misztikus: 1. titokzatos, →misztériummal kapcsolatos dolog. A gör. müsztikósz szó vsz. a müeo, 'misztériumba beavatni' igéből származik. - Az ősegyház a Szentírás értelmezésében, a →liturgiában és a →lelkiségben használta a szót. A Szentírás szószerinti és előképi értelme fölött megtalálták a mysticus 'Krisztus misztériumáról szóló' értelmet, ami az egész Szentírás megértésének kulcsa. E biblikus szóhasználat átkerült a lit-ba is: az utolsó vacsora a ~ Pászka, az Úr kelyhe ~ kehely, s e kifejezések jelenlevő, de rejtett krisztusi valóságra utalnak. - A ~ szó Órigenésznél a 'krisztusi valóság megtapasztalása'. A Jn 1,33-hoz írt kommentárjában írja: „a kimondhatatlan és ~ szemlélődés vezet az elragadtatáshoz és a lelkesedéshez”. →Areopagita Dénes (500 k.) a →misztikus megismerés kifejezéssel az isteni dolgok megismerésének kimondhatatlanságát jelzi; s ezzel egy hosszú Mózes-egzegézis hagyományhoz kapcsolódik: „a nemtudás felhőjének misztikus sötétségéhez” (→felhő, →negatív teológia). Az egyhatyáknál tehát a ~ szó nem a pszichológiai tapasztalatra vonatkozik, hanem a láthatatlan világ ismeretére, mely az Írások szerint Jézus Krisztusban jött el hozzánk. A lit. ebbe a világba vezet be. - A 17. sz: a ~ szó egyre inkább pszichológiai, szubjektív értelmet nyert, s a lélek Istennel való egyesülése 3. szakaszának, valamint az egyesülés kegyelmi ajándékainak jelzője lett. - 2. személy, aki tapasztalatból ismeri a →misztikus egyesülés útját. A nagy szentek mind ~ok voltak, de különösen fontosak a kat. lelkiség szempontjából azok, akik napló v. más írásos formában is próbáltak számot adni az átélt istenélményekről (Szt Bonaventura, Keresztes Szt János, Bingeni Szt Hildegárd, Avilai Szt Teréz, Szt Brigitta, Sziénai Szt Katalin, Szt Mária Faustina). **