Magyar Katolikus Lexikon > L > lelkipásztorkodástan


lelkipásztorkodástan (lat. theologia pastoralis): a →teológia tudományának gyakorlati része. - Tárgya a →lelkipásztorkodás, mely magában foglalja a →lelkipásztor személyét, sajátos lelkipásztori tevékenységi köreit, s mindazokat, akik felé tevékenysége irányulhat (személyt, a kisebb-nagyobb közösségeket). Célja az Egyh. minél hatékonyabb tanító, megszentelő és Istent dicsőítő tevékenysége a különböző kulturális, társad. helyzetekben. - A ~t 1777: mint önálló teol. szaktárgyat Mo-on Mária Terézia (ur. 1740-80) vezette be. 3 fő része: az oktatás, szentségkiszolgáltatás, léleképítés. E hivatalközpontú ~ főleg ném. nyelvter-en volt meghatározó. A felvilágosodás hatására a ~ témakörébe került a társadalomformáló pol. gyakorlat is, s a ~ a hivatalos szegénygondozásról mint lelkipásztori feladatról tárgyalt. - 1850 u. egyházközpontú korszak kezdődött a ~ban: fő téma a szekularizálódó világban élő Egyh. lett, és sorra önálló szaktárgy lett a →kateketika, a →liturgia, a →homiletika. - A II. vh. után bontakozott ki s a II. Vat. Zsin-on (1962-65) uralkodóvá lett a közösségközpontú ~. A biblikus teol-ra támaszkodva az addigi 3 fő terület a tanúságtétel, liturgia, szolgálat és közösség lett. **

LThK 1993. VII:1446. - Tomka Ferenc: Új evangelizáció. Bp., 1999. - Szentmártoni Mihály: Lelkipásztori pszichológia. Uo., 2001.