🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > Magyarország művészete
következő 🡲

Magyarország művészete: A honfoglaló m-ok a pusztai népek életében, igényeiben, műv. gyakorlatában gyökerező gazdag hagyományok utolsó letéteményeseiként érkeztek a Kárpát-medencébe. A 10. sz. közepén már világossá vált, hogy az ősi életmód folytatása döntő akadálya a nép e térségben való fennmaradásának. Ezt csak az akkori Eu-ban már létrejött és az egykorú m. társad-ban is több szempontból előkészített feudalizmusba való beilleszkedés teszi lehetővé. Géza fejed. (ur. 972–997) érdeme az ez irányú kezdeményezés, az alappilléreket fia, Szt István (ur. 997–1038) rakta le. A kerség fölvétele együtt járt a letelepült életmóddal, a társad., gazd. és kulturális élet átalakításával, a kormányzat új, mind világi (ispánsági közp-ok), mind egyh. tekintetben történő (ppségek, ktorok) megszervezésével és az erős közp. hatalom megteremtésével. Ez a fölfogás a szt kir. halála utáni megrázkódtatások ellenére I. András (ur. 1046–60) és I. (Szt) László (ur. 1077–95) kiemelkedő érdeméből a 11. sz. végére döntő diadalt aratott. Az államalapítás a m. népet véglegesen bekapcsolta Eu. tört. fejlődésébe és a Ny-i jellegű művelődés körébe, annak ellenére, hogy Mo. peremvidéki elhelyezkedése (a katolicizmus K–DK-i határa) nemcsak sajátos helyi jegyek kialakulásának, hanem a művelődési közp-okkal való lazább, többször alig tartható közvetlen kapcsolatok következtében olykor súlyos hiányoknak is forrása lett. A belső fejlődés egyenetlenségei és a külső kedvezőtlen körülmények együttes hatása különösen súlyossá vált a török hódoltság idejében. E szerencsétlen korszak oly mértékben visszavetette a m. nép tört. helyzetét, hogy a 16. sz. előtti jelentős eu. szerepét azóta sem nyerhette vissza. Mo. műv-e sajátos összetételében, mozgásában, tájékozódásában és eredményeiben híven visszaadja tört. és művelődési életének röviden vázolt sajátságait. – I. Építészet. A 10. sz. 2. felében bekövetkezett döntő fordulat: a kerség fölvétele és a hozzá kapcsolódó egyh. szervezés megkövetelte az időtálló anyagból való építkezés széleskörű megindítását. Mivel a korábbi életmódban erre nem volt szükség, világos, hogy ezt az új igényt a Ny-ról és D-ről beáramló térítést kísérő külf. mesterek vezetésével és fokozatosan kiterjesztve lehetett kielégíteni. A kir. és a vele együttműködő egyh. szervezet volt a legfontosabb megrendelő. A 11. sz. tp-ok közül az István kir. által 1019 u. alapított székesfehérvári, Máriának szentelt baz. lehetett a legnagyobb szabású; 3 hajója K felé egyetlen, széles félkörű apszissal záródott. E korai szerkezet további példái a gyulafehérvári első szegyh., valamint az István kir. alapította zalavári és pécsváradi bencés apátságok tp-ai. Jellemző a kereszthajók hiánya, s ez a jellegzetesség Lombardia felé mutat. A veszprémi szegyh. kéttornyos homlokzata a kalocsai első tp-nál és vsz. a székesfehérvári baz-nál is Ny-i előépítményként jelenhetett meg. – Az ispánsági központok váraihoz esperesi tp-ok tartoztak. Maradványaik Visegrádon, Abaújváron, Dobokán kerültek elő. Szabolcson viszont ma is áll a háromhajós, a 11/12. sz. fordulójáról való egykori egyh. a hatalmas földvár lábánál (2000: ref. tp.). Különleges megoldás az esztergomi kir. vár körkpnája. Elrendezése az egykorú ném., cseh és lengy. kir. központokkal (ún. pfalzokkal) állítható párhuzamba. A kir-ok a 11. sz: saját nyugvóhelyüknek választott monostorokat alapítottak. Bizánci, vsz. kupolával fedett szerkezet valósult meg Aba Sámuel (ur. 1041–44) feldebrői és I. Béla (ur. 1060–63) szekszárdi monostorában. Az első négyzet alaprajzú, minden oldalának közepén egy-egy apszissal, K-en a teljes szélességben kialakított kéthajós altp-mal, amely a felső tp-hoz sírkamrával kapcsolódik; a második szabályos 9 osztású térrel és Ny-i toronnyal. I. András tihanyi bencés apátsági tp-ának csak a sz. közepéről származó, háromhajós, egyenesen záródó oszlopos altp-a ismeretes a kir. sírlapjával. – Az előkelő nemzetségek már a 11. sz. 2. felében követték a kir-ok monostoralapításait (→nemzetségi monostor). 1061: Győr nb. Ottó ispán Zselicszentjakabon (hosszhajós, oldalkarzatos, egyetlen apszissal végződő), 1067: Aba nb. Péter Százdon (ismeretlen), a Csolt nemzetség Vésztőn, a Gut-Keledek a Szatmár vm. Sárváron építettek háromhajós monostort. Ezek is olykor a korai nemzetségi várak közelében emelkedtek (Sárvár, Beszterec). – A Szt István által 10 falu számára rendelt plébtp-ok egyhajósak lehettek, többségük bizonyára fából, sövényből készülhetett. Az utóbbi évtizedek régészeti kutatásai mind nagyobb számban bukkantak terméskőből emelt, egyhajós, félkörű apszisú v. egyenesen záródó szentélyű egyh-ak maradványaira (Visegrád, Doboz, Kardoskút). Fölépítésükről Tarnaszentmária ma is ép, szentély alatti kriptával ellátott tp-a adhat fogalmat. –

