 1831–33: már oszmán ter-ekre támadt, de előrenyomulását az oroszok megakadályozták. II. Mahmud törekedett a helyi főemberek (áján) és a részben közülük kikerülő tart-i kormányzók hosszabb ideje gondot okozó függetlenedési törekvéseinek meggátlására. Az ő korában készült a ~ első népszámlálása, jelent meg Isztambulban az első hivatalos újság, a hetilapként kiadott Takvim-i Vekáji (Az Események Kalendáriuma); 1836–38: átalakították az államigazgatást. – 1839–76: a →Tanzimát korban Abdülmedzsid (1839–61) és Abdülaziz (ur. 1861–76) alatt további reformokat vezettek be. 1839. XI. 3: a Gülhane parkban kihirdetett szultáni rendelet biztosítani kívánta az alattvalók egyenlőségét, az igazságos adóztatást és a katonai szolgálat átlátható szabályozását (megvalósítása csak részben sikerült). 1853–56: folyt a krími háború (oka →Moldva és →Havasalföld orosz érdekkörbe kerülése), melyben fr. és ang. segítséggel az oszmánok részeredményeket értek el. 1854: a pénzügyi nehézségek enyhítésére a ~ először vett föl külf. kölcsönt, amit 1860-ig még 3 követett. – 1856. II. 18: megkezdődött az oszmán reformkor 2. szakasza, amely főként a nem muzulmán alattvalók jogbiztonságát erősítette. 1856. II–III: konferenciát tartottak Párizsban a krími háború lezárására. A békeokmányban Oroszo. lemondott Havasalföldről és Moldváról, a nagyhatalmak először ismerték el hivatalosan, hogy a ~ az eu-i államrendszer része, s szavatolták ter. egységét. Abdülmedzsid korában részben átszervezték az államigazgatást, az adóbehajtást, 1840: kibocsátották az első papírpénzjellegű fizetőeszközt, 1847: lépéseket tettek a fiúk kötelező alsó fokú oktatása felé. 1861. XII: egyesült Havasalföld és Moldva; →Románia néven 1878: óta független áll. 1864: új tart-i közigazg. vezettek be. 1875 nyarán a Hercegovinában kitört fölkeléssel kirobbant a „keleti válság”. 1876. V. 2: forrongás kezdődött →Bulgáriában. Abdülaziz alatt törekedtek a hadsereg modernizálására, eu-i fegyverekkel történő ellátására, a katonai akad. megújítására, a flotta erősítésére. Bővült a vasúthálózat, a távírórendszer. Számos, részben eu-i mintát követő isk. nyílt. Uralkodásának idején jelentkezett az ifjútörök mozgalom, amelynek egyik célja a szultáni hatalom korlátozása volt. – II. Abdülhamid (ur. 1876–1909) trónra lépése után XII. 23: kihirdették az alkotmányos monarchiát. 1877. III. 19: összeült az első, 141 fős oszmán parlament, amelyben a szultán trónbeszédet mondott. 1877. IV. 24: Oroszo. csatlósaival háborút indított a ~ ellen (a m. közvélemény a tör-ökkel rokonszenvezett). A támadók Isztambulig hatoltak, s csak ang. közbelépés akadályozta meg elfoglalását. A szultán föloszlatta a belső vitákkal küzdő parlamentet, a Jildiz palotába költözött, s önkényuralmat vezetett be. Az angoloknak nem tetsző ajasztefanoszi békekötés (→san-stefanói béke) után 1878. VI–VII: tartották a berlini kongresszust, melynek nyomán az oszmánoktól elvették balkáni ter-eik java részén kívül Ciprust, Karszot és Batumit, az →Osztrák–Magyar Monarchia megszállhatta →Bosznia-Hercegovinát (amivel a m. közvélemény nem értett egyet). 1881: Fro. fennhatóság alá vonta Tuniszt; Görögo. bekebelezte Thesszáliát. A hiteleket adó államok sürgetésére az év végén fölállították az Oszmán Államkölcsön Hivatalt, lekötve számára bizonyos kincstári bevételeket. 1882: Egyiptom ang. ellenőrzés alá került. 1885: K-Ruméliában a fölkelés után a ter-en bulgár fennhatóság jött létre. 1889: az ifjútörökök titkos szervezetet alakítottak, amely az alkotmányos monarchia visszaállításáért küzdött. 1896–97: Kréta függetlenségi harcával önrendelkezési jogot vívott ki. 1905. VII: örmények pokolgépes merényletet kíséreltek meg a szultán ellen. 1908. VII. 23: a Thessalonikiben kezdődő ifjútörök forrongások vezetői kikényszerítették, hogy II. Abdülhamid állítsa helyre az alkotmányos monarchiát és írjon ki parlamenti választásokat. X. 5: Bulgária függetlenné nyilvánította magát, az Osztr–M. Monarchia bejelentette Bosznia-Hercegovina bekebelezését. XII. 17: megalakították a második, 274 fős oszmán parlamentet. 