misztérium (gör. müsztérion, vsz. a müein 'bezárulni, magába zárni' igéből, lat. mysterium): titok, melynek természetfölötti vonatkozásai is vannak, ezért megértése meghaladja a pusztán emberi képességeket. - A gör. szó elsősorban a száj bezárására, hallgatásra, a szem lehunyására vonatkozik, a ~ ugyanis a külső szem számára láthatatlan, emberi szóval kifejezhetetlen dolgok szemlélése. A →misztériumvallásokban a ~ a kultikus cselekmény üdvösségtartalma, az, 'amiről hallgatnak', mert szavakkal nem fejezhető ki, csak a kultusz élő gyakorlatában a beavatottak számára ismerhető meg. A →gnózis nyelvhasználatában titkos, csak a kiválasztottak számára megismerhető isteni kinyilatkoztatás. -

I. Az ÓSz-ben és a zsidóságban. 1. A gör. mysterion szó csak a görög Szentírás (LXX) néhány kései könyvében jelenik meg (Tób, Jud, Bölcs, Sir, Dán, 2Mak); hátterében az arám ráz, 'titkos dolog' szó van, amely megfelel a klasszikus héber sod szónak. 'Titkos kultusz' jelentésű a Bölcs 14,15.23-ban. Köznyelvi értelemben (titok) is szerepel (Tób 12,7.11; Jud 2,2; 2Mak 13,21; Sir 22,22; 27,16.21). - A Dán és a Bölcs már az isteni ~ok kinyilatkoztatása (2,18.27.47; 4,6). A Dán apokalipszisében leírt titkok nem a teremtés titkai, mint más apokrif művekben: arra vonatkoznak, ami az időben valósul meg, folyamatos történelem formájában, egy bizonyos célra irányulva; más szóval: az üdvösség szándékának ~ai. Be vannak írva az égben, és csalhatatlanul beteljesednek; ezért Isten kinyilatkoztathatja őket →álmokban, látomásokban v. angyalok közvetítésével (vö. 2; 4; 5; 7; 8; 10-12). Semmiféle emberi tudás sem tudna ilyen ismeretet adni a jövendőről; de Isten a „~ok kinyilatkoztatója” (2,28.47). Előre megismerteti azt, „aminek meg kell történnie a napok végén” (2,28); és ha rejtélyes kinyilatkoztatásai érthetetlenek maradnak is az emberek számára, Isten néhány kiváltságosnak olyan bölcsességet (vö. 5,11), olyan rendkívüli szellemet ad, amelyek birtokában „semmiféle ~ nem zavarja őket” (4,6). Dánielnek, aki Jeremiás kv-ét kutatja, Gábriel arkangyal fölfedi a 70 hétre vonatkozó jövendölés titokzatos jelentését (Dán 9), mely a →számszimbolikán alapul. Az írásokat tehát úgy kezelik itt, mint az álmokat és a látomásokat, amelyek másutt Isten titkos szándékait rejtélyes jelképekben fejezik ki. - A Bölcsesség kv-e tud arról, hogy a pogány kultuszokban is léteznek ~ok (14,15.23), de Dán-vel egyetértésben a kifejezést a transzcendens valóságokra alkalmazza, amelyek a kinyilatkoztatás tárgyai. A Bölcs 6,22 a bölcsesség mivoltára és eredetére vonatkozó tanítást ~ok, azaz isteni titkok (vö. 2,2) kinyilatkoztatásaként állítja elénk; ezek a titkok azonban nem csupán a beavatottakéi, mint a pogány ~vallásokban, hanem nyilvánosan hirdetik őket, hogy a bölcsesség minél jobban terjedjen az emberek között (6,22). A LXX és Theodotion ford-a Dán 2,18 és 4,9: ~nak nevezi azokat az álmokat is, amelyek által Isten tudtul akarja adni Nebukadnezár jövőjét illető titkos tervét; ezek az álmok azért nevezhetők ~oknak, mert leplezett formában olyan jövőbeli eseményekről szólnak, amelyeket csak maga Isten (2,28.47) v. Istentől sugalmazott ember (4,6; vö. 2,19; 4,9: Theodotion) fedhet fel. A zsidó apokaliptika olyan ~ok kinyilatkoztatását tulajdonítja magának, amelyek az ég és a föld eredetét, mivoltát, mindenekelőtt azonban Izr. jövőjét és a világ végét illetik. Isten ~ai mélyek és megszámlálhatatlanok; igazságossága megmérhetetlen (Hénoch 63,2), csak az Emberfia tud róluk (49,2; vö. 51,3). Rendszerint egy égi lény, egy angyal avatja be az apokaliptikust a ~ba és fedi föl előtte Isten titkos terveit (pl. 1,2; 81,1; 4Ezd 2,1), amelyek az égben rejtve vannak (Hénoch 9,6): Hénoch a mennyei táblákról olvassa le a ~ot, az égi javakat, amelyeket Isten az igazságban elhunytak lelkének tartogat (103,2; vö. 38,3; 41,1; 58,5). Így a szó egyértelműen eszkat. színezetűvé válik, amely Dán-ben még csak felsejlik. Ugyanez áll a kumráni iratokra is, amelyekben Istennek az eljövendő végső időkre vonatkozó titkos tervei és határozatai ~nak számítanak. -