A 12. sz. a háromhajós, 3 félkörű apszissal végződő, kereszthajó nélküli, olykor Ny-i toronypáros baz-k korszaka. A hajókat pillérekre támaszkodó árkádok választották el. Ilyen Szt László somogyvári, Álmos hg. altp-os dömösi monostora, valamint az esztergomi, egri, győri és pécsi szegyh. E legutóbbi 4 sarkához egy-egy 3 oldalával szabadon álló torony is csatlakozott. Lényegükben azonos szerkezetűek a legrégebbi, épen maradt nemzetségi monostorok is, ahol azonban különös hangsúllyal jelentek meg a Ny-i karzattal kialakított, jellegzetes kéttornyos homlokzatok (Nagykapornak, Ákos, már a 13. sz-ba nyúlóan Harina). – Falun a körtp-ok és az egyhajós, félkörű apszissal végződő pléb-egyh-ak már az írott forrásokban is gyakrabban fölmerülnek, s meglévő példák is akadnak (Karcsa, Szalonna, Kisnána – Ács, Felsődörgicse, Bonchida). III. Béla (ur. 1172–96) esztergomi palotája és az 1188: leégett szegyh. újjáépítése a klasszikus gótika korai megjelenését tette lehetővé. A palotakpna és a szegyh. plasztikai dísze a kir-nak Capet Margittal kötött házassága után Mo-ra jövő burgundiai v. champagne-i mesterek közreműködésével jött létre. A Porta speciosa bizánci kapcsolatokat tanúsít (színes márványberakás). Az 1210 k. befejezett munka mestereinek egy része talán a 2. kalocsai szegyh. kpnakoszorús, szentélykörüljárós, háromhajós, kereszthajós baz-ján dolgozott tovább, az ott elhunyt és sírkövének fölirata szerint Martinus Ravegu nevű fro-i mester vezetésével. E kir. udvari műhely az ugyancsak III. Béla által a 80-as években Mo-ra telepített ciszt-ek építkezéseivel is kapcsolatban állt (→ciszterci építészet). A pilisszentkereszti tipikus ciszt. alaprajzú baz. D felé eső ktorkerengőjével, finom faragványaival és más ciszt. tp-ok (Zirc, Szentgotthárd) ugyanúgy besorolhatók az esztergomi kir. építkezések hatáskörébe, mint az óbudai kir. palota és a föltehetően szintén kir. alapítású premontrei kolostorok (Ócsa, Jánoshida) v. más előkelő családok monostorai (Bény, Vértesszentkereszt). A különböző fr. eredetű ösztönzések még máshol is kimutathatók a 13. sz. 1. harmadában (Pusztaszer). Az udvari korai gótika a 30-as években kimerült, s így nem kapcsolható a tatárdúlás (1241–42) után induló honi gótikus fejlődéshez. – Az udvari gótikával párhuzamosan virágzott a 13. sz. 1. felében a késő román stílus, egyrészt Gyulafehérváron a 2. szegyh. nagyszabású épületében (háromhajós, kereszthajós, 3 félkörívű apszissal záródó kéttornyos homlokzatú baz.), másrészt a 12. sz. nemzetségi monostorok változatos és színvonalas későbbi épületeiben (Lébény, Ják, Türje). Az új stílus nyomai ezeken sem hiányoznak (Pannonhalma 3. tp-a, Zsámbék prem., Bélapátfalva ciszt. ktorai). A lényegében is gótikus kerci ciszt. építőműhely hatott a közp. hatalommal kapcsolatos települések tp-építkezéseire, s ezáltal Erdélyben egységes, jól meghatározható építészeti kört alakítottak ki (Brassó, Szászsebes, Halmágy, Szék, Beszterce). Hasonló szerepet játszott a jáki tp. műhelye a Dunántúl falusi környezetében (Csempeszkopács, Magyarszecsőd). – A 13. sz. 2. fele a késő román vidéki tp-építészetnek egész Mo-on a legtermékenyebb korszaka. Ekkor már sok helyen jelent meg a Ny-i iker-ablakos torony (Egregy, Nagybörzsöny, Bodrogolaszi, Marosszentkirály). A Ny-i karzattal egységet képező, hajóba ugró középtorony minden vidéken megtalálható és helyi jellegzetességnek számíthat (Csaroda, Tompaháza, Alsóörs). Az Alföld ÉK-i szögletében, a tatárdúlás után benépesült régi és új falvak téglaépítészete már túlnyomóan négyzetes, keresztboltozatos szentéllyel épült, olykor feketére égetett v. mázas téglákkal mintásan kiképzett, vakolatlan falakkal (Baktalórántháza, Szamostatárfalva) v. idomtéglákból készített díszítéssel (Szakoly), tagozatokkal (Csaroda). – Sajátosan fejlődött Mo. K-i felében a kiváltságos székelyek és az 1160 u. betelepített ném-ek építészete. A szászokat Erdély D-i részére fokozatosan telepítették Nagyszeben központtal. A Rajna–Mosel vidékéről jővén már városiasabb épületformát hoztak magukkal. Így az 1200 k. megindult és a 13. sz. 1. felében kifejlődő tp-építészetük túlnyomóan a háromhajós, pilléres baz-t terjesztette el félköríves, néha egyenesen záródó szentéllyel, gyakran a főhajóba beugró, emeleti karzatos Ny-i toronnyal (Nagydisznód, Holcmány, Nádpatak, v. a Barcaságban Szászhermány stb.). Különleges, közp. elrendezést mutat a prázsmári, kereszt alakú, középtornyos és a kistoronyi kereszthajós, négyezeti tornyos egyh. Az egyhajós megoldás ritka. – A 13. sz: a Szepességbe költöző ném-ek viszont az egyhajós, egyenesen végződő szentélyű, Ny-i tornyos megoldást kedvelték (Csütörtökhely, Nagylomnic, Lándok), de az ő tp-aik is általában nagyobb méretűek és városiasabb megjelenésűek voltak. Ezzel szemben a székelyek jellegzetesen egyszerű tp-okat emeltek egy hajóval és félköríves sztéllyel, általában torony nélkül (Gelence, Bögöz, Marosszentanna). Négykaréjos centrális szerkezetű is előfordul (Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Perkő). – A közvetlen fr. kapcsolatokra valló udvari gótika eltűnése után a tatárdúlás következtében nagyarányú újjáépítést indított meg IV. Béla (ur. 1235–70). A kir. kezdeményezések alapján kibontakozó városokban széleskörű lehetőséget nyílt a gótikus tp-építészet. Kiindulási ponttá az új főv., Buda vált, ahol a 13. sz. 2. felében az összes fővárosi épületfajták kialakultak.