1909. IV. 13: Isztambulban katonai zendülés tört ki, IV. 27: az alkotmányos monarchiát akaró Akcióhadsereg, vezérkari főnöke, Musztafa Kemál (később: Atatürk, 1881–1938) irányításával leverte a fölkelést. A szultánt leváltották, helyére az V. Mehmed néven uralkodó Resád lépett (1909–18). Abdülhamid idejében jelent meg a pániszlám gondolat, ő maga előszeretettel használta a kalifa címet. A ~ban számos oktatási és néhány egészségügyi intézmény, több közgyűjtem. létesült, kamarák alakultak, a szigorú cenzúra ellenére élénkült a kvkiadás, szaporodtak a sajtótermékek. 1911–12: Olaszo. szerzett meg addig oszmán ter-eket (Tripoli, Bengázi, Rodosz, a Dodekániszosz), Isztambult is fenyegette. Az év tavaszán Albániában fölkelés bontakozott ki. 1912. X. 8: kitört az I. →Balkán-háború, melynek 1913. V: lezárásakor a ~ csaknem teljesen kiszorult Eu-ból. 1913. VII: a II. Balkán-háborúban Drinápoly visszaszerzésével javítottak a helyzeten. – 1914. X. 1: hatállyal egyoldalúan fölmondták a kapitulációs szerződéseket, amelyek területenkívüliséget biztosítottak a Ny-i orsz-oknak, ill. állampolgáraiknak a ~ban, mely 1914. X–XI: a →központi hatalmak oldalán belépett az I. vh-ba. 1915–16: nagy véráldozatokat követelő harcok folytak a Csanakkalei- (Gallipoli)-félsziget birtoklásáért, melyekben visszaverték az ang.–ausztrál–új-zélandi és fr. erőket. 1915. V: elrendelték a K- és D-anatóliai, ill. szíriai örmények átmeneti kitelepítését, akik erősen megfogyatkozva érkeztek meg a kijelölt tartózkodási helyekre. 1915–17: az ang-ok elfoglalták Bászrát, Bagdadot, Jeruzsálemet; 1916: az oroszok Erzurumot, Trabzont és Erzindzsánt, utána nagy számú mohamedán esett áldozatul, ill. túlélő menekült el a térségből. – 1918. III. 3: a breszt-litovszki békében a ~ visszakapta az oroszok által elfoglalt K-Anatóliát, IX-X: elvesztette iraki, szíriai és libanoni ter-eit. 1918. X. 30: fegyverszünetet kötöttek a Limnosz szigetén lévő Mudroszban, amely teljes és föltétel nélküli megadást, lefegyverzést írt elő, a tengerszorosok és a kikötők megnyitásával együtt. 1919. V. 15: Izmirbe gör. megszálló csapatok vonultak be; V. 19: Musztafa Kemál pasa partra szállt Szamszunban, s megindította a függetlenségi háborút. 1920. II. 17: az utolsó oszmán parlament Isztambulban; a nemzeti paktumban kijelentette, hogy minden olyan rész, ahol oszmán muszlim többség található, oszthatatlan egységet alkot, s a mudroszi fegyverszünet értelmében idegen hatalmak által megszállt és arab többségű helyeken népszavazással kell eldönteni a hovatartozást. IV. 23: Ankarában összeült az ellenparlament, a nagy török nemzetgyűlés; elfogadta a nemzeti paktum alapelveit. Az →antant 1920. VIII. 10: a Sèvres-i 'békeszerződésben' fölosztotta a ~at, megmaradt ter-eit pol-gazd. függőségbe kényszerítette. 1921. I: a Musztafa Kemál vezette tör-ök Inönünél megállították a gör. előrenyomulást, IV. 1: győzelmet arattak hadaikon. A VII. 10: indított gör. támadást VII–IX: a törökök a Szakarja folyónál föltartóztatták. X: a karszi szerződés véglegesítette a ~ és a Kaukázuson túli szovjet közt-ok határát; Ankarában megállapodtak: a fr-ák kiürítik D-Anatóliát. 1922. VIII. 26: az ankarai Kodzsatepe dombról indított ellentámadásban VIII. 29–30: Dumlupinárnál legyőzték a gör-öket, IX. 9: bevonultak Izmirbe, melynek gör. lakóit menekülésre kényszerítették. X. 11: Mudanjában fegyverszüneti szerződést írt alá a tör. nemz. kormány a szövetségesekkel. 1922. XI. 1: kimondták az Oszmán-ház trónfosztását, a szultanátus és a kalifátus különválasztását. VI. Mehmed (ur. 1918–22), az utolsó szultán XI. 17: brit hadihajón elmenekült Isztambulból. 