2. A Biblián kívüli zsidóság. a) Az apokrif irod-ban Hénoch, miként Dániel, „ismeri a szentek titkait” (1Hén 106,19): olvasta az ég tábláit, ahova föl vannak írva a jövendő eseményei, s így megtudta az igazak (103,2 kk) és a bűnösök (104,10) végső sorsára vonatkozó ~ot. A ~ tehát itt Isten szándékának eszkat. megvalósulása, ezt a ~fogalmat Ezdrás és Báruk apokalipszisei is megtartották. - b) A kumráni szövegek is nagy fontosságot tulajdonítanak ama „eljövendő ~” megismerésének, mely „a látogatás napján” lesz s meghatározza az igazak és bűnösök sorsát. Leírását a próf. írásokban keresik, melyek magyarázatát az Igazságosság Tanítója nyújtja nekik (vö. Dán 9). Sugalmazott egzegézisről van szó, amely egyenértékű egy új kinyilatkoztatással: „Az utolsó napok hosszabbak lesznek, mint amit a próféták mondtak, mert Isten ~ai csodálatosak”. De ez a kinyilatkoztatás azok számára van fenntartva, akik „az út tökéletességében” járnak: rejtett értelmű kinyilatkoztatás, amelyet nem szabad közölni a gonoszokkal, kívülállókkal. -

II. Az ÚSz-ben a ~ szó legtöbbször Isten üdvözítő művét jelenti Jézus Krisztusban, de vonatkozik az egész üdvösségre, elsősorban Isten rejtett, világot üdvözítő szándékára (Kol 1,26; Ef 1,9), valamint Isten egyetemes országának titkára (Mk 4,11), mely az Egyh. által (Ef 2,11-3,13; Kol 1,25-27) kihat az egész világra és végérvényesen üdvözíti azt (Ef 1,10; Kol 1,20). - 1. Jézus tanításában. A szinoptikusok csak egy alkalommal használják a ~ szót, János sohasem. Amikor a magvetőről szóló példabeszéd után tanítványai kérdezik: „Miért szólsz hozzájuk példabeszédekben?”, Jézus így válaszol: „Mert nektek megadott, hogy megismerjétek Isten országának ~ait; a kívülállóknak azonban minden példabeszédekben szól” (Mk 4,11). Hallgatósága soraiban megkülönbözteti azokat, akik meg tudják hallani a ~ot, és a „kívülállókat”, akiket szívük keménysége (vö. Iz 6,9) megakadályoz abban, hogy értsenek (Mk 4,12). Ezek számára az Ország eljövetele rejtély marad, amelynek kulcsát nem adja meg a példabeszédekben hangzó tanítás. De a tanítványok be vannak avatva a ~ba, és a példabeszédet is megfejtik. A szóban forgó ~ tehát az ország eljövetele. Jézus műve abban áll, hogy felavatja az Országot itt a földön, és teljesen kinyilatkoztatja az isteni ~okat, melyek őrá vonatkoznak, s amelyek „rejtve voltak a világ teremtésétől fogva” (Mt 13,35). Jézussal befejeződik a →kinyilatkoztatás, mert az →ígéretek beteljesednek: az Ország ~a az ő személyében van jelen itt a földön. De ezzel az emberiség mindjárt kettészakad: a tanítványok befogadják, a kívülállók bezárják szívüket. A ~ kihirdetése tehát nem rejtett értelmű, de a példabeszédek fátylát csak azok számára lebbentik föl, akik tudnak meghallgatni (vö. Mt 13,9.43); a ~ba behatolás nem az emberi értelem teljesítménye, hanem Isten ajándéka. - 2. Szt Pál apostolnál a ~ mély, kifejezhetetlen valóságra utal, a végtelenségre nyit rá. Tartalma az →evangélium: az üdvösség megvalósulása Krisztus halála és föltámadása által, beültetése a történelembe a →szó hirdetésével. Ez olyan isteni ~, mely a kinyilatkoztatás nélkül hozzáférhetetlen az emberi értelem számára (vö. 1Kor 14,2). A ~ szó így megőrzi eszkat. tartalmát, de alkalmazkodik azokhoz az egymást követő állomásokhoz, melyeken keresztül a hirdetett üdvösség megvalósul: Jézus visszajövetele e világ vége, az örök üdvösség kezdete. -