A háromhajós, sokszögű szentéllyel ellátott, 2 homlokzati tornyos, boltozott baz. a Máriának szentelt plébtp. szerkezetében és részleteiben egyaránt századokra kiható példát nyújtott. Mellette kiépült a domonkos és ferences ktor is a koldulórendek puritán előírásai szerint (egyhajós, hosszú, egyenesen, később sokszögűen záródó szentéllyel, a szentély és hajó csatlakozásánál álló toronnyal). Mindkét r. építkezett a Nyulak szigetén és Pesten is, megjelenésükkel bizonyítván a városi fejlődés lendületét. A kir. városok, az uralkodó által kiváltságokkal támogatott települések és a ppi székhelyek plébtp-ai a budaihoz hasonló v. szerényebb formában országszerte növekvő számban jelentek meg, főként az írott forrásokban, de a részben megmaradt példák sem hiányoznak (Esztergom, Szt Lőrinc-tp.; Selmecbánya, vártp.; Brassó, Bertalan-tp.; Medgyes, vártp.). Ugyanez tapasztalható a koldulórendi építkezésekben is (ferencesek: Sopron, Pozsony, Óbuda, Beszterce; domonkosok: Kassa, Veszprém). A gyulafehérvári szegyh. a 13. sz. 70-es éveiben kapta meg nagyszabású támpilléres, boltozott, sokszög-végződésű főszentélyét. – Nagy Lajos uralkodása (1342–82) idején nagyobbították meg a szászsebesi plébtp. szentélyét körüljárós csarnok megoldásban osztr. példára. Ez a típus máshol is fölbukkan (Pest, Belvárosi tp.; Vác, szegyh.; Debrecen, Szt András-tp.). A kir. a szerzetesr-eket is támogatta, Garamszentbenedeken a bencések egyh-át háromhajós csarnokká fejlesztette. Több pálos ktort alapított, amelyek tp-ai részben ma is állnak (Márianosztra, Máriavölgy, romosan Gönc). A korábbi várkpnákhoz hasonlóan, de díszesebb formában jelentek meg a kétszintes palotakpnák Budán, Diósgyőrben, Zólyomban. Pozsonyban a ferences tp. É-i oldalához 1361 u. épült a párizsi St. Chapell osztr. közvetítésű követője, az ugyancsak kétszintes Szt János-kpna, valamint a 15. sz. elején az 1378: először említett városház finoman kifestett kpnája. A 14. sz. főúri alapítású szerzetesi tp-ai közül kiemelkedik a dédesi pálosok Szentlélek-tp-a (1313: Ákos nb. István nádor alapítása), az ugyancsak pálos ktor egyh-a Csatkán (Kont Miklós nádor, 1361: fölszentelve) és Keszthelyen a ferences tp. (Lackfi István nádor, 1380-as évek). Valamennyi jellegzetes koldulórendi megoldású. – A ppi szegyh-ak közül az egri és a váradi körüljárós szentéllyel bővült. Telegdi Csanád érs. fejlesztette tovább az esztergomi érs. dómot. A városok ekkor kezdték átépíttetni, megnagyobbíttatni plébtp-aikat részben kir. támogatással (Lőcse, Bártfa, Eperjes, Körmöcbánya, Nagybánya, Kolozsvár, Nagyszeben, Pozsony, Sopron, Kőszeg), ami a következő sz-okban is folytatódott. Falun, elsősorban a birtokközpontokban ekkor terjedt el a támpilléres, sokszögzáródású, egyhajós tp-ok építése, szentélyboltozattal, egyre gyakrabban Ny-i toronnyal (Csenger, Vizsoly, Dörögd). – A 15. sz. a nagy városi pléb-egyházak magas színvonalú kiépítésének kora. A háromhajós, kereszthajós, 2 homlokzati tornyos kassai Szt Erzsébet-tp. építő páholya ekkor működött. Az épület évsz-ra tehető munkái főként bécsi, prágai és később sziléziai kapcsolatokról tanúskodnak. Ezek az összefüggések a 15. sz. tp-építészetének egészében is visszatükröződnek. A brassói Fekete tp. csarnokhajója, a kolozsvári Szt Mihály-tp. és a pozsonyi dóm akkor készült el mai formájában. Hunyadi János volt a megrendelője 1449: a tövisi és 1448: a vsz. a marosvásárhelyi mintáját követő, a gótikát ma már csak nyomokban őrző csíksomlyói ferences egyh-nak, valamint 1452: a vajdahunyadi vár elegáns kpnájának. A 15. sz. végén a reneszánsz stílusra átváltó budavári építkezésekből fölszabadult gótikus udvari műhely egész Mo-on, de főként a K-i részen színvonalas egyh. építkezéseket valósított meg (1486: Pannonhalma, kerengő; Ráckeve, g.kel. tp.; Székesfehérvár, Mátyás kir. temetőkpnája; Báthori István nyírbátori tp-ai). A kir. által Kolozsvárra küldött János testvér építette föl 1486–1503: az ottani minorita tp-ot a Farkas u-ban, amely mintául szolgált a kolozsvári domonkos, a medgyesi ferences, a dési Szt István-tp. számára. János testvér mellett a 15. sz. 2. felében Kassai István Bártfán, Kassán, Budán, a 16. sz. 1. harmadában Brenngyssen János vállalkozóként működött Eperjesen és Kisszebenben. Ugyanekkor jelentős építkezések folytak a győri ppi palotában, Sárospatakon a plébtp-ban. 1532: emelte somlyai Báthori István erdélyi vajda Szilágysomlyó pléb-egyházát, az eddig ismert legkésőbbi gótikus tp-ot. – A mezővárosok és falvak építészete az egész 15. sz: gazdagodott; a Szepességben a sz. elején a hajók boltozása következtében kéthajóssá alakították át a tp-ok nagy részét (Ménhárd, Zsegra, Nagylomnic). A török veszély növekedése tp-várak kifejlesztéséhez vezetett, főként Erdélyben, ahol a szász egyh-akat is tornyokkal, gyilokjárókkal erődítették és magas tornyos várfallal körítették. A székelyek (elsősorban Csíkban) hatalmas, alul zárt, fölül a 4 égtáj felé széles, csúcsíves ablakokkal föllazított Ny-i tornyokat emeltek, s a tp-ot falazott kerítéssel, néha tornyokkal is védhetővé tették (Csíkrákos, Szárhegy, Kézdiszentlélek). Hasonló erődítések országszerte készültek (Vörösberény, ref. tp.; Nógrádsáp, Hejce). A hajók háló- és csillagboltozata alul egymást átható bordákkal ekkor terjedt el (Bodrogkeresztúr, Nagyvázsony, Szelindek). – A reneszánsz stílus főként a világi építészetben hódított, s így a 16. sz. elején a 2 stílus párhuzamos élete figyelhető meg. Kivételnek számít 1506–19: az esztergomi Bakócz-kpna toszkanai jellegű kupolás épülete, amely vsz. Andrea Ferucci műve. A török hódoltság erősen visszavetette az egyh. építészetet, a reformáció pedig használatba vette a megfelelő állapotú gótikus tp-okat.

