misztikus egyesülés útja (lat. via unitiva): a →tökéletességre vezető út harmadik szakasza a →megtisztulás útja és →megvilágosodás útja után, mely elvezet a földön az Istennel való egyesülés legmagasabb fokára. Lényegi magva a →misztikus megismerés. - 1. Ált. Az emberi →élet az Istennel való egyre bensőségesebb egység felé bontakozik, abban a mértékben, ahogy az ember a →megszentelő kegyelemmel együttműködve törekszik a tökéletességre. Ez az egyesülés misztikus, mert a szent →misztériumok és →szentségek közvetítésével Krisztus misztériumában és általa a Szentháromság misztériumában részesít. Isten mindannyiunkat (hívőket, szerzeteseket, papokat) erre a bensőséges egyesülésre hív, mely tökéletesen a mennyországban, Isten színelátásában fog beteljesedni. Ebben az értelemben ki-ki a külső, állapotbeli kötelességeitől meghatározottan (papként, apácaként, hitvesként, magányosan) járja a ~t, mindig →Krisztus követésében. Nincs életszentség és tökéletesség lemondás és lelki harc nélkül (vö. 2Tim 4). A lelki fejlődés mindig megkívánja az aszkézist és az önmegtagadást, és ezeken át vezet az Istennel való egység belső békéjéhez és a nyolc boldogság öröméhez. -

2. A ~nak legfőbb sajátossága az egyszerűség és →egység, ami az Istennel való egyesülésből árad a lélekbe. Az →istenszeretet a lélek szinte egyetlen erénye lesz, mely minden mást vezérel; az imádság elmélkedésből szemlélődéssé alakul; nincs külön ideje az imádságnak, hanem kitölti és átfogja az egész napot. Ez nem jelenti a külső feladatok elhanyagolását, hanem értelmes arányt és rendet biztosít külső és belső teendők között. Mindez az ember részéről nagy szívtisztaságot (→lelki szegénység, →igénytelenség, →egyszerűség), önuralmat és állandó Isten jelenlétében járást tételez föl. Az erényeket az egyesülés által a →Szentlélek ajándékai tökéletesítik, azaz termfölötti jelleget adnak nekik. -

3. A ~ rendkívüli formája a (szerzett v. beléöntött) →szemlélődés, melyben az ember termfölöttire való nyitottsága fejeződik ki. Lényeges vonása a passzivitás; Avilai Szt Teréz szavaival „a lelki erők kikapcsolása” a szeretett Személy birtoklásában. Az egyesülés e foka a legfőbb bizonysága annak, hogy az ember szeretetből és szeretetre lett teremtve: amikor egészen magáénak tudhatja azt, akit szeret, megszűnik minden törekvése és a passzív birtoklásban „csak” szeret. - E „passzivitás” lényege a lélek képességeinek az isteni szeretettel/akarattal való teljes egysége, mely olykor megmutatkozik a test képességeinek felfüggesztésében is (→eksztázis), s hősies erőfeszítések, igen nagy szív-, értelmi és akarati tisztaság, lelki csönd, különleges felebaráti (ellenség-) szeretet fakad belőle. A testben is jelentkező rendkívüli kegyelmek idővel ált. háttérbe szorulnak, és a hivatás hősies megélése lesz a ~ egyetlen területe. - A lélek képességei szempontjából a ~nak 3 szakasza van. Isten először a lélek legnemesebb részét, legszemélyesebb magvát veszi birtokába, szabadon hagyja belső képességeit és külső érzékeit. Avilai Szt Teréz és Keresztes Szt János tapasztalata és szóhasználata szerint ez a nyugvó (nyugalmi) elmélkedés szakasza: a lélek legmélyén megvalósult egyesülés olyan állandóságot, a megismert igazság olyan birtoklását adja a léleknek, ami minden belső és külső tevékenységnek, elmélkedésnek szilárd alapot, „nyugalmat” ad. - A 2. szakaszban Isten hatalmába veszi a belső képességeket is, csak a külső érzékek maradnak szabadon. Ez a teljes egyesülés megfelelő feltételek mellett a világban, az ún. aktív és kontemplatív élet egységében is megvalósulhat. A külső tevékenységet (szavak, tettek) az Istentől lefoglalt belső képességek irányítják: legyen szó kicsi v. nagy, gyakorlati v. lelki dologról, a szó azt fejezi ki, ami a lélek mélyén megszilárdult igazságból következik. A gyakorlatiak terén az ilyen szó gyakran hat váratlannak, a szokottól eltérőnek. A lelki dolgok, s főként magáról az igazságról szóló beszéd azonban mindig nagyon egyszerű, „magától értetődő”, az egyh. tanítás csaknem szószerinti ismétlése (jól mutatják ezt a szentek mottói: „Isten egyedül elég” [Avilai Szt Teréz]; „Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem ítélni” [Árpádházi Szt Margit]; „Isten jó, csodálatosan jó és irgalmas, dicsőítsük Őt mindig és mindenben” [Tauscher Anna Mária]; „Jézus életét élni Máriába öltözötten az Atya dicsőségére” [Mester Margit Mária]). Ezzel szemben az eredetieskedés, az erőltetett szempontok szerinti fogalmazás annak a jele, hogy a lélek még túlságosan őrzi önmagát, a belső képességei még nem olvadtak bele Isten aktivitásába. - Az egyesülés 3. szakasza valójában a második szakaszt gazdagítja, annak kísérője, azaz időben nem különül el a másodiktól. Ez az ún. önkívületi egyesülés, melyben Isten a külső érzékeket is hatalmába veszi. A test elveszti minden érzékelését az eksztázisban (olykor akár halottnak tűnik), v. megváltoznak természetes adottságai (lebeg). Eközben a lélek legmagasabb képességei tanításokban v. szeretet-élményekben részesülnek (→misztikus eljegyzés), v. minden történés és képi anyag nélkül találkoznak a Szentháromság és/vagy Jézus Krisztus misztériumával, amiről később szavakkal nem, v. csak nagyon képi nyelven lehet beszélni. **

Tanquerey 1932:816. - KEK 2014.