1923. VII. 24: Lausanne-ban új békét kötöttek, melyben Moszul (az olajvidék) kivételével elismerték a nemzeti paktumban rögzített egységes török nemzetállam ter-ét. X. 2: a szövetséges erők elhagyták Isztambult. X. 13: az ország főv-át áttették Ankarába. X. 29: kikiáltották a →Török Köztársaságot. – A nem muszlimok helyzete a ~ban. A ker-eket és zsidókat – mivel könyvvallás követői voltak – jogilag kedvezőbben bírálták el, mint a pogányokat, de másodrendű alattvalóknak tekintették őket, akikkel szemben nem egyszer önkényesen jártak el. Ha alávetették magukat a muszlim uralomnak, elvileg védelmet (arabul: zimma, törökül: zimmet) kaptak, s mint ilyenek, zimmi helyzetbe kerültek. Katonáskodniuk nem kellett, annak megváltására dzsizjét fizettek. Vallásgyakorlásukat, öltözködésüket, a muszlimokkal szembeni viselkedésüket szabályozták, ám ezek betartását nem vették szigorúan, talán csak a főv-ban és nagyobb településeken. Pl. új tp-ot nem lett volna szabad építeni, régit sem bővíteni, birod.-szerte az ortodox és zsidó felekezeteknél számos ellenpéldát találunk. Jó néhány tp-ot freskókkal díszítettek. A ktori közösségek tovább működtek, a szultánok időről-időre megújították a státusukat rögzítő okl-et. Az Athosz-hegyi és az Almás-hegységi (Fruska Góra-i) ktor-együttesek évszázadokon át kitartottak, még gyarapodtak is, csakúgy mint a rilai, ill. a Sinai-hegyi Szt Katalin ktor. U.akkor sok ker. közösség morzsolódott föl, bizánci tp. szűnt meg és műkincs veszett el, elsősorban Anatóliában. Az istentiszt. főként a falakon belülre korlátozódott. A zsin. által választott egyh. vezetők (pátriárka, pp., metropolita, ill. főrabbi) kinevezését kisebb-nagyobb illetékért a szultán hagyta jóvá. A bizánci kor adóinak folytatásaként zeteiai, ’keresetek’ néven kezdetben a pp., majd a metropolita is kapott minden családtól bizonyos összeget. Bevételük származott a házasságkötések után is. Széles körű szabadsággal rendelkeztek az egyh. bíráskodásban. Az alsóbb papság a hagyatékok kezeléséből, kisebb földter-ekből tartotta el magát. Bár kezdeményei korábbiak, jellegzetes formájában a 19. sz: alakult ki a millet rendszer, amikor a nem muszlim alattvalókat vallási, azon belül felekezeti hovatartozásuk alapján csoportosították. ( →katolikusok a török hódoltságban) – Szultánjai: 1299 k.: I. Oszmán, 1324: Orhán, 1362: I. Murád, 1389–1402: I. Bajezid, 1413: I. Mehmed, 1421: II. Murád, 1444: II. Mehmed, 1446: II. Murád (másodszor), 1451: II. Mehmed (másodszor), 1481: II. Bajezid, 1512: I. Szelim, 1520: I. Szülejmán, 1566: II. Szelim, 1574: III. Murád, 1595: III. Mehmed, 1603: I. Ahmed, 1617: I. Musztafa, 1618: II. Oszmán, 1622: I. Musztafa (másodszor), 1623: IV. Murád, 1640: Ibrahim, 1648: IV. Mehmed, 1687: II. Szülejmán, 1691: II. Ahmed, 1695: II. Musztafa, 1703: III. Ahmed, 1730: I. Mahmud, 1754: III. Oszmán, 1757: III. Musztafa, 1774: I. Abdülhamid, 1789: III. Szelim, 1807: IV. Musztafa, 1808: II. Mahmud, 1839: Abdülmedzsid, 1861: Abdülaziz, 1876: V. Murád, II. Abdülhamid, 1909: V. Mehmed (Resád), 1918. VI. Mehmed (Váhideddin). D.G.

Kabrda, Josef: Le système fiscal de l’église orthodoxe dans l’Empire ottoman. (D’après les documents turcs). Brno, 1969. – Inalcik, Halil: The Ottoman Empire. The Classical Age 1300–1600. New York–Washington, 1973. – Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Bp., 1974. – Kiel, Machiel: Art and Society of Bulgaria in the Turkish Period 1360/70–1700. Assen/Maastricht, 1985. – Hadrovics László: Vallás egyház, nemzettudat. (A szerb egyház nemzeti szerepe a török uralom alatt). Bp., 1991.  – An Economic and Social History of the Ottoman Empire, 1300–1914. Kiad. Inalcik, Halil és Quataert, Donald. Cambridge, 1994. – Imber, Colin: The Ottoman Empire, 1300–1650. The Structure of Power. New York, 2002. – Faroqhi, Suraiya: The Ottoman Empire and the World Around It. London–New York, 2005. – Finkel, Caroline: Osman’s Dream. The Story of the Ottoman Empire 1300–1923. London, 2005. – The Cambridge History of Turkey. 3. Kiad. Faroqhi, N. Suraiya, 4. kiad. Kasaba, Resat. Cambridge, 2006, 2008.