A 16. sz. 2. felében (1560–63) folytatta és fejezte be Petrus Italus reneszánsz stílusban a besztercei plébtp. késő gótikus stílusban elkezdett átalakítását. 1607: Szabolcs vm. a 15 é. háború okozta károk egy é. belüli kijavítását rendelte el ter-én. I. Rákóczi György erdélyi fejed. 1636–47: Kurlandból hívatott építőmesterrel állíttatta vissza a kolozsvári Farkas u. tp. 1603: beontott gótikus boltozatát. A 17–18. sz: növény- és mértani díszű kazettás mennyezetek főleg a prot-ok, de a kat-ok tp-aiban is nagy számban készültek (16. sz: Sörkút; 1625: Gyulakuta; 1650: Szentsimon). A Szepességben és Sáros vm-ben a 17. sz: épült harangtornyok gyakran átvették a kastély-építészet sgraffitóval díszített, pártázatos párkánymegoldását (Késmárk, Görgő, Szinye). – A barokk stílus az 1541 u. 3 részre szakadt Mo. rendkívül kedvezőtlen helyzete következtében a kir. Mo. Ny-i felében is szinte évsz-os késéssel és csak elszórtan indult meg (1629–37: a bécsi jezsuita tp.). Valójában csak a 18. sz: terjedt el. Ennek első példája Esterházy Miklós nádor alapításából 1629–37: Nagyszombatban a jezsuita tp. Ugyanezt a kpnasorral kísért, fiókos dongával fedett megoldást mutatja F. Martinelli ferences tp-a Boldogasszonyban (1695–1702). A 17. sz. közepén épült a győri Szt Ignác-tp., 1671–81: Báthori Zsófia emeltette Kassán a jezsuita tp-ot, még reneszánsz szellemű, kiegyensúlyozott, kőburkolatos homlokzattal. Ez lett a mintája több, később K-Mo-on emelt tp-nak (Zboró, eperjesi ferences egyh., Nagybánya, s végül a 18. sz. 1. negyedében a kolozsvári jezsuita, később piar. egyh.). Bár itáliai építészek még az 1700-as évek folyamán is működtek, akkor már megsokasodnak az osztr., morva ter-ről származó és Mo-on dolgozó mesterek, sőt m-ok is fölbukkannak. Ez utóbbiak közül kiemelkedik →Tornyosi Tamás (1708–15: az eperjesi ferences tp. építésze) és Vépi Máté OSPPE (a közp. elrendezésű nagyváradi pálos tp. alkotója). Az elliptikus alaprajz kiemelkedő példája 1717–25: a pozsonyi Szentháromság-tp. és Győrben 1721–29: a szerviták egyh-a Martin →Wittwertől. Uő vezette a pannonhalmi bencés ktor barokk építkezéseit is. Morvao-ból érkezett a kor egyik legjelentősebb építésze, Anton →Pilgram, a pozsonyi Erzsébet apácák, a szentgotthárdi ciszt-ek és a jászói prem-ek tp-ainak alkotója. Budán →Hamon Kristóf és Nepauer Mátyás munkája a kéttornyos homlokzatú, ugyancsak elliptikus alaprajzú Szt-Anna-tp. Pesten →Mayerhoffer András építette a pálos, majd egy. tp-ot. Az Esterházyak építésze →Fellner Jakab, nevéhez fűződik Tata és Pápa plébtp-a, Egerben a Lyceum, Veszprémben a ppi palota. Különleges homlokzat jellemzi Egerben a minorita tp-ot (1758–73), 2 homlokzati tornya közötti előredomborodó középrészével. Újabban Kilian Dienzenhofer körébe utalják. A klasszicizmus felé hajló Melchior →Hefele a 18. sz. vége felé működött Pozsonyban (érs. palota), Győrben (a szegyh. homlokzata) és Szombathelyen (szegyh. és ppi palota). A 18. sz. 2. felében hódított teret a barokk stílus Erdélyben (Kolozsvár, minorita, ma g.k. tp. Eberhard Blaumanntól; Szamosújvár, örm.; Nagyszeben r.k. tp.). Igen gyakori a kk. egyh-ak barokk átalakítása (Besztercebánya, Nyitra, Medgyes, Gyergyószentmiklós). Mo. egész ter-én a 18. sz: épült a legtöbb falusi tp., általában egy hajóval és homlokzati toronnyal, nemritkán igen jó színvonalon. A barokk építészet súlypontja eleinte a Dunántúlon, Buda és Pest környékén, majd Eszterházy Károly pp. idején Egerben, Erdélyben Kolozsvárt alakult ki. A Duna mentén a 17–18. sz: beköltöző szerbek barokk tp-ai közül kiemelkednek a szentendrei tp-ok, a grabóci ktor, az egri ún. rác tp. s a miskolci g.kel. tp. – A 19. sz. 1. felébe még átnyúlik a leegyszerűsített késő barokk stílus, főként a kisebb településeken, Erdélyben jelentősebb helyeken is (Székelyudvarhely, plébtp.; Csíksomlyó, ferences ktor). A klasszicizmus egyik legjelentősebb építésze →Hild József, az egri szegyh. alkotója. Ő folytatta és fejezte be a →Packh János által megindított esztergomi szegyh. építkezését. Kupolás megoldású a nagygannai, oszlopos előcsarnokkal díszes a váli plébtp. – A romantikus stílus korai emléke 1817: a pétervásári plébtp. Ugyancsak romantikus, gótizáló formákkal alakította ki →Pollack Mihály a pécsi szegyh. homlokzatát. – A 19. sz. 2. felének egyik vez. építésze →Ybl Miklós (1814–91), tervei alapján fejezték be a Hild által elkezdett pesti Szt István-baz-t, már neoreneszánsz stílusban. Fóti tp-a neogót jellegű. Elsőrangú historizáló építész →Schulek Frigyes, aki 1874–96: a budavári Mátyás-tp. kutatással egybekötött helyreállítását végezte. Az épület nemcsak művészi értékű bizonyítéka Schulek alkotóerejének, hanem sok tekintetben előremutató módszere által a m. műemlékvédelemnek is fontos állomása. A sz-forduló szecessziójának sajátos m. alakítója →Lechner Ödön, a kőbányai plébtp. és a pozsonyi, Erzsébetnek sztelt, ún. kék tp. mestere. Mindkét épület tanúskodik magas színtű téralakításáról, K-i és Ny-i elemeket egyéni módon kombináló díszítő stílusáról. A 20. sz. 1. negyedében készült el Szegeden a historizáló stílus legkésőbbi jelentős alkotásaként a Schulek Frigyes és →Foerk Ernő által tervezett Fogadalmi tp. →Kós Károly tervei szerint épült 1908–09: a zebegényi kat., 1912–13: Kolozsvárott a Monostori úti ref. tp. A 20. sz. jellegzetes anyagát, a vasbetont használta fel Bpen →Árkay Aladár és Bertalan a városmajori (1932), →Rimanóczy Gyula a pasaréti (1934) tp-hoz. – A 19–20. sz: jelentős a prot. és az izr. felekezetek egyh. építészete. A klasszicizmus idején kiemelkedett Péchy Mihály debreceni Nagytp-a, Pollack Mihály pesti Deák téri ev. tp-a, valamint az óbudai zsinagóga. A historizálás idejében épült a közp. elrendezésű zilahi ref. tp. és a pesti Dohány u. zsinagóga. –