3. A ~ kibontakozása az időben. Szt Pál első levelei (2Tesz, 1Kor, Róm) e ~nak egy-egy szempontját felváltva vizsgálják. „Isten ~ának hirdetése” (1Kor 2,1) és a keresztre feszített Jézus (vö. 1,23; 2,2) evangéliumának hirdetése (1,17) ugyanaz. Ez az az üzenet, melyet Pál elvitt a korintusiaknak: a zsidóknak →botrány és a görögöknek →ostobaság, de bölcsesség azoknak, akik hisznek (1,23). Ez az isteni Bölcsesség, amely a ~ alakját ölti fel (2,7), eddig el volt rejtve; a világ egyetlen fejedelme sem ismerte fel (2,8); de a Szentlélek kinyilatkoztatta nekünk, az a Lélek, aki Isten mélységeit is kikutatja (2,10). Ez a Bölcsesség hozzáférhetetlen annak, aki csak saját természetes erejére támaszkodik, de érthető a lelki embernek, akit megtanít rá a Lélek (2,15). Mégis csupán csak a „tökéleteseknek” (vö. 2,6) - az újonnan megtérteknek (3,1) nem - fejtheti ki az apostol, „Isten ~ainak kiosztója” (4,1), „lelki módon a lélek valóságait” (2,13), úgy hogy ők megértik a ~ba foglalt összes kegyelmi ajándékokat (2,12). Az evangélium tehát mindenkinek adva van, de a keresztények hivatása az, hogy fokozatosan elmélyítsék annak ismeretét. - Ez a ~, mely jelenleg a hívők üdvösségén munkálkodik itt a földön, harcban áll a „gonoszság ~ával” (2Tesz 2,7), a →Sátán tevékenységével, mely majd az →Antikrisztus megjelenésében éri el csúcspontját. A ~ kibontakozása a tört. folyamán paradox utakon megy végbe: Izr. egy részének megátalkodására volt szükség ahhoz, hogy a pogányok tömege is elnyerje az üdvösséget (Róm 11,25). Ezért az isteni bölcsesség érthetetlen ~a (11,33), amely jóra fordította a választott nép bukását. A ~ végén Krisztus győzedelmeskedik, amikor majd a halottak föltámadnak s az élők átalakulnak, hogy részt vegyenek a mennyei életben (1Kor 15,51). „Isten ~a” átfogja az egész szent tört-et, Krisztus földi eljövetelétől egészen végső eljöveteléig. Az evangélium „annak a ~nak” a kinyilvánítása, amelyre „ősidők óta csend borult, de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak és minden nemzet előtt ismertté tettek” (Róm 16,25). -

4. Krisztus és az Egyház ~a. A fogságban írt levelekben (Kol, Ef) Szt Pál figyelme „Isten ~ának” (Kol 2,2) jelenlegi szempontjára, „Krisztus ~ára” (Kol 4,3; Ef 3,4) összpontosul, aki az üdvösséget Egyháza által valósítja meg. Ez a ~ el volt rejtve Istenben ősidők óta (Kol 1,26; Ef 3,9, vö. 3,5); de Isten most kinyilatkoztatta az apostoloknak és a prófétáknak, magának Pálnak is (3,4). Ez az evangélium tárgya (3,6; 6,19). Ez annak az üdvözítő tervnek utolsó szava, amelyet Isten öröktől elhatározott, de az →idők teljességében valósított meg: „Krisztusban mint főben újra egyesíteni akart mindent, ami a mennyben és a földön van” (Ef 1,9). A zsidó apokaliptika a teremtés titkait kutatta; a kinyilatkoztatás mélyebb titkot nyilvánít ki: Krisztusban, minden teremtmény Elsőszülöttében, minden megtalálja szilárdságát (Kol 1,15), és mindenek kiengesztelődnek (1,20). Az apokaliptika kutatta Isten útjait az emberi tört-ben; a kinyilatkoztatás megmutatja, hogy minden út Krisztus felé vezet, aki Egyháza által beilleszti az üdvösséget a tört-be (Ef 3,10): ezentúl már zsidó és pogány ugyanazt az örökséget kapja, minthogy mindkettő ugyanannak a Testnek a tagja, mindkettő ugyanannak az ígéretnek a várományosa (3,6). Pál ennek a ~nak lett a szolgája (3,7). E ~ban mindennek titokzatos jelentése lesz: a férfi és a nő egysége Krisztus és Egyháza egységének szimbóluma (5,32). Benne a pogányok és a zsidók megtalálják a reménység elvét (Kol 1,27). Milyen nagy ez a misztérium, a „hit titka” (1Tim 3,9), a „jámborság titka”: „Megjelent testben, igazolást nyert lélekben, az angyalok látták, a pogányoknak hirdették, világszerte hittek benne, fölment a dicsőségbe” (1Tim 3,16). Így jutunk el a zsidó apokrifek által szemlélt ~tól az „Isten országa ~ áig”, amelyet Jézus nyilatkoztatott ki, és végül „Krisztus ~áig”, amelyet a nemzetek apostola magasztalt. Ennek a ~nak semmi köze a görögök és a keleti vallások ~kultuszaihoz, még ha Pál alkalomadtán át is vesz tőlük néhány általuk használt szakkifejezést, hogy jobban szembehelyezze a „gonoszság titka” (vö. 2Tesz 2,7) e sajátos szernpontjaival az üdvösség igazi ~át, amint egyébként szembehelyezi a hamis emberi bölcsességgel az igazi isteni Bölcsességet, melyet Krisztus →keresztje nyilvánított ki (vö. 1Kor 1,17-25). -

