Magyar Katolikus Lexikon > K > kontingencia-bizonyítás


kontingencia-bizonyítás: az →istenbizonyítás egyik módja, amely azzal érvel, hogy az esetleges létezők abszolút (föltétlen) létet követelnek. - A ~ onnan indul ki, hogy az egyes létezők esetlegesek, hiszen előfordulhatna, hogy nem lennének, mert a →lényegük nem foglalja magában a létezést. Maga a →lét azonban, amely a létezők létezésének lehetőségi előföltétele, nem lehet kontingens (különben egyetlen létező sem létezhetne), hanem abszolút logikai szükségszerűséggel kell léteznie. Legalább ilyen fontos azonban annak belátása is, hogy a föltétlen lét nem azonosítható a világgal, s ezt akár az abszolút lét, akár a világ létének elemzése igazolja. Előbbi ui. magában foglalja az abszolút változhatatlanságot és egyszerűséget, ez pedig nem mondható el a világról. A világ lényegi jegyei (a változandóság, a lét-fokozatok, a lételvekből összetettség) pedig nem férnek össze az abszolút szükségszerűvel. Ezért a létezők által megkövetelt föltétlen létet, Istent, nem gondolhatjuk el a világ s annak anyagisága mintájára. - Ez a gondolatmenet nem azonos az ún. →ontológiai istenérvvel, mert az a föltételezett abszolút lét fogalmának elemzéséből indul ki, a ~ számára pedig a valós létezők jelentették a kiindulópontot. - A ~ fajtái. 1. A változhatóság istenérve. Itt a →változás nem külső, új összefüggést létrehozó változás, hanem belső, amilyen pl. egy növény növekedése. Az érv nem a változás tényére épül (bár a változandóság abból ismerhető föl), hanem az azt lehetővé tévő tényezőre, hogy ti. a dolgok megváltozhatnak, sőt változniuk kell. Annak gyökere, hogy a dolgok megváltozhatnak, csak az lehet, hogy nem birtokolják mindenestől a létet, csupán részesednek abból. Ami megváltozik bennük, az nem lehet maga a tiszta lét-aktus (→actus purus), hiszen annak lényegéhez tartozik, hogy van, hanem a létező esetleges, lehatárolt léte, amely lét és „így-lét” keveréke, nem tökéletes azonosság a léttel, hanem azonosság és különbözőség egyszerre. Épp ezért a létezők továbbutalnak a létüket lehetővé tévő „tiszta lét”-re, amely már kizárja azonosság és különbözőség kettősségét, így a változhatóságot v. változandóságot is, ugyanakkor minden változás és változhatóság előfeltétele. - 2. A végességből vett érv. A végesség létfokozatokat föltételez, tehát azt, hogy a létezők mindig csak az egyik v. másik létmódot valósítják meg, a többi kizárásával. Maga a lét azonban nem zárhat ki magából semmit. A véges létmódoknak épp ezért különbözniük kell a léttől, melynek módjai, s ugyanakkor abból kell származniuk, különben nem létezhetnének. A bennünket körülvevő külső és belső világ minden mozzanata véges, hiszen más létmozzanatokkal magasabb egységekbe szervezhető. Létüket tehát a végtelen, szükségszerű lét teszi lehetővé, amely nem gondolható el a mi tapasztalati világunk véges létezői mintájára. Az is lényeges, hogy nem helyezhető el a véges, kontingens létezők sorában, nem „lineáris” értelemben „első” ok tehát, hanem átfog és „megalapoz” minden véges létezőt. Ez a megalapozás-létrehozás azonban nem szükségszerű működés v. kiáramlás, hanem szabad döntésen alapszik. Ez az a mozzanat, amelynek alapján beláthatjuk, hogy a szükségszerű létnek →személynek kell lennie. Cs.I.

LThK VI:507.