II. Szobrászat. A román kor szobrászata Mo-on is elsősorban az építészethez kapcsolódik. Az épületek szerkezeti elemeit díszíti, ill. felületeit tagolja. Eu. összefüggései lényegükben megegyeznek az építészetben megállapítható sajátságokkal. Forrásai É-Itáliában, Dalmáciában, a Ny-eu. áramlatokat is közvetítő Közép-Eu. DK-i ter-én és Bizáncban fedezhetők fel. A 11. sz: a kőfaragás hazai gyakorlata még csak alakulóban lehetett. A mesterek Ny-ról és D-ről jöttek. A zalavári bencés tp. jó színvonalú fehér márvány faragványai Aquileia környéki, a szekszárdi vállkövek bizánci tanultságú kőfaragóknak tulajdoníthatók. Szt István róm. szarkofág átfaragásával létrejött székesfehérvári sírládája Zalavár körére utal. A gyulafehérvári első szegyh. oromzatdomborműve (Maiestas Domini) Dalmácia felé mutat. A tarnaszentmáriai tp. faragványai erősen K-i jellegűek. A veszprémi szegyh. palmettás oszlopfője és párkánydarabjai ugyancsak K-i igazodásúak, amelybe azonban már m. formakincs is keveredik. A jellegzetesen kettős palmetta-soroknak sehol nincs pontos párhuzama, elterjedtsége (Pilisszentkereszt, Tihany, Vác) és továbbélése (szatmári Sárvár, szerémi Dombó) viszont helyi igényre vall. – A 12. sz. kőfaragó műv-e fokozatosan homogénebb képet mutat és a gyakorlat hazai meggyökerezését tanúsítja. Az esztergomi szegyh. akantuszos oszlopfői az Eu. más ter-ein is akkor megjelenő, antikizáló törekvésekkel tartanak rokonságot. A legváltozatosabb faragott díszt a pécsi szegyh. őrizte meg. A 12. sz. közepén a páviai igazodású népoltár, a 3. negyedben az altp. lejáratokat ékesítő, Krisztus életét, Sámson tört-ét, a szentélykorláton a próf-kat megjelenítő D-fr. színezetű sorozatok a kor legmagasabb színvonalát képviselik. Díszítő stílusuk a székesfehérvári baz. egykorú faragványaiban, a Tamás nádor által az 1170-es é. Ercsiben alapított bencés monostor, valamint a szegedi Szt György-tp. plasztikai töredékeiben, alakos szobrászatuk pedig a somogyvári bencés ktorban található. É-fr. és burgundiai mesterek is közreműködtek III. Béla esztergomi palotájában és az ottani szegyh. 1188 utáni helyreállításában, mégpedig már a hazai korai gótika jegyében. Az esztergomi kir. műhely finoman faragott formakincse a 13. sz. 1. felében a 2. kalocsai szegyh-ban, az óbudai kir. palotában, a pilisszentkereszti ciszt. ktorban és a Hont-Pázmán nemzetség által Bényben alapított prem. monostorban gyűrűzött tovább (bimbós és antikizáló oszlopfők, lábazatok, keretdíszek). Teljesen kifaragott ajtó- és ablakmegoldások bukkannak föl a nemzetségi ill. családi monostorokban (Lébény, Vértesszentkereszt) és legfőképpen Jákon, ahonnan a normann díszítés és az alakos faragás a környék falusi tp-aiba is elkerült. Hasonló szerepet játszott Erdélyben a 2. gyulafehérvári szegyh. (Magyargyerőmonostor, Néma). – A gótikus építészeti szobrászat a budai Mária-, a soproni és pozsonyi ferences tp. kezdetei után a 14. sz. 1. felében a soproni ferences kápt-terem változatos alakos faragványai, a kolozsvári Szt Mihály-tp. szentélyfejezetei, többek közt kőfaragó ábrázolással, majd a sz. végén a soproni Szt György-tp. oromzatdomborművei (Szt György és Antiochiai Margit) még erősen kötődnek az épülethez. A kassai dóm gazdag alakos kapuoromzat-domborművei e műfaj legmagasabb szintjét képviselik. – A 14–15. sz. fordulóján a szászsebesi egyh. szentélyének külső és belső szobordísze már az építészeti keretben szabadon álló alakokat ill. kompozíciókat mutat, s e megoldás folytatódik a pozsonyi klarissza tp. tornyán és a brassói Fekete tp. szentélyének külsején. Teljesen szabad megfogalmazásúak a vsz. a budai kir. palota kpnájához szánt Madonna- és ap-szobrok. A nagyszebeni múz. remek kőpietája rokon e budai szobrokkal. – Az épület kereteibe beilleszkedő, mégis független plasztikai műfajok tovább gazdagodnak. A síremlékszobrászat az arcképműv. előfutára. A 14. sz-tól kezdődnek a személyre utaló címeres sírlapok, köztük a budai műv. emlékek (János és Ábel festők). Ezeket követi a fekvő alakos megoldás: 1365: Szigfrid pannonhalmi apát; 1434: Stibor János, Buda; 1467: Szentgyörgyi György, Szentgyörgy, Pozsony vm.; 1515: Egervári Bereck. A legmagasabb színvonalat a gyulafehérvári Hunyadi-szarkofágok érik el (1440, 1460 k.). – A hazai plasztika és ötvösség előzményeiből eu. rangra emelkedett a bronzszobrászat a Kolozsvári testvérek 1360–90: tehető működésében. A nagyváradi kir-szobrokat ugyan 1660: a várost elfoglaló törökök megsemmisítették, de megmaradt a prágai várban fölállított Szt György-szobor (1373), a gótika ábrázoló műv-ének csak az egykorú Itáliával összemérhető remeke. A 15. sz: készültek olyan mesterien megfaragott tp. berendezések, mint a kőszószékek Erdélyben (Kolozsvár, Szt Mihály-; Segesvár, domonkos tp.) és a szentségházak a Felvidéken (Kassa, Bártfa, ez utóbbi 1467: →Kassai István alkotása). A mezővárosokban is elterjedtek ez utóbbi műfaj szerényebb példái (Gyöngyöspata, Abaújszántó), v. a falvakban szentélyfülkékre egyszerűsödve (Tiszabezdéd, Karcfalva, Szentpéterfa, ez utóbbi idomtéglából). A 13. sz. kezdetek után (Pozsonyi Madonna) a következő sz-tól lendületesen fejlődött a fafaragó műv., az egyes kegyszobroktól a szárnyasoltárokig. A Madonnák az anyaság szépségét (Szlatvin, Toporc, Zalaszentgrót, Csíksomlyó), a feszületek és a szenvedő Krisztust ábrázoló szobrok valamint a diadalívre helyezett Golgoták a megváltásért hozott áldozatot jelenítik meg (Kassa, Szepesség). A 15–16. sz: terjedt el a D-ném. eredetű szárnyasoltár, középső szekrényében álló alakokkal v. jelenetekkel, szárnyaikon domborművekkel, alul predellával. E remekműveket gazdagon kiképzett, áttört oromzat zárja le. A szárnyasoltárok pompáját fokozza a valószerű festés és az aranyozás. Bár a szobrászat e mély érzelmeket keltő ága mindenütt virágozhatott, Mo. középső részén belőlük semmi sem maradt. A legmagasabb színvonalat a Felvidéken érte el, késői alkotásait Erdélyben a Szász- és Székelyföld őrizte meg. A műfaj művészi rangját a kassai dóm főoltára (1476), Pál mester lőcsei főoltára, a bártfai Krisztus születése oltár és a kisszebeni főoltár (1493), Erdélyben a reneszánszba áthajló szászsebesi főoltár (1524) bizonyítja. Ritka különlegességű mestermű a garamszentbenedeki úrkoporsó a 15. sz. végéről (Esztergom, Keresztény Múz.). –

