szubordinacionizmus (lat. 'alárendeltségtan'): egyes 2-3. századi keresztény írók spekulatív elgondolása a →szentháromságtanról. - A Fiút és a Szentlelket csak valamilyen alárendelt fokban tudták elgondolni az Atyához viszonyítva. Mint a hit tanúi vallották a 3 személy istenségét és különbözőségét, de az „egy természet - három személy” megkülönböztetéséig nem jutottak el. Így az egyistenhitet igyekeztek a Fiú és a Szentlélek alárendeltségével megőrizni. Ilyen írók: Szt Jusztinosz, →Tatianosz, Szt Ireneus, →Tertullianus, →Alexandriai Kelemen, →Órigenész. A Fiú származását úgy gondolták el, hogy az Atya öröktől fogva megfogalmazta Szavát (Logosz), de csak a teremtésben mondta ki. A spekulációban a gör. fil. is befolyásolta őket, hiszen az beszélt az istenség különböző fokú →emanációiról. Amellett a Szentírásban is találtak olyan kijelentéseket, amelyek a Fiú alárendeltségét juttatták eszükbe (Mt 19,16; Mk 10,17; Lk 18,18; Jn 14,28; 1Kor 15,20.28). De ezek magyarázhatók azzal, hogy Jézus emberi természetére vonatkoznak. Azt is figyelembe kell venni, hogy ezek az →arianizmus előtti teol-ok a Fiú alárendeltségét inkább üdvtörténeti-kegyelmi szempontból nézték, nem a lét síkján, vagyis csak a teremtett világban, a mi világunkban jelentkezik. Bizonyára befolyásolták őket a belső szentháromsági eredések is. Aki születik és származik, azt valamiképpen kisebbnek lehet tartani, mint azt, akitől származik. Náluk még hiányzott az egylényegűség elve, melynek tisztázása csak a →monarchiánizmussal, a →markionitákkal és az →ariánusokkal folytatott vitában ment végbe, amikor fölismerték, hogy az isteni személyek csak relációkban, egymáshoz való viszonyukban különböznek, nem pedig a lét birtoklásában. G.F.

LThK IX:1138.