🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > I > istenbizonyítás
következő 🡲

istenbizonyítás: az emberi →értelem következtetése, mely az →istenérvek segítségével kellő bizonyossággal igazolja Istennek mint személyes, transzcendens létezőnek a létét. - Aquinói Szt Tamás szerint azokkal a kísérletekkel szemben, melyek szerint →Isten léte közvetlenül nyilvánvaló lenne akár a velünk született isteneszme (Damaszkuszi Szt János, Szt Bonaventura), akár az igazság előföltételeképpen létező első igazság (Szt Ágoston), akár az istenfogalomból következő létezés (Szt Anzelm) alapján, valójában ez a tétel: „Isten létezik”, önmagában véve (per se) analitikus, minthogy Istenben →lét és →lényeg azonosak. Ha Isten lényét közvetlenül föl tudnánk fogni, léte szükségszerűen adva volna részünkre. A földi életben azonban ez lehetetlen, így számunkra a tétel sem nyilvánvaló, hanem Isten léte bizonyítást igényel (STh I, 2, 2.; Gent. I, 12). A bizonyítás kizárólag a posteriori lehet: az okozatról az okra való következtetés (→a priori). Kiindulási alap a tapasztalat, melyből az →okság elvének metafizikai (egyetemes és szükségképpeni) érvénye juttat el bennünket a világ transzcendens okának ismeretéhez. A „keletkezőnek”, a „létesülőnek” a lényege követeli az okot, mely utóbbi a létesülő való képességi létével szembenálló, azt létrehozó, s éppen ezért attól különböző ténylegesség (STh I, 2, 3.; I, 13). - →Duns Scotus szerint ~ csakis a posteriori, a tapasztalatból kiindulva lehetséges, mégpedig 3 úton: a →létesítő ok, a mindenség →célja és a →minta-okság érveivel. Szt Anzelm ontológiai érve abban a változatban, hogy az elgondolható legnagyobb fogalmában nincs ellentmondás, Isten végtelenségének bizonyítására alkalmas. - Akik úgy gondolják, hogy Isten létéről velünk született fogalmunk v. intuitív tapasztalásunk van, azok számára az ~ fölösleges. Amikor ~ról beszélünk, nem állítjuk, hogy az ~ egyénileg képes mindenkit meggyőzni (→ateizmus), hanem csak azt, hogy megvan a tárgyi ereje és értéke. - Az ~t vallási alapon sem szabad elutasítani. Az istenhitet az emberek általában a megélt vallásból v. tekintéllyel megerősített hagyományból kapják. Az ~ nem akarja félretolni ezt a hagyományos hitet, csupán alapjait kívánja tisztázni, vagyis a hihetőséget akarja kimutatni, s ezzel a hívőt a kételyekkel szemben megerősíteni. Az ilyen tudatos reflexió nem mond ellent a →jámborságnak és a vallásos érzésnek, hiszen nem a kíváncsiság kielégítésére, hanem a hit ésszerűvé tételére való. A →vallásosság őszintesége megköveteli az igazság és a jogosság kimutatását. Különben a felmerülő nehézségek bizonytalansághoz vezetnek. G.F.

Kecskés 1943:265, 292. - KL II:380. - LThK IV:1093.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.