Az 1476 u. Budán megindult reneszánsz szobrászat jelentős emléke lehetett a kir. palota kpnájának Krisztus feltámadását ábrázoló főoltára, Giovanni műve. Erről csak csekély töredék adhat fogalmat, a diósgyőri vár Madonnája viszont nagyjából ép bizonysága Mátyás kir. e kedves, Rómában is foglalkoztatott dalmát szobrásza műv-ének. Báthori András készíttette a nyírbátori Szt György-tp. finom reneszánsz faragványait (kettős ajtót, papi ülőfülkét, szentségtartó fülkét és 1526: az ún. Báthori Madonnát [M. Nemz. Múz.]). 1507: Nagyrévi István plnos két pesti és Szatmári György pécsi pp. vörösmárvány pasztofóriuma az ottani szegyh-ban hazai szobrászok közreműködésével készülhetett. A gyulafehérvári szegyh. É-i kpnájának bejáratai és szobrászati dísze 1512: Lászai János telegdi esp. megrendelésére készültek. Épen maradt meg 1519: a Bakócz-kpna fehér márvány oltára Andrea Feruccitól és a vidékiességében is bájos, osztr. ösztönzésű lovagszent oltára Szentgyörgyön (Pozsony vm.). Jelentős Johannes Fiorentinus munkássága Esztergomban és 1515: Menyőn (vörösmárvány bejárat, keresztelőmedence, ma: Bukarest, Tört. Múz.). Gyulafehérvár szegyh-ában helyezték el 1559: Szapolyai János és felesége, Izabella szarkofágjait. Kiemelkedik a 16. sz. közepéről való nyitrai dombormű (Krisztus búcsúja Máriától, Bp., Nemz. Galéria). Erdélyben a kolozsvári kőfaragók játszottak vez. szerepet. Diószegi Péter készítette Sükösd György gazdag faragású szarkofágját, Elias Nicolai szász szobrász Apafi György sírládáját (Kolozsvár, Tört. Múz. és M. Nemz. Múz.). Oldallapjain 3–3 tulipántő díszíti Patócsi Zsófia küküllővári szarkofágját (Bukarest, Tört. Múz.) s ugyancsak dús növényi dísz borítja Haller Gábor fehéregyházi tumbáját (Kolozsvár, Tört. Múz., 1608). Olaszos jellegű 1562: Nádasdy Tamás lékai sírládája. A Felvidék tp-ai számos főúri és főpapi sírlapot őriznek (Oláh Miklós, Forgách Ferenc Nagyszombat; Pálffy Miklós, Pozsony, dóm; Serédi György, Bártfa, Szt Egyed-tp.). Erdélyben gazdag változatban készültek városokban, falvakon kőszarkofágok és sírkövek, amelyek napjainkig megtartották reneszánsz jellegüket. – A kőszószékek közül kiemelkedik a berethalmi (1524) és a kolozsvári Farkas utcai (1646). Ez utóbbi Elias Nicolai és Kőfaragó Benedek közös műve gyönyörű színezéssel. A 18. sz. késői reneszánsz mestere a Mezőségben és a Székelyföldön a kidei Sipos Dávid gyönyörűen faragott szószékeivel (Bonchida, Kide, Drág, Dés, Erdőszentgyörgy). – A faszobrászok a 16. sz. 1. felében számos szárnyasoltárt készítettek, amelyeken a gótika keveredett a reneszánsszal, mind a Felvidéken, mind Erdélyben (Nemz. Galéria kiállítása). – A barokk szobrászat is a kir. Mo-on indult meg. Az egyik legkorábbi mű a nagyszombati jezsuita tp. főoltára (1640, Baltasar Knilling és Veit Stadler). Fölépítése és tagolása még reneszánsz jellegű. 1616–26: faragta Kollnitz Kristóf a lőcsei Szt Jakab-tp. Mózes által tartott faszószékét. Nagy szerepet kapott az oltárműv., amelynek egyik főforrása a Felvidék K-i városainak a kk-tól folyamatosan dolgozó műhelyei (Lőcse, Eperjes, Kassa). Innen került ki 1729–31: a nyírbátori volt minorita tp. pompás oltáregyüttese a szószékkel és az ismeretlen eperjesi faszobrász drámai hangvételű remekével, a Krisztus szenvedését bemutató Krucsay-oltárral. Rokon alkotásokat őriz a sátoraljaújhelyi v. piar. és az aszódi ev. tp. is. Mo. középső és Ny-i ter-eire Au-ból érkeztek az oltárépítő művészek. A pozsonyi dóm É-i oldalán az Esterházy Imre által emelt Alamizsnás Szt János-kpna főoltárát tölti ki a megrendelő térdelő márványszobra, Georg Rafael →Donner alkotása. Uő készítette 1733–35: a főoltár kivételes megoldású szobrászati díszét is, az angyalok által közrefogott lovas Szt Mártont a koldussal. Kiemelkedő Johann Anton Kraus mozgalmas főoltára az egri jezsuita, majd ciszt. és a jászói prem. tp-ban. A városi egyh-ak megteltek igen változatos, hatalmas oltárépítményekkel, melyeken festett és faragott szobrok színvonalas, gazdag sora jelent meg (Pest, Egyetemi; Buda, Szt Anna-; Győr, Szt Ignác-; Eger, minorita és ferences; Kolozsvár, piar. tp.). →Gode Lajos és →Bebó Károly a szószékek mesterei (Győr, Székesfehérvár). →Schuchbauer Antal és →Nachtigall János Kolozsvárt dolgoztak (Szt Mihály-tp.). Színvonalas a falusi oltárok műv-e is (Egervár, Felsőörs, Csicsókeresztúr). Nagy ter-eket látott el →Hebenstreit József pesti műhelye (Eger, Gyöngyös, Szécsény, Besztercebánya). Már a klasszicizmus felé vezet →Hoffmayer Simon erdélyi működése (Gyulafehérvár, Szamosújvár, Székelyudvarhely). A barokk fafaragás művészi alkotásai közé tartoznak a g.kel. egyh-ak ikonosztázai és festett bútorai (Miskolc, Eger, Pest). – A kőszobrászat a tp-ok homlokzatán kapott jelentős feladatokat (Buda, Szt Anna; Eger, ferences tp.). A járványok elhárítására elterjedtek a Szentháromság-oszlopok, sokszor igen gazdag alakos díszítéssel (Buda, Veszprém, Selmecbánya, Sopron). A kedvelt barokk sztek (Nep. Szt János, Donát, Flórián) számos helyen kapnak külön emléket is (Pápa, Kőszeg, Tata). Elterjedtek a Mária tiszt-ére emelt emlékművek (Győr, Miskolc, Kolozsvár). A társad. minden tehetősebb rétege elhelyezte síremlékeit, epitáfiumait a tp-okban. – A barokk épületek felületdíszítésében a 17–18. sz: nagy szerepet játszottak a stukkók. A nagyszombati jezsuita, a soproni Szt György-tp. és az ottani domonkos refektrórium, csakúgy mint a pannonhalmi apátság ebédlője v. az árvai várkpna, jó fogalmat adnak e műfaj elterjedtségéről. – A 19. sz: az egyh. rendeltetésű szobrászat visszaszorult. Szt István első vt. szobra az esztergomi baz-ban Ferenczy Istvántól ritkaságszámba megy. A temetők műv-e ugyan él, de a klasszicista, romantikus és historizáló alkotások közt kevés a jelentősebb művészi munka. A 19. sz. végén kiemelkedik →Fadrusz János feszülete. Az egyh. jellegű szobrászat tekintetében a 20. sz. sem hozott lényeges változást. –