5. Szt János Apokalipszise. A Jel-ben a ~ azoknak a szimbólumoknak titkos jelentése, melyeket megmagyaráz a látnok (Jel 1,20) v. az angyal, aki hozzá beszél (17,7). Két másik helyen előfordul olyan jelentéssel is, mely nagyon közel áll a Szt Pál-i jelentéshez. A nagy Babilon (Róma) homlokára egy név, egy ~ van fölírva (17,5); ugyanis általa működik a tört-ben a „gonoszság titka”, melyet már Pál leleplezett (vö. 2Tesz 2,7). Végül az utolsó napon, amikor a hetedik angyal megfújja a harsonát, hogy a végítéletet hirdesse, „beteljesedik Isten ~a, amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak” (Jel 10,7; vö. 1Kor 15,20-28). - Az Egyh. erre a beteljesedésre vágyakozik. Már most a ~ban él; de a „jelen világ” közepette még megosztják az isteni hatalmak és az ördögi hatalmak. Eljön a nap, amikor megsemmisítik a sátáni hatalmakat (vö. Jel 20; 1Kor 15,26), amikor majd belép „az eljövendő világba”. Akkor egyedül Isten ~a marad meg, a megújult mindenségben (Jel 21; vö. 1Kor 15,28). Ez a ker. kinyilatkoztatás végkifejlete. -

III. A ker-ek számára a ~ Jézus Krisztus, az Ő teljes élete a megtestesülés ~ától a keresztáldozat ~áig. Mivel a hit minden összetevője részesedik Jézus Krisztus ~ában, ebben a sajátos értelemben minden hitigazság egyúttal hittitok is: ~ az Egyh., annak élete, a liturgia és a szentségek (alapvetően az →Eucharisztia), amelyekben a történelmileg realizálódó isteni üdvösség látható és konkrétan megtapasztalható. - Isten mindörökre abszolút ~ az ember számára, igazsága kimeríthetetlen, szeretete kifürkészhetetlen. Az ember törekvése, hogy Istent megismerje, nem ér véget sem a mostani, sem az eljövendő életben (→istenismeret). A tételes megfogalmazások az isteni ~ot csupán tökéletlenül tudják megragadni: Isten akkor is titok marad, amikor kinyilatkoztatja és közli magát. Gazdagsága és szeretete elérhetetlen az értelmi megközelítés számára, csupán az eleven hit szerető odaadásával lehet megismerni. - Az →ember, aki Isten képmása, személyiségének megismerhetetlensége által maga is ~ mind önmaga, mind mások számára. Ezen túl azonban az ember „mint a bőség ~ára utalt szegény” (Karl Rahner) nyitott Isten legmélyebb titka számára: léte értelmének kérdéseire csupán a végtelen Isten kinyilatkoztatásában talál feleletet. Üdvösségét, embervoltának végleges beteljesülését találja meg abban, hogy részesül az isteni ~okban, és ezáltal ~ok hordozója lesz. - A kereszténység tört-én végighúzódik a kísértés, hogy a hit alapvető ~jellegét a racionális megértésben v. az absztrakt tudásban oldja fel. A 20. sz: sok teológus (Odo Casel, H. U. v. Balthasar, Karl Rahner, E. Jüngel) fedezte föl újra a ~ot mint keresztény alapfogalmat. Teol-juk a végtelen és kimondhatatlan Isten és az ő eleven, személyes kinyilatkoztatása, Jézus Krisztus és üdvözítő műve közötti feszültséget írja le. Újra jelentkezik a ~ iránti érzék: a modern ember rádöbben értelmi képességei határára, kételkedik abban, hogy a lét kérdéseit pusztán racionálisan meg lehet oldani, és újra a kozmosz és a kozmikus élet ~ai felé fordul. **

BTSz 1976:942. - Schütz 1993:266.