III. Festészet. A falfest. első nyomai a 11. sz: bukkannak föl. A visegrádi esperesi tp-rom korongos töredékei valószínűsítik, hogy az efajta épületekben máshol is előfordult festett díszítés. Az előkelő mozaik alkalmazása ritka (Székesfehérvár, baz.). A kibontakozás a 12. sz: következett be. A feldebrői tp. gazdag ikgr. programot tükröző, aránylag ép festményei az É-Itália által közvetített bizánci hatásról tanúskodnak. Vsz. közvetlen bizánci kapcsolat nyilvánul meg a pécsváradi alsó tp. szentélyében (angyal). Az esztergomi kir. kpna oroszlános korongjai a bizánci szövetek egész Eu-ban tapasztalható befolyását bizonyítják. A 13. sz. fest-ének magas színvonalát egyrészt a nemzetségi monostorok (Ják, Zsámbék), másrészt a falusi egyh-ak mind növekvő számban előkerülő falképei mutatják (Hidegség, Kőrispatak, Szalonna, Süvéte). A jáki Ny-i karzat alatti alakos kompozíciók az alapító Nagy Mártonra vonatkoztathatók. – A miniatúrafestés e korban még kezdetleges. A csatári bencés ktor bibliájának Salzburgban készült alakos díszítése (12. sz. 1. fele) e tekintetben magasabb igényű. – A gótikában a falfest. ált-sá vált, emlékei számban, színvonalban tetemesen növekednek. A 14. sz: erősek az itáliai kapcsolatok. Telegdi Csanád érs. trecento jellegű alakos és ornamentális festéssel emeltette az esztergomi palotakpna művészi megjelenését (Niccolo di Tommaso). Az alsólindvai Bánfiak a 14. sz. vége felé Ny-dunántúli birtokaikon →Aquila János radkersburgi festőt foglalkoztatták (Mártonhely, Bántornya), 1377: Veleméren a festő művészcímeres önarcképe Eu. legkorábbi ilyennemű ábrázolásai közé tartozik. A 13. sz. tp-ok falán, főleg az É-i (Szepesség, Gömör vm.) és a K-i (Székelyföld) határvidéken a 14. sz. folyamán a Szt László-legenda kötött ikonográfiájú sorozatai jelentek meg, de ezek Mo. középső vidékeiről sem hiányzanak (Ócsa, Tereske). A vizsolyi, ma ref. tp. 13–14. sz. falfestményei az egész fejlődést visszatükrözik. A 14–15. sz. fordulóján számos viszonylag jó színvonalú alakos kompozíció keletkezett mezővárosokban (Csetnek, Zseliz, Keszthely) v. falusi birtok-központokban (Almakerék, Csaroda, Szentsimon, Nyírbéltek). A 15. sz: a Garai család megrendelésére Siklóson, Kőszegen kiemelkedő alkotások keletkeztek. A városi tevékenység jó példája a pesti Belvárosi tp., amelynek szentélyfülkéiben itáliai jellegű bibliai jelenetek maradványai kerültek elő. – Az építészettől független fest. jellegzetes műfaja a városokban kifejlődő táblakép, amely általában szárnyasoltár tartozékaként v. önálló kegyképként szolgált. Az Anjou-kori kezdetek után e műfaj a 15–16. sz: bontakozott ki. Gazdag termése elsősorban a háborús pusztításnak kevésbé kitett Felvidéken és Erdélyben maradt meg. A vallásos témák nagyrészt korabeli viseletű alakokkal öltöttek testet, a valóságos épített és term. környezet gondos ábrázolásával előkészítvén a következő sz-ok önálló festői műfajait (életkép, tájkép, csendélet). A 15. sz. 1. felét képviseli a báti oltár (Szt Katalin legendája) és főként 1427: →Kolozsvári Tamás nagyszabású garamszentbenedeki oltára (Esztergom, Ker. Múz.). Színvonalas a kassai főoltár Szt Erzsébet legendáját előadó és a kisszebeni főoltár festménysorozata, Erdélyben a medgyesi főoltár. A csúcsot a Selmecbányán dolgozó →M. S. mester 1506: festett oltárképei jelentik (Krisztus születése, szenvedése, vizitáció – Szentantal, Hont vm., Ker. Múz. és Nemz. Galéria). – A →miniatúrafestészet a 14–16. sz: élte virágkorát, itáliai és közép-eu. kapcsolatok mutathatók ki. Főpapi v. főúri megrendelésre készültek, s részben a hazai nagy kvtárak, részben egyh. gyűjt-ek őrzik a megmaradt festett kódexeket (→Magyar Anjou Legendárium) A 15. sz. óta önálló műfajjá fejlődött a nemesi címereslevél változatos iniciálékkal és az adományozott festett címerével. – Reneszánsz stílusú falképek csak kis számban maradtak (Vörösklastrom, Lőcse, Vízakna). A 16. sz. szárnyasoltárok táblaképei még erős gótikus hagyományokat őriznek, s inkább Dürer és a dunai isk. hatásait mutató kompozícióik valamint díszítményeik, építészeti elemeket fölhasználó szerkesztésük utalnak az új stílus több-kevesebb ösztönzésére (1509: Besztercebánya, Szt Borbála-oltár festményei; Lőcse, Szt Anna-oltár; Szászsebes, főoltár; Csíkménaság, Mária-oltár). A 17. sz-ból 1610: a necpáli és 1675: a csíkdelnei oltár említhetők. Az itáliai miniátorok által díszesen festett Corvinákat Mátyás saját kvtára számára részben Itáliában, részben Mo-on készíttette. E körülmény valószínűsíti, hogy e világhírű gyűjt. számára hazai festők is dolgozhattak. A 16. sz-tól kezdve a címereslevelek festői reneszánsz stílusban fejlesztették tovább a gótika kezdeményezését. – A barokk egyh. fest. néhány 18. sz. előzmény után teljes pompájában a 18. sz: bontakozott ki. A művészek elsősorban Au-ból kerültek Mo-ba, ahol az újraéledt tp-építészet nagy ilyen irányú igényeket támasztott. A kiterjedt feladatokat elsősorban a Dunántúl, Pozsony, Buda és Eger környéke kínálta. A megbízók Esterházy Imre, Eszterházy Károly, Padányi Bíró Márton, Szily János. A falképfestők gyakran oltárképeket is készítettek. Paul →Troger a győri Szt Ignác-, Caspar Franz →Sambach a székesfehérvári ciszt., Johann →Bergl a pesti Egyetemi tp-ot, Johann Lukas →Kracker a jászói prem. tp-ot festette ki. Kracker oltárképeinek megrendelője Eszterházy Károly, aki az egri líceum nagyszabású mennyezetképeit Kracker és →Sigrist mellett Anton →Maulbertsch-csel készíttette el. Maulbertsch, a legkiválóbb oltár- és falképfestő ifj-ától kezdve dolgozott Mo-on, ahol műv-ének legteljesebb sorozata található (Sümeg, Székesfehérvár, Győr, Vác, Pápa, Szombathely). A külföldiek mellett hazaiak is részt vállaltak a feladatokból. A soproni →Dorfmeister István számos falfestményt és oltárképet készített a Dunántúlon (Szigetvár, Balf, Szombathely). Pest-Budán működtek a Kranovetter és Falkoner család tagjai. Jó színvonalúak az ort. egyh-ak falfestményei és ikonjai is (Ráckeve, Grábóc, Székesfehérvár). Miként a szobrászatban, a fest-ben is másodrendű helyre szorult a 19. sz: az egyházműv. →Szoldatits Ferenctől eltekintve a jelentős festők közül kevesen és ritkán foglalkoztak vallási témákkal. Kiemelkednek Liezenmayer Sándor (Szt Erzsébet), Benczur Gyula (Vajk megkeresztelése), Ferenczy Károly (Hegyi beszéd) kompozíciói. Magas színvonalú, főként m. tárgyú falképeket készített →Lotz Károly és →Székely Bertalan a budai Mátyás-tp-ban és a pécsi szegyh. mellékkpnáiban. A 20. sz: jelentős →Aba Novák Vilmosnak a jászapáti tp-ban látható falképsorozata. Kitűnik →Molnár C. Pál és →Kontuly Béla ilyen irányú munkássága is (Buda, Szt Anna-tp.). –

IV. Iparművészet. Az Árpád-korban a kézművesség a kir., főpapi és ktori műhelyekben virágzott. Alkotásai külf-ről is érkeztek, de itthon is készültek. Ezt példázzák a koronázási jelvények. A kirnői udvarból indulhatott ki a textilművészet. Első alkotása 1031: a székesfehérvári baz. számára készült miseruha, a későbbi →koronázási palást. A ktorok lit. fölszereléséről a pannonhalmi leltár már 1093: értesít. III. Béla (ur. 1172–96) és felesége, Antiochiai Anna sírjainak ékszerei, a limoges-i zománctechnikával készült lit. tárgyak (szarvasi kereszt az esztergomi szegyh. kincstárában) a Bizáncból behozott ereklyetartó keresztek hazai változatai, az aranyozott körmeneti keresztek, az alakos vizeskancsók (aquamanilék) a kezdettől fejlett fémművesség helyi termékei lehettek. – A gótikában az iparműv. minden ága kifejlődött. Közülük leginkább elismert az ötvösség. Magas színvonalat ért el a 13. sz-tól kezdve az érem- és pecsétvésés. I. Károly Róbert éremvésője, Sienai Péter hatása más 14. sz. alkotásokon is lemérhető (körmendi lelet). A vsz. itáliai eredetű, de Mo-on kifejlett sodronyzománc a 15–16. sz: virágzó ötvösműv. sajátos m. ága. Termékei a környező népekhez is eljutottak. Legkorábbi magas szintű alkotása 1400 k. a váradi szegyh. számára készült, de a reformáció után Győrbe menekített Szt László-herma. Az ezüst fejereklyetartók nagyon elterjedtek. II. Ulászló és Foix-i Anna esküvőjén a székesfehérvári baz. oltáraira kb. 60 herma került. A sodronyzománcos kelyhek legszebbike Suki Benedek számos öntött alakkal díszített kelyhe, vsz. kolozsvári ötvös alkotása (1450 k., esztergomi kincstár). Uo. őrzik Zsigmond és Mátyás korának szarvserlegeit, valamint a Párizsban 1402: készült ronde bosse zománcos alakokkal ékesített, nagyszerű kálváriát. Reneszánsz talapzatát már Mátyás kir. készíttette. – A fémművességnek sajátos termékei a harangok és a bronz keresztelőmedencék (Gyöngyös, Svedlér, Segesvár, Medgyes). – A 14. sz-tól kezdve működött a kir. udvar díszkerámia műhelye. A budai, visegrádi, esztergomi és más ásatások során gazdag ornamentális és alakos díszű, ólom-, majd ón- és vegyes mázas kerámiát hoztak napvilágra. A színesmázas kályhacsempék műv-e a 15. sz: érte el a legmagasabb színvonalat. A nagyszámú lelet kályhák rekonstrukcióját is lehetővé tette. A trónoló Mátyás kir-t ábrázoló nagyméretű kályhacsempe arcképi hűségű. A m. díszkerámia hatott a külf. gyakorlatra is. – A textilművészet színvonala elsősorban a laposan, majd domborúan hímzett miseruhákból és egyéb lit. rendeltetésű textíliákból ítélhető meg. A legszebb sorozatokat a M. Nemz. Múz. és az esztergomi szegyh. kincstára őrzi. – A reneszánsz iparműv. a 15–16. sz: még keveredik a gótikával, amelynek formavilága még a 17. sz: is fölismerhető. A firenzei és velencei brokát szövetek használata főként a miseruhák számára vált keresetté. Nagyon jelentős az asztalosművészet, amely itáliai behozataltól ösztönözve 1511: a nyírbátori stallumokon, a 16–17. sz. lit. bútorzaton és a festett kazettás mennyezeteken fejlődött tovább (1510-es évek Gogánváralja, 1526: Ádámos). – A barokk és rokokó bútorművesség igen gazdag példatárából főként a jezsuiták és pálosok fafaragó műv-e emelkedik ki (Székesfehérvár, Pest, Tüskevár). A tp. bútorzat (padok, szekrények, papi székek) nagy számban és jó minőségben maradt meg, és szervesen kapcsolódik az oltárok, szószékek elsősorban szobrászi művességet igénylő megjelenéséhez. Az ötvösség továbbra is jelentős feladatokat vállalt. A meglévő tp. fölszerelések túlnyomó hányada a főleg bécsi mesterek alkotásaitól befolyásolt, de hazai műhelyekben is kialakított megoldásokban elkészített kelyhekből, úrmutatókból és ereklyetartókból tevődik össze. A hazai ötvösök közül kiemelkedik a lőcsei →Szilassy János munkássága. Festett zománcos, virágokkal és drágakövekkel ékes művei egyéni művészi fölfogásról tanúskodnak. A 19. sz: a klasszicizmus korszakának ötvösműv-ét kell kiemelni. – A prot. egyh. műv-ben jelentős szerepet kaptak az úri hímzéssel kapcsolatos úrasztali terítők, a sokszor népi festésű tp. bútorok, valamint a 17–19. sz. úrasztali poharak, tálak, kannák. E.G.

A mo-i műv. tört. 1–2. köt. Bp., 1970. – A műv. tört. Mo-on. Uo., 1983.